Kész a leltár

Magamban bíztam eleitől fogva* -

ha semmije sincs, nem is kerül sokba

ez az embernek. Semmiképp se többe,

mint az állatnak, mely elhull örökre.

Ha féltem is, a helyemet megálltam -

születtem, elvegyültem és kiváltam.

Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,

ki ingyen adott, azt szerettem érte.

Asszony ha játszott velem hitegetve:

hittem igazán - hadd teljen a kedve!

Sikáltam hajót, rántottam az ampát*.

Okos urak közt játszottam a bambát.

Árultam forgót*, kenyeret és könyvet,

ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.

Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,

de ágyban végzem*, néha ezt remélem.

Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.

Éltem - és ebbe más is belehalt már.

Magamban bíztam eleitől fogva: intertextuális utalás a 90. genfi zsoltár kezdő sorára (Tebenned bíztunk eleitől fogva), ami a magyar református egyház egyik jelmondata.

ampa: bádogvödör (a hajózás szókincsében)

árultam forgót: önéletrajzi utalás annak egyik formájára, ahogy József Attila az első világháború idején, 10-12 évesen három gyerekét egyedül nevelő édesanyjának igyekezett segíteni a család fenntartásában: "Színes papírforgókat csináltam és árusítottam a jobb sorsban élő gyerekeknek" - írja erről a Curriculum vitae című 1937-es írásában.

Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen, / de ágyban végzem: intertextuális utalás Petőfi Sándor Egy gondolat bánt engemet... című versére.