Mezei Marianna versei:
Holdfogyatkozás
Benézett a Hold
az ablakomon,
játszani hívott
ezüstös fénye,
takarómon sátrat vert,
táborozott,
majd kúszott felém
reményt ígérve
és amíg velem volt
sóhajt bontott,
ajkamon csillogott
melegsége,
aztán a hajnallal
távozott,
ruhát szőtt, a derengő
messzeségbe.
(Budapest 2011. március 9.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Néha
Néha meg kell állni
körbenézni
látni, érezni kell
a jót és szépet
megcsodálni
nem csak vaktában
indulni el.
Néha el kell esni
hogy felálljunk
megtanítani
mást is hogy kell
elölről kezdve
úja járni
győzni kitartással
türelemmel.
Néha fel kell
emelni a hangunk
vagy elhallgatni
amikor kell
s egymást elfogadva
őszintén ölelni
egyenlő eséllyel
minden embert.
Néha tenni kell
nem megállni
hisz a szeretet
erős fegyver
s utat mutatva
a próbákat kiállva
elmenni felemelt fejjel.
(Budapest 2010. szeptember 8.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Dobbanások 2.
Ma sír bennem a lélek,
mert szívembe tévedt
és üregeit járva
bolyongva nyüszít,
és nem érez ott mást
csak fájó ürességet
mi szüntelen pumpálja
nem vagy itt, nem vagy itt.
(Budapest, 2010. július 31.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
A hangya
Idelenn a földön
búsul egy kis hangya,
és éhezik, szomjazik,
felhallik az égre
élettelen hangja,
s ekképp sóhajtozik:
Mért hagyott el anyám?
Hol van az én apám?
Hová tűntek szeretteim?
Mivé vált otthonom?
Hol van az én hazám?
Hová lettek testvéreim?
S ahogy a fű között
hosszasan mélázik,
szüntelen keresve valakit,
lépteit gyorsítva
arra jár egy ember
rálép, s eltörli vele gondjait.
Idelenn a földön
éldegélt egy hangya
és sóhajtozott amíg csak bírt,
nem sajnálta más, csak
odafönn két felhő
mi ölelkezve utána sírt.
(Budapest, 2009. június 27.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Vagyok
Lehetnék gazdag ajándék
gyermekek igaz mosolya,
zsoltár, nyitott könyv szívedben,
oltár, templomi nyoszolya.
Lehetnék segítő áldás
kezedre ráhulló pehely,
a szemedben szép szivárvány,
ostya vagy szomjoltó kehely.
Vagyok a fény és az élet
sorsod vezető ostora,
hívő apostoli lélek
hit, szeretet kolostora
Én vagyok a megbocsátás
a kezdet és vég óhaja,
égi örökség, reménység
álmod, vágyaid sóhaja.
(Budapest 2009. április 16. /Válasz: a Ki vagy te?-kérdésre)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Néha-néha
Néha-néha megbotlik az ember
és köveket rugdosva maga elé
álmokat épít az úton, min ballag,
mert a szíve húzza vágyai felé.
Néha-néha koldus lesz belőle
és sóvárogva néz az ablakok felé,
hátha várja otthon, s terített, szép asztal,
hol nem kell majd fizetni a szeretetért.
Néha-néha hogyha meg is téved,
ha áruba bocsájtja is mindenét,
megszólal lelkében a tiszta dallam,
ami mindig viszi majd hazafelé.
(Budapest, 2009. december 31.-2010. január 3.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Boldogság
Álmait kergetve
érte az este
s nézett vele szembe
a sápadt telihold,
fázott a teste
remegett egyre
s a széken min ült
összébb kuporodott.
Szél suhant mellette
levelet zörgetve
ajkához érve
csókokat lopott,
s megállt az idő
néhány rövid percre
arcára mosolyt csalt
szemébe fényt hozott.
(Budapest, 2009. október 2.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Gyermek voltam...
Ma gyermek voltam
és játszottam
várat építettem
magam köré
s a kockákat egyesével
addig rakosgattam
míg nem ért a fejem fölé
és álmodtam amíg
játszottam
magamat bezárva
falak mögé,
hogy erős, törhetetlen és
szétrombolhatatlan
s te nem érhetsz hozzám többé...
