Dombospetya versei:
Ballada a szépség koldusáról
Még itt kísért a csókod íze,
még néhány élményt visszahoz.
Megálló biztos rejtekében
várok kései villamost.
Lepusztultan, régien, sárgán
befutva neved csilingeli.
Éji harmóniát koldulok,
a kalap üres, a hold teli.
Hazaérek, hogy átöleljen
garzonom szokott bútorzata.
Mennyi-mennyi itt a balsors.
(A kis asztal diszkrét magányszaga.)
Vánszorogva így peregnek
filmemnek szürke percei
Éji harmóniát koldulok,
a kalap üres, a hold teli.
Lekapcsolom a zúgó lámpát,
befordulok a fal felé.
Egy holt varjú sziluettjét látom.
Lehet, hogy mégis emberé.
Alszom. Álmomban rólam álmodsz,
és álmod az álmomat kergeti.
Éji harmóniát koldulok,
a kalap üres, a hold teli.
Dombospetya
2010. március 22., 15:41:43
Ballada tűnt időkről
Ha a régi Anna presszó előtt
én, a hontalan, egy percre megállok,
akkor halkan így szólok magamhoz:
„A régi múzsám, Eszti merre jár most?”
Alig vártam már bent az albérletben,
hogy a paplan alá suttogja álmait
Néha kempingsajtos zsemlét ettünk,
de később megismerte Bús Sanyit.
A forró csókok, a suta vallomások
a szárnyvonalak, a vasútállomások
beszögezve áll minden, mi jó…
Vagy eltűnt, mint a tavalyi hó.
Hová tűnt az egyetemi könyvtár,
hol annyi jó feketét kevertünk
elolvastunk sok-sok régi verset,
egyszer tökrészegen is bementünk.
Bámultunk szép arab medikákat,
pókereztünk forintos alappal.
Olykor egyikünk vizsgázni ment,
kívántunk hát neki egy kalappal
A forró csókok, a suta vallomások
a szárnyvonalak, a vasútállomások
beszögezve áll minden, mi jó…
Vagy eltűnt, mint a tavalyi hó.
Hol van az a régi muris csapat,
akikkel a kiskocsmákba jártunk?
Rendeltünk bort egy jó nagy csöbörrel,
az irodalomról kiabáltunk.
Esküdöztünk: mindhalálig írunk,
és nem csak egyek leszünk a sorban.
Egyikünk plázaigazgató lett
másik tanító néni Somogyban.
A forró csókok, a suta vallomások
a szárnyvonalak, a vasútállomások
beszögezve áll minden, mi jó…
Vagy eltűnt, mint a tavalyi hó.
Hol van a második nagy szerelmem,
előbb hallani sem akart rólam,
de követtem, mint egy pincsikutya,
míg végül azt nem mondta, „Jól van!”
Emlékszem, amikor legelőször
elkísért engem kis falumba…
Egy piros motorvonattal mentünk.
Ma már sajnos se híre, se hamva.
A forró csókok, a suta vallomások
a szárnyvonalak, a vasútállomások
beszögezve áll minden, mi jó…
Vagy eltűnt, mint a tavalyi hó
Dombospetya
2008. szeptember 24., 23:15:43
Szimplán
Egymást kereső
tört szárnyú madarak
amikor a hó hull,
amikor süt a nap
Egymást kereső
meg sem írt levelek
amikor a föld reng
vagy eső csepereg
Egymást kereső
mozaikszeletek
amikor a szél zúg
amikor szeretek
Egymást akaró,
takaró akarat
amikor a szív szól
vagy szimplán a szavak
Dombospetya
2010. március 17., 06:33:11
Két tiszavirág
Én jövök.
Ő megy.
Megkérdezem tőle,
milyen lehet élni.
Én jöttem.
Ő ment.
Nem maradt időnk
megbeszélni.
Dombospetya
2008. szeptember 21., 11:57:54