Az eszmélet szó jelentései:
1. Jelölheti az álomból való felébredésnek, a teljes értékű tudatműködés mindennapos beindulásának jelenségét, az eszmélést. Aki álmodik, az – bizonyos értelemben – eszméletlen, nem tudja kormányozni tudatműködését. Amikor felébredünk, visszanyerjük részben elveszített eszméletünket. Az ébrenlét és az álom oppozícióját azonban a versciklus esetében átvitt értelemben és mintegy fonákjáról kell felfognunk: aki eszmél, olyan a többi ember között, mint az éber az alvók között.
2. A köznyelvben az eszmélet szót állandósult nyelvi szerkezetek részeként szoktuk használni: eszméletlen, eszméletét vesztette, visszanyerte eszméletét, eszméletre tért. Ezekben az esetekben a szó egyértelműen az öntudat szinonimája: eszméletlen, azaz nincs öntudatánál; feleszmél, azaz öntudatára ébred, visszanyeri öntudatát. A szó használata képző nélkül vagy megszilárdult szintaktikai szerkezeten kívül meglehetősen ritka.
3. Dienes Valéria*, Henri Bergson műveinek magyar fordítója elvonja az eszmélet terminust a felsorolt szerkezetekből és filozófiai fogalomként él vele. Használatát a következőképpen indokolja: „Legfontosabb megjegyzésünk, hogy a conscience fordítására az elterjedtebb tudat helyett az eszmélet szót választottuk. […] E szónak el nem fogadása számunkra nyelvünk szegényítését jelentené. Értelme, összes jelentésbeli felhangjai megfelelnek a conscience, Bewusstsein jelentésszférájának […]. Alkalmasabb volt szerintünk a bergsoni terminológia középpontjául, mint a lélektani használatra készített tudat szó, amelynek értelmi rezonanciája tisztán tudományos, a mindennapi nyelvben tartalmassá és színessé vált eszmélet jelentéskörével szemben.” (1)
Akár az ébrenlét, akár az öntudat, akár a tudat szót helyettesítjük ezzel a fogalommal, eszméletről beszélve József Attila értekező prózájában a bergsoni fogalomhasználatot követi.
Bergson filozófiájában az élő világot két princípium: a lefelé süllyedő anyag és a felfelé törő életlendület birkózásának képével szemlélteti. A növényi bénultság és az állat gépies viselkedése a tehetetlen anyag fölényét mutatja az életlendülettel szemben. Az eszmélet ellenben úgy fogható föl, mint az élet győzelme a holt anyag fölött. Egyedül az ember az, akinél az eszmélet tartósan felülkerekedhet az anyagon, s ennek oka egyrészt – a növénnyel szemben – öntevékenysége, másrészt külső és belső cselekvésének az állatétól eltérő viszonya. Az állat általában automatikusan cselekszik, ahogyan ösztönei előírják számára, az ember ellenben fel tudja függeszteni tetteit és választani képes több cselekvési lehetőség között.
Az eszméleti állapotot, a felébredt lelki tevékenységet, következésképp, Bergson a tevékeny, cselekvő magatartás ellentéteként, megállásként, az akció felfüggesztéseként értelmezi: „Ha a cselekvés elvégzését valami akadály gátolja, vagy megállítja, az eszmélés azonnal felütheti fejét.” „Az eszmélet a lehetséges cselekvések vagy virtuális tevékenység zónáján maradó világosság, mely körülfogja az élő lények valóban végbevitt cselekedetét. Habozást vagy választást jelent. Ott, ahol sok egyformán lehetséges cselekvés rajzolódik és egy sem valósul meg (például egy tanakodás folyamán, melynek nincs kimenetele), az eszmélet erős.” (2)
József Attila az Eszmélet megírásának idején, 1933-1934 fordulóján túljutott életének azon a szakaszán, amikor még úgy vélte, hogy nincs helye töprengésnek, számára egyetlen cselekvés lehetséges: a fennálló valóság forradalmi megváltoztatása. Beköszöntött a tanakodás, a habozás és a választás, a kérdezés, elmélyülés ideje. Cselekvését akadály gátolta, az eszmélés felütötte fejét.
