Lakatos Margaréta  versei:

Hideg

A csillagok elvonultak

vacog az éjszaka

rémek virulnak

terjed a vér szaga.

Döglik a vágy sötét árnyéka,

lapul a lélek tiszta tükre

hazug délibáb a hajnal

hűtlen remények hű játéka.

Ma nem akarok felébredni

aludni, álmodni sem, soha

vakon-süketen-elkábulva

lapul a lélek egy sarokban.

Égett bennem az akarat,

hogy életed széppé tegyem

minden mesém beleadtam:

ma ördög szárad a lelkeden

Magamban hordtalak

A hegy oldalán az ösvény még őrzi lábam nyomát

Elárvult tő jajgat, mert leszakítottam egy gyopárt...

Az erdő madarai kibeszélnek minket,

hisz valahányszor arra jártam magammal vittelek.

Magamban hordtalak és csak az erdő látott:

kiengedlek, szállj szabadon!

saját utad járod

Ölelés

Az a pillanat

mikor a Nap a Holddal

átölelik egymást

az első, az utolsó

fénysugárban...

egy ilyen pillanatban

találkoztunk egymással.

Beléd halok,

hogy tündökölj,

hogy élj.

Nem végtelen font egybe minket,

csupán EGY pillanatért

megszületett

fény