Fejes Réka: Akinek szívében nincs se anyja, apja – Ki volt József Attila valójában?

2019. április 11.

József Attila mind életében, mind halála után megosztó figura volt. Életműve talán a 20. század magyar irodalmának a legtöbbet magasztalt költeményei, amiket a mama feldogozatlan halála, a szegénység, a szeretet folytonos keresése és a meg nem értettség ihletett. Arról azonban kevés szó esik, hogy ki volt az az ember, aki ezeket a verseket írta, akit nemcsak a világ dobott ki magából, hanem aki akár késsel a kezében ment a világ ellen.

Nehézségekkel teli élete és ellentmondásos személyisége halála után róla szóló vallomásra késztette a környezetét. Az öcsről József Jolán írt, a társról vagy a szerelmes udvarlóról Szántó Judit és Illyés Gyuláné Kozmutza Flóra próbált képet adni, önmagáról és betegségéről pedig a Szabad-ötletek jegyzékében írt József Attila. Talán ezeknek a szempontoknak az összessége szükséges ahhoz, hogy egy kicsit belelássunk, ki volt ő a versei mögött.

Árva

„Már egy hete csak a mamára

gondolok mindíg, meg-megállva.”

József Attila története azon a napon vette kezdetét, amikor az erdélyi József Áron szappanfőző munkás és a Szabadszállásról Pestre érkezett Pőcze Borbála találkoztak. 1900 telén házasodtak össze Ferencvárosban, és hat gyerekük született, de az első három csecsemő korában meghalt. Jolán és Etelka után érkezett Attila. Borbála terhessége alatt sokat betegeskedett, férje pedig féltő gonddal ápolta, mert biztos volt benne, hogy ezúttal fia születik. József Jolán József Attila élete című visszaemlékezésében írta:

„A beteg asszony látogatóinak ismételten elmesélte álmát: megjelent neki egy ősz öreg ember, aki elmondta, hogy fia születik. És a fiút nevezze Attilának, mert híres ember lesz belőle” – a jóslat pedig beigazolódott.

A család boldogsága azonban nem tartott sokáig. Attila mindössze hároméves volt, amikor egy júliusi napon József Áron elhagyta feleségét és a gyerekeit. Borbála úgy hitte, férje nekivágott Amerikának, mivel régóta kacérkodott a gondolattal, azonban nem jutott messzebb Romániánál, ahol újranősült és egy fia született. Később egy szakállas férfi szólította meg Jolánt hazamenet a kapualjban: hogy van a mama, rosszat beszél-e róla, hogy megy soruk, majd egy koronát nyomott a lány kezébe. Ekkor látták utoljára József Áront.

Borbála minden lehetőséget megragadott, hogy pénzhez jusson és el tudja tartani magukat: mosást, vasalást, takarítást és varrást vállalt. Szüleinél Szabadszálláson nyaraltatta a gyerekeket, de így sem tudott annyi pénzt összekuporgatni, hogy megéljenek belőle, ezért úgy döntött, hogy a két kisebb gyereket – Etelkát és Attilát – a Gyermekvédő Liga gondjaira bízza. Így kerültek Öcsödre nevelőszülőkhöz, Gombai Ferenchez és feleségéhez. Attilát itt egész életére kiható sérelem érte, befogadói a füle hallatára jelentették ki, hogy az Attila név nem létezik, attól kezdve Pistának szólították.

„Ez nagyon megdöbbentett, úgy éreztem, hogy a létezésemet vonták kétségbe. Az Attila királyról szóló mesék fölfedezése azt hiszem, döntően hatott ettől kezdve minden törekvésemre, végső soron talán ez az élményem vezetett el az irodalomhoz, ez az élmény tett gondolkodóvá, olyan emberré, aki meghallgatja mások véleményét, de magában fölülvizsgálja; azzá, aki hallgat a Pista névre, míg be nem igazolódik az, amit ő maga gondol, hogy Attilának hívják” – írta a Curriculum Vitae-ben. Attilát Öcsödön sokszor megverték. „Hogy miért verték az apró gyereket? A kisfiú gondjaira négy-öt disznót is bíztak. A disznók, ha akarták volna, szétszaggathatták, felfalhatták volna, de nem tették. Csak egyszerűen nem hederítettek rá. Vén disznók, mit törődtek a kis kanásszal, bárhogy is kiabált rájuk, belementek a zöld búzavetésbe. A lelegelt zöld hajtásokért kapta az első verést” – írja Jolán. A gyerekek két évvel később térhettek vissza ferencvárosi otthonukba, de továbbra is nélkülözniük kellett.

