Henri Boulad: Teózis
A görög-keleti ortodox , a bizánci és a kopt rítusokban a Feltámadás a központi esemény.
Krisztus feltámadt,
Eltiporta a halált,
És életet ad azoknak, akik a sírban vannak
Ismétli a kórus a himnuszt és a jelenlevők ráválaszolnak.
Valóban feltámadt!
Pünkösdkor ezt a jó hírt kezdték hirdetni a tanítványok.
Jézus Mennybemenetelekor eltünt a szemük elől—más dimenzióba lépett. (De velük maradt és a pünkösdi élményben résztvevőket képessé tette, hogy magasabb energiákat befogadjanak. Kincsét, gazdagságát osztotta meg)
A nyugati teológia szerint Jézus kínhalálával megváltotta az eredendő bűnt, kiengesztelte a haragvó Istent. Ez nem egyeztethető az „Isten szeretet” tézissel. Jézus nem is tanította, csak Pál, majd utána Szent Ágoston.
A keleti egyházatyák szerint Jézus missziója az volt, hogy az emberiséget a Teózisba (megistenülésbe) átvezesse. (V.ö. Jn. 10 10. Én azért jötttem, hogy Életük (dzoe) legyen bőségben).
Alexandriai Athanáz: Jézus azért jött, hogy minket megistenítsen és az ember nem ember, csak megistenülve. Ugyanezt vallják a keleti egyházatyák:Antiochiai Szent Ignác, Alexandriai Szent Kelemen, Origenes, Nyssai Szent Gergely. Nyugaton Duns Scotus, Angelus Silesius[1]. (II. János Pál kijelentette, hogy az egyháznak most már „két tüdővel” –nyugati+keletivel—kell lélegeznie).
Boulad: mutációval lett az állatból ember. Ez a hominizáció,
Be kell következzék az ember—istenember mutáció. Ez a teózis.
A holttestünk csak olyan lesz, amilyen a placenta volt, nincs már többé rá szükség.
Az ősbűn nem az, hogy az ember Istenné akart lenni, hanem hogy saját módján, saját erejéből akart az lenni.
Nem az Isten az, aki antropomorf, hanem az ember teomorf.
(A szimbolikus bibliai közlésben:az állatokat Isten a szavával teremtette, az embert saját lélegzetével[2])
A Biblia is fejlődik, az Újtestámentum már jelentősen különbözik az Ó-testámentumtól. A teológia megrekedt a régi korszakok embereinek megértési szintjén. Újra kell fogalmazni.
Teilhard Omega-pontja a teljesen megistenült emberiség lesz, amely Új eget, Új földet kap.
Idézetek D.E. Harding- tól
Amikor kiderül, hogy a gondolataim beidegződések függvényei, minden érzésem és képzetem mesterkélt, minden dédelgetett véleményem és magasztos vallásos (vagy éppen vallásellenes!) meggyőződésem testi kémiámnak, szüleim egymáshoz és hozzám való viszonyának, koromnak, jövedelmemnek, iskolázottságomnak, származásomnak és még ki tudja minek a folyománya, akkor egyszerűen feladom. Ez a töréspont, minden elbizakodottságom vége! A végső igazság arról, amit az énemnek tartok ugyancsak keserű igazság. Minden változik, minden másoktól függ, semmi felett sincs hatalmam, minden hamis vagy gyanús, minden romlandó, pusztulásra ítélt és cserbenhagy. Minden rétegem, minden, ami körülöttem van. Csak abban bízhatom, ami szabad és világos, tudatában van annak, hogy Nem-Valami-Dolog, hanem végsősoron Minden. Csak ez nem fog cserbenhagyni. És ez vagyok Én!
És akkor befogadom azt, ami VAN, egyéniségem előtti hosszú múltamat és jelenlegi rövid létemet egyaránt, az ezredéves emberek örökségét és a mai felelősségemet is, nem feledkezve meg farkainkról és szárnyainkról sem. És ekkor a barátaim elevenen élnek bennem, úgy, ahogy én is a bennem élő, halált nem ismerő Istenemben, aki akadálytalanul áthat engem
Halhatatlanságunk abban áll, hogy Most helyet adunk a halhatatlan Egésznek. Csak Isten, a mi Egész voltunk, amelynek töredéke vagyunk, a mi gyógyító orvosságunk. Elvesztünk, ha nem vesztünk el benne. Egyetlen küzdelem, egyetlen ecsetvonás nem vész kárba. Az evolúció roppant hullámzása és áradása sem tudja megrendíteni az időtlenség kőszikláját! Az időfölötti megőriz minden időbeli dolgot. Az örökkévalóság az, ami megőriz engem.
veni_sancte_spiritus
Marvenko Smith Mennyei Jerusalem és a Taizéi kórus
H. Boulad: A Teremtés misztériuma
(részletek)
Mondd ha Te nem lennél
Ki teremtett volna engem?
Én csakis Általad létezem.
Örökléted titkából mondtad ki a nevet,
Mely csak engem jellemez,
És csak Te ismered.
Ez a név, amellyel kezdtem és majd végezem,
Amellyel indult gyermekségem
És amellyel majd újra kezdhetek,
Mikor másodszor születek.
Mert akkor tárod föl nekem a titkát
Azon a fehér kövecsen.
Egyszer Te rám eszméltél,
És formát öltött eszméleted,
És megtestesült eszméleted…
Emberszolgálatra, ölelésre
És hogy áldozatot mutassak be Neked.
És Te kitaláltál és megformáltál,
Hogy előjöjjek, arról gondoskodtál,
Ősalapjából a Világnak, a Földnek testéből,
Anyai Szívedből.
Kigondoltál az idő hajnalán,
Hosszú éjeken át alakítottál,
Hosszú nappalokon megérni hagytál
Saját Szívedben.
És Te szültél, öröktől, mióta idő van,
Mielőtt megjelentettél
Ebben a világban.
Arcomat Te álmodtad meg,
Képet fogantál rólam, mielőtt születtem.
Fölém hajoltál és teremtettél nekem testet,
És Szájadtól Szájamhoz adtál Létet,
A Te életedet
És értelek
És látom tekintetedet,
Látom mosolyod, a kedveset.
És megértettem,
Hogy Te vagy életem,
Istenem, Mindenem!
Csak Általad van lehetségességem.
Rám eszméltél,
Mikor még nem léteztem
Önmagadhoz felemelve
Képessé tettél, hogy értsek szeretve, szeressek értve.
A Magad élő állagából és lényedből
Fogantál, mint anya,
és kihordtál,
Világra hoztál.
Általad, Belőled eredvén,
Ha te nem lennél, mondd hogy lehetnék én?
Mint gyümölcs a fához, Hozzád kötötten,
A semmi felett megélem magam,
Az éjjel felett, az örök űrben,
Vagyok, Tehozzád kötötten.
Mint a még meg nem született,
Aki édesanyjával egy,
Az Élet köldökzsinórja végén lebegve,
Így vagyok Veled,
A Léthez kötve,
Amely beleáramlik összes perceimbe.
Mint a csöppség veszi anyja tejét, boldogan
Emlőjén csüngve,
Szájam így nyugszik kebeleden.
Ki adod minden szívverésem.
Mint a gyermek, ki anyjához bújik szorosan,
És önfeledten alszik a világforgatagban,
Vaksötétben és viharokban,
Így bízom Rád magam.
Ha Te nem lennél, Szeretettem, Életem,
Mondd, ki teremtett volna engem?
S mondd:miért lennék én?
És kiért?