a Normah Nahamaku Simeona által módosított hawai módszer alapján.
Alapelv
A tudatos elmében millió bit információból csak néhány 10 tudatosodik, a többi a tudattalanban van (ami egyben kollektív, az első amőbától napjainkig mindent tárol). Tudatos szándékaink a tudattalan felbukkanó érzéseiből, emlékeiből erednek. Tudatosan ezeket kontrollálni képtelenek vagyunk.
Bármely tudatosuló észlelésünk kapcsolatba hoz annak kiterjedt kapcsolatrendszerével, hasonló energiarezgéseivel is. Tudatos elménk—az alább ismertetett módszer révén—kapcsolatba léptet Isteni Forrásunkkal, ami tisztátalan, akadályozó érzéseinket semlegesítheti és eltávolíthatja, és szeretettel-fénnyel cserélheti ki, bennünk és azokban, akikben a kapcsolt érzés és rezgésminőség létezik.
Három szintből tevődünk össze.
3. Isteni Intelligencia
2. Tudatfeletti elme
Tudatos és
1. elme
Tudatalatti
Megszokott állapotunkban a legalsó(1.) szint működik és tisztátalan érzések, emlékek eltakarják kapcsolatunkat a felsőbb összetevők felé. Az alább ismertetett módszer egyben a felsőbb szintekkel való kapcsolatteremtésünkre is szolgál.
A módszer
A tudatos elme elindíthat egy tisztítási folyamatot, ha felismer egy tisztátalan érzést, emléket. Ekkor a megbánását kifejezve a tudatalatti elméhez fordul ezzel a hozzáállással.
SAJNÁLOM!
Ennek hatására abban labilizálódik ez az addig megkötött minőség és megérinti a tudatfeletti elmét. Tudatos lényünk pedig kimondja e sík felé, hogy
BOCSÁSS MEG!
A Tudatfeletti Elme kellőképpen átlátva, megformálva továbbítja az érzés-emlékcsomagot az Isteni Intelligencia felé (amellyel különben is összeköttetésben van). Az Isteni Énünk iránti tiszteletünket, vágyakozásunkat és bizalmunkat abban, hogy át tud alakítani minket a Tudatos Elme kifejezi ezzel az intenzív összefoglaló fogalommal:
SZERETLEK!
És mivel tudja, hogy az Isteni Én a saját elképzelése, inspirációja alapján képes és akarja átalakítani ezt a minőséget olyanná, ami az Univerzum áramlatának megfelelő, ebbéli bizonyosságában ki is mondja:
KÖSZÖNÖM!
A legdöntőbb „kopogtató, ablaktörlő” mantrikus szó a: Szeretlek. Ez nagyon sokszor ismétlendő. Ha először az érzést nem érezzük, akkor is ismételjük, idővel megjelenik a szeretet érzése.
Az Isteni Intelligencia tudja mit, hogyan, mikor kell átalakítania. Mi, közönséges tudatunkkal ezt nem tudjuk felfogni, kontrollálni, csak átadjuk magunkat az isteni működésnek. Tapasztalni fogjuk, hogy a negatív érzést majd semlegesíteni fogja, terét kiüresíti, saját harmonikus, szeretet-teljes tudatával, inspirációjával tölti fel bennünk, és ez a szintén érintett más személyekben, rezgéstartományokban is létrejön. Végeredményben bennünk az a részünk ami a negativitást bevonzotta/kivetítette, megbocsájtásban, szeretetben, integrációban részesült. A végbement folyamat lekorlátozatlansága által gyógyulások és a világ tisztulása válik lehetségessé. Bennünk pedig a Tudatos Elme szándéka helyett az isteni inspiráció érvényesül.. A továbbiakban nem a Világ bábjai, hanem Isten eszközei leszünk és saját bábjátékosaink.
A módszert ajánlatos tudatos elménk részéről saját testünk irányában is végrehajtani (úgy mintha egy kistestvér, vagy kedves kis állatkánk felé fordulnánk).
Sajnáljuk, amivel károsítottuk,
Bocsánatát kérjük,
Szeretetünkről biztosítjuk,
Köszönjük szolgálatát és megértését.
Lehetséges konkrét ember számunkra diszharmonikus hatásait is ugyanilyen módon önmagunkban feloldani, valamint az Univerzum bármely összetevője irányában ilyen kapcsolatrendszert kialakítani, és önmagunkban megszeretni az érintett—és átalakult—komponenseket.