Borbábát 1914-ben méhnyakrákkal diagnosztizálták. Harminckilenc évesen ősz, összetöpörödött asszony lett belőle, a betegség hamarosan végleg ágyhoz kötötte. A gyerekek a maguk módján próbáltak pénzt szerezni. Attila az általa készített forgókat árulta, kenyeres fiú volt az Emke kávéházban, a vásárcsarnok előtt toporogva felajánlotta az arra járóknak, hogy hazaviszi a csomagjaikat, a bélyeggyűjteményét is eladta. A mama 1919. december 27-én este tíz órakor halt meg. Attila éppen Szabadszálláson járt, és a szénhiány miatt beszüntetett vonatközlekedés miatt nem tudott időben hazamenni.

Jolán még Borbála halála előtt Makai Ödön ügyvéd alkalmazásában dolgozott, a munkakapcsolat pedig hamarosan szerelmi viszonnyá alakult. Felbontotta Pászti Elemér olimpiai ezüstérmes tornásszal kötött házasságát, és Lippe Lucie álnéven hozzáment a zsidó származású Ödönhöz, aki árva testvérei gyámja lett. Ugyan a gyerekek a cselédszobában laktak, és le kellett tagadniuk, hogy közük van a Lucie-vá lett Jolánhoz, a férfi egyengette útjukat, Attilának munkát szerzett és taníttatta. Ödön és Lucie később elváltak, majd Jolán a saját nevén ismét a férfihoz ment, de boldogságuk nem tartott sokáig. Makai második felesége a középső testvér, József Etelka lett.

Költő

„Én egész népemet fogom

nem középiskolás fokon

taní-

tani!”

Makai Ödön segítette Attilát a makói gimnázium internátusába is, ahol a fiú az igazgató lányához, Gebe Mártához írt verseket. Innen küldte el írásait titokban példaképének, Juhász Gyulának. „Kedves Attila Öcsém, levele és uj versei nagyon megkaptak és meghatottak. Sok gondom és bajom mellett nem feledem és azon tűnődöm, hogyan kellene magát okosan és szépen fölfedezni. Higyje el, hogy ha van ma hazai költő, aki magát szívből szereti és becsüli, elsősorban Juhász Gyula az” – írta válaszában a költő. Első verseskötete, a Szépség koldusa az ő biztatásával, támogatásával és előszavával jelent meg 1922 őszén.

József Attila verseit nem fogadta mindenki olyan lelkesedéssel, mint Juhász Gyula. A Lázadó Krisztus című verse miatt pert indítottak ellene istengyalázás vétsége miatt, ami alól végül felmentették. 1924-ben beiratkozott a szegedi egyetemre, ahol végre úgy érezte, megtalálta a helyét. „De minden kedvemet elszegte az, hogy Horger Antal professzor, kinél magyar nyelvészetből kellett volna vizsgáznom, magához hívatott s két tanú előtt – ma is tudom a nevüket, ők már tanárok – kijelentette, hogy belőlem, míg ő megvan, soha nem lesz középiskolai tanár, mert »olyan emberre – úgymond – ki ilyen verseket ír« s ezzel elém tárta a Szeged c. lap egyik példányát, »nem bízhatjuk a jövő generáció nevelését«. Sokszor emlegetik a sors iróniáját s itt valóban arról van szó: ez a versem, Tiszta szívvel a címe” – emlékezett vissza a megszégyenítő pillanatra önéletrajzában. Egy szegedi lap pedig azt írta ugyanerről a versről, hogy „az erkölcsi pornográfia versfaragási műveletlenségével, egy az ügyészség által – sajnos – még nem üldözött, erkölcsileg súlyosan kifogásolható négy strófás rímbe szedett mázolmány”.

