Háborús versek

Ady költészete a világháború évei alatt fokozatosan átalakult. A vérengzésekről szóló hírek, a veszteségek, a hátország szenvedései megviselték az amúgy is beteg költőt, a háború borzalmai kétségbe ejtették, legkomorabb vízióit látta megvalósulni. Nyílt háborúellenessége miatt mellőzték, kötete nem jelenhetett meg.

Költészetének átalakulása elsősorban versei képi világában és az üzenettartalmak egyértelműbb megfogalmazásában figyelhető meg, és mindez összekapcsolódik költői szerepértelmezésének megváltozásával. A korábbi, szinte állandóan a jelent ostorozó, új jövőt vizionáló, a múltat egyéni módon értelmező váteszköltő szerepe helyett a jelen eseményeire reflektáló és a múlt értékeit, átmenteni igyekvő krónikás szerepében jelenik meg (Mag hó alatt, Intés az őrzőkhöz, Krónikás-ének 1918-ból). A jelképiség háttérbe szorulása, az expresszionista képalkotás mellett a komor hangulatok, a félelem jellemzik e verseket.

A háborúról szóló versek szükségszerűen összekapcsolódnak a magyarságversekkel. Bár Adyt a háború világméretűvé válása is rettentette, e versekben mindig megszólalnak a magyarságot féltő, a magyarságért aggódó sorok is. Személyes tragédiát pedig azért jelentett a háború a költő számára, mert eszméit pusztította el. Olykor kétségbeesett felkiáltásokban, figyelmeztetésekben idézi ezeket („Az Élet él és élni akar,...” - Intés az őrzőkhöz; „S megint élek, kiáltok másért: / Ember az embertelenségben.” - Ember az embertelenségben)

Forrás: Sulinet Tudásbázis: >>>

Emlékezés egy nyár-éjszakára (A halottak élén / Ember az embertelenségben / 1.)

Ember az embertelenségben (A halottak élén / Ember az embertelenségben / 6.)

Intés az őrzőkhöz (A halottak élén / Mag hó alatt / 2.)

A mesebeli János (A halottak élén / Az eltévedt lovas / 5.)

Az eltévedt lovas (A halottak élén / Az eltévedt lovas / 6.)

Krónikás ének 1918-ból (A halottak élén / Az eltévedt lovas / 15., utolsó)

Üdvözlet a győzőnek (Az utolsó hajók / 107., utolsó)