Olaszország sohasem volt egységes. Az országon belül önálló királyságok, majd tartományok voltak. Ezek sokszor rivalizáltak egymással. Északon a Lombardok mindig is gazdagok és erősek voltak, a déli tartományok éltek a saját törvényeik szerint. Sziciliában saját kultúra volt, részben Afrikából áthozott erkölcsi szokásokkal. Élt a vérbosszú törvénye. Nem volt egységes ország, egységes nyelv. A gyorsan fejlődő Európában az 1800-as években egy széthúzó, feszültséggel teli Itáliának nem volt jövője.
Az ország 1861-es egyesítését követően az újonnan megalakult állam hamar modernizálódott és gyarmatbirodalom kiépítésébe fogott bele Afrika, illetve a Földközi-tenger partvidékeinek területeinél.
Részt vettek Albánia szétmorzsolásában, gyakorlatilag megszüntették az egykor hatalmas és gazdag Albániát. 1915-ben a Görögök elfoglalták Dél Albániát. Olaszország lerohanta a Sazan-szigetet és Vlorát. Montenegró elfoglalta Shkodrát, Szerbia pedig az északi és középső országrészekre vonult be. 1915 végén a francia csapatok kiszorították ugyan a szerbeket és a görögöket, de a helyükre 1916-ban az Osztrák–Magyar Monarchia vonult be. A titokban megkötött újabb londoni egyezményben az antanthatalmak biztosították Olaszországot, Szerbiát és Montenegrót albániai hódításaik megtartásáról.
1918-ban az antant megkezdte a központi hatalmak kiszorítását, de a Monarchia helyett novembertől az olasz hadsereg volt az úr az ország nagy részén, az északi sávot a szerbek, a déli vidékeket a görögök, Koszovót, Shkodra és Korça környékét pedig a franciák vonták ellenőrzésük alá. Az I. világháború végén Albánia nem rendelkezett elismert kormányzattal. Olaszország az ország középső részét tartotta megszállás alatt, a szerbek Észak-Albánia, a görögök pedig Dél-Albánia elfoglalását tervezték. A párizsi békekonferencián Albánia nem vehetett részt, s a nagyhatalmak Albánia felosztásában gondolkodtak. 1920-ban a fegyverbe szólított albánok kiszorították az olasz csapatokat Közép-Albániából., akik megszégyenülve menekültek vissza Olaszországba. Az Olaszok által ott hagyott maradék tengerparti terület a mai Albánia.
Ugyanakkor a fellépő regionális különbségek (Észak-Itália fejlettebb és modernebb volt, mint Dél-Itália) ellentéteket szült az államon belül.
Az első világháború során Olaszország az antanthoz csatlakozott és komoly hozzájárulása volt a központi hatalmak elleni győzelemhez. Trento és Trieszt városok megszerzésével pedig befejezte a félsziget egyesítését.
Ugyanakkor az olasz nacionalisták csalódottak voltak a területi nyereségeket illetően, s ez a csalódottság vegyítve a háborús kimerültséggel illetve a gazdasági nehézségekkel a szélsőséges politikai mozgalmak megerősödését vonta maga után: a Nemzeti Fasiszta Párt Benito Mussolini vezetésével fasiszta diktatúrát épített ki. Ez a politikai változás vonta magával majd a tengelyhatalmakhoz való csatlakozást és a második világháborúban a nácik melletti elkötelezett harcot. A háború az olaszok számára hamar katonai vereséggel végződött a szövetségesek Szicília, illetve Dél-Itáliában való előrenyomulásukat követően . Észak-Itáliában a nácik létrehozták a rövid életű Salòi Köztársaságot, azonban a szövetségesek győzelmei révén hamar elvesztették uralmukat a maradék területek fölött is. Itália felszabadítását követően Mussolinit az ellenállás kivégezte.A mai napig hősként ünneplik az Olasz partizánokat.
A háborút követően visszaállították a demokráciát és hamar a gazdasági növekedés pályájára állt az ország. Az Európai Unió, a NATO, a G6, G7 és a G20 egyik alapító tagja. A 21. században továbbra is egy erős gazdasági, katonai, kultúrális és politikai nagyhatalom.De ez csak a felszín, mert a társadalmi különbségek megmaradtak. Szicilában saját nyelvet beszéltek az emberek, sok öreg még most is, 2020-ban nehezen beszél Olaszul. Sziciliai munkatársam mesélte, hogy az 1960-as években Sziciliában még törvényes volt az, hogy a férj a helyszínen agyon lőtte a feleségét, ha az megcsalta! A Mafia egy önálló állam az államon belül, ezt a hagyományt, megszokott önállóságot használja ki, és az emberek elfogadják, hogy ott Szicilában saját törvények vannak.
Dél Olaszországban Nápoly és a tartomány volt még egy önálló terület. A mai napig nem akarják betartani a kresz szabályokat, nem fizetnek az emberek biztosítást, nem fizetnek adót, szívesebben dolgoztatnak feketén. Bud Spencer Nápolyi születésű, és ha megnézed a Piedone filmeket, amikor külföldön játszódik a film és megkérdezik, hogy -Olasz vagy? -Nem, Nápolyi vagyok! - válaszol Bud Spencer. Ott is él egy saját nyelv, mind a mai napig.
Ha meg szeretnéd érteni a mostani politikai helyzetet, ismerned kell a meghatározó szereplőket.
Ha Olasz politika, akkor Silvio Berlusconi, ez a kettő a mai napig szétválaszthatatlan.
Silvio Berlusconi 1936 szeptember 29-én Milánóban született, apja Luigi Berlusconi, a Banca Rasininél alkalmazott , édesanyja Rosa Bossi, a háziasszony majd titkárnő.
1954.ben végzett a Salesian Copernicus középiskolában és beiratkozott az Állami Egyetemen, a Jogi Karon. Szabadidejében háztól házig elektromos keféket árusított, esküvőkön és temetéseken fényképezett, basszusgitárt játszott és gyermekkori barátja, Fedele Confalonieri együttesében énekelt (sétahajókon is).
1957. Első munkahelye az építőiparban volt.
1961. A Milánói egyetemen jogi diplomát szerzett: a reklámszerződés jogi szempontjairól szóló diplomamunka és 2 millió ösztöndíjat nyert a Manzoni márkakereskedés által. Építőipari beruházásokba kezd. Feltűnően olcsón kap hatalmas hiteleket.
1964-ben építkezik Brugherioban, 4000 lakosú városrész felépítésébe kezd.
1965-ben az első lakótelep készen ál.
1968. Az Edilnord 2 építőipari cég megszületik, földet vásárol Segrate-ban, ahol a Milan 2 emelkedik. A Milano 2 egy komplett városrész.
1969. A Brugherio cége 1000 eladott lakással rendelkezik.
1973. Megalapítja az Italcantieri Srl-t. Megvásárolja a Casati Stampa luxus villát Arcore-ban, barátjának, Cesare Previti irodájának köszönhetően, "szuperbarát" áron.
1974. Megszületett a San Martino Real Estate. ingatlan forgalmazás, üdültetés a profil. A „Telemilano 58” kábeltelevízió létrejött a Milánó 2 városrészben, amely hamarosan az éterbe kerül, Canale 5 néven. Berlusconi családjával a Casati villába költözik, amellyel Vittorio Mangano maffiafõnök szomszédos.
1975. Két vagyonkezelő felállította a Fininvest-et. Berlusconi az Italcantieri elnökévé vált.
1977. Amint Cavaliere del Lavoro lett, ez egy állami kitüntetés, A MUNKA LOVAGJA. megvásárolta az Indro Montanelli által 1974-ben alapított Il Giornale szerkesztőségének egy részét.
1978-ban kapcsolódik Licio Gelli tiszteletbeli mester rejtett szabadkőműves "Propaganda 2" (P2) házához, amelynek Roberto Gervaso újságíró mutatta be. Kártyaszám: 1816. Nem sokkal ezután a Monte dei Paschi-tól és a BNL-től (két bank, néhány kulcsfontosságú P2-vel kapcsolatban álló banknál) normálisat meghaladó hiteleket fog felvenni. És most kezd együttműködni a gazdaságpolitikai megjegyzésekkel a "Corriere della Sera" -val, amelyet Angelo Rizzoli és Bruno Tassan Din révén irányít a P2. A P2 ezután feloldódik, mivel "felforgató" tevékenységet végez, a Spadolini kormány rendelkezésével felszámolják. ( gondolod, hogy a szabadkőműves mozgalom abba hagyta a tevékenységét? )
1980. Berlusconi megalapítja a Publitalia 80-at Marcello Dell’Utri-val, a TV-hálózatok reklámügynökségével.
1981. A milánói bírák, Gherardo Colombo és Giuliano Turone, a maffia és a piduista bankár, Michele Sindona emberkereskedelmét vizsgálva, megtalálják a P2-ház társult vállalkozásainak listáját. Berlusconit azonban nem bántja a kormányt, a hadsereget, a titkosszolgálatokat és az újságírás világát leborító botrány.
1982. Berlusconi megvásárolja az Italia 1 tévéállomást az Edilio Rusconi kiadótól.
1984. Berlusconi megvásárolja a Mondadori-tól a Rete 4 műsorszolgáltatót: most három nemzeti televíziós hálózat tulajdonosa, és közvetlenül versenyezhet a Rai-vel.
1986. Berlusconi megvásárolja a Milan Calcio-t, a Milánói focicsapatot, és annak elnökévé válik (1988-ban megkapja első bajnoki címét).
1988. Berlusconi megvásárolja a Standa-t., az országos áruház láncolatot.
1989-1991. Hosszú bírósági csata Berlusconi és De Benedetti között a legfontosabb kiadó (La Repubblica és 13 helyi újságot), (Panoráma, Espresso, Epoca) és az egész könyvágazatot irányító Mondadori irányítása érdekében. A Vittorio Metta bíró ítéletének köszönhetően (Previti ügyvédet megvesztegette Berlusconi) , a LOVAG, azaz Berlusconi elrabolja Mondadori-t versenytársától. A későbbi politikai döntés miatt a Repubblica, az Espresso és a helyi újságok visszajutnak De Benedettihoz. A fennmaradó rész Berlusconinál marad.
1990. A Parlament elfogadja a Mammi-törvényt, komoly vita közepette: Berlusconi televíziókat tarthat meg és Mondadori-t.(közben belépett a Telepiù üzletbe is)
1994. Berlusconi közvetlenül belép a politikába, megalapítja a Forza Italia pártot, megnyeri a március 27-i politikai választásokat , és a Tanács elnökévé válik. Ez az első Berlusconi kormány. Egy évig tart. November 21-én részt vett a Guardia di Finanza megvesztegetésének kivizsgálásában. December 22-én kénytelen volt lemondni az Északi Liga bizalmatlansági indítványa miatt, amely már nem osztja szociálpolitikáját és sürgeti az összeférhetetlenség megoldását.
1996. Berlusconit vizsgálják az ügyészségek, maffia történeteket, hamis számvitelt, adócsalást és mindenekelőtt a Previti-vel folytatott igazságszolgáltatási korrupciót vizsgálták, a politikai választásokon veszít. Romano Prodi nyeri a választásokat, a balközép jelöltje(Ulivo). Öt évet tölt az ellenzékben, és bírósági nyomozásokkal és tárgyalásokkal kell küzdenie, amelyeket az elsőfokú eljárás során többször ítélettel zártak le, majd felmentik.