„Tavasszal jelent meg a második kötete »Nem én kiáltok« címmel” – írta József Jolán, aki ennek apropóján megjegyezte: „A könyv megjelenését elismerés és siker követte. Csak éppen pénzt nem hozott. Elérte vele, hogy a szegedi Virágh cukrászdában a tanév végéig ingyen uzsonnát kapott, és a Szeged kiadója vendége volt hetenként két-háromszor vacsorára. Felébredt benne a művészember hitetlensége, amellyel akkor találkozik, amikor szembe veszi erőit, és a vele szemben álló isten- és embertelen mechanizmust.” József Attila hiába lett olvasott költő, az élet továbbra sem tűnt könnyebbnek, ráadásul verseivel a korabeli kritika sem bánt mindig kesztyűs kézzel.

„Az a gyanúm, hogy a dalnak ez az apátlan-anyátlan Kakuk Marcija szívesen elálldogál a tükör előtt – s elébb költötte meg József Attilát, a szappanfőző és kefés asszony gazdátlan árváját, mint az itt közölt költeményeket” – írta Németh László „Nincsen apám, se anyám. József Attila versei” című kritikájában a Nyugatban. József Attila nemcsak a kritika írójára, hanem a megjelentetőjére, Babits Mihályra is megharagudott. A bosszúval nem várt sokáig, ezt írta* Az istenek halnak, az ember él című verseskötetéről: „[...] Babits Mihálynak szóbanforgó verseit ugy körülajnározták, mintha a kritika kisdedek majálisa volna. Hetet-havat összecsapadékoltak Babits lelkéről, miegyebéről, anélkül hogy sugarat vetettek volna a varázserőre, amely a lelket fölidézi. Pedig lélekről aligha beszélhetünk, oly bántóan rossz versek kötege ez a könyv.”

Ezzel viszont elintézte, hogy ne jelenhessenek meg a versei a Nyugatban, hogy elessen a Baumgarten-díjtól, és hogy Babits követői ellene forduljanak. A Külvárosi éj című kötetének Illyés Gyula ment neki a Nyugatban. „József Attilában nyoma sincs a hevületnek. Hogy úgy mondjam, gyáva rossz verset írni, vagy csak megkezdeni is. Neki minden lépés után vissza kell fordulnia, megnézni, hogy jó úton jár-e. Csak akkor mer továbblépni, ha legalább egy jó költői kép, szerencsés fordulat vagy találó leírás mosolyog biztatóan reá.”

Jolán szerint Attila végső soron nem is akarta megbántani Babitsot. „Nyomorúságát már nehezen tudta elviselni. Szüksége volt arra, hogy most az egyszer, akkor is elismerjék értékét, megbecsüljék tehetségét, amikor kihívja maga ellen annak haragját, akinek hatalmában áll enyhíteni a lelkét, idegeit mardosó nyomorúságot.” Attila végül halála előtt egy évvel kapott Baumgarten-díjat.

1936 márciusában Ignotus Pállal elindították a Szép Szó nevű irodalmi és társadalomtudományi folyóiratot, aminek a szerkesztésében József Attila ismét elemében érezhette magát. A lap szervezésében érkezett Magyarországra Thomas Mann is.

Szerető

„Óh mennyire szeretlek téged,

ki szóra bírtad egyaránt

a szív legmélyebb üregeiben

cseleit szövő, fondor magányt

s a mindenséget.”

