László Ervin: Kozmikus kapcsolatok
Gazdag László úgy tekinti a vákuumot, mint egyfajta szuperfolyadékot, amiben minden ellenállás és súrlódás megszűnik, Bizonyos értelemben a szupravezető szuperfolyadék a benne mozgó tárgyak és elektronok számára” nincs ott”.Amennyiben a kvantumvákuum a rajta áthaladó pozitív energiájú részecskék számára szuperfolyadékként viselkedik, agyunk, érzékszerveink, legérzékenyebb mérőműszereink sem jelzik az áthaladást.
A vákuum azonban nem állandóan és nem folyamatosan viselkedik surlódásmentes szuperfolyadékként.Ha egy tárgy erősen gyorsul, olyan örvények keletkeznek, amelyek ellenállást tanúsítanak és a klasszikus kölcsönhatás jelei lépnek fel..Kutatásokat folytattak, hogy a vákuumon áthaladó gyorsuló mozgás előidéz-e valamilyen járulékos hatást, és arra következtettek, hogy a tehetetlenségi erő a vákuum kölcsönhatásaiból ered , sőt a rendszerint anyaggal társuló minden alapvető jellegzetesség is a vákuum kölcsönhatás eredménye, így az inercia, a tömeg és a gravitáció is.
A tárgyak „vákuumnyomait” és még inkább ezek maradandóságát kísérletileg igazolta egy orosz kutatócsoport (Poponyin vezetésével)[2]
Ha a valós világi tárgyak tartós nyomot hagynak a vákuumban, vajon ezek a nyomok nem közvetítenek információkat a tárgyak között? A válasz:igenlő, feltéve, hogy a tárgyak vákuumnyoma a kölcsönösen interferáló hullámfrontok alakjában jelenik meg. Vonzó feltételezés, hogy bizonyos hullámok által előidézett interferencia-alakzatok a vákuum bozon-tengerében egy hologram jellegzetes tulajdonságaival rendelkeznek, s így kozmikus kapcsolatot hordoznak. A holografikus szerkezetű vákuum információs holomező, amely az anyagi részecskéket egymáshoz köti a Világegyetemben.
A vákuum bozon-mezejét a könyv szerzője (László Ervin) pszi-mezőnek nevezi, ami az élő szervezeteket egymással és a környezetükkel összeköti a biológia és a pszichológia tartományában, a rejtélyes „pszi-jelenségeket” is beleértve.
Nem valószínű, hogy Világegyetemünk „tiszta lappal” kezdett. A vákuumenergia tenger, amelyből ered, feltehetően korábbi Világegyetemek kódolt nyomaival volt tele. Az anyag, a mező és az élet kozmikus táncának felfoghatatlan nagy korszakai növekvő harmóniát eredményezhettek. Ez a feltevés magyarázhatja, hogy Világmindenségünk miért olyan kiválóan alkalmas az élet kifejlődésére, eszerint ui. Univerzumunk korábbi univerzumok folytonos metauniverzumának maradandó méhében alakult ki .
A misztikusok időtlen idők óta sejtetik. Üzenetük szerint a fizikai világ sokkal finomabb világokból ered, a létezés nem más, mint a tiszta energia ősi egységéből létrejött dolgok, valamint lények rangsora (hierarchiája). Az Upanisádok szerint a világ az Akasából ered és oda tér vissza a Prána erőinek megnyilvánulása és visszaolvadása folyamataiban. Ma ezt úgy képzelhetjük el, hogy a Világmindenség a szuperfolyékony kvantumvákuumból születik, hogy majd abba ismét visszahulljon, majd újra és újra megszülessen.
Nem volna szabad többé az anyagot elsődlegesnek és a teret másodlagosnak tekintenünk. A teret betöltő mezőnek kell tulajdonítanunk az elsődleges valóságot. A kibontakozóban levő szemlélet szerint mi magunk (valamint minden élő és élettelen rendszer) BONYOLULT ÁLLÓHULLÁM VAGYUNK A KVANTUMVÁKUUMBAN (egy láthatatlan energiarendszerben).
A hagyományosan „éterinek”, „spirituálisnak” nevezett vagyis szuperfinom energiák összekötik testünket a pszi-mezővel, a kvantum-vákuum holomezejével.
Szemben a darwini elképzeléssel, az éló szervezetek nem szerves anyagba bujtatott önző létezők, és a verseny sohasem gátlástalan..Az élet a holomezővel karöltve, azzal kölcsönhatásban annak visszajelzésével járja „szent” táncát. Minden élő szervezet kapcsolatban van egymással és forrásával a holografikus információtároló-és továbbító mezővel, ami áthatja a Világegyetemet.