2001. május 15-én megnyeri a választásokat a Casa delle Libertà vezetésén, és miniszterelnök lesz. Ez a második Berlusconi kormány. 2001-2006-ig.
A 2006-os választásokon csak 1-2 százalékon mullott, hogy Berlusconi veszített. Pedig a Pápa is közölte, hogy Berlusconira fog szavazni. Ez hatalmas botrány volt, minden újság címlapján szerepelt. Mindenki felháborodott, hogy az egyház beleszól a választásokba. Érdekes, hogy most,2020 tavaszán, mikor írom ezt az oldalt, semmilyen információt nem találok erről a net-en. Se újság címlap fotót, se írást. Egyszerűen eltünt minden ezzel kapcsolatos információ. Pedig akkor itt éltem Toszkánában, kezemben voltak a napilapok....Korábban Berlusconi megállapodott az Amerikai állammal, hogy Olaszországban bővítik az egyik Amerikai támaszpontot. A Prodi kormány ezt nem akarta, Berlusconiék addig támadták, mire végre beleegyezett. Erre azonnal támadták, hogy Amerika barát, nem veszi figyelembe Olaszország érdekeit! Megbukott a Prodi kormány.
A Római Katolikus Egyház egyértelműen beleszól a politikába, csak nem akarják, hogy maradandó nyoma legyen. Egyetlen újságcikket találtam csak a neten ezzel kapcsolatban.
Nem csak a Berlusconi kormány életébe szólt bele a Vatikán, a most, 2020-ban kormányzó Conte kormány is sokat köszönhet a Pápának.
A Római Katolius egyház összefogot Matteo Salvini ellen, és mindent elkövetett, hogy a Conte kormány legyen hatalmon.
2007. november 16-18-ig Berlusconi népszerû petíciót szervezett korai választások kérésére, amelynek célja legalább 5 millió aláírás összegyûjtése. Sandro Bondi által közölt eredmény 7 027 734 . November 18-án, a milánói Piazza San Babilában tartott rendezvényen Berlusconi bejelentette a Forza Italia felbomlását és a Popolo della Libertà születését, egy új politikai egység születését.
2008. április 14-én aPopolo della Libertà , az Lega Nord és az Autonómia Mozgalom által létrehozott koalíció Silvio Berlusconi igazgatóságának elnöki jelölését támogatva politikai választásokat nyert a szavazatok körülbelül 47% -ával, és nagy többséget nyert. Következő év május 8-án, a köztársasági elnök, Giorgio Napolitano eskü alatt, Berlusconi megnyitotta negyedik kormányát.
2011. november 12-én este, a 2012. évi stabilitási törvény mindkét parlamenti kamarában történő jóváhagyását követően Silvio Berlusconi, amint azt korábban megállapodta Giorgio Napolitano államfővel, felmegy a Quirinale-ba, hogy lemondjon. A Monti kormány november 16-tól lesz utódja.
2013. június 29-én Berlusconi bejelenti a Forza Italia független politikai mozgalom helyreállítására irányuló szándékát. November 16-án a párt Nemzeti Tanácsa szankcionálta a Forza Italia újjászületését.
2013. augusztus 1-jén véglegesen adócsalással ítélik Berlusconit az ún. Mediaset körülbelül nyolc évvel korábban indult folyamatában. Október 19-én a fellebbviteli bíróság Berlusconit két évre szólította el a közhivataloktól, elfogadva a vádemelés kérelmeit.
2013. november 27-én a szenátus hitelesíti Berlusconi szenátusának szenátorként való elutasítását.
2014. március 19-én felfüggesztetták Cavaliere del Lavoro tisztségét. Ez egy Állami kitüntetés, A MUNKA LOVAGJA.
2014. április 15-én a milánói Felügyeleti Bíróság a Mediaset tárgyalás végső ítéletének végrehajtásakor elrendelte Berlusconinek a szociális szolgálat próbaidőre történő átruházását. A büntetés végrehajtása 2015. március 8-án ér véget.
A 2018. évi olaszországi politikai választásokon Berlusconi nem jelölhető a választásokon, de továbbra is a "Forza Italia - Berlusconi Presidente" vezetője. A jobboldali koalíció a Forza Italia, a Matteo Salvini Ligája, a Giorgia Meloni Fratelli d'Italia és a Noi con l'Italia - UDC Raffaele Fitto által alkotott tagjaiból áll: mivel először nem volt igazi vezetés a koalíción belül, Berlusconi megbízhatatlansága miatt is úgy döntöttek, hogy győzelem esetén a legtöbb szavazattal rendelkező párt jelöli ki a miniszterelnököt. Salvini lett a jobbközép vezetője és az elnökjelölt.
A későbbi konzultációk során Berlusconi bemutatta magát a Forza Italia vezetõjeként, elõször a Ház és a Szenátus csoportvezetõi, Mariastella Gelmini és Anna Maria Bernini, majd a koalíció többi tagja, Salvini és Meloni kíséretében.
2018. május 12-én a milánói Felügyeleti Bíróság rehabilitálta őt az adócsalás miatt kiszabott büntetéstől, amelyet 2013 augusztusában ítéltek el, és így jelöltté vált, mivel a Severino-törvény hatálya megszűnt, amely hat évre előirányozta az ő kizárását a közéletből.
Így látható tisztán a modern olasz politika evoluciója. Az ország egyik leggazdagabb embere lett Berlusconi, kezében tartja a médiát, Tv társaságok, országos napilapok, mozihálózat, ingatlan birodalom, kapcsolat a maffiával, szoros összefonódás a szabad kőműves mozgalmakkal, amik az egész világot átszövik, és irányítják a tőzsdét, a politikát. Később úgy tűnt, hogy veszít a népszerűségéből. Volt olyan eset, hogy a bíróság közmunkára ítélte egy nyugdíjas otthonban, természetesen "példásan dolgozott a betegápolókkal, a személyzettel", ( szerintem azt se tudta, hogy hol van az a nyugdíjas otthon, csak lepapírozták ) , de volt olyan eset is, hogy börtönre ítélték, de közölte, hogy nem megy be. Megteheti....Rengeteg botrány volt az életáben, volt olyan eset, hogy egy híres fotómodellel volt kapcsolatban, és nyílvánosan, ügyvéd előtt alá írva adott 5 millió eurót a fotómodell hozzátartózójának, hogy hallgasson. Mindennek ára van.
Tehát a "hagyományos" olasz politika lényege, hogy a leggazdagabb emberek manipulálják a társadalmat a kezükben tartott médiával, mindig ők járnak jól, semmi következménye nincs, ha bűnt követnek el, nem számít, hogy Olaszország, azaz Európa harmadik legerősebb gazdasága folyamatosan úszik az adósságban, csak nekik jó legyen! Mindez összefonódik az illegális szabad kőműves mozgalommal, a maffiával, a Római Katolikus Egyházzal. Berlusconi története mutatja meg, hogy a többi törvényhozó, vezető politikus sem különb, hiszen sokszor sem ítélték el, soha sem törték meg igazából a hatalmát. Kéz kezet mos.
Silvio Berlusconi 2020-ban Olaszország egyik leggazdagabb embere. 8,5 milliárd eurója van.
LUIGI DI MAIO, jelenleg külügyminiszer, a 5 Stelle politikusa.
Luigi di Maio Avellinóban született, de Pomigliano d'Arco-ban (Nápoly) nőtt fel, a család építő ipari vállalkozással foglalkozott. 2004-ben a Pomigliano d'Arco Vittorio Imbriani középiskolában végzett, majd beiratkozott a Nápolyi Federico II Egyetemen, először a számítógépes mérnöki karon , és a ezt követi a jogtudományi karon. Soha nem fejezi be az egyetemi tanulmányait annak érdekében, hogy szerinte az 5-ös mozgalomnak szentelje magát.
2007 óta újságíró, rövid ideig a La Provincia Online internetes újság webmestereként dolgozott, valamint sport újságíróként, számos sporthírek írt. Időközben más feladatokat is végzett, mint például a számítógépes technikus, az igazgatóhelyettes, a kereskedelmi ügynök, a pincér , a San Paolo stadionban működő rendőr, és a családi vállalkozás segédmunkása.
2007-ben Di Maio létrehozza a Pomigliano d'Arco Meetupot, csatlakozva ezzel Beppe Grillo kezdeményezéséhez, aki olyan polgári csoportok létrehozását javasolta, amelyek foglalkoznának önkormányzatok problémáival. 2010-ben önkormányzatának önkormányzati képviselőjeként jelentkezett, és 59 jelölést kapott, de nem választották meg. Az Ötcsillagos Mozgalom úgynevezett "parlamenti választásait" követően 189 javaslattal választották ki, és a 2013. évi politikai választások ötcsillagos mozgalomlistáján második helyen a Campania 1 választókerület képviselőházába választották .
2013. március 21-én 173 szavazattal megválasztották a Képviselőház kamara alelnökévé , aki a köztársaság története során a legfiatalabb volt ezen a poszton. Május 7-től a XIV Bizottság tagja, amely az Európai Unió politikáival foglalkozik. Rövid idő alatt a párt egyik legismertebb arcává vált, annyira, hogy kinevezték a mozgalom úgynevezett "könyvtárának" tagjává, amelyet 2014 novemberében Beppe Grillo által választott öt parlamenti képviselő hozott létre a párt fő irányító testületének felépítése céljából, kapcsolattartóként szolgál a vezető és a parlamentben megválasztott képviselők között. 2016-ban kinevezték az Ötcsillagos Mozgalom ( 5 Stelle ) helyi hatóságainak vezetőjévé.
2017 szeptemberében az első választásokon indult az 5 csillagos mozgalom ( 5 Stelle ) miniszterelnök-jelöltje és politikai vezetője kiválasztására: a párt online platformjának tagjai közötti szavazások eredményeként 30 936 szavazattal győztesnek bizonyult, ami a szavazók körülbelül 82% -ának felel meg.
A 2018. évi olasz politikai választásokon 95 219 szavazatot (63,41%) szerzett az Acerra nem hivatalos kollégiumában, legyőzve a jobboldali Vittorio Sgarbi jelöltjét, és így második alkalommal választották meg az ülésteremben. A gazdasági miniszter köztársasági elnöke által kinevezett kinevezés során született politikai válságban, az új politikai választások lehetőségével szembesülve, Di Maio abban reménykedett, hogy aktiválják az olasz alkotmány 90. cikkét, majd új választásokat írnak ki . Miután megoldódott a válság, Di Maio a Miniszterek Tanácsa alelnökeként, valamint a gazdasági fejlődés minisztereként és később a munkaügyi miniszterként a Conte I kormányában áll. 2019. szeptember 5-én esküt tesz a Conte II kormány külügyminiszteri és nemzetközi együttműködési miniszteri posztot elfoglalva. Lemondott a 5 Stelle vezetői posztjáról, mert a párt egyre gyakrabban tagadta meg a választási ígéreteit, folyamatosan csökkent a népszerűsége. Így mentette meg a politikai karrierjét egy esetleges bukástól.
