Szondi két apródja

Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,

Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;

Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,

    Tetején lobogós hadi kopja.

Két ifiu térdel, kezökben a lant,

A kopja tövén, mintha volna feszűlet.

Zsibongva hadával a völgyben alant

   Ali* győzelem-ünnepet űlet.

,Mért nem jön a Szondi* két dalnoka, mért?

Bülbül-szavu* rózsák két mennyei bokra?

Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért*,

    Odaillőt egy huri* nyakra!’

„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant

Zászlós kopiával a gyaur* basa sírján:

Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,

    És pengeti, pengeti, sírván:”

'...S hogy feljöve Márton*, az oroszi* pap,

Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:

Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!

    Meg nem marad itt anyaszülte.'

„Szép úrfiak! immár e puszta halom,

E kopja tövén nincs mér’ zengeni többet:

Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,

    Odalenn vár mézizü sörbet*. -”

'Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:

Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,

Jézusa kezében kész a kegyelem:

    Egyenest oda fog folyamodni*.'

„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,

Mit csak terem a nagy szultán birodalma,

Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...

    Ali győzelem-ünnepe van ma!”

'Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,

És pattog a bomba, és röpked a gránát;

Minden tüzes ördög népet, falat ont:

    Töri Drégel sziklai várát.'

„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,

Immár födi vállát bíborszinü kaftán*,

Szél zendül az erdőn, - ott leskel a hold:

    Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”

'A vár piacára ezüstöt, aranyt,

Sok nagybecsü marhát* máglyába kihordat;

Harcos paripái nyihognak alant:

    Szügyeikben tőrt keze forgat.'

„Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett!

Zászlós kopiával hős Ali temette;

Itt nyugszik a halmon, - rövid az eset -;

    Zengjétek Alit ma helyette!”

'Két dalnoka is volt, két árva fiú:

Öltözteti cifrán bársonyba puhába:

Nem hagyta cselédit - ezért öli bú -

    Vele halni meg, ócska ruhába’!'

„S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;

Lány-arcotok’ a nap meg nem süti nála;

Sátrában alusztok, a széltül is ó:

    Fiaim, hozzá köt a hála!”

'Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!

Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:

Jó kardja előtt a had rendre ledűl,

   Kelevéze* ragyog vala balján.'

„Rusztem* maga volt ő!... s hogy harcola még,

Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!

Én láttam e harcot!... Azonban elég:

    Ali majd haragunni fog érte.”

'Mint hulla a hulla! veszett a pogány,

Kő módra befolyván a hegy menedékét:

Ő álla halála vérmosta fokán,

    Diadallal várta be végét.'

„Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már

Dícséretiből az otromba gyaurnak?

Eb a hite kölykei! vesszeje vár

    És börtöne kész Ali úrnak.”

'Apadjon el a szem, mely célba vevé,

Száradjon el a kar, mely őt lefejezte*;

Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,

    Ki miatt lőn ily kora veszte!'

1856. június