A kollektív tudat hatása életünkre

Igen különleges kérdés, miként hat a kollektív tudat életünkre. Mint mindenben, ebben a kérdésben is sokféle nézőpont létezik, és mindegyik igaz a maga nemében. Ahány ember, annyi féle igazság, én most a saját nézőpontomból fogom megközelíteni a kollektív tudat kérdéskörét.

Kollektív tudat alatt embercsoportok tudatának összességét érthetjük, időtől és tértől függetlenül. Így létezik kollektív tudata az összes valaha létezett, létező, és létezni fogó nőnek és férfiaknak, vagy egyes népcsoportoknak, nemzeteknek, meghatározó közösségeknek, illetve bármilyen csoportnak, akik valamilyen közös vonás mentén jöttek/jönnek létre.

Minden, ami velünk történik, amit megélünk, megtapasztalunk, amit gondolunk vagy kimondunk, nem más, mint energia. Ez az energia pedig folyamatosan áramlik, állandóan mozgásban van, és hatást gyakorol „környezetére”. A kollektív tudat ilyen tekintetben véve egy folyamatosan változó energiahalmaz, amit az egyes tagok, az egyének tudatosan, vagy tudattalanul belefektetett energiái alkotnak. Így például a nők nőiségükben megélt élményeik, érzéseik által képezett energiák egy igen meghatározó tudati egységet képeznek, amely energiahalmaz folyamatos kölcsönhatásban áll az egyénekkel. A nők kollektív tudata úgy tűnik, jelenleg több lehúzó energiát képvisel, mint felemelőt, aminek oka a nők több évszázados, évezredes lelki szenvedése, mint pl. nőiségük megélésének elfojtása, vagy férfiak erőszakos cselekedeteinek megélése.

Így könnyebben megérthető például a PMS (premenstruációs szindróma) létezése, ami sok nőben érthetetlenül nagy dühöt, türelmetlenséget, nyugtalanságot gerjeszt. A megújulás (menstruáció) előtti napok azért is alkalmasabbak a kollektív tudattal való szorosabb energetikai kapcsolódásra, mert ilyenkor van a női lélek a legfelfokozottabb állapotban. A fizikai szinten történő biológiai folyamatok tükrözik a női lelkiséget, így a ciklikusság a lélek - többnyire tudat alatti - tisztításában megfigyelhető a testen is. Minden lelki teher, amit a nő le akar tenni, a menstruáció előtti napokban kerül legközelebb a tudati felszínhez, ahonnan könnyebben tudatosíthatóak megoldandó feladataink.

Ebből a példából azt láthatjuk, hogy a kollektív tudat jelentősen hat az egyénre, sőt, még azt is mondhatnánk, hogy a kollektivitás „rákényszeríti” az egyént a kollektív energia befogadására, megtapasztalására. De mennyire fedi ez a spirituális elveket, tanításokat, „törvényeket”? Kicsit igazságtalannak hangozhat, miért kell(ene) az egyénnek átvenni a közösség akár kellemes, akár kellemetlen energiáit? Az egyén lelkének szabadsága, a szabad választás joga hogyan érvényesülhet ebben az esetben?

Egyrészt; minden inkarnációnk során magunk döntünk, milyen életutat választunk. Hogy éppen nőnek vagy férfinek születünk-e, autószerelők leszünk, vagy tanárok, mind a mi szabad akaratunkból meghozott döntések. Ezzel a döntéssel szabadon választunk magunknak kollektívát is, tehát nincs szó kényszerűségről. 

Másrészt az egyénnek a kollektívával való energetikai viszonya jelentősen függ az egyén lelki állapotától, belső harmóniájától, energetikai állapotától. A kollektív tudat olyan, mint egy közösen elkészített étel. Mindenki hozzátesz valamit, ami tőle telik, és a végeredmény az egyének lelkiségét fogja tükrözni. 

Minden egyes résztvevőnek meg van a lehetősége, hogy valami jót adjon a közös ételbe, ezzel a kész étel minőségét javítsa. Meg van a lehetősége arra is, hogy ha az egyén főzőtudománya már igen kifinomult, mert már sok-sok főzésen van túl, és tapasztalt szakács, akkor társaival megossza ezt a tudását, és egyre jobb legyen az étel fűszerezettsége, ízletesebbé váljon a közös alkotás. Mindig dönthet úgy az egyén, hogy nem kóstolja meg az adott ételt, de soha nem tagadhatja meg, hogy köze van hozzá. 

Ha önmagában elfogadja a közös alkotást, és szeretettel, hálával gondol a lehetőségre, hogy részese lehetett az elkészítésnek, az étel esetleges fanyar íze nem fogja megkeseríteni az ő életét. Ha a csoport belátja, hogy a közösen létrehozott étel már megromlott, vagy rossz ízű, és inkább újat készítenének, erre is van lehetőség a régi étel „kiborításával”, azaz a régi energiák elengedésével. Amikor már nem ragaszkodunk ahhoz a régihez csak azért, mert a miénk, amikor már le tudjuk tenni szeretettel a szívünkben és tanulsággal a lelkünkben, akkor készíthetünk újat.

Mi dolga van tehát az egyénnek a kollektív tudattal? Vegyük észre, hogy mi magunk formáljuk a kollektív tudatot, és mindig dönthetünk, mit adunk hozzá, vagy mit veszünk ki belőle. Felelősek vagyunk az energia áramoltatásáért, de soha semmit nem teszünk hiába, mert még az „elrontott étel” is tanulsággal szolgál nekünk arra, mi az, ami a javunkat szolgálja, és mi az, ami megmutatja, mit tehetnénk másképp.