Jól látható hogy egy diploma nélküli fiatalember is karriert futhat be, politikai végzettség, nemzetközi politikai tapasztalat nélkül. Elég, ha a milliomosok egyengetik az útját. Sokan nem nézik jó szemmel ezt a "hihetetlen " karriert, és ki is mondják a véleményüket.
Vincenzo De Luca egy iskolában tartott találkozó során a a választásokon megtámadja a Képviselőház kamara alelnökét, Luigi Di Maio-t.
2016-os felvétel.
"Jól ismert semmittetvő - mondta a Campania kormányzója - aki apjától kért pizzát és sört, gyakorlatilag zsebpénzt. A Pomigliano önkormányzati választásokon indult és 56 szavazatot kapott, őt nem választották meg. Ki a fasz volt, hogy szavazzanak rá? "
De Luca ezután elemezte az önéletrajzát Luigi di Maio -nak- "Építőipari segédmunkás lett, de ők elbocsátották, még ácsnak sem volt jó, majd a San Paolo stadionban volt rendész,szervező. Kirúgták. , amikor ott volt, Napoli veszített."
Végül, Campania kormányzója beszélt az ellenzékről, és a Palermoi hamis aláírással kapcsolatos politikai ellentmondásokról:
"Pizzarotti küldött neki egy e-mailt, de ő nem olvasta, akkor e-mailt küldtek neki Palermótól, nem olvasta, miközben hamis aláírást adtak, majd Rómából e-mailt küldtek neki, amelyben tájékoztatta, hogy Muraro tanácsos ellen vizsgálat indult, de ő még nem olvasta: digitális analfabéta "
Matteo Salvini, volt belügyminiszter, a Lega Nord elnöke.
Milánóban született, 1973-ban, milánói szülőktől; édesapja igazgató és édesanyja háziasszony. Salvini a milánói Liceo Classico "Alessandro Manzoni" Liceo Classico-ban járt, ahol 1992-ben diplomázott . Beiratkozott a milánói egyetem politológia karába, majd a következő évben az irodalmi karba költözött (történelemtudományi cím). Később úgy döntött, hogy elhagyja az egyetemet.
1990-ben csatlakozott az Északi Ligához. 1993. június 20-án Marco Formentini polgármesterjelölt győzelmét követően a milánói önkormányzati képviselővé választották
A Padani Ifjúsági Mozgalom tagja, 1992-ben a milánói bajnokság hallgatóinak koordinátora.
1994-ben, Milánó önkormányzatának városi tanácsosaként, első nyilvános beszédet tett, hogy megvédje a Leoncavallo szociális központot az Északi Liga polgármestere, Marco Formentini által elrendelt kilakoltatásoktól.
1994 és 1997 között a milánói ifjúsági igazgató, majd városi titkár, majd 1998 és 2004 között tartományi titkár let
1997-ben újságírói tevékenységét kezdte, majd a Padania újság riportereként dolgozott.
1999 óta az Északi Liga rádióállomásán, a Radio Padania Libera dolgozik, később annak igazgatója lett. 2003 júliusában bekerült az újságírók nyilvántartásába a hivatásos újságírók listáján.
Az 1997. évi Padania Parlament választásain a Padan kommunista mozgalom vezetőjévé nevezték ki. A következő évben az Északi Liga milánói tartományi titkárává választották (1998-2004).
Később, a köztársasági elnök, Carlo Azeglio Ciampi hivatalos látogatása során a Palazzo Marinóba, megtagadta kezet rázni az államfővel; egy feljegyzésében kijelentette, hogy azt mondta neki: "Nem köszönöm, te nem képviselsz engem."
2004 és 2006 között az Európai Parlament képviselője volt, akit az Észak Liga listáján választottak meg az északnyugati választókerületben (mintegy 14 000 választással). 2006 óta a milánói városi tanács Északi Liga csoportvezetője és a Lombard Liga nemzeti titkárhelyettese.
A 2008. évi politikai választásokon parlamenti képviselővé választották a Lombardia 1. régiójának Képviselőházában.
2009. június 7-én megválasztották az Európai Parlamentbe, 70 000 szavazattal; egy hónappal később lemondott olasz parlamenti képviselőiről, és az európai képviseletet választotta.
2012. június 2-án 403 szavazattal a másik jelölt, a Cesarino Monti ellen 403 szavazattal megválasztották a Lombard Liga új titkárává.
A 2013-as politikai választásokon helyettessé választották, de megbízatása a jogalkotó első napján véget ért, és Marco Rondini váltotta fel, hogy megőrizze az európai parlamenti képviselői pozíciót.
2013. november 23-án, a No Euro Day (az Északi Liga által szervezett euró elleni nap) alkalmából Salvini konferenciát szervezett a milánói Hotel dei Cavalieri-ban, hogy megvitassák Olaszország euróval való kilépését. «Az euró az emberiség elleni bűncselekmény. Minél hamarabb kihagyja az eurót, annál hamarabb folytathatom a függetlenségi harcot (...) [az euró] rosszabb lett, mint a náci pánik. »
2013. december 7-én az Északi Liga szövetségi titkárává választották.
2014-ben Salvini javasolta egy népszavazási konzultáció indítását Lombardiaban, hogy kérje a régió függetlenségét az Olasz Köztársaságtól.
2014. október 18-án a milánói Északi Liga demonstrációt szervez az illegális bevándorlás ellen.
2015. február 28-án Salvini demonstrációt szervez Rómában Matteo Renzi miniszterelnök ellen, amelyen a Ligán kívül a Fratelli d'Italia és a CasaPound is részt vesz.
2018. április 12Salvini Giorgia Meloni és Silvio Berlusconi között a Quirinale konzultációin.
Pártja részt vesz a 2018. évi politikai választásokon, egyesítve a Forza Italia, a Fratelli d'Italia és a Noi Italia erőfeszítéseit .
2018. június 1-jén hivatalosan kinevezték az I. Conte kormány belügyminiszterének és a Miniszterek Tanácsának alelnökévé, a Liga és az Ötcsillagos Mozgalom támogatásával született végrehajtó testületbe.
Hivatalba lépésekor kijelenti, hogy fő célja drasztikusan csökkenteni az Olaszországba irányuló illegális bevándorlók számát, és a lehető legnagyobb mértékben ösztönözni hazatelepítésüket.
2019. január 24-én súlyos emberrablás vádja alatt áll. A Catania miniszteri bírósága elrendelte a dokumentumok és e rendelkezés továbbítását a Catania Régió ügyészének, hogy ezáltal az eljárás megkezdése érdekében a szenátus elnöke azonnal reagáljon a szenátus elnökére. A Salvini elleni bűncselekmény feltételezése az emberrablás, amelyet súlyosbít a hatalommal való visszaélés, mivel miután megakadályozta a Diciotti hajó kiszállási eljárását augusztus 20-án, a 177 bevándorlót megfosztotta volna személyes szabadságától. 2019 áprilisában a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolja, ideértve a Time 100 rangsorában is.
A Miniszterek Tanácsa június 11-én jóváhagyta a Biztonsági Rendeletet, amely súlyos pénzbírságot ír elő a nem kormányzati szervezetek számára, amelyek megsértik a felszíni vizekbe való belépés tilalmát, kötelező letartóztatást az ellenállási bűncselekményt elkövető hajó parancsnoka vagy tisztjeként. vagy a hadihajóval szembeni erőszak (a navigációs törvény 1100. cikke), a hajó azonnali lefoglalása és későbbi elkobzása.
2019. augusztus 9-én, a többségen belüli számos feszültség után, a Liga bizalmatlansági indítványt terjesztett elő a kormány felé. Conte is úgy határoz, hogy lemond.
Politikai álláspontok
Salvinit euroszkeptikusnak tekintik, aki gyakran rendkívül kritikus álláspontot adott ki az Európai Unióval és különösen az euróval szemben, amelyet "emberiség elleni bűncselekménynek" hívott . Salvini határozottan ellenezte az illegális bevándorlást Olaszországba és Európába, és súlyosan kritizálta a balközép kormányok befogadási politikáját. néhány álláspontja és javaslata miatt. "az olaszországi roma közösség népszámlálásának szükségessége és az ország területén illegálisan tartózkodó összes nomád kiutasításának szükségessége.
Gazdasági szinten Salvini szilárd támogatója az átalányadónak.
Társadalmi szempontból Salvini kijelentette, hogy ellenzi az azonos neműek közötti házasságot és a melegpárok általi gyermekek örökbefogadását .
Salvini soha nem tagadta, hogy Vlagyimir Putyint és Oroszországot partnerként, és nem ellenségként látja, megállapodást írt alá az Északi Liga és az Egységes Oroszország (az orosz elnök pártja) között.
Giorgia Meloni , a Fratelli di Italia elnöke
Rómában született 1977-ben olasz politikusasszony. Ifjúsági miniszter volt a negyedik Berlusconi kormányban, a legfiatalabb a köztársaság történetében, miután a Giovane Italia, és a Azione Giovani és az Azione Studentesca elnöke volt. Mivel nem támogatta a Popolo della Libertà által alaíitott Monti kormányát, Guido Crosettoval és Ignazio La Russa-val közösen megalapította a Fratelli d'Italia pártot, amelynek 2014. március 8-a óta az elnöke.
A középiskolai nyelvi oklevelet 60/60-as ponttal szerezte meg. 2006 óta hivatásos újságíró .
Politikai elkötelezettségét 1992-ben, 15 éves korában kezdte meg, amikor csatlakozott az Ifjúsági Fronthoz. A koordinációt Gli Ancestati alapította, aki részt vett a közoktatás reformjának Rosa Russo miniszter által támogatott programban. 1996-ban a Nemzeti Szövetség diákmozgalom nemzeti vezetőjévé vált, képviselve ezt a mozgalmat az Oktatási Minisztérium által létrehozott hallgatói egyesületek fórumán belül.
Tartományi tanácsos és AN-helyettes
1998-ban Róma tartomány tanácsosának választották a Nemzeti Szövetség számára, 2002-ig hivatalban maradva.
2000-ben az Action Giovani nemzeti igazgatója lett. 2001 februárjában Gianfranco Fini, a Nemzeti Szövetség elnöke kinevezte a nemzeti ifjúsági akciók rendészeti bizottságának koordinátorává. 2004-ben a Viterbo nemzeti kongresszusán, az Action of Giovani elnökévé választották, az "Olaszország gyermekei" listájának élén. A jobboldali ifjúsági szervezet első női elnökévé vált. 2004 és 2006 között a Secolo d'Italia újságban dolgozott.
2006-ban, 29 éves korában a Lazio 1 kollégium Nemzeti Szövetségének listáján választották a Képviselőházba, és a XV. Törvényhozás legfiatalabb parlamenti asszonyává vált. 2006 és 2008 között a képviselőház egyik alelnöke volt.
2006-ban kijelentette, hogy "békés kapcsolatban áll a fasizmussal" később azt állította, hogy Mussolini "összetett személyiség, historizálni kell"
Ifjúsági Minisztérium (2008-2011)
2008-ban, röviddel a XVI törvényhozás megalakulása után, 31 éves korában a IV. Berlusconi kormány ifjúsági miniszterévé vált.
