Lagzink előtt a Násznagyunk jön
Rigmusos, órjás harcsa-szájjal
S egy fölpántlikázott kaszával.
Szól a Násznagy: "már régi mátkák,
Ideje őket összeadni
Lekaszálni és megsiratni."
"Keresem az öröm-szüléket.
Hol, merre vannak, merre látták?
Keresem szívük régi vágyát."
Csönd van a lakodalmas házban,
A vendégek csak isznak, esznek
És néha nagyokat nevetnek.
S aztán lép a Násznagy kevélyen
Fekete leples tíz szobán át
S hetykén pengeti a kaszáját.
S egy koporsóban kéken-sárgán
Ott fekszünk mi egymással telve
Végre, örökre egybekelve.
(Az Illés szekerén / Léda ajkai között / 2.)
Eredetileg a Nyugat 1908./2., január 16-ai számában