Közzététel dátuma: Feb 17, 2018 12:34:49 PM
Érmindszent, augusztus 21.
Lázár György, kedves bátyámuram, Szeged város neves podesztája, a legszeretnivalóbb literary gentleman, nagy kárörvendezéssel lehetne most hozzám. A Dugonics Társaság nevében tudniillik sok szeretettel invitált Szegedre verseket olvasni pár évvel ezelőtt egypárszor. Bizony isten vágytam erre a kirándulásra, mert voltam már a Dugonics Társaságnak, Lázár Györgynek s az irodalmi felolvasások legkedvesebb vidéki publikumának vendége. Nem is emlékszem biztosan, restség, nyavalya, külföldi kóborlás vagy mi volt az oka, hogy költői mineműségemben másodszor is szabad elhatározásomból Szegedre el nem juthattam. Most Lázár György bátyám, ha nem volna olyan nobilis úr, mint amilyen, kicsúfolhatna, hogy bezzeg el fogok menni Szegedre, ha a kir. ügyész hívat.
Mert hívat Szegedre a kir. ügyész, amit nem akartam elhinni az első újsághírek után, de ma már szinte bizonyosra kell vennem. Hatunkat fogat egyszerre pörbe a Nagy György eltörölt Köztársaságából, melybe különben én úgy kerültem, mint Pilátus a credóba. Nagy György átvette egy politizáló versemet a maga kis republikánus lapjába, s most itt állok az alkotmányos államforma megtámadásának vagy talán még nagyobb valaminek bűnével terhelten.
Furcsa az én dolgom ezekkel a politikás versekkel, melyeket sok dühvel-kedvvel írogatok néha, s melyekért mindig lehordanak esztéta barátaim. Ők azt tartják, hogy az ilyen versekkel lefokozom magamat, és meggyöngítem egyéb poézisomnak emberibb és súlyosabb dokumentumait. Nem tehetek róla, hogy érdekel, izgat, foglalkoztat a saját magyarságom s a magyarság együttes kínja, problémája, sorsa. Nem tudom a történőket előkelően, finoman a múltba vagy a jövőbe transzponálni, és mert talán a vers leginkább az erőm, verssel üvöltök bele a politika kakofóniájába. Az effajta részvevést a ma politikai harcaiban legjobb erőnkkel s mindig a fölszabadulni vágyók mellett olyan nobilis, de muszáj adónak tartom, mint a milliomosok jótékonyságát.
Hogy bűnös versemmel izgatni szerettem volna, ez több mint valószínű, ez természetes, de köztársaságot, istenemre, nem akartam csinálni. Nagy Gyurkának én megírtam, és meg is mondtam, hogy csinálják meg nélkülem szépen, mert én egyelőre sok-sok harcot látok sürgetőbbnek. Azt nem tagadom, hogy ha Nagy Gyurkáék jól megcsinálták volna az ő vágyott államformájukat, ezt éppen úgy nem támadtam volna meg, mint a mait. Egyelőre én inkább antirepublikánus vagyok, esküdt ellensége például annak a hatvan vagy hány undok, kis, nemesi köztársaságnak, mely vármegyének hívatik. Különben pedig a hatalomnál semmit sem respektálok jobban, s az én forradalmárságom az, hogy Bécs az ő hatalmát ne egy kis zsiványhaddal, de Magyarország népével ossza meg idehaza.
Biztosan lesznek ott Szegeden jó esküdtek, lesz lelkes védőügyvédem, a versem sem egészen rossz, nekem is lesz mondanivalóm, nem írok hát elő-védbeszédet. Csak elbúslakodom sorsomon, mely a vénülő primadonnákéhoz kezd hasonlítani: öt évvel ezelőtt még nem kellett ügyészi reklám verseimnek. Most íme ez a bűnös vers, melynek "Rohanunk a forradalomba" a címe, több mint egy éve jelent meg napilapokban s a télen a legújabb verskötetemben. S azon pár száz emberen kívül, aki még meg szokta venni minden újabb kötetemet, senki se tudna erről a versről, ha Nagy György és a szegedi kir. ügyész nincsenek.
Mindegy, készülök a második szegedi fölolvasásomra, ahol azonban már nem is én olvasok föl, hanem, ha jól tudom, az esküdtbíróság jegyzője. Előre kérem a jegyző urat, olvassa jól föl majd a versemet, mert ennek a nyomorult poétafajzatnak nincs nagyobb büntetés, mintha a verseit rosszul olvassák fel.
Ady Endre
Világ 1913. augusztus 23.