2008 augusztusában Meloni miniszter felkérte az olasz sportolókat, hogy bojkottálják a pekingi olimpiai játékok megnyitó ünnepségét. A felhívást nem támogatta Silvio Berlusconi miniszterelnök, sem Franco Frattini külügyminiszter, akit Olaszországot képviseltek Pekingben.
2009 augusztusában Meloni lett a Popolo della Libertà, a Young Italy nevű politikai ifjúsági mozgalom elnöke.
2010 novemberében a minisztérium nevében 300 millió eurós csomagot terjesztett elő a Jog a jövőbe címmel, amelynek célja a fiatalokba történő beruházás, és összességében öt kezdeményezést tartalmaz, ideértve az új vállalkozók számára nyújtott engedményeket, az ideiglenes munkavállalók számára nyújtott bónuszokat, a kölcsönöket.
2012. június 15-én lemondott a Szabadság Népeinek ifjúsági politikai mozgalom elnöki posztjáról.
2012 novemberében bejelentette, hogy elindítja a Fratelli di Italia pártot.
Miután Berlusconi lemondott , december 20-án elhagyta a PDL-t (megerősítve a koalíciós szövetséget), majd Guido Crosettoval, Ignazio La Russa-val és másokkal együtt létrehozta az új Fratelli d'Italia jobboldali politikai mozgalmat. 2013. februárjában megválasztották a Képviselőházba, és ő lesz a csoportvezető.
2014 márciusában a Fratelli d'Italia elnöke lett.
2014. június 17-én Fabio Rampelli javára távozott a képviselőházban a Fratelli d'Italia csoportvezető posztjáról .
A párt elnökeként szövetséget köt a Matteo Salvini vezette Lega Nord-dal, és vele indít több politikai kampányt a Renzi kormány ellen, igazolva az FdI-t az euroszkeptikus pozíciókon.
2015. november 4-én megalapította a "Terra Nostra - olaszok Giorgia Meloni-val" mozgalmat, míg a következő november 8-án a Forza Italia vezetõjével, Silvio Berlusconi-vel és az Északi Liga titkárával, Matteo Salvini-vel együtt részt vesz egy Bolognai demonstráción.
2016. január 30-án részt vett a Családnapban, amelyben kijelentette, hogy ellenzi a Cirinnà törvényt és a homoszexuális párok jogait.
A Renzi-Boschi reformról szóló alkotmányos népszavazás alkalmával Meloni megalapította a NO bizottságokat. Számos televíziós vitában is részt vesz, köztük egyben Renzi miniszterelnök ellen is. A nem szavazásával (a szavazatok 60% -ával) Meloni korai választásokat kért, és megtagadta a későbbi Gentiloni-kormány bizalmát.
Giuseppe Conte miniszterelnök.
1964. augusztus 8.án született olasz jogászprofesszor, politikus, 2018. június 1. óta Olaszország miniszterelnöke.
Déli, Foggia megyei születésű. A római La Sapienza Egyetemen tanult, ahol 1988-ban végzett, kitüntetéssel. Rövid időszakokig külföldi egyetemeken tanult: 1992-ben az Amerikai Egyesült Államokban a Yale Jogi Iskolában és a pittsburghi katolikus Duquesne Egyetemen, 1993-ban pedig a bécsi Nemzetközi Kultúrintézetben tanult németül. Később, 2000-ben a Sorbonne Egyetemen, 2001-ben a cambridge-i Girton College-ban, 2008-ban a New York Egyetemen.
Az egyetemi oktatói pályán az 1990-es években indult el. Tanított a Roma Tre és a LUMSA egyetemeken Rómában, a Máltai Egyetemen és a Sassari Egyetemen. Jelenleg a Firenzei Egyetem és a római LUISS egyetem személyi jog professzora.2013. szeptember 18-án a képviselőház a Közigazgatási Jogi Hivatal tagjának választotta.
Contét a 2018-as olaszországi választások győztes pártjai jelölték miniszterelnöknek. Első kormányalakítási kísérlete 2018. május 27-én meghiúsult, miután Sergio Mattarella köztársasági elnök visszautasította, hogy kinevezze Conte gazdasági miniszterjelöltjét, az euroszkeptikus Paolo Savonát.[ Május 31-én ismét miniszterelnök-jelölt lett, miután a pénzügyminiszter személye megváltozott. Kormánya 2018. június 1-jén esküt tett.2019. augusztus 20-án lemondott miniszterelnöki pozíciójáról.
Miután Conte miniszterelnök-jelölt lett, a The New York Times cikket közölt arról, hogy szerintük Conte meghamisította az önéletrajzát, amikor beleírta, hogy a New York-i egyetemen is tanult, mivel az egyetemen ennek nem találták nyomát. Hasonlóképp, a pittsburghi Duquesne Egyetemen, a Máltai Egyetemen és a bécsi Nemzetközi Kultúrintézetben sem találták nyomát, hogy Conte ott tanult volna. A Yale Egyetem viszont megerősítette hogy Conti három hónapig náluk tanult. Hasonló kétségek merültek fel a Sorbonne Egyetemen Franciaországban folytatott tanulmányaival kapcsolatban. Másnap a Associated Press egy olyan cikkben számolt be, amelyet a New York Times is publikált, amelyben a NYU szóvivője hozzátette, hogy "Conte úr nem volt hivatalos NYU státusszal, engedélyt kapott kutatásra a NYU könyvtárban "az önéletrajzában megadott időszakban. Megerősítést nyert, hogy Conte a Valletta régi egyetemi épületében tartott előadásokat a Nemzetközi Tanulmányok Alapítványának.
2019. október 27-én a Financial Times bejelentette, hogy Conte pénzügyi tárgyalásokon dolgozik egy befektetési alapról. A vizsgálat tárgyát képező alapot a Vatikáni Államtitkárság támogatja, és Raffaele Mincione kezeli. Giuseppe Conte összekapcsolódik a történettel, mivel 2018 májusában a Fiber 4.0 csoport, a Vatikáni Alap fő befektetője, felvételt kapott jogi tanácsadásra az olasz kormány által .
Conte kormány sokat köszönhet a Pápának.
A Római Katolius egyház összefogott Matteo Salvini ellen, és mindent elkövetett, hogy a Conte kormány legyen hatalmon. A második Conte kormányzás elején találkozott a Pápával, és megerősítették azt a közös elképelést, hogy folytatják a Római Katolikus Egyház által támogatott migrációs politikát.
A mostani politikai helyzet.
Az előző köztársasági elnök Giorgio Napolitano úgy került hatalomra, hogy az Amerikai és az Európai vezetők egy új politikai rendet akartak megvalósítani Olaszországban, és erre ő volt az alkalmas ember. Ezt a külső, erőszakos beavatkozást a mai napig folytatja a külföldi lobbi. A mostani köztársasági elnök, Mattarella ugyanezt a lobbit képviseli.
Ez a lobbi 2019 nyarán szintén gyorsan összefogott, létrejött a Salvini-ellenes konszenzus a külföldi kancelláriák között. A terv végrehajtását azonban a baloldali katolikusokra bízták, akik közül kiemelkedik Mattarella személyes barátai, például Dario Franceschini.
Ma a Vatikán Keletre és Kínára néz. Ezt Francesco Bergoglio Pápa jezsuita szemével teszi. Bergoglio szisztematikusan közel eső bíborosokkal tölti ki a Curiat, ezáltal növelve annak esélyét, hogy a következő pápa nem tér el vonalától. Eközben az olasz parlamentben a baloldali katolikusok azon dolgoznak, hogy Sergio Mattarella utódját biztosítsák. Már megjelennek a nevek: Giuseppe Conte, Romano Prodi, Dario Franceschini, vagy maga Mattarella egy második ciklus esetén.
https://www.italiaoggi.it/news/e-nato-un-governo-a-guida-vaticana-2385536
Így formálódik át a hagyományos olasz politikai élet. Az első gyökeres változás 2018-ban volt, amikor a 5 Stelle és a Lega Nord 2018 -ban kormányt alakított.
A Beppe Grillo humorista és milliomos által alapított, a szegényeket felkaroló 5 Stelle, akit Luigi di Maio vezetett, szövetséget kötött az Észak Olaszországot képviselő, a gazdasági motort pörgető nacionalista, őszinte, a megszokott politikával szembe forduló párttal, a Lega Nord-dal, akinek vezetője Matteo Salvini.
A Lega Nord eredetileg szorgalmazta a Lombardi önállóságát, mert amit észak kitermel, azt a déli elviszi segélyként, de dolgozni és adót fizetni nem akar. Később programot váltott, az egész országot átfogó elképzelései voltak. Így nyertek a választásokon, de egyenlő szavazattal a 5 Stellével, ezért kényszer koalíció jött létre.
2019 tavaszán Matteo Salvini vezette Lega Nord olyan népszerű lett az országban, hogy már a déliek is őt követték, és ünnepelték. Őszintén beszélt a szervezett migráns csempészésről. Lezárta a kikötőket az embercsempészek előtt. Őszintén beszélt az EU pénzügyi problémáiról, működőképtelenségéről. Kimondta, hogy a megszokott olasz politikai modell nem folytatható, gyökeresen át akarta formálni a politikai életet. Saját frakciót szervezett, ami át akarta formálni az Uniót. Véget vetve a megszokott hatalmi pöffeszkedéseknek, véget vetve a működésképtelen pénzügyi rendszernek. A 5 Stelle kezdett szétesni, a képviselők vagy függettlenné váltak, vagy ami jellemzőbb volt, ázmentek a Lega Nord-hoz, Salvinit támogatva. A 5 Stelle ellentmondott a saját eredeti ígéreteinek, amikor a saját képviselői nem szavazták meg az új, eredeti értékelet megtagadó törvényeket, egszerűen kizárták a nemmel szavazó képviselőt a pártból. A két koalíciós párt nehezen tudott együtt működni, erre a gyakorlatilag abszolút többséget élvező Lega Nord felmondta a koalíciót a jelentéktelenné vált 5 Stelle-vel.
Az EU és az Amerikai lobbi számára elviselhetetlen volt, hogy Olaszországot egy olyan párt vezesse, aki bátran szembe száll a pöffeszkedő Unióval. Ezért az Unió gazdasági vezetői gyűlést tartottak, hogyan tudják megfékezni Salvini-t. Erről a gyűlésről nyíltan beszélt Salvini, tiltakozva az Unió agresszív beavatkozása ellen.
A 5 Stelle nem akart új választásokat, mert tudta hogy elveszíti a hatalmát. Ezért az Unió döntése alapján szövetséget kötött a PD-vel, a megbukott és jelentéktelen ellenzéki párttal, aki lelkesen nyalta az Unió fenekét. Így jött létre egy új koalíció, a népszerűtlen 5 Stelle, az Uniót kiszolgáló PD szövetségével. De még ez is kevés volt a kormányzáshoz, ezért a jelentéktelen párt, a Matteo Renzi vezette Italia Viva csatlakozott a koalícióhoz. Az ország legnagyobb pártja, a Lega Nord ellenzéki párt lett! Közben egyre népszerűbb lett a Fratelli d Italia, a Meloni vezette nacionalista párt. Berlusconi újra próbál hatalomhoz jutni, ezért csatlakozott az ellenzáki csoporthoz. Jelenleg a Lega Nord és a Fratelli d Italia a két legnépszerűbb párt, mindketten támadják az Unió akaratát kierőszakoló PD döntéseit, és mindkettő támadja a 5 Stelle tehetetlen, gyenge , az Olaszország érdekeit nem képviselő politikáját.