Mégis tévedés lenne az Eszméletet az elbizonytalanodás, a rezignáció, a tétovaság versének tekinteni. Az eszmélet nem öncélúan távolodik el a cselekvéstől, hanem épp segítő szándékkal: „a cselekvés kisegítője”; „a cselekvés műszere”. Szoros közelségben marad az akcióval: „A valóságos cselekvésnek a lehetséges cselekvésekkel való dörzsölődéséből kipattanó szikra.” Sőt „cselekvés gyújtotta fény”. A cselekvés tartalmassága és az eszmélet világossága ezért egyenes arányban van egymással. „Az eszmélet felocsúdottsága valamely élő lényben annál teljesebb, minél tágabb a választásmező, s minél tekintélyesebb cselekvésmennyiség adatott neki.” „Az eszmélet azzal a választásképességgel arányosan jelenik meg, mely az élő lénynek rendelkezésére áll. Azt a lehetőségzónát világítja meg, mely a tettet körülfogja.” „Az eszmélés megfelel az élő lény rendelkezésére álló választáshatalomnak; egyterjedelmű a lehetséges cselekvések fényudvarával, mely a valóságos tettet övezi: az eszmélet egyjelentésű a feltalálással és a szabadsággal.” Bergson eszméletfogalma tehát csak az automatikus, elgépiesedett cselekvésnek ellentéte. A gondolatilag igénytelen, sematikus, terméketlen magatartás meghaladására szolgál, vagy ahogy Bergson megfogalmazza: „Az eszmélet, ez a teremtésigény csak ott nyilatkozik meg önmagának, ahol a teremtés lehetséges. Elalszik, ha az élet gépszerűségre van kárhoztatva, felocsúdik, mihelyt újból beáll a választás lehetősége.” (3)
A versciklust tehát, amely ezt a címet viseli, nem az elbizonytalanodás vallomásainak, hanem ellenkezőleg: óriási szellemi erőfeszítésnek kell tekintenünk arra, hogy a költő megtalálja, kiválassza a teremtő cselekvés útját-módját az után, hogy a korábban magától értetődőnek tűnő magatartásmódok gépszerű, automatikus, terméketlen gyakorlatként lepleződtek le előtte.
Az еszmélet két formája az értelem és az intuíció. Az értelem folyamatos, de legbensőbb problémáink megragadására önmagában elégtelen munkájával szemben az intuíció szaggatott, ritkán működik, akkor is csak pillanatokra, de amikor lényünk leglényegesebb vonatkozásai kerülnek szóba, működésbe lép és villámfényt lobbant életérdekeinkkel, sorsunkkal kapcsolatos kérdéseinkre. Bármilyen mély belátást nyújt is azonban, önmagában nem biztosítja a szellemi élet folytonosságát. Az erős eszmélet funkciója éppen az, hogy összeköttetést teremtsen az értelem rendszeres szellemi tevékenysége és az intuíció mély belátása között. Az erős eszmélet kivételes pillanataiban az értelem mintegy transzformátorként működik, amely többet vagy kevesebbet fölfog, hasznosít az intuíció villamos kisüléseiből, még ha azok energiájának nagyobb része veszendőbe is megy.
„Illanó múltunkat személyiségünknek erőszakos összevonásával kell összeszednünk, hogy azt egy tömegben oszthatatlanul abba a jelenbe toljuk, amelyet mindég megteremt, mikor belelép. Nagyon ritkák a pillanatok, mikor ily mértékben megragadjuk magunkat: egy testet alkotnak igazán szabad tetteinkkel.” Így jellemzi a filozófus az „erős eszméletet”, azt az állapotot, amikor „saját eszméletünkben a lehető legmagasabbra helyezkedünk.” (4)
Bergson nyomán József Attila az eszméletet az intuíció és az értelem szintézise révén tett óriási szellemi erőfeszítésnek tekintette, a személyiség sorskérdéseinek tisztázására, az alkotó cselekvés előtt feltornyosult akadályok elhárítására. Mivel a személyiség legnagyobb fokú koncentrációját követeli meg, csak pillanatokig tarthat, ritka ajándék, legalábbis nem jelent folyamatos szellemi tevékenységet.
Az eszméletfogalomnak ez a jelentésmozzanata magyarázatot kínál a versciklus egészének formájára, szerkezetére. A ciklus József Attila legmélyebb belátásainak gyűjteménye. Egyes darabjai az intuíció fellobbanásának pillanataiban felismert összefüggések végsőkig tömörített, keményre kalapált megfogalmazásai: a személyiség legnagyobb fokú koncentrációjának megrögzített pillanatai. Mivel hegycsúcsokként emelkednek ki az egyén belső világának lapályosabb vagy szelídebb domborzatú vidékeiből, nincs közöttük közvetlen folytonosság. A versszakok nem fűződnek föl egy gondolatmenet közös szálára, nem illeszkednek szoros kompozícióba, egymáshoz képest mellérendeltek, laza ciklusszerkezetet alkotnak. Az alkotó lelkiállapota, szellemi beállítottsága, az őt ekkoriban foglalkoztató problémák rokonsága teremt az egyes versek között belső, szerves, de nem logikai vagy architektonikus egységet. A tizenkét rész tehát valahogy úgy kapcsolódik egymáshoz, mint egy filozófus aforizmagyűjteményének darabjai.