Ugyan József Attilának élete harminckét éve alatt több múzsája volt, mint az „átlag nyugatosnak”, a kapcsolatok terén nem volt kifejezetten sikeres. Huszonhárom évesen ismerkedett meg első komolyabb szerelmével, Vágó Mártával. Márta szülei gyakran láttak vendégül irodalmárokat otthonukban, megfordult náluk Illyés Gyula és Ignotus Pál is, lányuk közeli barátságban volt Ady özvegyével, Csinszkával. Attila nemcsak a művelt Mártát szerette, hanem azt a közeget is, amelyben élt, és úgy tűnt, a fiút a szülők is elfogadják, amikor azonban elhatározta, hogy feleségül veszi múzsáját, Vágó József, az apa próba elé állította őket. Lányát beíratta egy londoni egyetemre, Attilának pedig polgári állást kerített, és azt a feltételt szabta, hogy ha a fiatalok egy év múlva is szeretik egymást, összeházasodhatnak.

Szerelmük azonban nem állta ki az idő és a távolság próbáját. „Nem tudom lezárni az életemet, minden erőmet rádkoncentrálni” – írta Márta egyik utolsó Londonból küldött levelében –, „ha pedig hazamennék úgy ahogy Te várnád, azt kéne tennem, de gyönge vagyok ahhoz, hogy támaszod lehessek, bizonytalan és nem eléggé tudatos még, talán igaza van apának hogy túl későn fejlődöm (...)” A szakítás után Attila összeomlott idegileg, nem dolgozott, így elveszítette munkáját. Kapcsolatuk itt véget ért, de nem örökre.

Márta már elvált asszonyként találkozott újra a költővel, a Szép Szó szerkesztése közben rövid időre ismét egymásra találtak. József Attila ekkor már pszichoanalízisre járt. Ebben az időben történt, hogy Thomas Mann Magyarországra látogatott, és megtiltották, hogy József Attila felolvassa az írónak a hozzá írt versét. A költő kikelt magából, telefonált a belügyminisztériumnak, de nem kapott engedélyt. „Attila halálsápadtan odament az íróasztalhoz, a karosszékbe vágta magát, fölemelte a telefonkagylót, és beleszólt: »Kérem a belügyminisztériumot!« Későn este! Ekkor gondoltam először komolyan, hogy bolond” – emlékezett vissza Vágó Márta. Thomas Mann ekkor odalépett a nőhöz, azt mondta neki: „Magához tartozik. Vigyázni kell rá, de nem szabad hozzámennie! Azt hiszem, mániás vagy még rosszabb. De én attól tartok, hogy egészen komoly dolog. Orvosi kezelésre van szüksége.”

Szántó Judit és József Attila a kommunista munkásmozgalomban ismerkedtek meg. Judit ekkor esernyőket varrt egy gyárban, elvált asszony volt egy kislánnyal, akit távoli rokonai neveltek, nem mellesleg együtt élt Fenyő László költővel. Attilát ez nem érdekelte, mindennél jobban vágyott a nála két évvel idősebb nőre. Judit hamarosan szakított élettársával, majd összeköltözött a költővel. „Judit tudta, hogy Attila nagy költő. És azt akarta, hogy nagyon nagy költő legyen. Mindent megtett érte. Kilincselt szerkesztőségekben. Sírt és könyörgött. Elhelyezte verseit, szóba állt gyűlölt emberekkel. Egész nap dolgozott s munkája után otthon mosott és vasalt, hogy tiszta inge legyen másnap Attilának. Ha nem volt egy krajcáruk sem, a föld alól is szerzett annyit, hogy kenyeret és tejet készítsen Attila ágya mellé, ne éhezzen, amíg ő a gyárban dolgozik. És cigarettát, ha más már nem volt” – írta Juditról József Jolán. Hat évig éltek együtt, nélkülöztek és szenvedtek.

József Attila egyetlen verset sem írt élettársához, ezért is rázta meg annyira Juditot, amikor a férfi a Lillafüreden tartott íróhétről a legszebb magyar szerelmes verssel a zsebében tért haza, ami egy másik nőhöz szólt. Így gondolt vissza arra a napra*: „Szombaton hazajött Attila. Lillafüredről kaptam ugyan egy lapot, de mikor beállított, nyugtalanul, futtában megölelt, majd öltözködni kezdett. A levett kabátja zsebéből egy kéziratpapiros fehérlett. Kiemeltem és olvasni kezdtem. Ő felém fordult és azt mondta: »Hiába olvasod, nem hozzád írtam.« Ez volt a Szerelmi Óda. »Gyönyörű – mondtam megsemmisülve. – Értelek, Attila. Ez azt jelenti, hogy nem engem szeretsz. Nem baj, elmész, látod, milyen jó, hogy nem köt össze bennünket semmi más.« »Tévedsz – szólt Attila –, nem megyek el. Itt maradok, és végig kell szenvedned azt, amit én szenvedek.« »Gondolod, Attila?« »Így lesz« – szólt, vette a kabátját és elindult.”

