Karnevál
Nem szeretem a tömeget, nem szeretem az idétlenkedést, semmilyen církuszt, amivel butítani lehet a tömeget. A karnevál mindennek a megtestesítője. Ennek ellenére lesétáltam a belvárosba, hogy megnézzem a karneváli felvonulást.
Két okból tettem.
1. Szeretnék embereket fotózni, de gyakorlatilag ha az utcán felemelem a kamerát, mindenki úgy néz, mintha terrortámadásra készülnék. Mi lesz, fa felkerül a facebook -ra, vagy valamelyik másik szennycsatornára? Pedig mint grafikus, mindig is érdeklődve tanulmányoztam az emberi arc változatosságát, érzelmi gazdagságát.
2. Szerettem volna ismét letesztelni az öreg bridge kamerámat, hogyan viseli a tömeget, a durván dinamikus színtartományt, ahol nem tudja hogy mihez állítsa az élességet és hogy mihez igazísa a fehér egyensúlyt, az ISO értéket és a többieket.
Ideális alkalom volt ez a felvonulás, tanultunk is belőle...Természetesen tudja a Nikon Coolpix 500 az arcfelismerést, de ki volt kapcsolva, hogy kínlodjon. Tudni akartam a képességeinek a határait.
Kezdem a kudarcokkal. Az extra fényekkel nem tudott mit kezdeni. A világító, foszforeszkáló, extra élénk színek meghaladják a kamera képességeit. Mivel az automata átlagot keres és számol, ezért az árnyékos részeket is próbálja világossá tenni, a mélységélességet is úgy akarja beállítani, hogy minél több objektum éles legyen, ez általl a rekeszt is ügyesen kell szabályozni, de közben ne legyen túl sötét, sem túl világos....a dolog lényege, hogy néha megbukott. A Nikon bridge kamera amúgy is híres a bizonytalan auto-fókuszról.
A túl élénk paróka annyira visszaverte a napfényt, hogy megzavarta a gépet, és teljesen elrontotta a fényértékeket.
A másik probléma, amivel szembesülnöm kellett, hogy az arcfelismerő program kikapcsolásakor nem tud a sminkelt emberi arccal mit kezdeni. A vastag smink miatt nincsenek ott az a jól látható barázdák, éles vonalak. Szerencsétle öreg jószág keresi az élességet, de vagy a kalap szélén találja meg, vagy a kabát egyik varrásánál, de sohasem az arcon, ahol szeretném.
A következő kép felvétel klasszikus példája az autofókusz szerencsétlenkedésének. Mivel vonalakat keres, amiket élessé tehet, és a sminkelt arccal nem tud mit kezdeni az arcfelismerő program kikapcsolásakor, ezért a kalap szegélye a támasz, ami alapján élességet állít. A fényerő se, jó, kiégett az arc.
Itt szintén sminkelt az arc, de a kép közepén a háttérben talál magának éles vonalat, ezért ahhoz próbálja állíttani az élességet, nem a srác arcához. De mivel automata a beállítás, a zársebesség sem elég magas, bemozog a kép.
De ne gondold, hogy minden kép kudarc, csak megmutattam azokat a problémákat, amikkel szembesültem. Gyakorlatilag a mélységélesség, élesség állítás lehet gond a mindennapokban, hiszen ezekkel a vad, természetellenes színekkel csak egy őrültek napján találkozom, mint ez a karneváli felvonulás, vagy esetleg egy szilveszteri buli, amin sohasem vennék részt.
Viszont ha madarakat fotózok, sokszor nem a madárra állít élességet, hanem az előtte lévő faágra 20 cm-rel arrébb, ezért hiába szidom, le kell vennem az objektumról a kamerát újra kell nyomnom a gombot az automata fókuszhoz, és megint rá kell céloznom a madárra, ha az akkor még mindig ott van.
De hogy ne csak a kudarcokat mutogassam, íme néhány fotó, ami érdekes lehet.
Ha jól kivehető vonalak vannak, azonnal elemében van a kamera, és megbocsájthatom minden bűnét...
Bár a hátam közepére sem kívánnék egy karneváli felvonulást jelmezben, kiélhettem vágyaimat, mert most senki sem kapta fel a vizet, hogy miért fotózom. Szabadon garázdálkodhattam, rácsodálkozva az emberi arc ezerszer kifinomultabb szépségére, amit a smink sem tudott eltakarni.