V. László

Sűrű setét az éj,

Dühöng a déli szél,

Jó Budavár magas

Tornyán az érckakas

    Csikorog élesen.

„Ki az? mi az? vagy úgy -”

„Fordulj be és alugy

Uram László király:

A zápor majd eláll,

    Az veri ablakod.”

A felhő megszakad,

Nyilása tűz, patak;

Zúgó sebes özönt

A rézcsatorna önt

    Budának tornyiról.

„Miért zúg a tömeg?

Kivánja eskümet*?”

„A nép, uram király,

Csendes, mint a halál,

    Csupán a menny dörög.”

Megcsörren a bilincs,

Lehull, gazdája nincs:

Buda falán a rab

- Egy-egy felhődarab -

    Ereszkedik alá.

„Hah! láncát tépi a

Hunyadi két fia -”

„Uram, uram, ne félj!

László, tudod, nem él*

    S a gyermek*, az fogoly.”

Mélyen a vár alatt

Vonúl egy kis csapat;

Olyan rettegve lép,

Most lopja életét...

    Kanizsa*, Rozgonyi.

„Kettőzni kell az őrt,

Kivált Mátyás előtt!”

„Mátyás, az itt maradt,

Hanem a többi rab -

    Nincsen, uram, sehol.”

A felhő kimerült,

A szélvihar elült,

Lágyan zsongó habok

Ezer kis csillagot

    Rengetnek a Dunán.

„El! míg lehet s szabad!

Cseh-földön biztosabb.”

„Miért e félelem?

Hallgat minden elem

    Ég s föld határa közt.”

Az alvó aluszik,

A bujdosó buvik;

Ha zörren egy levél,

Poroszlót jőni vél

    Kanizsa, Rozgonyi.

„Messze még a határ?

Minden perc egy halál!”

„Legitten átkelünk,

Ne félj uram: velünk

    A gyermek, a fogoly.”

Az alvó felvirad,

A bujdosó riad*;

Szellő sincsen, de zúg,

Felhő sincsen, de búg

    S villámlik messziről.

„Oh adj, oh adj nekem

Hűs cseppet, hű csehem!”

„Itt a kehely, igyál,

Uram, László király,

    Enyhít... mikép a sír!”

Állj meg, boszú, megállj:

Cseh földön űl a rab*;

Cseh földben a király*,

Mindég is ott marad,

    De visszajő* a rab...!

1853