Juditot annyira megviselte az eset és az örökös civódás Attilával, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. „Magamra maradva nem most először gondoltam arra, hogy nem vagyok elég erős, se Attilához, se ahhoz, hogy így folytatni tudjam az életet. Negyven gramm kinint készítettem, már kicsomagoltam, pohárba öntöttem, és nyugodtan, csak lányomat sajnáltam, az anyám már meghalt, megittam. Visszajött, mert érezte, hogy itt valami történt. Utána az ajtó ablakán egy kétségbeesett arcot láttam, Attiláét. Az ajtó zárva, a kulcs belül, én már rosszul lettem. Beverte az ablakot, benyúlt, kinyitotta az ajtót, én már csak arra emlékszem, amikor a mentőorvos a gyomromon térdelt. A mentőkocsiba Attila is beszállt, fogta a kezem. »Hozzád írtam, már csak a végén, emlékszel a dalocskára?« Nem válaszoltam, nem is hittem, nem is hihettem.” Szakításukban nagy szerepet játszott Attila pszichoanalitikusa, Gyömrői Edit iránt fellobbant szerelme is.

Páciens

„Ime, hát megleltem hazámat,

a földet, ahol nevemet

hibátlanul irják fölébem,

ha eltemet, ki eltemet.”

József Attila először kilencéves korában próbált öngyilkos lenni. Miután Jolán megpofozta öccsét, amiért cigarettára gyújtott a konyhában, Attila eldöntötte, hogy megbosszulja a rajta esett sérelmet. Elhatározta, hogy lúgkövet iszik, azonban mivel éppen elfogyott, arra jutott, hogy a keményítő éppúgy megteszi. „Végignyúltam a konyha kövezetén és vártam a halált. Sóhajtottam és nagyon meg voltam ijedve. Nagyokat nyeltem, habzani kezdett a szám. Ijedtségemben is egyedül a hatásra gondolva, rájöttem, hogy akkor nyújtok csak igazán megdöbbentő látványt, ha a hab vastagon tódul ki a számon. Most minden figyelmemet arra fordítottam, hogy a nyelvemmel minél több habot toljak ki az államra. De azért egész testemben reszkettem, vonaglásszerű mozdulataimra emlékszem, komolyan azt hittem, hogy most meghalok” – írta meg Attila első öngyilkossági kísérletének történetét, amit még több sikertelen követett. Makói évei alatt hatvan darab aszpirint vett be a vizsgák okozta nyomás és testvérei távolléte miatt, amiből egy gyomormosás hozta vissza az életbe. Egy évvel később ismét a halál elé ment: „különben vonat alatt is feküdtem azóta, de engem fölszedtek, mert előttem valakit elgázolt” – írta levelében nővérének. A Vágó Mártával való szakítást újabb kísérlet követte, a Szántó Judittal való kapcsolata alatt pedig hatszor fordult maga ellen, kétszer pedig magukra nyitotta a gázcsapot.