Ezt a tisztítási módszert folyamatosan működtetnünk kell, felelősséget vállalva mindazért, ami bennünk és általunk zajlik.
Rónay György után
Sophia-Mária küldetésvállalása
Isten várakozása! Világ várakozása! De megpróbálsz engem!
Azt hiszed, nem látom, mit kell elviselnem,
Választottságom véghetetlen árát,
Barlangszobám falán az eljövendő szenvedések árnyát,
Keresztutam tizennégy állomását?
Azt hiszitek, még nem érzem
Halott Fiam fejének súlyát az ölemben,
S haldoklását vas szögekkel átverve,
Megkoronázva tövissel
A megváltásotokért?
Ó, hiszen könnyű volna vaktában felelni:
Íme az Úr szolgáló lánya—könnyű volna meghajolni
Az ismeretlen sors előtt!
De tudva sorsomat, érezve tiszta szívemben máris azt a hét tőrt,
S mégis megfoganni Fiam örök agóniáját:
Miféle nász ez, Istenem, és miféle anyaság?
Mért éppen nekem adtad ezt a nézést,
Mely látja a világ mérhetetlen szenvedését?
Mért éppen nekem ezt az érzést,
Hogy szeretettel pattanásig teljék,
Hogy szánalommal értük csordultig megteljék,
akik mint a fázó kisdedek, vacogva esdenek megváltásukért?
S ha nem édesanyádként, élni se tudjak már?
Jól van. Hát legyen, ahogy akarod. Legyen hát.
Betlehem
Minden megíratott. Jóelőre minden.
De a te anyai szíved nem hagyott fel a reménnyel.
Még várt egy rést az örök Rendelésen.
József már fáradt volt, ledőlt volna egy kapuboltba,
De te csak mentél házról házra, kapuról kapura,
És zörgettél és könyörögtél.
Nem magadért, hanem a Gyermekért,
Hogy ne fázzék, ne szúrja szalma gyönge testét.
Mert a te anyai szíved nem hagyott fel a reménnyel,
Hisz van-e telt pohár, melynek színén egy szirom ne férne el ?
Ház, hol egy terhes asszonynak ne jutna még hely?
Lobbant a lámpaláng, amint az érdes kéz kutatva fölemelte:
„Hé, ki dörömböl itt! Takarodjatok! Úgy hiszitek e ház csárda-e?”!’
A tárt kapun kidőlt a jó meleg s a zsíros sültek jószaga.
S egy kard villant, sokféle katona bitangol szerteszét éjszaka,
A bölcs polgár vigyáz a házra.
Betlehem bezárkózott, szíve kővé keményedett az elnyomástól,
Mert összeiratta népét a Császár.
Elengedték a kutyákat a láncról,
Nagy szelindekek futkostak a hóban.
Józsefnek fájt a lába, botjára támaszkodva baktatott
Az érthetetlen éjszakában.
Az istálló felé, amely fölött már ott égett a Csillag,
S benne terjedt a trágyaszag.
Te tudtad már, hogy nincs segítség,
A Szeretet hiába könyörög, nem talál rést,
Fájdalmak anyja vagy, Fájdalmak emberét hozod világra.
A nyirkos szalmára lerogytál,
S öled végtelen távlatából felszállott a koldus Újszülött
Didergésének sírása.
.......................................................................................................................................
Rónay György két versrészlete
„Halld a holtak vonulásának méhzümmögését”
(Thébai fölirat)
Ki tudja, hol vonulnak
Ezek a folyton vonuló, ezek a folyton zümmögő halottak?
A holtak nem felelnek
Semmilyen mágiára: ezt a fiú is tudta már azóta.
Most már tudod: Ha olykor
Szobádban ülsz, vagy vízparton, vagy a fák alatt,
Valami méz-vagy körteédes hang, méhzümmögésnyi nesz támad valahol:
benned, melletted vagy fölötted,
Egy jel, hogy vannak, tudnak rólad és szeretnek,
Már nem vágyakozva, csak jelezve,
Hogy számontartanak.
Szerapion.
A Pokol nem a másik, ha bennünk nincs pokol.
Ha nincs mit égessen, fegyvertelen a láng. Mit lehet attól
Elvenni, aki mindent odaád?
Mitől lehet megfosztani a semmihez nem ragaszkodót?
Egy angyal mindig készen áll, hogy
Jöjjön, ha szíved szól, ha szólítod. Ezért
Nincs is pokol, Szerápion, ha magadban kioltod.
A másokét is. Tehetetlenek lesznek,
Semmit nem cselekedhetnek.