"Ádám, hol vagy?"

Oszlik lelkemnek barna gyásza:

Nagy, fehér fényben jön az Isten,

Hogy ellenségim leigázza.

Az arcát még titkolja, rejti,

De Nap-szemét nagy szánalommal

Most már sokszor rajtam felejti.

És hogyha néha-néha győzök,

Ő járt, az Isten járt előttem,

Kivonta kardját, megelőzött.

Hallom, ahogy lelkemben lépked

S az ő bús »Ádám, hol vagy?«-ára

Felelnek hangos szívverések.

Szivemben már őt megtaláltam,

Megtaláltam és megöleltem

S egyek leszünk mi a halálban.