Otthon vagyok

Sötét éjjel azt álmodtam; végre otthon vagyok.

Már nem voltak elérhetetlenek a Csillagok.

A Holdat sem takarta bús felhőár,

láttam; ott messze a Szépség vár.

Nem tűrt meg kételyt a gondolat.

Nem volt már ármány, mi visszatart.

Minden oly tiszta volt, és igaz;

Lelkemnek őszinte, hű vigasz.

Szárny nélkül repültem, s daloltam,

az egész Világot átkaroltam.

Ott fenn már jól láttam; odaát

a Nap szüntelenül szórja sugarát.

E csodás helyen nincs sötét soha,

nincs szomorúság, kétség; csak Csoda.

A Nap éltető sugarai aranyló fénnyel

töltötték fel szívem végtelen reménnyel.

Ragyogó varázslények körbefogtak,

varázskörük közepére állítottak.

Könnyű varázsruhába öltöztettek,

 édes szeretetükkel körbevettek.

Ölemben tulipán, arcomon rózsa nyílt

kezemben liliom bontotta szirmait.

Csillogó gyémántpor hullott a hajamra,

míg együtt táncoltunk egy égi dallamra.

Szabad Lelkem hangján ébresztett a reggel,

mély megnyugvással szívemben keltem fel.

Már tudom: a Földön is Égi fényt kapok s adok.

Hazatalálhattam. Végre otthon vagyok.