Ropog a tűz, messze süt a vidékre,
Pirosan száll füstje fel a nagy égre;
Körülállja egynehány fa,
Tovanyúlik rémes árnya;
S körül űli a tanyáknak
Szép legénye, szép leánya.
„Szaporán, hé! nagy a rakás; mozogni!
Nem is illik összebúva susogni.
Ki először piros csőt lel,
Lakodalma lesz az ősszel*.
- Tegyetek rá! hadd lobogjon:
Te gyerek, gondolj a tűzzel.
- Dalos Eszti szép leány volt, de árva.
Fiatal még a mezei munkára;
Sanyarú volt beleszokni:
Napon égni, pirosodni,
- Hüvös éj lesz, fogas a szél! -
Derekának hajladozni.
Deli karcsú derekában a salló*,
Puha lábán nem teve kárt a talló*;
Mint a búza, piros, teljes,
Kerek arca, maga mellyes,
- Teli a hold, most buvik fel -
Az egész lyány ugyan helyes.
Tuba Ferkó juhot őriz a tájon:
Juha mételyt* legel a rossz lapályon,
Maga oly bús... mi nem éri?
Furulyája mindig sí-ri,
- Aha! rókát hajt a Bodré -
Dalos Esztert úgy kiséri.
Dalos Eszti - a mezőre kiment ő,
Aratókkal puha fűvön pihent ő;
De ha álom ért reájok,
Odahagyta kis tanyájok’
- Töri a vadkan az „irtást”* -
Ne tegyétek, ti leányok!
Szederinda* gyolcs ruháját szakasztja,
Tövis, talló piros vérit fakasztja;
Hova jár, mint kósza lélek,
Ha alusznak más cselédek?...
- Soha, mennyi csillag hull ma! -
Ti, leányok, ne tegyétek.
Tuba Ferkó a legelőt megúnta,
Tovahajtott, furulyáját se fútta;
Dalos Eszter nem kiséri,
Maga halvány, dala sí-rí:
- Nagy a harmat, esik egyre -
Csak az isten tudja, mér’ rí.
Szomorún jár, tébolyog a mezőben,
Nem is áll jól semmi dolog kezében;
Éje hosszú, napja bágyadt,
Szive sóhajt - csak egy vágyat:
- De suhogjon az a munka! -
Te, halál, vess puha ágyat.
Ködös őszre vált az idő azonban,
Törik is már a tengerit* Adonyban*;
Dalos Eszter csak nem jött ki:
Temetőbe költözött ki;
- Az a Lombár* nagy harangja! -
Ne gyalázza érte senki.
Tuba Ferkó hazakerűlt sokára,
Dalos Esztit hallja szegényt, hogy jára;
Ki-kimén a temetőbe
Rossz időbe’, jó időbe’:
- Kuvikol* már, az ebanyja! -
„Itt nyugosznak, fagyos földbe.”
Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon,
Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon*,
Muzsikát hall nagy-fenn, messze*,
Dalos Eszti hangja közte,
- Ne aludj, hé! vele álmodsz -
Azt danolja: „gyere! jöszte!”
Nosza Ferkó, felszalad a boglyára,
Azután a falu hegyes tornyára;
Kapaszkodnék, de nem éri,
Feje szédűl: mi nem éri?...
- Tizenkettőt ver Adonyban:
Elég is volt ma regélni. -”
Lohad a tűz; a legények subába -
Összebúnak a leányok csuhába*;
Magasan a levegőben
Repül egy nagy lepedő fenn:
Azon ülve muzsikálnak,
Furulyálnak, eltünőben.
1877. július 15.
A tengerihántás (kukoricafosztás) műveletéről lásd a kapcsolódó anyagot!
ki először piros csőt lel, / lakodalma lesz az ősszel: létező népi hiedelem, lásd a kapcsolódó anyagot
salló vagy sarló: mezőgazdasági kéziszerszám, amely egy íves fémpengéből és a hozzá kapcsolódó egyenes fanyélből áll. A szántóföldi növénytermesztés egyik hagyományos eszköze, amelyet a kasza, illetve a gépi aratás elterjedéséig általánosan használtak a gabona betakarítására.
talló vagy tarló: learatott (letarolt) gabonaföld
métely: a kérődzők májában élősködő szívóféreg - átvitt értelemben erkölcsi romlást is jelent (lásd megmételyez)
irtás: irtvány föld, mely kukoricával vettetik be, s a közel erdők miatt ki van téve a vaddisznók pusztításának. (Arany János magyarázata)
szederinda: a mezők, legelők árokpartjairól a gyalogösvények felé kúszó szederinda a népi hiedelemvilágban rontásjelkép
törik [...] a tengerit: az ősz elején végzendő kukoricatörés munkájáról van szó; ennek során az érett kukoricacsöveket letörik a szárakról
Adony: egyik ily nevű helyre sincs különös célzás (Arany János jegyzete)
lombár: kifelé hajló szarvú szarvasmarha. Ha a nagy kezdőbetűs írásmód alapján tulajdonnévként értelmezzük (egy konkrét szarvasmarha neve), a nagy harang a nyakába akasztott kolomp kell, hogy legyen.
kuvik: bagolyfajta, amelyet a népi hiedelemvilág a halál képzetéhez kapcsol (halálmadárnak tart), és amelynek varázserőt tulajdonít (boszorkánymadárként fog fel).
holdvilág: az ösztönvilág, a tudatalatti megtestesítője. A magyar népi hiedelemvilágban többek között az áldozati sorsot megkezdő, kitett lány jelképe; de álomszerű, öntudatlan állapotot okozó rontó erőnek is tartják (vö. holdkóros, alvajáró)
muzsikát hall nagy-fenn, messze: mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami nagy, kiterült ponyván repülnek tova. (Arany János jegyzete) - Lásd még a kapcsolódó anyagot!
csuha: a tengeri lehántott haja (Arany János magyarázata)
Piros kukoricacsövek
Hollósy Simon: Tengerihántás (1885)
Ez a festmény nem illusztrációként készült az Arany-balladához, hanem attól függetlenül jelenik meg rajta ugyanaz (a piros kukoricacsőhöz kötődő) babona, amelyet a Tengeri-hántás belső elbeszélője is szóba hoz.
Marc Chagall: Zöld hegedűs (1923-1924)
Chagall festményén is témává válik az a közös kelet-európai néphagyomány, amely lepedőn az égen szálló muzsikusokat ismer.