Közzététel dátuma: Oct 09, 2016 10:39:2 PM
A szőke reg, a barna éj
Kétes csatában küszködött:
Kétségesen borongtam én
Az ébrenlét s álom között.
Imetten-e*? álomban-e?
Hallék üvöltő hangokat:
Honnét e hang? - kürtszó rivall.
Nyí a vadászeb és ugat.
Csodálatos, mélyenható,
Édes-fájós e kürtzene,
Keresztül búg csonton, velőn,
Mikéntha sírból zengene.
Rá az eb is, az oktalan,
Ösztönileg vonít, csahol:
S e hangzavar egynémi vad
Harmoniába összefoly.
Ez élesen, fennen kacag,
De hosszu jajban végezi;
Az tompa böffenésivel
Az alsó hangot képezi;
Közbűl a többi nyí, vakog,
Üvölt, huhol, búg a szava;
Közé a visszhang kerepel
És a vadásznép nyers zaja.
Vidám vadászok, menjetek!
Az ébredő pacsirta hí;
Tiétek a nap bimbaja,
Erdő- s mezőnek illati.
A szűzi lég, harmatkönyű*,
Higgadt folyam, friss lengeteg;
A rózsakedv, acélerő...
Vidám vadászok, menjetek.
Én majd a reggelnek bizony
Csak már a tallóját* szedem:
Nyűgözve* tart egy bal szokás:
Vagy álnévvel természetem.
Jó szándokon nem mulna, de...
De mikor az ágy nem bocsát! -
Vidám vadászok, menjetek:
Jó mulatást... jó éjszakát.
1851. május
imetten: ébren
harmatkönyű: harmatkönny, azaz harmatcsepp
talló: tarló, vagyis a növénynek az aratás után a földben maradt csonkja
nyűgöz: megkötöz, megbéklyóz