Rendben van, Úristen

Ki akarta, hogy megtagadjam,

Örök Sionát messzehagyjam

S visszakolduljam öregen

Magamat ismét únt kegyébe?

Lelkes képem kinek a képe,

Kinek roskadok én elébe,

Amikor minden elhagyott

S nem tudom, ő van-e valóban?

Ki füröszt engem rosszban, jóban,

Kibe olvadok elmulóban,

Kitől kérdem meg egy napon,

Vajon kínomban kedve telt-e?

Ki akarta, ki istenelte,

Bús lényemet így ki nevelte,

Ilyen gyávának, kicsinek,

Hogy makacsul még meg se haljak?

Ki akarta, hogy ne akarjak

S mint csenevész, őszi fű-sarjak

Feküdjek kaszája elé

S így szóljak: rendben van, Úristen?