Ültess minél több virágot!

Azt figyeltem meg a környezetemben, hogy egyre többen szeretnek kertészkedni. Még azok is, akik nem kertes házban laknak, teraszukra, vagy ha más nem odabent a polcokra, esetleg a szoba egyik-másik szegletébe egy-egy szép virágot tesznek, hogy ez a kis apró élet valami megnevezhetetlen, léleksimogató nyugalmat vigyen a lakásba. Van abban valami varázslatos, amikor a növények között tevékenykedünk, közben észrevétlenül feltöltődünk energiával, és a munkánk végére sokkal jobban érezzük magunkat.

Nincs ez másként emberi kapcsolatainkban sem; azt kapsz, amit adsz. Őszinte szerető gondoskodásért cserébe te is őszinte szeretettel teli gondoskodást fogsz kapni, bár lehet, nem pont attól az embertől, akinek te adtad. Ahogy elkezded áramoltatni magadon át a szeretet energiáit, az átjárja egész lényedet, és csodát tesz veled. 

Ezt a nagyon egyszerű törvényt sok ember hajlamos elfelejteni, mikor önző, egoista érdekei által vezérelve cselekszik, beszél, gondolkozik az őt körülvevő és javarészt általa teremtett valóságában. Feltehetjük a kérdést önmagunknak: hol és mikor is veszítjük el létünk során ezt az egyszerű ősi tudást; az őszinte szeretés képességét, és van-e esélyünk visszaszerezni?

Apró kis csomagként jövünk a világra, önszántunkból, örömmel, kíváncsisággal telve. Életünk kezdetén ontjuk magunkból a szeretetet válogatás nélkül, mindenkinek. Aki figyelmet szentel ennek a kis csomagnak, annak lehetősége nyílik megérteni, mi az önzetlenség, az igazi szépség, kedvesség, merészség, boldogság, s mit érhetünk el a cél nélküli, végtelen és egyszerűen tiszta szeretettel.

Telik az időnk, felnövünk. A többi felnőttől megtanuljuk, hogy mikor hogyan illik viselkednünk, mit hihetünk el és minek kell hátat fordítanunk, ha meg akarunk felelni az elvárásoknak. Ilyenkor mind meghalunk kicsikét, és halottként éljük végig további életünket… Vagyunk azért páran, akik megértjük, nem színészek vagyunk saját életünkben, hanem rendezők; nem kell szerepeket játszanunk. 

Emberek vagyunk, akik önmagunkat újra felfedezhetjük, még mielőtt visszatérnénk az Örök Fény Honába. Az erő mindig is ott volt bennünk, hogy kiálljunk önmagunkért, csak a sok sötét árny és hazugság elfedte szívünk ragyogását, és szem elől tévesztettük azt, ami igazán fontos: szeretni.

Nem vagyonban mérettetik meg az emberi lélek, nem hírnévben, küllemben, vagy lélegzetelállító tudományokban, hanem mások szívének felvirágoztatásában. Ültess hát minél több virágot saját képességeid szerint, tiszta szívvel, és gyönyörködhetsz bennük léted végtelenjében. Ne feledd: feladatod erre megtanítani másokat is, hogy eltűnhessen végre a sokunkat uraló lelki sötétség, és szíveket melengetően tarka virágruhába öltözhessen az egész Világ.