Be tudtál csapni, mert
gyermek voltam.
(Budapest, 2009. november 3.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Nagyon fáj 5 - Az anya 2
Nyirkos és hideg volt aznap az este
mikor sírást hallott s az utcára futott,
az eget sűrű ködtakaró fedte
s látszott lehelete ahogy sóhajtozott.
Sietett hozzá, mohón kereste
halkan kiáltott, de senki sem válaszolt,
s eszébe jutott, hogy elveszítette
a földre rogyott és hangosan zokogott.
Remegett, láztól égett a teste,
de felállt, s bánatosan visszaballagott
azóta bolyong nincs egy nyugodt perce,
mert úgy ment el tőle, hogy el sem búcsúzott.
(Budapest, 2009. október 13.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Mióta... Nélküled 2.
Mióta elmentél
hideg szelek fújnak
s hiányod fekete
varjak károgják,
s melegért koldulva
csupaszra vetkőzve
levelekkel sírnak
a bús őszi fák.
Mióta elmentél
sorsukat viselve
állnak mozdulatlan
s jöttödet várják,
s némán sóhajtozva
a fény felé törve
ágaikat mind az
ég felé nyújtják.
(Budapest, 2009. október 6.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Tetszik a vers?
Hamvadó vágyak
Megkésett álmok
hasítanak végig
s feljajdulva folynak
le a combomon,
beteljesületlen
vágyak kísérik
s fájva elvetélnek
minden hajnalon.
S kivérezve lassan
fáradtan legyűrnek
s nem követik többé
sápadt sóhajok,
csak csendben meghalnak
emlékeket hagynak
s barázdát szántanak
szürke arcomon.
(Budapest, 2009. október 15.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
Anyámhoz
Sokáig voltam elhagyott, árva
ki börtönéből remélve, várta
hitte vakon, hogy egyszer megölelsz,
s magaddal viszel kezemet fogva,
s nem leszek többé önmagam foglya,
s én megbocsátom minden tettedet...
de késő már a bánat, hiába
harcolok bátran, s szállok vitába
ha kell, ha nem, s keresem helyemet,
mert akkor is ugyanaz maradok
kit nem akartál ismerni - a letagadott,
s mit tőled nem kaptam meg abból százszor adok,
mert te sohasem kérted a szeretetemet.
(Budapest 2009. július 29.)
(A vers utánközlése csak a szerző engedélyével lehetséges.)
A Naphoz-Nélküled...
Nélküled hideg
és szürke a hajnal
s párás ködbe burkolóznak
az álmos hegyek
s felettük a fellegek
fázva összebújnak
s reszketve sírnak,
mint árva gyermekek,
s magányosan, búsan,
némán vágyakozva
sóhajuk hasítva
járja az eget
s messzire repítve
üzenik a széllel
gyere vissza hozzám
nélküled nincs meleg.
Mezei Marianna
A fa sóhaja
Mióta elmentél hűvösebb a hajnal
levelem is elvesztette zöld színét
nem köszönt a reggel vidám madárdallal
s a Napnak sem érzem éltető melegét.
Mióta elmentél minden éjjel, nappal
ágaimon szél játszik, s ringat reményt
s lassú elmúlással várom a tavasszal,
hogy visszahozd nekem újra a fényt.
Mezei Marianna
hová a lelkek...
hová a lelkek vissza-visszatérnek
s néma sóhajok az égig felérnek
hol megtöri a csend szíved ritmusát
s önmagaddal vívsz késő-lázas tusát
honnan gondolatban hosszú útra kélsz
s enyhet sebeidre Istentől remélsz
hol titkodat megőrzi a kies táj
s nem tudod elengedni mert nagyon fáj
oda a lelkek vissza-visszatérnek
nyugtalanul bolyongnak de nem kérnek
hol bánatod örök magányba zár
s gyertyaláng lobban, ha a szél arra jár
és ha visszanézel nyomuk nem leled
hiába érzed hogy ott vannak veled.
hová az emberek gyakran betérnek
s örökös búval, fájdalommal élnek
hol szomorú szívek vigaszt remélnek
oda a lelkek mindig visszatérnek.
Mezei Marianna