Mind az anyag, mind a tudat valóságos, de nem alapvető létező. Együtt fejlődtek ki a valóság mélyebb rétegéből. Az anyag és a tudat gyökerei a valóság olyan szintjéig nyúlnak le, ami önmagában sem nem szellemi, sem nem anyagi jellegű Az anyag és a tudat egyaránt a kvantumvákuum méhéből született. .
A Világegyetemben fejlődő anyagi/szellemi rendszerek folyamatos és bensőséges összeköttetésben állnak a kozmikus méhvel, amely létrehozta őket. Ez a méh. A kvantumvákuum. Nem egy közömbös, megállapodott valóság, hanem tevékeny, „tápláló” anyatényező.
Agyunk értesülései talán kiterjedhetnek a vákuumalapú energiamezőre is ez a mező pedig finoman összeköti tudatunkat a Világegyetem valamennyi részével. (Stanislav Grof vizsgálatai szerint pl. át lehet élni az egész bioszféra, bolygónk, sőt akár az egész Világegyetem tudatosságát.)
Minden, ami tudatunkban történik otthagyja hullámnyomait a pszi-mezőben, és mindenről tudomást szerezhetnek azok, akik „ráhangolódnak” ezekre a finom mintázatokra.
A másokkal és a Világegyetem többi részével összekötő finom kapcsolataink azzal vigasztalhatnak bennünket, hogy létezésünk nem múló valami, hanem része egy nagy, összefüggő folyamatnak. De az ebben való részvételünk egyben nagyobb felelősségérzetre is késztethet!.
Az ősi megérzés ma úgy fejezhető ki, hogy egyedi tudatunk bizonyos értelemben halhatatlan, rögzítődik, megőrződik egy kozmikus információtárban. Halhatatlanságunk abból fakad, hogy részei vagyunk e tárnak, amit emlékező és önteremtő Világmindenségnek nevezhetünk .
[1] Tekintsük ezt a szöveget egy nagy integrációs törekvésnek. Egyes feltételezései még nem bizonyítottak vagy nem bizonyíthatók, a nagy áttekintő anyagban megjelenhetnek pontatlan részletek is. De a munka mindenképpen nagyszabású kisérletként tekinthető az ősi tudás mai tudományos nyelven történő megközelítésére.
[2] Nem egyértelműen elfogadott eredmények.
(Részletek)
Az „ötödik mező”
A természet 4 ismert mezeje: a gravitációs, az elektromágneses, az erős és gyenge nukleáris mező.
Egy dinamikus Univerzum magyarázatára valószínűsíthető egy kozmikus kiterjedésű holomező létezése is. Ez az ötödik mező finom kölcsönhatásban állhat az előbbi néggyel. Beynam török kutató szerint az ötödik mező megfigyelhető a hőben, a fényben, az elektromosságban, a mágnesességben és a vegyi reakciókban, mégis különbözik mindegyiktől, betölti az egész teret és átitat mindent. A változások benne megelőzik a tárgyakban végbemenő változásokat.
Az ötödik mező léte felmerült már a biológiában is, mint önszervező biomező. Sheldrake szerint a bio- vagy morfogenetikus mezőket a korábban létezett azonos típusú szervezetek alakították ki és erősítik folyamatosan. Egy faj élő tagjai fajuk korábbi nemzedékeinek formáival olyan kapcsolatot tartanak fenn, amely áthatol téren és időn.
Több mint valószínű, hogy egy ötödik mező húzódik meg a világ dolgai, eseményei mögött, és össze is köti őket, beleértve minket, embereket.
Ezt a mezőt olyasmihez kapcsolhatjuk, amelyről már tudjuk, hogy létezik a Világegyetemben. Ilyen a kvantumvákuum.
A kvantumvákuum egy rendszer legalacsonyabb energiaállapota, az ismert mezőknek és magának az anyagnak az eredeti forrása.
Folytonos energiatengerként írják le (Dirac-tenger”): negatív energiaállapotú részecskék tengerének. Ezek nem érzékelhetőek, „virtuális” (látszólagos, elképzelt) részecskéknek is nevezik őket. Amikor a vákuumból kirepül egy pozitív energiájú (valós) részecske, egy negatív energiájú (virtuális) részecske a vákuumban marad. A Dirac–tenger mindenütt jelen van, a Világegyetem mintegy a felszínén úszik.
A kvantumvákuum nemcsak az anyag forrása, hanem az egész Világegyetem temetője is egyben. Egy-egy kilépett részecskét ikerpárja a fekete lyukon keresztül visszaszippant. A vákuumban rejlő energia David Bohm számításai szerint 10 a negyvenedikenszer több, mint az anyagban megkötött energia. Az anyagi világ tehát nem a vákuum megszilárdulásának, hanem ritkulásának tekinthető, Világegyetemünk mintegy buborékként lebeg benne. A vákuum energiarészecskéi, az un. bozonok kölcsönhatásban állnak a bennük mozgó tárgyakkal.
forrás: wikipédia
László Ervin
(Budapest, 1932. május 12. – ) zongoraművész, filozófus, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja. Szakterülete az általános evolúció- és rendszerelmélet éa a tudományfilozófia.
