Embedded Files
Kurt Tepperwein[1]
Ha a másik emberrel való eggyéválást úgy éljük meg, mint a Mindenekkel való eggyéváláshoz vezető első lépést, akkor ez a kapcsolat bő termést hoz. Ellenkező esetben már önmagában hordja az elválás csíráját. A kapcsolat kezdet, de nem cél, és csak addig van értelme, amíg mindkét felet Igaz Valójához vezeti.
Mondd el egódnak, hogy ő az Egyetlen Tudat individualizált része, része Istennek, aki sokaságként jelenítette meg magát, hogy Önmagát a maga teljességében megélje. Mindenki, akivel életed során találkozol, Isten egyik aspektusa, és így neked részed.
Isten nem teremtette a világot, Isten maga lett a világ[2]. Mindenben ott van az örökkévalóság szubsztanciája. A teremtés tökéletes, de nincs befejezve, folyamatosan történik—rajtunk keresztül.
Gyakran mondjuk „szeretlek”, ám többnyire ezen azt értjük:”szükségem van rád”, vagy „ne hagyj el”. Ilyenkor az igazi szeretetet még nem tapasztaltuk meg. A szeretet nem zár be, nem tart fogva. Ha a másikat láncra verjük a szeretet helyett csak megszokás marad. A társkapcsolataink által feltárt gyengeségeinkkel szembe kell néznünk.
A szeretet azt akarja, hogy a másik boldoggá legyen, és kész vagyok ezért neki időt, figyelmet, szabadságot adni, nem várva feltétlen viszonzást. A szeretet az adással kezdődik és ezt meg kell tanulni. ill. el kell távolítani a blokkokat, amik megakadályozzák, hogy valódi énemből kiáramolhasson. Az ideális társat akkor vonzhatjuk magunkhoz, ha magunk is azzá lettünk.
A szülői szeretet,(törődés) „előleg” volt, amit vissza kell fizetni.
Aki fél és birtokolni akar, végül mindent elveszít.
Legtöbb ember éretlenül hal meg. Meg kellene érnünk az Egységgel való együttműködést, megélve egységünket minden emberrel, minden állattal és eggyé válni Istennel belülről, valamint megélni Őt mindenben. Ez a szellemi születés.
[1] A szellemi törvényekből.
[2] „felöltötte magára”
Harding
Eli Jaxon-Baer
A test túlélési stratégiájaként önző, korlátozott sajátságok rögzülnek.
Az elme ezekkel azonosul és elszakad Isteni Forrásától, ami változatlanul létezik.
Az elme felébredési folyamatai különböznek mélységükben, kiterjedésükben, időtartamukban.
Igaz Lét-Tudat forrásunkról való tudatlanságunk szenvedéseink alapvető gyökere: a test túlélése miatti félelem, a veszélyes világgal való megküzdés bizonytalansága, a szeretetvágy sebezhetősége. Ezek legyőzésére manipulatív stratégiáink alakultak ki: teljesítések viszonzásvárásokkal. Az egoisztikus elme átvette Isten helyét, azt hiszi, hogy ő irányít.
Egoisztikus azonosulásunk elsősorban a fizikai, érzelmi vagy mentális(értelmi) testtel történik. (Az Enneagram megmutatja, hogy leginkább melyikkel). Az egoisztikus azonosulás csomóját el kell vágnunk ahhoz, hogy valós, igazi énünkkel kapcsolódhassunk. A csomó felismerése a felébredés eszköze lehet. Kétféle alapállásban élhetjük meg az életünket: a./ felébredetten: létezésként-tudatosságként-boldogságként, b./ egoisztikus azonosulásban:dühként-félelemként-érzelmi szükséget szenvedőként. Előző esetben az életet természetes kiáradásként, utóbbi esetben a létfenntartó, szexuális és társas ösztön megéléseként tapasztaljuk meg.
A 9 alapvető egoista sajátság-rögzülés az Enneagram szerint
a fizikai test dominanciájakor:
harcosság (8. Harcos típus)
restség (9. Szemlélődő típus)
uralkodás (1. Vezér típus)
az érzelmi test dominanciájakor.
segítés (2. Segítő típus)
önadminisztráció (3. Hatékony típus)
egyéni önkifejezés (4. Művész típus)
a mentális test dominanciájakor
okosság (5. Tudós típus)
társfüggés (6. Társ típus)
könnyed ötletesség (7. Életművész típus).
E tulajdonságok hátterében igazi valónk következő sajátságai állnak.
