Gota versei:

...Psszt!

Nekem a karácsony csak bánat.

Régen nem jelenti azt,

mint másnak.

Nem puha érzés, misztikus mélység,

csillagfény, éjkék.

Nekem a karácsony

fájdalom,

s hogy kisebb legyen,

magamat egy gömbbe varázsolom,

a fára felteszem

és mikor jön a "protokoll"

majd szépen

leveszem!

...psszt!

gyere, bújj ide hozzám.

Magamból csinálok

puha, meleg fészket,

óvó szárnyaimmal betakarlak téged.

Tollaim szaggatom

lesz belőle vánkos,

hótakaró alatt szunnyad már a város.

Csillagfény dermedten

gurulnak a könnyek,

mélységes bánatom

Veled lesz csak

könnyebb.

Miért is?

Tizenegy éve lopjuk

az órát,

Te

Tőle,

én

magamtól.

Már senki, senkivel sem harcol.

Kiléptem többször is e színdarabból,

de mindig visszahívtál,

és visszafordulok,

a jó bolond statisztál!

Csak egyre jobban szorul a hurok,

már magamtól sem szabadulok!

Statiszta lettem végleg,

bár csak kedvellek Téged,

és Te sem szeretsz,

bár mást mond a kezed,

mikor testemen csúszik halkan,

és suttogsz, hogy én se halljam,

nem a szád,

csak a kezed,

az mondja azt, hogy jó veled!

Ilyenkor nem érdekel,

hogy csak a kezed szeret,

a testem győz a ráció felett,

már csak arra vágyom,

meleg, puha tenyered végigszántson,

és mohó ujjaid

száműzzék a magány gondjait.

És mikor múlik a kiforgatott álom,

vállamat megrántom,

legalább volt értelme a napnak,

érzéseket

csaltam

magamnak!