A mai napig viták folynak arról, hogy József Attila életének végül öngyilkosság vagy baleset vetett-e véget, halálának előzményei azonban az előzőre utalnak. Kezelése huszonhat éves korában kezdődött meg egy véletlen eset folytán. Egy szegedi ismerőse, dr. Rapaport Sámuel megkérte a költőt, hogy nézze át a könyvet, amin éppen dolgozott, a segítségért cserébe pedig pszichoanalitikus kezelést ajánlott fel. Négy évvel később Gyömrői Edit vette át, akibe a költő azonnal beleszeretett. A nő nem viszonozta páciense érzéseit, akinek elmagyarázta, hogy amit érez, nem szerelem, csak érzelemátvitel. A viszonzatlan szerelemet Attila egyre nehezebben tudta elviselni, egy alkalommal késsel támadt Editre, a fegyvert pszichoanalitikusa férje, Újvári László újságíró vette ki a kezéből. Szabad-ötletek jegyzéke címet kapott, szabad asszociációs technikával teleírt füzetében ezt írta Attila: „ha Gyömrőit megölném – mi sem volna könnyebb – még mindig nem volnék egészséges, mégpedig azért nem, mert a nővel szemben használna a fenyegetés az erdőben, de nem használ a kulturában / a kulturában minden nő kurva, mennél öntudatosabb, annál inkább”.

„Az utolsó évében fokozatosan, majd véglegesen kifejlődött schizophréniás elmezavar praediszpozíciós karakterbeli és elszórtan jelentkező finomabb tünetei visszamenőleg, távolra követhetők. [...] Az úgynevezett schizoid pszichipatia megnyilvánulásánál alig több az, ami a betegség kitöréséig megnyilvánult; hypochondriás színezetű panaszok, különcségek és gyermekes játékosság, a zárkózottság és a túlzott bizalmasság szélsőséges változatai, a lényegükben megmagyarázhatatlanul gyorsan változó hangulatingadozások s ami talán legszembetűnőbb, egyedülvalósága, kontaktushiánya az emberekkel” – írta betegségéről dr. Bak Róbert, akit József Jolán is idézett testvéréről szóló visszaemlékezésében.

József Attila halála után a költő tragédiájáért sokan Kozmutza Flórát hibáztatták. A gyógypedagógussal kilenc hónappal feltételezett öngyilkossága előtt ismerkedett meg és szeretett bele azonnal a tőle megszokott hévvel. Ebben az időszakban került a Siesta Szanatóriumba, a magánintézet költségeit báró Hatvany Bertalan finanszírozta. Flórának egyszerre két költő is udvarolt, nemcsak József Attila kereste a kegyeit, hanem Illyés Gyula is, a költő örök riválisa, ami őt különösen érzékenyen érintette. Ugyan Flóra ekkoriban nem döntött egyértelműen a még nős Illyés mellett – később hozzáment feleségül –, Attila lánykérésére is csak Ignotus kérlelésére mondott igent, aki úgy gondolta, hogy barátja a nő elutasítására öngyilkosságot követett volna el.

Miután Hatvany nem fizette tovább a kezeléseket, a költő Balatonszárszóra került nővéreihez. Attila leveleiben kérte Flórát, hogy látogassa meg, aki végül leutazott hozzá egy napra, akkor mutatta meg neki két utolsó költeményét, a Karóval jöttél... és az Ime, hát megleltem hazámat... című verseket. A nő egy második látogatást is ígért, amire már nem került sor. József Attila december 3-án öt levelet adott fel: kezelőorvosának, Bak Róbertnek, Ignotus Pálnak, kiadójának, Cserépfalvi Imrének, Szántó Juditnak és Kozmutza Flórának. „Bocsásson meg nekem. Hiszek a csodában. Számomra csak egy csoda lehetséges és azt meg is teszem. Tudom, hogy szeretett, tudta, hogy szeretem. A többi nem rajtunk múlott” – írta szerelmének. Délután sétálni indult.

„Rongyokra tépett télikabátjával takarták be. Amikor levették róla a kabátot, láttam a kezét, mellére fektetve, tenyerével kifelé fordulva. Mint egy nyomoréknak a keze. Hosszú nyaka, melyet kifordított a vonat tengelye, feje féloldalt fektetve, rásimult az asztal lapjára. Olyan volt, mintha aludt volna. Szeme lehunyva, arca sima, nyugodt. Homlokán és arcán horzsolások voltak, a vonat tizenöt méternyire hurcolta magával, mielőtt megállították volna” – így látta viszont legközelebb József Attilát Jolán.