Határok nélkül

Szeretem az embereket. A szivárvány minden árnyalatát megláthatom bennük, és minden szín egy különleges egyéniség apró vonásait takarja. Csodás tükörképei ők gondolataimnak, érzéseimnek, benső világomnak, és legkitartóbb tanáraim is egyben. A legtöbbet általuk tanulhatok magamról, és a megtanultak is általuk válnak élővé, létezővé.

Mindenki egy titokzatos sziget, tele kincsekkel, kalandokkal, élettel. Minden sziget varázslatos, még ha nincs is e varázslatosságnak tudatában. S hogy mit is értek én varázslatosság alatt? A varázslatosság nem jó, vagy rossz, nem szép, vagy rút, nem biztonságos, vagy bizonytalan, nem egyértelmű, vagy kétséges, nem önfeláldozó, vagy önző, nem izgalmas, vagy unalmas… a varázslatosság az varázslatosság. 

A varázslatosságban benne van a variációk lehetősége, a változás örökkévalósága, ami minden létező alapvető természete is egyben. Ezt a varázslatosságot vagy meglátja, megéli, megérzi valaki, vagy tudomást sem vesz róla, a döntés lehetősége – mint minden másban is – adott.

Olykor elnézem ezeket a különleges, varázslatos kis szigeteket. Olyan különbözőek, és annyira egyformák is egyben! Különbségeik mint ha csak azonosságukra akarnának rámutatni. 

Ha ránézek egy hatalmas szigetre, azonnal eszembe jut róla egy kicsiny sziget is, amivé ez a sziget bármikor válhatna.

Ha ránézek egy teljesen kopár szigetre, eszembe jut róla egy növényekkel borított sziget is, amivé e sziget bármikor válhatna. 

Ha meglátok egy nehezen megközelíthető szigetet, eszembe jut róla egy könnyen megközelíthető sziget is, amivé e sziget válhatna… 

Lehetőségek végtelenjét rejtik mind, éppen ezért csodálatosak. Varázserejük abban rejlik, hogy képesek számtalan érzést és gondolatot megindítani, amelyekből bárki szabad akarata szerint tanulhat.

Minden szigetet víz vesz körül, és ha jobban megnézem, ugyan az a víz veszi körbe mindegyiket. Még ha elsőre úgy is tűnhet, hogy az egyik szigetet körbe vevő víz sokkal tisztább, mint a másik szigeté, vagy ha azt látjuk, hogy az egyik sziget körüli víz sokkal mélyebb is, mint a másik szigeté; a víz ugyan az. 

Amit különbözőnek látunk benne, az csak az adott sziget pajkos játékának, vagy éppen komor egykedvűségének köszönhető. Lényegében ugyan azok a cseppecskék alkotják minden sziget ruháját, amivel elszigetelődnek egymástól, vagy éppen ami által állandó kapcsolat van közöttük. A víz egyszerre korlát és híd, egyszerre akadály és lehetőség, egyszerre veszély és védelem… S hogy ki dönti el, melyik is? A sziget.

Vannak magányosan álldogáló szigetek. A magányos szigetek körüli víz gyakran nagyon mély, és ezen szigetek világa olyan, mint ha dacolnának az örök változással. Mint ha azt mondanák: „mit nekem a víz, a szél, a napsugár, az eső… én akkor sem mozdulok”! A mozdulatlansága azonban csak saját képzeletében él, mert bizony az ő partjait is mossa a víz, szikláit koptatja az eső, növényzetét megtépi a szél, és anyagát porlasztja a napsugár. Az ilyen sziget nem akar adni magából senkinek, elrejtőzik, megközelíthetetlennek akar látszani, épp ezért lesz ő egy - a legszegényebbek közül.

Vannak csoportosan álló szigetek is, akik között a távolság egyre csökken, a vizeik összeérnek, határaikat már nem lehet egyértelműen meghatározni. Ezek a szigetek nem mondtak le önállóságukról, vagy saját kincseikről; egyszerűen megosztják egymással. Titokzatosságukat szívesen felfedik az előtt, aki erre nyitott, és folyamatosan gyarapodnak.

Vannak szigetek, akik – távolságuktól függetlenül – létezésükben tudatosan összetartoznak, parttalanok, határtalanok. Mint ha megértették volna a csillagtükrű víz üzenetét, ami így hangzik: egységük örök, és a víz alatt ők mindig is egyek voltak, még ha - felülről tekintve rájuk - ez nem is volt nyilvánvaló. A különbséget nem a fizikai valóságuk adja, hanem a gondolati és érzelmi valóság, mely mindig végtelen lehetőségeket nyújt számukra. 

Szabadságukat éppen úgy tudják legjobban megtartani, hogy nem ragaszkodnak hozzá értelmetlenül. Nincs szegénység-, vagy gyarapodás-érzésük, mert tudják, minden pillanatukban ott van bennük az egész világ. Éppen ezért gazdagnak sem érzik magukat soha, hiszen a gazdagságot csak az élheti meg, aki hisz a szegénységben. Létezésük örök és cél nélküli, pusztán önmagáért való. Számukra a víz többé már nem korlát vagy híd, akadály vagy lehetőség, nem veszélyes vagy védelmet adó; egyszerűen csak víz, a maga szelíd teljességében.

Szeretem a szigeteket - másokét is, a sajátomat is. S miközben gyönyörködöm különbözőségeikben rejlő egységükben, hallgathatom a víz folyamatos, lelkemet kedvesen simogató áramlását.