Istenhez hanyatló árnyék

Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem, és ide s tova hányattatom, mint a sáska.

Zsoltárok könyve 109.*

Akaratomból is kihullassz,

Én akart, vágyott Istenem,

Már magamat sem ismerem

S Hozzád beszélni rontás fullaszt.

Üldöztetésimben kellettél

S kerestelek bús-szilajon

S már-már jajomból kihagyom

Neved, mely szebb minden neveknél.

Szent Képzelés, örök hit-balzsam,

Ki létlenül is leglevőbb,

Meghalok szent Szined előtt

S akarom, hogy hited akarjam.

Megűzeték s nem nyugszom addig,

Míg hitedet meg nem nyerem,

Mert kockán van az életem,

Mint árnyék, mikor elhanyatlik.

S hányattatom, miként a sáska,

Mert csak Tenéked van erőd

S mert nem láttam régen előbb:

Nem szabad hinni senki másba.

Zsoltárok könyve 109.: a vers mottója a 109. zsoltár 23. verse a Károli-Bibliának az 1908-as revideálás előtti változatából; a 4-5. versszak is ennek szavait, motívumait ismétli meg.