Már kilencéves korában, a Vigadóban adta elő első zongoraestjét a Magyar Filharmonikusok közreműködésével, emiatt zenei csodagyereknek tartották. Tizennégy évesen megkapta a Liszt Ferenc Zeneakadémia művészdiplomáját. 1947-ben megkapta a Liszt Ferenc-zongoraverseny első díját, majd Genfben a nemzetközi zenei versenyén második helyezést ért el.1948 tavaszán az Amerikai Egyesült Államokba költözött és 1966-ig híres zongoraművészként járta a világot.
Mivel utazásai során rengeteg kultúrával ismerkedett meg, felkeltette érdeklődését a tudomány és a filozófia is. Utóbbival először kisgyerekkorában találkozott, amikor nagybátyja Kantról mesélt neki. Utazásai közben a New York-i Columbia Egyetemnek és Társadalomkutatások Új Iskolájának szemeszterei hallgatta. 1959-ben kezdett tanulmányokat írni és 1962-ben a holland Martinus Nijhoff Kiadó könyv alakjában megjelentette ezeket. Első könyve, A társadalmi lényeg, felkeltette az európai és az amerikai filozófusok figyelmét is.
Munkássága [szerkesztés]
Tudományos pályafutása a hatvanas évek elején kezdődött. 1961 és 1966 között a koncertek mellett a Friburgi Egyetem Kelet-európai Kutatási Intézetnek tudományos munkatársaként dolgozott. 1966-ban a Yale Egyetem Filozófiai Karának meghívására visszatért az USA-ba. 1967-ben az Indiana Egyetemen vendégtanárként zenét és esztétikát, az Akron Egyetemenfilozófiai tanszékén tanított. 1969-ben New York Állam Egyetemének filozófia tanára volt.
Két folyóiratot szerkesztett, a The Jurnal of Value Inquiry-t és a The Philosophy Forum-ot, ezek mellett rengeteg könyvet írt, így 1970-ben elismerésképpen megkapta a párizsi Sorbonne Egyetem bölcsészeti és humanisztikai doktori címet.
1972-ben a Princeton Egyetemen előadásokat tartott a nemzeti kapcsolatokban alkalmazható általános rendszerfilozófiáról. Ekkor kezdett el foglalkozni a biológiai és fizikai fejlődés nézeteit, az emberi és társadalmi fejlődéssel egyesítő elméletével. Ennek eredményeképpen Aurelio Peccei felkérte, hogy a Római Klub számára készítsen egy tervezetet arról, mi legyen a kormányok, közösségek, üzletemberek feladata az 1970-es és 80-as években. Eme óriási munkához százharminc munkatársat kapott a világ számos országából.
Egyetemi katedráját ezután felcserélte az ENSZ Továbbképzési és Kutatási Intézetének (United Nations Institure for Training and Research, UNITAR) igazgatói székével. 1977-ben megjelent a Célok az emberiség számára című könyve. 1979-ben ismét az UNITAR számára dolgozott a nemzetközi társadalmi és gazdasági együttműködés programján. Ezzel kapcsolatban összesen 21 kötete jelent meg.
1984-től olaszországi házában, a legtöbb szabadidejében saját elméletei kidolgozásával foglalkozott a természet és társadalom egységességével kapcsolatban. A nyolcvanas években globális problémákról és saját fent említett elméleteiről publikált.
László Ervin tagja volt a Római Klubnak, a Nemzetközi Tudományos Akadémiának (International Academy of Science) és a Művészeti és Tudományos Világakadémiának (World Academy of Arts and Science). 1996-ban az Európai Evolúciós Ügyvezetés és Felsőfokú Tudományok Akadémiájának (The Europan Academy of Evolutionary Management and Advanced Studies) rektora, az Európai Kulturális Hatásokat Kutató Társulás (Europan Culture Impact Research Consortium) főtitkára, az UNESCO főigazgatójának tanácsadója és ő alapította a Budapest Klubot.
2002 márciusában a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának és Természettudományi Karának díszdoktora lett.
2006 decemberében László Ervin kiadta a Káoszpont című könyvét, mely a globális felmelegedési válságról szól.
Honlapjának állítása szerint kétszer jelölték Nobel-békedíjra, azonban a Nobel-békedíj jelöltjeinek nevét a díjat odaítélő bizottság 50 évig titkosan kezeli, az erre vonatkozó állításoknak nincs hivatalos rangja.
2010-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia külső tagjának. A Gazdaság- és Jogtudományok Osztálya tagja lett.