A Németek és a Hollandok rá akarnak kényszeríteni egy hitel csomagot Olaszországra, ami már tönkre tette Görögországot is. Ezt a Conte miniszterelnök vissza utasítja, de a PD támogatja. A PD kitalálta, hogy koronavírus adót kell bevezetni Olaszországban, ezzel finanszírozva a kiadásokat. Teljesen egyértelmű, hogy a PD az Unió seggét nyalja. Most esélyes, hogy szét fog esni a 5 Stelle-PD koalíció, ami azt jelenti, hogy hiába akarja az EU megerőszakolni az Olasz politikai életet, szavazni kell, és az esélyes az Unióval szembe szálló Lega Nord-Fratelli d Italia páros lesz. A korona vírus óta a 5 Stelle csak késve és rossz döntéseket hozott. A Lega Nord, FdI által javasolt döntéseket presztízsből vissza utasította, majd 4-5 nap múlva ugyanazokat a döntéseket, vagy hasonlókat meghozta. Egyértelmű, hogy nincs elképzelése a kormánynak, nincs ereje az Unióval szemben, és nincs tekintélye a Régiók előtt, hiszen sokszor a Régiók szembe fordulnak a kormánnyal.
Most, hogy újra kell indítani az országot, teljes a politikai fejetlenség, az Unió mindent elkövet, hogy Olaszország összeroppanjon a hitelek súlya alatt, mint Görögországgal is tette. A nyilatkozatok nem ezt tükrüzik, de a Németek a kezükben akarják tartani az Olasz gazdaságot, viszont nem számolnak azzal, hogy Olaszország kiléphet az Unióból! Ha a koronavírus miatt szétesik az Olasz bábkormány, amit az Unió, a Római Katolikus egyház és az USA lobbi manipulál, akkor áldozatok árán, de végre felszabadulna ez az ország. A sokat szidott, magyar sajtóban csak leszólt, megvetett Olaszország, ami egyébként az Unió 3. legerősebb gazdasági területe, végre megszabadulni az idegen manipuláció alól és felegyenesedhetne.
A tartományok sokkal nagyobb önállóságot élveznek, mint más országokban, a kormány sokszor erőtelen és tehetetlen. A tartományok elnökei bátran támadják a vezető politikusokat.
A koronavírus kezdetén a kormány népszerűsége nőtt, de mivel szinte semmit sem teljesít az ígéreteiből, az emberek teljesen ellene fordulnak. Egyre több a tiltakozás, a panasz, és egyre erősebb az Európai Unió ellenesség.
2020 április 22.
Bajban van a kormány. Mikor lezárták az országot azt ígérték, hogy mindenki kap adómentesen 600 eurót, aki turizmusban dolgozott, magán vállalkozó, szórakoztató iparban dolgozott vagy mezőgazdasági munkát végzett legalább 50 napig. Mindenkinek jut pénz, aki igényli!!! Most kiderült, hogy rengeteg igénylést nem tudnak teljesíteni, mert kifogyott a keret. A cégeknek ígérték, hogy az állam fizeti a felmondási pénzeket, végkielégítéseket, ha megszűnik egy munkahely. Mindezt április 15-ig bezárólag kifizetik. A mai napig nem érkeztek meg az ígért pénzek. Ígértek a vállalkozóknak azonnali hitelt, max 25000 euró értékben, állami garanciával. Gyakorlatilag nem lehet lekérni...a kérelmezőt küldözgetik ide-oda.
Matteo Salvini , a Lega Nord elnöke azt javasolja, hogy a kormány ne vegyen fel hitelt se az Uniótól, se Kínától, mert az Olasz lakosságnak van annyi pénze, hogy átvészelje ezt a krízist. Kötvényeket kell kibocsátani, amit a lakosság felvásárol, így nem a Kínainak vagy az Uniónak törleszt az Olasz kormány, hanem a saját állampolgárainak! De a kormány gyenge, nem tud határozottan intézkedni. Egyes stratégiai fontosságú üzemek már újra indultak. Meglepő módon a Ferrari is újra indult, büszkén mutogatták a TV-ben. Itt Toszkánában beindult a gyártás a vasúti szerelvény gyárban, de ugyanakkor nem engedik újra indítani a ruhaipari gyárakat, vállalkozásokat, hivatkozva a vírusra. A Toszkán ruhaiparban 7000 ember vár arra, hogy a biztonságos munkahelyen végre dolgozhasson. Mindenben megfelelnek a biztonsági követelményeknek. Egyre nagyobb a feszültség a Régiók és a kormány között...
2020 április 29.
Egyre nagyobb a feszültség, miután Conte miniszterelnök kihirdette a május 4-i második fázist. Toszkán Régió elnöke közölte, hogy nincs megelégedve az országos programmal, Toszkána saját újrakezdési programot fog alkalmazni. Ezen a héten újra indultak bizonyos gyárak, de azonnal látszódott, hogy ez még messze van az újra termeléstől. Van olyan üzem, ahol a 300-400 alkalmazott helyett csak 50-en dolgoztak. Vannak olyan gyárak, ahol a raktár plafonig van a már legyártott alkatrészekkel, mert a másik üzem , aki felhasználja a gyártott alkatrészt, még nem indult újra, és nincs hova vinni a végterméket. A bőr feldolgozó üzemekben újra kell mosni, tisztítani a nyers bőröket, mert a hűtés ellenére beindultak romlási folyamatok. A tömegközlekedési vállalatok próba járatokat indítottak, és kiderült hogy a kormány által meghatározott biztonsági követelmények, távolság tartás, megvalósíthatatlan. Hideg zuhany volt, hogy az üzletek május 11 helyett csak május 18-án nyithatnak ki. Van olyan rendelet, hogy a cipő és ruha boltokban a felpróbált és meg nem vett ruhát fertőtleníteni kell!!! Hogyan? Erre nem adnak választ. Az éttermek minden módosítást megcsináltak, hogy kinyithassanak, de nem lehet, csak elvitelre főzhetnek, adhatnak ételt. Fodrászok, kozmetikusok átalakították a szalonokat, a legkorszerűbb eszközökkel biztosítják a vendégek biztonságát, ami nem kis pénzbe került, de csak június 1. nyithatnak ki. Veneto, Liguria és Lombardia saját rendelkezéseket hozott, ami gyakorlatiasabb, mint az országos rendelet.
A tartományi püspökök tiltakoznak a kormányrendelet miatt. Még mindig nem lehet közösségi Istentiszteleteket tartani. Volt olyan eset, ahol a kamerára felvett Istentiszteletet, amit a neten közvetítettek a hívőknek, megzavarta a csendőr. A Pápa csillapította a hangulatot, próbál köztes megoldást keresni, arra kérve a püspököket, hogy tartsák be az előírásokat.
2020 május 24.
Billeg az kormány...a munkaügyi miniszter kitalálta, hogy az illegálisan itt tartózkodó migránsok segítik a mezőgazdaság munkaerő hiányát. A rendelet nem pontos, még a migráns munkavállalók szóvívője is tiltakzott, és sztrájkot terveztek. A szakemberek szerint is rossz a rendelet, mire végig csinálják az engedélyeket, augusztusra fognak az emberek a földeken dolgozni. Erre lépett a kormány, Marokkóból hoznak külön repülővel munkásokat a földekre. 2 repülő már megjött, tervezik a harmadikat is. Mindeközben az olaszok elvesztették a munkájukat, százezrek kerültek az utcára, nem érkezik meg a kormány által ígért szociális támogatás. A munkaügyi központokban nem találni mezőgazdasági álláshirdetést, az emberek kapják a néhány száz eurós szociális segélyeket, pedig szivesen dolgpoznának, ha kapnának munkát.
Egy hete szabad engedély nélkül kimenni az utcára, minden nap tüntetnek az emberek. Kivonultak a vendéglátósok. A kézművesek, a szórakoztató iparban dolgozók. Most a szülők is az utcán vannak, mert 3 év fölött újra nyitottak az óvodák, de a gyerek nem 3 évesen születik, és senki sem gondolt arra, hogy hova teszi a dolgozó szülő a 3 év alatti gyerekét! Pedagógusok és szülők tüntetnek az utcán, mert minden országban viszatértek a gyerekek az iskolába, de itt talán szeptemberben lesz majd újra oktatás. A gyerekek a plázában csavarognak, az internetes oktatást össze sem lehet hasonlítani a személyes pedagógus-gyerek kapcsolattal. Az oktatási miniszternek minden héten más ötletei vannak, de teljesen irreálisak. Szeptembertől turnusokban lenne az oktatás, egyik nap az iskolában, másik nap a neten...
Az igazságügy miniszter ellen benyújtották a bizalmatlánsi inditványt. Ha ő bukik, bukik a kormány, ezért mindent elkövettek, hogy maradjon. Teljesen értelmetlen intézkedéseket hozott, a koronavírusra hivatkozva kiengedte a leggonoszabb maffia vezéreket, hogy otthon legyenek elektromos karkötővel. Hiába nem hagyja el az otthonát, hozzá bárki mehet, és az okos telefonnal bármit elintézhet.
Matteo Salvinit újra támadják, de nyilvánosságra került, hogy az ügyészek egymást buzdítják, hogy akkor is támadni kell, ha jogosan , a törvény szerint járt el a migránsok ügyében.
2020 június 1.
Az igazságügyi miniszer meguszta, de a köztársasági elnök közbelépésének köszönhetően Salvini is megúszta. A kormányt támogató média folyamatosan nyomja, hogy Conte 60%-os népszerűségnek örvend, közben minden nap tüntetések vannak valamelyik városban a kormány nem teljesített ígéretei és rossz döntései miatt. Conte érzi a vesztét, közölte, hogy indulni fog a következő polgármesteri választásokon Rómában. A régiók nem tudnak megállapodni a kormánnyal a fébe maradt regionális választások miatt. Conte-ék azt akarják, hogy szept. 20 után legyenek megtartva, mert abban bíznak, hogy akkor újra felerősödik a vírus és el lehet halasztani a választásokat. Jogos a félelem, a régiós választások határozzák meg a parlament összetételét. A régiók hamarabb akarnak választani, bukni kell a kormánynak. Bár a Püspöki kar támogatja Conte-t, a katolikusok többsége, nyíltan, médiában közölve támadja a kormányt. Agresszívan korlátozták a szabad vallás gyakorlását, és ezt nem felejtik el a hívők. Közben Salvini megúszott egy bizalmatlansági inditványt, mert levelet írt a köztársasági elnöknek, miben kérte, hogy lépjen az ügyészek szervezett, előre kitervelt , Salvinit támadó programja miatt. Eldöntötték, hogy akkor is vádolják majd Salvinit, ha tudják, hogy törvényesen járt el. De ez nyilvánosságra került, vesztükre. Bár ettől függetlenül bíróság elé áll egy másik migránshajós ügy miatt, amit még tavaly kezdeményeztek ellene és itt meg is vonták a bizalmat. Holnap, a nemzeti ünnepen az ellenzék pártlobogó mentes tüntetést szervez nagyon sok nagyvárosban, tiltakozva a kormány tehetetlensége ellen. Salvini és Meloni közösen tiltakoznak, hiszen a szabadság ünnepét az fejezi ki a legjobban, hogy az ország szabadságát követelik, szemben a kormánnyal.