A 8-as esetében:erő,
A 9-es esetében: béke, egység,
Az 1-es esetében: tisztaság, igazság
A 2-es esetében: szerető kedvesség
A 3-as esetében: erőlködés nélküli hatékonyság,
A 4-es esetében: kreativitás,
Az 5. esetében: bölcsesség,
A 6-os esetében: együttérzés,
A 7.esetében: intuíció.
Az elme ismételt alámerülések-felbukkanások révén felismerheti valódi önmagát és végül ebben megmaradva átadhatja magát a természetes „elnyugvásnak önmagunkban önmagunkként”. .
Thomas Merton
A szemlélődés (kontempláció) magvai
A bennünk lüktető lét egy láthatatlan, végtelenül bőséges Forrásból fakad. A szemlélődés ismeri ezt a Forrást.
Isten szeretete minket keres, és minden helyzetben javunkra van.
A szemlélődés válasz az Ő hívására. Isten dönt úgy, hogy felébreszt minket.
A szemlélődő tapasztalás ez: ÉN VAGYOK.
Ez azt jelenti, természetes életünket a Szent Szellem befejezte, átalakította. Ez Isten adománya.
Magával ragad saját szabadságába.
A felszínes én nem a valódi énünk, nem örök. Igazi énünk rejtett, átmenetileg néma, láthatatlan. Benne végtelen kedvességgel és erővel Isten lakik.
Meg kell tanulnunk elengednünk hamis magunkat.
Az akadály: külső, önös akaratunk. A hamis én az istenünk, bálványunk, mindent ehhez viszonyítunk, és ragaszkodásunkkal erősítjük.
Az egyedüli igaz öröm a földön: kiszabadulni hamis énünk börtönéből és szeretetben egyesülni igazi énünkkel saját lelkünk leglényegében..
Minden teremtményben van isteni minőség. Ahelyett, hogy istent imádnánk a teremtésben, inkább önmagunkat próbáljuk imádni a teremtmények felhasználásával, öt érzékünkre redukálva magunkat.
Ha nem fogadom el és nem teszem meg Isten akaratát, visszautasítom létem teljességét.
Álarcban születtem, önzőnek, én-központúnak. Az ilyen én illúzió, pusztulásra ítélt. Duzzasztom pusztulásra ítélt dolgokkal. Ez azt jelenti: elhibáztam az életemet.
Úgy válhatok önmagammá, hogy azonosulok Vele, aki létem oka és beteljesedése. Ő taníthat meg rá, hogy hogyan találom meg őt.
Amikor szívem mélyéből beleegyeztem, hogy elfogadom Isten akaratát és kegyelmét, az élet eseményeiben Ő „eljön” hozzám.
Hagyjunk fel minden ellenségeskedéssel, ítélkezéssel. Összpontosítsunk énünk legmélyére és csendesen, türelmesen várjuk Isten jövetelét.
(Jó csendben várni az Úrra, mert ő megszabadít. (Bonum est praestolaricum silentio salutare Dei)
Aki a szétválasztásban él, a halálban él. Az öntetszelgés hangja így énekel a szívében: Nem vagyok olyan, mint a többi ember! Saját igaz valónkat nemcsak Istenben kell keressük, hanem a többi emberben is. Nem találhatom meg önmagamat, ha elkülönítem magam a többi embertől.
Ha valaki azért megy a pusztába, hogy elkülönüljön az emberektől, egy csomó ördög veszi majd körül.
Az alkalmazkodás még nem szeretet, csak passzív behódolás a közgondolkozásnak. .
A megszentelődés megadja, hogy ne ítélkezzünk, hanem kihozzuk a jót a többiekből.
A szemlélődő élet végső tökéletessége nem különálló egyéniségek paradicsoma, hanem a szeretet tengere, ami keresztüláramlik az összes választotton, angyalon és szenten.
Ajtók és ablakok leszünk; rajtunk keresztül Isten ragyog vissza saját házába.
Csak Isten tisztíthat meg önző egyéniségünk salakjától, szennyétől.
A szeretet elvállalja az újraegyesülés fájdalmát.
Isten akkor is szeret minket, ha értéktelenek vagyunk.
Új életünk: Istenben, Istennel, Istenből, Istenért létezik.
Ha önmagamat már kezdtem megtapasztalni, akkor miért félnék attól, hogy (a halálban) megszűnök az lenni, ami nem vagyok, amikor már elkezdtem azzá lenni, ami vagyok?