Dienes Valéria: (dr. Dienes Pálné Geiger Valéria) filozófus, fordító, koreográfus, mozdulatművész, (tánc)pedagógus, táncteoretikus (1879–1978). A Geiger család rokonságban állt a Babits családdal, s egy ideig közel is laktak egymáshoz Szekszárdon. Valéria gyermekkorában néha találkozott a nála négy évvel fiatalabb Babitscsal, aki később róla mintázta Halálfiai című regénye egyik szereplőjét, a rendkívül művelt, tudománnyal és filozófiával foglalkozó, Freud és Bergson műveiből idéző Hintáss Gittát. 1897-ben tanítói, 1901-ben polgári iskolai tanári oklevelet szerzett. A budapesti tudományegyetem matematika–fizika (valamint filozófia-esztétika) szakán br. Eötvös Loránd, Beke Manó és Alexander Bernát előadásait hallgatta, a Zeneakadémián pedig zeneszerzést és zongorát tanult Szendi Árpádnál. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg Dienes Pállal, a később nemzetközi hírnevet szerzett matematikussal. Geiger Valéria bölcsészdoktori értekezését 1905-ben védte meg matematikából, fizikából, filozófiából és esztétikából. Néhány hónappal későbbi házasságkötése után azonban már Dienes Valéria néven ismerte meg a tudományos élet. Pályafutásának kezdetén filozófiai és pszichológiai cikkeket írt a Huszadik Századba, valamint igen nagy feltűnést keltő előadásokat tartott a Társadalomtudományi Társaság Szabad Iskolájában. Matematikai tanulmányait az 1908–1909-es tanévben a párizsi Sorbonne-on folytatta: második doktori vizsgájának letétele után a tehetséges tudósjelöltet Picard professzor bemutatta a Francia Tudományos Akadémián. Dienes Valéria volt a második nő, akinek tudományos munkája a „halhatatlanok“ elé került. Ezt követően még két tanévet töltött Párizsban ösztöndíjjal; Henri Bergson filozófiai előadásait hallgatta, akivel annyira összebarátkozott, hogy megkapta tőle – egyetlenként – műveinek magyarra fordítási jogát. David Hume, John Locke, René Descartes írásait is az ő révén ismerhette meg a magyar közönség. 1951-ben, amikor a modern tánc műfaját, amelynek tudósa és úttörője volt, betiltották, korábbi orkesztikai munkásságból kiindulva kidolgozta a Bergson eszméin alapuló evolúciós logika elméletét. Filozófiai gondolkodásában erősödött a miszticizmus. A második világháború után elsősorban vallásfilozófiai tanulmányokat folytatott, és sokat fordított. A városmajori imaházban vallásfilozófiai lelkiórákat is tartott. A tudós asszony, aki a Galilei Kör alapító tagja volt, 1927-től részt vett az Aquinói Szent Tamás Társaság munkájában is. Bergson-fordításai ugyanakkor a magyar filozófiai szaknyelv megújítását, irodalmi rangra emelését is jelentették. Műfordítói tevékenységét már 1934-ben Baumgarten-díjjal ismerték el. Élete végéig megőrizte szellemi frissességét, utolsó előadását 96 évesen 1975-ben, a tihanyi Nemzetközi Szemiotikai Kongresszuson tartotta. (forrás: Táncpédia)
(1) Dienes Valéria: A fordító jegyzetei. in: Henri Bergson: Idő és szabadság. Universum reprint, Szeged, 1990. 197-198. oldal. A fordítás 1913-ban készült, a kötet pedig, amelyiknek reprintjére (hasonmás kiadására) a lábjegyzet hivatkozik, 1923-ban jelent meg. A fordító az idézett részlet után következő mondatában szükségesnek tartja kijelenteni, hogy az eszmélet, illetve hát a conscience szót Bergson művének címe is tartalmazza: az Idő és Szabadság a munkának csak fordításai óta címe, eredeti címe ez volt: Tanulmány eszméletünk közvetlen adatairól" (i. m. 198. old.) - az eredetiben: Données immédiates de la conscience.
(2) A bekezdésben idézett részletek forrásai: Henri Bergson: Teremtő fejlődés. Reprint sorozat. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. Dienes Valéria fordítása. 134. és 135. oldal
(3) A bekezdésben idézett részletek forrásai: Henri Bergson: Teremtő fejlődés. Reprint sorozat. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. Dienes Valéria fordítása. 166., 238., 239. és 240. oldal
(4) A bekezdésben idézett részletek forrásai: Henri Bergson: Teremtő fejlődés. Reprint sorozat. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1987. Dienes Valéria fordítása. 184. és 191. oldal
Forrás: Tverdota György kísérő tanulmánya. In: József Attila: Medvetánc, Nagyon fáj. Matúra Klasszikusok Light sorozat 10. kötet. Raabe Klett Kiadó, Budapest, 1999. 158. és 159-161. oldal