2020 június 5.
Emlékszem még azokra az évekre, mikor a hír szolgáltatás alapja az volt, hogy politikai nézettől függetlenül, tárgyilagosan közöljenek tényeket. Ez a világ már megszünt, most az a kérdés, hogy melyik politikai csoport kezében van az adott média, és az alapján manipulálják a híreket. Most itt egy "remekmű" a magyar szakértő véleménye az olasz politikai helyzetről.
https://hvg.hu/gazdasag/20200604_Nem_tett_jot_Matteo_Salvini_nepszerusegenek_a_koronavirusjarvany
"A populista politikus Itália legnépszerűbb pártjává tette a Ligát, amely tavaly még szinte legyőzhetetlennek tűnt, de azóta visszaesett a népszerűsége. A brüsszeli Politico felmérése szerint a Liga még mindig Olaszország legnépszerűbb pártja 27 százalékos támogatottsággal, de népszerűsége 4 százalékkal csökkent a koronavírus-járvány idején. Míg a hatalmon levő baloldali Demokrata Párt növelni tudta a népszerűségét annak ellenére, hogy a járvány nagyon is megviselte az olaszokat. A magyarázat egyszerű: a járvány idején a migránsprobléma senkit sem érdekel.
Márpedig Matteo Salvini a bevándorlásellenes politikára építette népszerűségét. Népgyűléseket szervezett szerte Itáliában, és ezeket személyes részvételével lelkesítette. Így szerzett többséget a jobboldal néhány korábban baloldali tartományban, ám januárban megtorpant a Liga gépezete: nem tudtak győzni Emilia-Romagnában, a baloldal fellegvárában. Aztán jött a járvány, melynek során kiderült: Matteo Salvini a demagóg szónoklatban kiváló, de a gyakorlati kormányzáshoz nem ért. Először tiltakozott a kijárási korlátozás ellen: barátnőjével vígan sétált Róma kihalt utcáin. Aztán egész Olaszország, sőt az EU teljes lezárását követelte. Közben a baloldali kormányzat elég sikeresen menedzselte a válságot, Lombardia volt a nagy kivétel, ahol a jobboldali vezetés kapkodása miatt ezrek haltak meg a válság idején.
Piazza del Popolo - népgyűlés Rómában
Salvini a nyitást arra használja ki, hogy újra népgyűléseket szervezzen. A római nagygyűlésen Magyarországot állította példaképként Itália elé. Az olasz kormány viszont Brüsszel felé tekint, ahonnan sokmilliárdos támogatást remél a gyengélkedő olasz gazdaságnak. Salvini pedig ebben ott akadályozza a kormányt, ahol csak tudja: Róma 55 milliárd eurós csomaggal támogatja a gazdaságot, de a pénz csak késve jut el az érintettekhez, mert a parlamentben véget nem érő vita folyt arról, hogy a migránsok kaphatnak-e vagy sem ideiglenes munkavállalási engedélyt Olaszországban."
1. A Demokrata párt a bukott kormánypárt. Utána nyert a 5 Stelle-Lega Nord páros és kormányt alakított 2018-ban. Mikor Salvini 2019-ben felmondta a koalíciót a 5 Stellével, előre hozott választásokat kellet volna kiírni , de a 5 Stelle szövetséget kötött a bukott és ellenzékbe került PD-vel, így alakított új kormányt. A PD-t az EU poltikusai akarták kormányra helyezni, hogy Olaszországban ne egy olyan kormány jöjjön létre, aki bátran szembe száll az EU elképzeléseivel. Meg kellet akadályozni, hogy a legnagyobb párt, a Lega Nord Salvini vezetésével kormányra jusson. A PD választások nélkül, az EU befolyására és a nép akarata ellenére került kormányba. A népszerűsége nem változott, csak szabálytalanul került hatalomba. A koronavírus alatt folyamatos ellentét volt a 5 Stelle-PD között. A döntéseket nehezen hozták meg és általában késve, rosszúl.
2. A migránsok folyamatosan szem előtt vannak, hiszen amig az olaszok karanténban voltak, és csak írásos engedéllyel mehettek ki az utcára, addig a migránsok folyamatosan jöttek és szabadon mászkáltak az országban, hordozva a fertőzés kockázatát. Rengeteg bűncselekmény kapcsolható a migránsokhoz, tele van vele a TV és a sajtó. A koronavírus miatt több százezer olasz lett munkanélküli és eközben a 5 Stelle-PD koalíció törvényt hozott az illegális migránsok munkába állításáról. Országos volt a felháborodás, ezt nem úgy hívják, hogy "senkit sem érdekel".
3. A kormány folyamatosan késve hozta meg a döntéseit, és amik gyakorlati döntések voltak, azokat a Salvibi-Meloni koalíció javasolta. Ezeket a javaslatokat a kormány automatikusan vissza utasította, majd néhány nap mulva vagy egy hét múlva mint saját ötletet bevezette. Azok az elképzelések, amik valóban a 5 Stelle-PD ötletei, általában életképtelenek. A kormánynak nincs ötlete a gazdaság újra indítására, az oktatás újra indítására, nem fizeti ki a 2-3 hónapja ígért segélyeket, támogatásokat.
4. Lombardi a Lega Nord, a Salvini vezette párt központja, mindig is kormányellenes volt. Amikor kitőrt a vírus, a kormány javaslata ellenére "túl sok" tesztet végzett, saját költségen finanszírozta a védekezést, szigorúbb rendelkezéseket hozott, mint amiket a kormány akart. Néhány nap után felszólította a 10 milliós Lombardiát az otthonmaradásra, és amikor a kormány kihírdette megszervezetlenül a Lombardiai karantént, amit a következő nap lesz érvénybe és nem volt megszervezve az ellenőrzés, a Milánóban élő és bepánikolt dél olaszországiak és a fiatalok megrohamozták a pályaudvarokat, magukkal víve az egész országba a koronavírust. Később Lombardia saját költségen és adományokból épített koronavírus korházat, szerezte be a lélegeztető készülékeket és védőfelszereléseket. Folyamatos volt az ellentét Lombardia és a kormány által irányított központosított védekezés között, mert Lombardia gyakorlatiasan védekezett és nem azt csinálta, amit a kormány mondott.
5. Salvini sohasem akadályozta meg a kormányt abban, hogy pénzhez jusson a gazdaság, elejétől fogva tiltakozott a késve érkezett vagy meg sem érkezett de megígért támogatások miatt. A kormány még márciusban megigérte, hogy április 15-ig pénzt ad azoknak, akik nem kapnak fizetést, mert nem tudnak dolgozni. Még május 20-án sem kapták meg. Emberek vannak hónapok óta fizetés nékül mert nem dolgoznak, munkanélküli segély nélkül, mert nem lehet őket kirugni a munkahelyükről és ez miatt nem regisztrálhatnak munkanélküli segélyre, és az állam által megigért pénz nélkül, mert március óta igér a kormány, de nem teljesíti. Márciusban megtiltotta, hogy bárkit kirugjanak a koronavírus miatt, pénzt igért a vállalkozóknak , cégeknek a járulékok,költségek kompenzálására. Május végéig nem érkezett meg. Állami garanciás hitelt igért a vállalkozóknan, de gyakorlatilag nem lehet felvenni. Április végén volt szó az illegális migránsok munkába állításáról, miközben olaszok százezrei vannak munka nélkül. Május végén volt a vita a parlamentben és Meloni, Salvini tiltakozott a törvény tervezet miatt. De ez a május végi vita nem akadályozta a kormányt abban, hogy a márciusban, áprilisban és május közepéig megigért és ki nem fizetett támogatásokat teljesítse.
Nem mondo, hogy az újságíró nem ért az olaszországi politikához, mert képben van. Sőt, valószínűleg annak ellenére hazudik, hogy tudja az igazságot. Így kell hazudni egy újságírónak, hogy kinyalja az adott médiát irányító politikai vezetők seggét és hülyeséget írjon tárgyilagos hírek helyett.
Június 2-án, a nemzeti ünnepen Salvini , Meloni és a Berlusconi vezette ellenzék az egész országban tüntetéseket szervezett. Több száz ezer ember tiltakozott a kormány ellen előre hozott választásokat követelve. Június 3-án feloldották az országon belüli korlátozásokat és kinyitották az ország határait. A következő hónapban újabb tüntetést szerveznek, de most már az ország teljes területéről várják a támogatásokat. Conte új programot hírdetett, gyakorlatilag azokat tervezi megvalósítani, amiket Salvini és Meloni hónapok óta követel.
Közben Berlusconi taktikázik, megjelentek olyan újságcikkek, hogy kormányt akar váltani, el akarja távolítani Conte miniszterelnököt, de ezt úgy, hogy szövetséget köt az EU érdekeit képviselő PD-vel. Így kilépne a Salvini- Meloni szövetségből. Szeptemberben tervezik az elmaradt tartományi választásokat, akkor egyértelmű lesz, hogy kinek az oldalán áll.
2020 június 6.
Visszatérve a tegnapi írásomra, ahol a magyar újságíró dícséri az olasz kormány programját és támadja Salvinit....A Conte kormány az újjra indulási program részeként támogatja
-az inormatikai fejlesztéseket,
-a családi házak földrengés biztos felújítását
-a napenergia panelek telepítését, ezáltal a zöld beruházások terjedését
-6 milliárd euró állami garanciás hitelt ad az FCA, nak, a volt FIAT-nak. A cég Hollandiába van bejegyezve és Angliába adózik.
-25000 euró állami garanciás hitelt biztosít a kisvállalkozóknak.
-Legalizálja az illegálisan az országban tartózkodó menekülteket, hogy munkát tudjanak vállalni Olaszországban.
-500 euró támogatást ad elektromos bicikli és elektromos roller vásárlására.
-600 eurót fizet március, április hónapra, és 1000 eurót május hónapra a vendéglátó iparban vállalkozóknak.
-600 eurót fizet márciu és április hónapra a túrizmusban dolgozó, de most munkanélküli alkalmazottaknak.
-400 , max 800 eurót fizet azoknak a családoknak, ahol nincs jövedelem.
-Nem engedi, hogy a munkáltatók kirugják az alkalmazottakat.
-Ezek az alkalmazottak, akik nem tudnak dolgozni és nincs fizetésük, az államtól kapnak pénzt, ami a fizetés helyettesíti. Ez a "cassa integrazione", ami időszakos munkaleállás, természeti katasztrófa vagy tüntetés miatti munka szüneteltetésre is kaphat az alkalmazott.
