Az idő korlátai

Az idő különös részét képezi az életünknek. A legtöbb tevékenységünk megtervezésénél időpontokat határozunk meg magunknak, reggel az óránk/telefonunk is egy meghatározott időpontban csörög és ébreszt, meghatározott ideig vagyunk a munkahelyünkön, iskolában, egy-egy találkozónkat is egy adott időpontba bonyolítjuk le. A legtöbb ember nem is tudná elképzelni a létezését valamilyen időmérő eszköz nélkül.

Ha a Földön élő embereket nézzük, nem mondható, hogy mindenütt ugyan annyi lenne az idő egy adott pillanatban; időzónákban állapodtunk meg, illetve azok, akiknek kezébe adták, vagy akik kezükbe vették a törvényhozás jogosultságát, így határoztak, a többi ember pedig ezt elfogadta. Ezek a zónák némiképp alkalmazkodnak a Nap járásához, éjszakák és nappalok váltakozásához. Bizonyos országokban ráadásként még van téli és nyári időszámítás is, és ennek megfelelően tekergetik az óramutatókat. Kicsit vicces is ez az egész, hogyan készít magának az emberiség korlátokat, és utána mennyit sopánkodik azon, hogy neki bizony ilyen szörnyűséges korlátok között kell élnie…

Hányszor mondjuk vajon az életünk során, hogy „erre nincs időm”, „sietnem kell”, „még mindig nem volt időm rá”, „már rég meg kellett volna csinálnom”? Erre szokták mondani nagy bölcsen, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szán. De mire is szánunk az időnkből? Valóban szükségünk van időmérésre? Egyáltalán létezik az idő, vagy ez is csak egy illúzió, amit az elménk alkot meg a maga kényelme érdekében?

Ha jobban megnézzük, valójában az idő nem más, mint egy segítség, egy mankó az egónknak a különböző „feladatok” teljesítésére. Általában milyen esetekben nézünk az óránkra? Amikor „valami dolgunk van”. Ha lélekből fakadó tevékenységet űzünk, akkor nincs szükségünk az időre, sokkal inkább átéljük a jelent, és nem jut eszünkbe a múlton vagy éppen a jövőn aggodalmaskodni. Érdekes érzeteink vannak az idővel kapcsolatban. Ha számunkra kedves, minket boldogsággal feltöltő tevékenységet űzünk, úgy érezzük, nagyon gyorsan telik az idő, szinte repül! 

Ha éppen várakozunk, vagy kellemetlen, rossz érzést kiváltó tevékenységben, állapotban van részünk, azt érezhetjük, hogy az idő borzasztóan lassan telik. Ha alszunk, az alvással eltöltött időt csak az óránkra hagyatkozva tudjuk megállapítani, vagy ésszel kikövetkeztetni (pl. „már világos van odakint, tehát már felkelt a Nap, biztosan nappal van”). Ha egy korom sötét szobában aludnánk el, ahova nem szűrődhet be a nappali fény, és felébrednénk - óra és egyéb „segédeszközök” nélkül - fogalmunk nem lenne, hány óra van, csak találgatnánk.

Aki szokott meditálni, egészen biztosan tapasztalta már, hogy az idővel kapcsolatban egészen más érzete alakul ki, mondhatni „megfoghatatlanná válik” az idő ebben az állapotban. Nem tudjuk meghatározni, hogy vajon mennyi idő telhetett el egy-egy meditáció során, de ha muszáj volna valamit mondanunk, a pár perc vagy a pár óra is ugyan úgy reálisan hangzana egy adott meditatív állapotra.

Valójában mindig csak a jelent éled meg, ezért nincs jelentősége a múltnak vagy a jövőnek, még ha ez nagyon meredeken hangzik is. Annyiban éled meg, vagy át a jövőt, vagy a múltat, amennyiben azt valamilyen módon legyökerezteted a jelenedben; képzeletedben, gondolataidban megjelennek a jövővel/múlttal kapcsolatos érzéseid, gondolataid. 

Amennyiben nem adsz energiát az ilyen fajta gondolataidnak és érzéseidnek, hanem figyelmed igyekszel a lehető legnagyobb mértékben a jelenedre fordítani, ebben a pillanatban válik teljességgel feleslegessé az idő fogalma számodra. Ekkor érted meg, érzed át, hogy az idő is ugyan olyan illúzió, mint annyi más az életedben. 

A múltad eseményeit felhasználhatod saját javadra; vond le belőle magadnak a tanulságokat, amelyek a fejlődésed, önmegismerésed segítik, majd lépj túl az emlékeiden. A jövőddel kapcsolatos gondolataidat (ezernyi képzeletben lefuttatott lehetőséget), teóriáidat csökkents a minimális szintre, amennyire csak tudod, egyre kevésbé merengj a jövődön („mi lenne ha…”). Helyette a jelenedben találd meg önmagad; így akképp járhatsz majd utadon, hogy a jelened szép, teljes egész lehessen.

Ha szabad akarsz lenni, az idő illúzióját le kell bontanod magadban. Ez nem azt jelenti, hogy emberi testben élve többé nem használsz órát, nem beszélhetsz meg egy találkozót egy adott időpontra, vagy mondj fel azonnal a munkahelyeden, mert oda is „időre kell menned”. Egyszerűen vedd észre, hogy mindez a te választásod, a te döntésed, és ha akarsz, dönthetsz máshogy. Nem mondod többé, hogy erre vagy arra „nincs időm”, helyette azt mondhatod; „erre nem akarok energiát szánni”. 

Ne legyél többé az idő rabszolgája, inkább állítsd azt a te szolgálatodba, és élj mindig a jelenedben, kiélvezve annak minden rezdülését.