A lelkek arra kaptak meghívást, hogy életük során Isten akaratából meglágyuljanak és,hogy halálukkor Krisztus révén megkapják Istenhasonlóságuk pecsétjét.
Ha egész életedben menekültél annak a tűznek a melegétől, ami meglágyíthatna és előkészíthetne arra, hogy igaz magaddá válj, akkor végül nem leszel képes fölvenni a magad igazi nevét és alakját és pusztulás lesz számodra az, ami teljessé tehetett volna.
Egyedül az alázat rombolhatja szét azt az önközpontúságot, ami lehetetlenné teszi az (igazi) örömöt.
Eltűnő ponttá zsugorodunk és saját semmiségünk középpontján át felszívódunk Istenben. Át kell jussál saját teljes elégtelenséged tűfokán!
Csak Isten segíthet ehhez a belső megpróbáltatások tüzével.
Az alázatos ember nem fél a kudarctól. Valójában semmitől sem fél. Bízik Istenben.
Isten jelenlétének élményszerű észrevevése: összeszedettség és belső béke (fáradság, feszülések és megpróbáltatások között is).
A szemlélődés kezdetén nyomorúságos kis vigasztalásokat kapunk, ne ragaszkodjunk hozzájuk, ne tartson vissza továbbfejlődésünkben.
Misztikus halál nélkül nincs tökéletes szabadság.
A Szent Szellem vezet el minket a misztikus elhagyatottság szívébe. Itt Isten szabadít meg zűrzavarunktól, , hogy helyettük egységében részesítsen minket.
Isten gyötrődéseink és sötétségeink közepette adja át szeretetét és világosságát.
Isten a végtelen világosság, olyan hatalmas, hogy értelmünk csak mint sötétséget láthatja.
Be kell lépnünk a csöndbe, hogy megtaláljuk Őt.
Csak szerető azonosulás révén érthetjük meg Őt (mert csak Ő ismeri önmagát).
A pislákoló teremtett képek Hozzá képest sötétek.
Sötétség esetén érezd, hogy a mélyén béke lakik, türelemmel ki kell várni, amíg beárad.
Azért tapasztalsz sötétséget, mert Isten olyan fényben nyilatkoztatja ki magát, ami természetes fájdalmat okoz, mert harcban áll homályoddal, tisztátalanságoddal, önzéseddel.
Először rendszeresen gyakorold módszeredet, aztán néha-néha tedd félre. Lehet, hogy neked Isten más kegyelmet akar adni, mint amit a módszer javasol.
A jó elmélkedésben sejtésed támad Istenről.
Szenvedésed és a kegyelem megtanít, mit tegyél.
Lealacsonyodás, ha elmélkedésünk prédikációra, írásra, egészségjavító tervekre korlátozódik.
A legszokásosabb a kis lépésekben való haladás. Pusztaságon, sivatagon át vezet.
„Isten egyenesen ír, görbe vonalakkal”, és a gonoszt is jóra fordítja.
Légy hű és Isten megadja azt a kegyelmet, ami eléréséhez szükséges.
Az „élményvágy” hibás, az élmény csak a szentség pillanatnyi illúzióját adja, megcsalhat, félrevezethet.
Nem a piszoktól és éhségtől lesz szent az ember, hanem a szegények szeretetétől. Azonosulj velük, osztozz nehézségeikben!
Az állat nem kontemplálja Istent. Mielőtt szent lehetnél, emberré kell lenned.
A gyönyör önző, önmagunkért akarunk élvezni, ezért szenvedést okoz.
A lelki öröm a szenvedést megtisztítja.
Isten szeretete olyan, mint a folyó: Isten mélységéből ered, s végtelenül árad át a teremtésen, élettel, jósággal, erővel töltve be mindent. Igazi békére csak azok találnak, akik megtanultak együtt úszni ennek a hatalmas folyamnak az áramaival.
Ne akarjuk Istent saját fogalmaink és megértésünk szintjére lerángatni.
Isten VAN és ez a valóság minden mást magába olvaszt.
Érezd, hogy balfogásaid ellenére utadat irányítják.
Az igazi énnek nincs sem életrajza, sem halála.
Isten azok akaratát teszi meg, akiké nem különbözik az Övétől. A szabadság Isten akaratának teljesítése.
Követhetnénk Istent misztikus, kozmikus táncában. Vessük le rettenetes komolyságunkat és kapcsolódjunk be az egyetemes táncba.
Page updated
Google Sites
Report abuse