-Adó befizetés elhalasztása az őszi időszakra a vállalkozóknak.
-Jövedelem kiesés támogatása a vendéglátósoknak.
-Bérleti díj támogatás a vendéglátósoknak.
1. Gyakorlatilag 3 hónapja áll a gazdaság. Az alkalmazottakat nem lehet kirugni, ezért nem is tudnak munkanélküli segélyt kérni. Fizetést nem kapnak. Az állam által ígért cassa integrazione, ami a fizetés helyett lenne március, április és május hónapra, nem érkezik meg, most június 6-a van.
2. A napi megélhetési gondokkal küzdenek az emberek, nem fognak napelemet építeni a tetőre és nem kezdenek családi ház elújításba. Nem fognak a vállalkozók informatikai beruházásokat kezdeményezni, mikor a rezsijüket nem tudják kifizetni.
3. Ha a Holland FCA nem fizeti vissza a 6 milliárd hitelt, az olasz adófizetők fogják kifizetni, mert az olasz állam garanciát vállalt.
4. A 25000 euró hitelt gyakorlatilag nem tudják felvenni a vállalkozók április óta. Volt olyan vállalkozó, aki 3-4 évvel ezelőtt elmaradt egy havi részlettel, de azt pótolta, ezért a bank most megtagaja az állami garanciális hitelt. Tegnap jelentette be a kormány, hogy egyszerűsítik az adminisztrációt, de most június van, ez nem segít az áprilisban és májusban becsődölt vállalkozóknak.
5. A tervezett 500 ezer legalizált bevándorló helyett csak néhány száz adta be a kérelmet, hogy kapjon tartózkodási és munkavállalási engedélyt. Hogy fizeti be a 160 eurót a kérelemhez, ha nincs egy vasa sem?
6. Egy elektromos roller kb. 1000 euró, ha megvettem, utólag a számlával egy weboldalon kell igényelni az 500 euró támogatást. De 2020 június 5-én még nem létezett ez a weboldal! Ha mégis megveszi valaki, és elektromos rollerrel jár dolgozni, mit fog csinálni az esőben? Mennyi idő alatt fog megérkezni egy rollerrel a munkahelyére? Emberek százezrei tolonganak minden reggel a metrón, a villamoson, és két-három átszállással érkeznek meg a munkahelyükre. Hogy kezelik ezt a tömeget, hogy gondolják, hogy rollerrel fognak dolgozni menni, és mennyi időveszteség a 80Km/h sebességű metro helyett a 20 Km/h sebességgű rollerrel eljutni a munkahelyre?
7. A 600 euró márciusi támogatás botrányosan indult, állítólag egy hacker feltörte a weboldalt és teljes volt a káosz. Néhány szerencsés megkapta a 600 eurót. Az áprilisi támogatásnál már kevert a kormány, aki megkapta a márciusit, az megkapja az áprilisit is, nem kell új kérvényt beadni. De rengetegen nem kaptak semmit. A májusinál megint keverés van, újra vizsgálják, hogy ki jogosult támogatásra....
8. A 400, max 800 euró támogatásnak feltétele pl, hogy a tavalyi évben a család jövedelme nem haladhatott megy egy éves összeget. És ha tavaly a férj és a feleség dolgozott, minden rendben volt, de most 3 hónapja nem kerestek egy vasat sem, akkor nem jogosultak támogatásra? A másik kritérium pl, hogy a családban nem lehet nyugdíj jövedelem. Mi van akkor, ha együtt él a nagyszülő a gyerekeivel, mert nincs saját otthonuk, mert szegémyek? Férj, feleség, 2 gyerek meg a nagyi a 600 euró nyugdíjával. A család nem jogosult a támogatásra, mert a családban van egy nyugdíj jövedelem!!!! Éljenek meg a 600 euróból....
9. Nem lehet kirugni a melóst, most a cassa integrazio van, de ha lejár ez az időszak, kötelező vissza állítani a munkaviszonyt. A cassa integrazione március óta nem érkezik meg, ha lejár és visszaállítják a munkaviszonyt, miből fizetik az adót, a járulékot, a jövedelmet? Élő munkaszerződéssel nem tud munkanélküli segélyt kérni a melós.
10. Most május végén, június elején van a vállalkozók adfizetési kötelezettsége, ami a 2019-es jövedelem után van kiszámolva. 3 hónapja nincs bevétele, hogy fizesse be a tavaji adót? Hol a megigért halasztott adófizetési időszak? Miért kell most beizetni a tavalyi adót, mikor nem ezt ígérte a kormány? Ha októberre- novemberre tolják az adóbeizetést, és juniusban is még veszteséges a vállalkozás, hogy fizeti be a tavalyi adót?
11. Tegnap a TV-ben volt egy riportműsor. Torinó belvárosábam van egy elegáns butik, egy főnök és egy alkalmazott, meglévő törzsvásárlókkal. Most, hogy nyitva vannak az üzletek, a héten 27 euró bevétele volt összesen. Nincs pénzük az embereknek, kajára spórolnak, ne ruhát vesznek. Március hónapra kapott 600 eurót, azonkívűl semmit, amit ígért a kormány. Véglegesen be fog zárni. Lakatos vállalkozó mutatja a papírjait, 3 honapja nem dolgozott. Most megjött a számla, 27800 euró adót és közterheket kell beizetnie a tavalyi jövedelme alapján....
12. A túrizmus, vendéglátás haldoklik. Semmit sem kapnak a bérleti díj és egyébb támogatásokból. Ha jön a külföldi túrista, nem lesz diszkó, nem lesz étterem, ahol szórakozzon, kikapcsolódjon. A kormány nem teljesített ígéretei megölik a túrizmust. a strandokon regisztrálni kell. este 10 után nem ihatsz alkoholt az utcán...mit fog csinálni a túrista? Máshova fog menni.
2020 szeptember 14.
Egy hét múlva választás, a kormány érzi a vesztét. Kudarcot vallott a migráns kérdésben, kudarcot vallott az oktatás újra indításában, szétesőben a 5 Stelle , PD koalíció.
Az országban több mint 20 000 szabad hely van a migráns központokban, üresen állnak az erre kijelölt épületek, de több millió eurót fizet a kormány azért, hogy a Lampedusára érkező migránsokat kompokba zsúfolja. Mert csak így tudja megakadályozni, hogy megszökjenek és szabadon terjesszék a koronavírust. Hol vannak most azok a drónok, amik tavasszal repkedtek a fejünk felett, ellenőrizve, üldözve, büntetve azokat az olaszokat, akik ki mertek menni otthonról? Hol vannak azok a helikopterek, amik a városok felett cikáztak, vadásza a karantént megszegő olasz állampolgárokra? Miért az olasz állampolgárokat szankcionálják és miért szabad a mozgásuk a fertőző migránsoknak?
Eddig több mint 65 000 munkavállaló nem kapta meg azt a pénzt, amit a kormány igért márciusban a kieső bérek helyett. Hoztak egy olyan törvényt, hogy a koronavírus miatt senkit sem lehet elbocsájtani, de mivel nincs termelés, nincs fizetés, így a munkáltató helyett a kormány fizet egy jövedelem kiesést pótló juttatást. minden hónapban. Ez a Cassa Integrazione. A kormány állítólag átutalta az összeget annak a hivatalnak, akik a tartományokban a kifizetések lebonyolítja. Több millió euróval többet utalt át, mint amennyi a cassa integrazione kifizetéséhez szükséges. De most szeptember közepén még több mint 65 ezer család van jövedelem nélkül március óta. Akik nem veszíthették el a munkájukat, de nem kaptak se jövedelmet, se a kormány által ígért cassa integrazione-t, azok mivel élő munkaszerződéssel vannak, nem tudnak munkanélküli segélyt kérni. De amikor a kormány feloldja a munkaviszony megszüntetési tilalmat, emberek milliói lesznek munkanélküliek, és a kisvállalkozások 40 % fog csődöt jelenteni. Több milliárd eurót adott a kormány állami garanciával a FIAT-nak, ami Hollandiába van bejelentve és Angliába adózik, de nem képes a megígért 600 eurót kiutalni a kisvállalkozóknak.
Tavasszal meghirdette a kormány az elektromos bicikli, elektromos roller és bicikli támogatást. Az emberek sorba álltak az üzletekben, mert 300-400 euró kedvezménnyel tudtak elektromos rollert-biciklit vásárolni. A mai napig nem történt meg az ígért támogatások kifizetése. Hazudott a kormány és becsapta az embereket.
Minden nap arra hivatkozik a kormány, hogy az Uniótól kapott 206 milliárd euró megmenti az országot. Ez a pénz csak részben segély, a nagyobbik része hitel, ráadásul még jóvá sem lett hagyva az Európai parlamentben, tehát még nem is létezik. Ha megtörténik a kifizetés, az is csak 2021 második felétől kezdődik. Most nincs pénz az oktatás újra indítására, most csődölnek be a vállalkozások.
A 5 Stelle tudja, hogy bukni fog a tartományi választásokon, ezért arra koncentrál, hogy az emberek szavazzák meg a parlament létszámának csökkentését, mert csak így marad esélye, hogy megmaradjon a parlamentben.
2020 szeptember 26.
Megvoltak a tartományi választások, azóta azon röhög az olasz média, hogy mindenki nyert a választásokon.
A kormánypárti média azt hangoztatja, hogy Conte miniszterelnök nyert, és megerősítette a pozícióját. Igaz, hogy a koalíciós partner a PD főtitkára , Nicola Zingaretti szeretne az ország miniszterelnöke lenni, és a PD most próbál még több pozíciót betölteni a kormányba, de ez nem zavarja az újságírókat. Conte nyert! A PD még több vezető széket akar, meghatározza az Úniós támogatás felosztását, új kormány programot fogalmaz meg, mintha ő lenne a kormány. A 5 Stelle vezetői azonnali konferenciát sürgetnek, mert nem akarják, hogy a PD átvegye a hatalmat.
A 5 Stelle Mozgalom is nyert a választásokon, hangoztatja a külügyminiszter, Luigi di Maio, mert a 5 Stelle alap programjában szerepelt a parlament létszámának csökkentése, és most a tartományi választásokkal együtt népszavazás is volt az alkotmány módosítás miatt. Arrol kellett dönteni, hogy csökkentsék e a parlamenti képviselők létszámát. Ezt még tavaly elfogadta a parlament, de a koronavírus miatt csúszott a népszavazás. Közel 70 %-os támogatottsága volt a létszám csökkentésnek. A tatrományi választásokon gyakorlatilag eltünt a 5 Stelle, a PD és a Lega vetélkedett a poziciókért. A 2018-as választások legnépszerűbb pártja közel 80 %-ot zuhant. A parlamenti létszám csökkentés sikerét úgy kommentáljék, hogy a 5 Stelle az egyetlen politikai mozgalom, aki nem csak igér, hanem tesz is valamit, és az emberek azért szavaztak az alkotmány módosításra, mert támogatják a 5 Stelle munkáját!!!
