Ha a hold süt...

Ha a hold süt, a néma, siron tuli fény,

álmomba' kinyilnak a termek.

Kioson, kenyeret szel a konyha kövén

s majszolja riadtan a gyermek.

Csak a léghuzat ismeri - alszik a ház.

Les nagy szeme, reszket a térde.

Zsirok és köcsögök teje közt kotorász,

surranva, mint az egérke.

Ha belé-belereccsen a szörnyü kredenc,

ajkára repül kicsiny ujja:

könyörögne az irgalomért, de a csend

zord kürtje a zajt tovafujja.

Ez a zaj, ez a kín, e világrecsegés

nem szűnve, dühöngve növekszik.

Belesáppad a gyermek, elejti a kést

és visszalopódzva lefekszik...

Mire ébredek, ég a nap, olvad a jég,

szétfeccsen iromba szilánkja,

mint déligyümölcs-kirakat üvegét

öklével a vágy ha bevágja.

Elalél a fagy istene, enged az ég.

Már unja az ördög a poklot,

ideönti a földre kövér melegét -

zöld lángba borulnak a bokrok.