Én nem tudtam

Én úgy hallgattam mindig, mint mesét

a bűnről szóló tanitást. Utána

nevettem is - mily ostoba beszéd!

Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva!

Én nem tudtam, hogy annyi szörnyüség

barlangja szivem. Azt hittem, mamája

ringatja úgy elalvó gyermekét,

ahogy dobogva álmait kinálja.

Most már tudom. E rebbentő igazság

nagy fényében az eredendő gazság

szivemben, mint ravatal, feketül.

S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam:

bár lennétek ily bűnösök mindnyájan,

hogy ne maradjak egész egyedül.