A PD ( Partito Democratico ) is nyert a választásokon, mert az ellenzék nem tudott hatalomra jutni Puglia és Toszkána tartományban. Csak néhány %-on mullott, de a lényeg, hogy maradt a PD kormányzás. Csak azt felejtik el hozzá tenni, hogy a mostani 7 tartományban lezajlott választás a tavaly elkezdődött tartományi választások koronavírus miatt elmaradt régióinak a választása, és ez miatt nem 3-3 az eredmény, hanem 15 - 5 az ellenzék javára. Gyakorlatilag csak 5 tartományban irányít a 5 Stelle-Pd kormány a 20-ból, és a parlamentben a 5 Stelle -PD koalíció is úgy oszlik meg, hogy a 80 %-ot zuhant 5 Stelle több széket foglal mint az a PD, aki valódi ellenfele az ellenzéki koalíciónak.
Berlusconi is nyertesnek mutatja magát a választásokon, mert az ő támogatottságuk nélkül nem lett volna ilyen jó az ellenzék szereplése. Igaz, hogy néhány hónapja még kacsingatott a PD fele, hogy ha a PD kibuktatja 5 Stellét, akkor szövetségese lenne a Berlusconi vezette Forza Italia, megtagadva a LEGA, Fratelli di Italia szövetséget. Olyan mint egy vén prosti, csak a saját pozicióját nézi.
Giorga Meloni is nyert a választásokon, mert az ő pártja az egyetlen, aki az egész országban egyre népszerűbb, és sikerült átvenni a vezetést Marche tartományban.
A Salvini vezette Lega is nyert a választásokon, mert csak néhány % -on múlott, hogy nem vették be Toszkánát, ami 40 éve vörös politikai nézetei szerint. Gyakorlatilag az ország legnagyobb pártja, egyre népszerűbb.
Félre téve a sajtó közleményeket....A 5 Stelle alap programja volt, hogy Olaszországot nem szabad újabb adosságokba kényszeríteni, ezért még tavasszal is azt hangoztatta a Conte miniszterelnök és a 5 Stell vezető politikusai, hogy nemet kell mondani az EU által felkínált hitelre, ami megoldás lehet a koronavírus okozta válságra. Csak az EU seggét nyaló PD erőltette az Uniós hitelt. Majd a parlament felhatalmazása nélkül tárgyalt Conte miniszterelnök az Unióval, és győztesként mutogatta magát, mert Olaszorszűg több mint 200 millárdot kap, aminek nagy része a hitel. A héten fordult a kocka, Beppe Grillo, a 5 Stelle alapítója támadta az olasz pénzügyi vezetőket, mert hitelt vesznek fel és tönkre teszik az országot! Mivel Beppe Grillo a párt alapító, ő dönt a párt programjáról, jövőjéről, és szembe fordult a mostani párt vezetéssel, esélyes hogy fejek fognak hullani a 5 Stellében. Van egy reform mozgalom is a 5 Stelle-ben , Alessandro di Battista vezetésével. Ő akkor lett ismert, mikor egy beszédében nem azt hangoztatta, amit Beppe Grillo szeretett volna hallani, hanem a valóságot. A mostani választásokat a 5 Stelle bukásaként értékeli, mert valójában az is. Egyre népszerűbb az a politika, amit ő képvisel.
Alessandro di Battista-nak köszönhetően a 5 Stelle ketté szakad. Beppe Grillo támadja a 5 Stellét az Uniós hitel miatt. Zingaretti szeretne a miniszterelnök lenni, ezért egyre gyakrabban hangoztatja, hogy a PD a jogos kormányzó párt, és a 5 Stellének félre kell állni. A mostani tartományi választásokra hivatkozva át akarja venni a kormányzást a bukott 5 Stelle kezéből. A LEGA, Fratelli di itali vezette ellenzék egyre népszerűbb, a kormány rogyadozik, és most, hogy megszavazták a parlament létszámának csökkentését, nem lehet előre hozott választásokat kérni. Ugyanis még nincs módosítva a választási törvény. ami több hónap munkája, ha minden simán megy....de nem megy simán. Ha a PD hatalomvágya és a 5 Stelle belső feszültségei miatt szétesik a kormány, akkor vagy ideiglenes kormányt jelöl ki az államfő, vagy választások nélkül lesz kormányváltás, ahogy tavaly is történt, és létrejött a PD-5 Stelle koalíció. Most választások nékül is létrejöhet egy LEGA-Fratello di Italia koalíció. Sok minden fog történni a közeljövőben...
2020. 10. 05
Matteo Salvinit bíróság elé állították, mert amikor belügyminiszter volt, megakadályozta egy hajónak, hogy kikössön a migránsokkal. Egyébként a törvényt hajtotta végre, semmi mást nem cselekedett. Meglepő fordulat volt a Cataniai tárgyaláson. Meghallgatták a védelmet, és újabb időpontot írtak ki, mert meg akarják hallgatni Conte miniszterelnököt, a mostani belügyminisztert, a közlekedési minisztert, a mostani külügyminisztert. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg nem fogják elítélni Salvinit, mert az akkori eseményekért a teljes kormány felelős, nem a belügyminiszter. Közben folyamatosan kapkod a kormány, nincs kidolgozott program a vírus gazdasági következményeinek a kezelésére. Egyre nagyobb a feszültség a 5 Stelle és a PD között. Ez abból látszik, hogy egyetlen stratégiai fontosságú döntésben sem tudnak megállapodni. Közben meg akarják hosszabbítani a válságállapotot, így nem kell az ellenzék bevonásával döntéseket hozni.
2020. 10. 14,
Életbe lépett az új kormányrendelet, a koronavírus miatt meghosszabbították a vészhelyzetet. Szokás szerint teljes a káosz. A napi új fertőzöttek számára hivatkozva szigorításokat vezetnek be. Most állítólag annyi a napi új regisztrált beteg mint tavasszal. Napi szinten 110 000-130 000 tesztet végeznek, és ennek köszönhetően 5500-5900 új fertőzöttet találnak. El akarják hitetni, hogy ugyanolyan komoly a helyzet mint tavasszal. Az október 13-i adatok szerint 514 ember fekszik az intenzíven. a regisztrált fertőzöttek 95 %-a tünetmentes, vagy jelentéktelen tünetekkel rendelkezik. Egy virológussal volt interjú a TV-ben, és elmondta, hogy a pozitív tesztet hozók 90 %-a nem csak tünetmentes, de gyakorlatilag annyira alacsony a vírus jelenléte a szervezetben, hogy nem fertőzőképes! Módosítani kellene a vizsgálat határértékeit, mert így az emberek nagy része indokolatlanul van karanténban. De a kormánynak ez nem érdeke. Az egyetlen cél, hogy megőrizzék a hatalmukat, ezért tartják fenn mesterségesen a vészhelyzetet. Így az ellenzék nélkül hozhatnak döntéseket. Meg akarják akadályozni a tömeget az esti időszakban, de nevetséges. Korlátozzák a vendéglők nyitva tartási idejét. Eredetileg 23. majd módosítva 24 órakor be kell zárni az éttermeknek. Felmerül a kérdés, hogy ha 24 órakor be kell zárni az étteremnek, ami amúgy is szigorú feltételek között lehet nyitva, a vírus 24 óra után fertőzni fog, de 23 óra 55 perckor még nem fertőz? Mi változik egy meghatározott idő után? Érdekes, hogy 22 óra után tilos az étel házhoz szállítása. 22 óra előtt nem fertőz a kuncsaft a küszöbön állva, és átvéve az ételt, 22 után pedig fenn áll a fertőzés veszély? Tilos a vendéglátó helyek előtt az utcán csoportosulni. De nincs meghatározva, hogy hány méter számít a vendéglő előtti területnek, kit szankcionálnak, ha a vendég ott marad csoportosan a vendéglő előtt, mi van akkor, ha arrébb megy 5 métert és a butik előtt álldogál....akkor már szabad? Akkor már nem fertőz? Minden reggel tömegek zsúfolódnak a buszon és a metrón, az nem zavarja a kormányt, de este nem lehetnek együtt egy sétáló utcán...Így sikeresen tönkre teszik a még keservesen talpon maradó és a túlélésért küzdő vendéglősöket is. Egy bezárt étterem nem egy család megélhetését veszélyezteti. A felszolgáló, a szakács, a konyhai segéd, a takarító, mind-mind egy önálló család megélhetését biztosította. A másik nevetséges dolog a tömegközlekedés. Eddig 80 %-os kihasználhatóságot engedtek a tömegközlekedésben, most 50 % lehet a maximum. Eddig is túlzsúfoltak voltak a buszok, metrók, inga vonatok. És természetesen senki sem ellenőrizte a szabályok betartását. Most, hogy csökkentik a kihasználhatóságot, teljes lesz a káosz.
A Salvini-Meloni párost újfasisztának nevezik az Unióba, holott csak meg akarják védeni az országot. A demokrata PD-5 Stelle koalízió elvileg liberális, de a viselkedése egyértelműen újfasiszta. Drónokkal követik a lakosságot, hogy betartassák a szabályokat, a hadsereget vezénylik az utcára, hogy megfélemlítsék az embereket, 400-1000 euró büntetés annak, aki a kormány ellen tüntet az utcán, hivatkozva a COVID-19 szabályok be nem tartására.
És a legszebb ezek után jött. Az újságíróknak megtiltották, hogy a parlamentből kijövő és bemenő politikusokkal interjút készítsenek a bejáratnál, közel 70 méteres távolságból nézhették csak a politikusok mozgását. Egyértelmű az üzenet, a sajtót vegyen vissza...A TV- beszélgetős műsorokban mindenki fel volt háborodva, erre az olasz köztársaság történetében még nem volt példa!
A megfélemlítés, a folyamatos technikai megfigyelés mobil applikációval, drónnal, kamerákkal, a hadsereg bevetése, a sajtó korlátozása, az ellenzék kizárása a kormány munkájából mind -mind fasiszta munkamódszer. És jött a hab a tortán, besúgásra biztatni a lakósságot! Az új rendelet szerint a családi otthonban csak maximum 6 ember lehet, ha rokon látogat, akkor is kell a maszk. És hogy hogyan ellenőriznék? A belügyminiszter arra biztatta az embereket, hogy tegyenek feljelentést, ha a szomszéd megszegi a rendeletet!!!! Akkora volt az országos felháborodás, hogy másnap Conte miniszterelnök szabadkozott, hogy nyugodjanak meg, senkinek a házába sem fog bemenni a rendőrség, ez csak javaslat.....
Ha a gyerek belázasodik, kötelező teszt és karantén, holott lehet hogy csak megfázott, influenzás. A kijelölt koronavírus teszt állomásokon 5- 6 órákat állnak sorba az autók, lázas kisgyerekkel a hátsó ülésen, van olyan család, aki másnap megy újra próbálkozni, mert aznap nem jutott be. Azok a pozitív fertőzöttek, akik kötelező karanténban vannak, akár egy hónapot is otthon rostokolnak, tünetmentesen, egészségesen, mert nincs kapacitása az egészségügynek kimenni és újabb tesztet végezni. A megadott telefonszámot nem veszik fel, a rendszer működésképtelen. Itt van az ősz, és a kormány nem tudja biztosítani a minden ősszel biztosított influenza elleni védő oltásokat. Az északi tartományokban egyszerűen nincs, máshol csak jelképes mennyiségben.