Irány az óceán!

Gyakran hallok panaszkodni embereket, és néha-napján még én is beleesem abba a „hibába”, hogy elpanaszolom bánatom egy hozzám közel álló embertársamnak. Mindenki kerül(het) számára kellemetlen élethelyzetbe, de itt most nem is a tényszerű megállapításokon van a hangsúly, hanem a valódi panaszos hangadáson. 

Amikor valaki úgy érzi, történt vele valami borzalmas, valami idegesítő, valami kellemetlen, amiről ő lényegében egyáltalán nem tehet, bezzeg a másik fél… az az igazán hibás! Önsajnálatunk odáig fajul, hogy panaszkodni kezdünk, amitől valamilyen módon önigazolást remélünk. A gond csak annyi, hogy az önigazolásunk ellenére sem fogjuk jobban érezni magunkat, és legkevésbé változtatunk ezzel a viselkedésünkkel az adott élethelyzeten, emberi kapcsolatainkon.

„Pedig milyen jó is lenne, ha változnának a dolgok” – gondoljuk oly sokan. „Ha az az ember, aki eddig a haragosom volt, hirtelen, valami különös csoda folytán többé nem orrolna rám…” vagy „Ha az engem eddig nap mint nap sújtó anyagi gondok nem taszítnának depresszióba, kilátástalanságba, mennyivel másabb lehetne az életem.” Nem tévedés, valóban más lenne úgy az élet. 

De kitől is reméljük a változást? Alapvetően a környezetünktől, a külvilágtól? Ebben az esetben nyugodt szívvel mondhatom, hogy életfogytig várhatunk, nem fog jelentős változás történni, főleg nem „megélési”, lelki szinteken. Már csak azért sem, mert mindaz, ami körül vesz bennünket, bensőnk - valódi lényünk egy tükörképe, kivetülése. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a belőlünk fakadó rezgésekre, érzésekre, gondolatokra, az általunk kimondott szavakra, és megtett cselekedetekre reagál a világ, egy csodás isteni – vagy ha jobban tetszik; univerzális - rend szerint. Amíg gyűlölet van benned, gyűlölettel találkozol magad körül, de amint megnyitod a szíved a szeretetnek, és ekképp is kezdesz el gondolkodni, cselekedni, a fizikailag megnyilvánuló világodban is változásokat generálsz.

Ezért is fontos, hogy ha elindultál az önmegismerésed benső, tudatos útján (fontos, hogy tudatos, hiszen tudattalanul is mindenki ezt teszi), akkor - ha szeretnéd legyökereztetni földi életedbe is a szíved legmélyéből fakadó vágyaidat - ne ragadj meg a képzeletedben, a gondolataidban. 

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: addig nem fog megváltozni az életed folyása, míg te magad nem leszel képes megváltoztatni azt. Felesleges várni bármilyen külső csodára, mert minden segítség csak akkor jut el hozzád, ha te magad tudatában vagy annak, hogy te vagy önmagad legnagyobb ellensége. 

Amint ráébredsz, hogy nem egy magatehetetlen bábu vagy az óceán néha háborgó, vihar dúlta hullámai közepette, hanem egy úszni képes ember, máris óriási lehetőségek nyílnak meg előtted. Ez az ember - kellő elszántsággal - akár tutajt, csónakot, hajót is építhet magának, ha akar, és azzal szelheti át a végeláthatatlan nagy vizet. Megismerheti az időjárási szokásokat, széljárásokat, az áramlatokat, megtanulja, miként teremtsen magának ételt-italt az útra, és tisztelve a természet erejét barátságban élhet vele, míg elkormányozza hajóját az általa megválasztott célig. De a célját is önmaga választja meg, hiszen értelmes és kozmikus lény; nem mások szabják meg neki, mikor mit tegyen, és ha úgy dönt, bármikor változtathat a célján, miközben utazásának minden pillanatát élvezi.

Nézzünk körül magunkban, és magunk körül: ha őszintén tesszük ezt, meglátjuk, nincs nagy különbség. Ne keressünk „hibáztatható” embereket magunk körül, mert azzal csak még mélyebbre ásunk az adott életszituációban, és problémáinkra garantáltan nem gyógyírt találunk a gödör mélyén, sokkal inkább lápot, amibe még inkább beleragadhatunk. 

Találjuk meg a változtatás lehetőségét magunkban, és miután lelkünkben rendet tettünk, kezdjük meg a rendrakást fizikai valóságunkban is, konkrét, erőinket meg nem haladó tettekkel. Aki életében nem épített még tutajt sem, az ne egyből egy óceánjáró hajó megépítésével kezdje, mert hamar kudarcok érhetik, amik kedvét szeghetik. De ne is csak tyúklépésben haladjon, hanem mindenkor saját képességeinek megfelelően, akkor nem marad el a siker. Mindezt tehetjük egyedül és társas módon is, ez is csak saját választásunkon múlik. 

Segítőink mindig vannak, akik akkor jönnek, mikor valóban szükség van rájuk. Csak legyen hozzá szemünk, hogy meglássuk őket…