Horváth J. András: Költői látomás - főkapitányi láttamozás: a "Híd-avatás" alakjai

Jóllehet ma már csaknem áttekinthetetlen tömegű ismeretanyag áll rendelkezésre a szuicidológiai kutatások számára, s többféle - szociológiai, pszichológiai és biológiai indíttatású - megközelítés firtatja a komplex hátterű jelenség lehetséges magyarázatait, az oki mechanizmust mégsem tekintik igazán feltártnak a téma szakértői. A legfőbb probléma a külső, a szűkebb vagy tágabb humánkörnyezeti és a belső, a személyiségkomponensek által determinált tényezők elkülönítésének és hatásmechanizmusaik nyomon követésének nehézségében rejlik.

Az öngyilkossági esetek folyamatos növekedéséről a 19. század közepétől fogva rendelkeztek viszonylag pontos statisztikai adatokkal a korabeli demográfusok, majd szociológusok. Konzervatív színezetű társadalomkritikai attitűd nyomán sok esetben hangsúlyozták a külső tényezők meghatározó szerepét. A 20. század második felétől viszont inkább az individuálpszichológiai és pszichiátriai megközelítések, míg legújabban - egyfajta sajátságos szemléleti visszakanyarodás gyanánt - ismét a biológiai hatótényezők fokozottabb figyelembe vételének igénye kerül előtérbe.[1]

Közismert, hogy a legmeghatározóbb problémafelvetéseket a tárgyban mind a mai napig a modern szociológia megalapítójának, Émile Durkheimnek köszönhetjük. Durkheim elismerve, ám másodlagosnak tekintve az egyén pszichogén meghatározottságait, az alapvető okokat társadalmi diszfunkciókból eredezteti. "Egoista, altruista és anómiás" jellegű öngyilkosságokat különít el. Ez utóbbin voltaképpen a társadalmi dezintegráció és dezorganizáció következményeként végbemenő, a különféle közösségi hatótényezők által átörökített normák, attitűdök és értékszempontok érvénytelenné válásának vagy vészes meggyengülésének folytán előálló zavarodottságot érti.[2]

Ezen téziscsoportnak a későbbi kutatások nyomán történt társadalomlélektani szempontú továbbépítése, az anómia-fogalom individuális aspektusainak fokozottabb figyelembe vétele megfelelő támpontot nyújthat a városegyesítés körüli időszak budapesti öndestrukciójának értelmezéséhez.[3]

Vizsgálódásunk kiindulópontját az újszerű, ám szomorú nagyvárosi tünetre szinte azon nyomban reagáló emblematikus alkotás: Arany János Híd-avatás című balladája képezi. Talán izgalmas kérdés: "hiteles" alkotás-e ez a mű a korabeli tényleges öngyilkossági esetek, "a valóság", "az empíria" tisztán társadalomtörténeti szempontú értelmezése alapján? Vajon "jól tipizált-e" Arany, amikor kiábrándult cselekedetük megismétlésére utasította "a veszélyes forgatag" szereplőit - s mindettől függetlenül: hogyan, milyen jellemzőkkel írhatók le a Híd-avatás korának fővárosi életuntjai.

Mindehhez a Magyar Királyi Államrendőrség Budapesti Főkapitánysága 1877-ből teljes körűen fennmaradt napi jelentései, továbbá korabeli sajtótudósítások, s egyéb levéltári dokumentumok igénybevétele adhat segítséget. A szűkszavú rendőrségi bejegyzések körültekintő faggatása, afféle "mikroszkópikus" vizsgálata talán nyújt némi esélyt számunkra a korabeli szuiciditás egyéni portrék alapján történő értelmezéséhez.

Budapest korabeli öngyilkosságai - számadatok és értelmezések

A témával foglalkozó korabeli publicisztika nagyjából a ballada által sugallt értékszempontoknak megfelelően von mérleget a korszak közmoráljáról, s az öngyilkosságok megszaporodásában játszott szerepéről. Ezek lényegében egybecsengenek a feljebb hivatkozott durkheimi alaptézisekkel. A kortársak a nagyvárosok öngyilkosságot inspiráló szerepével kapcsolatosan főként a deszociatív, elidegenítő hatásokra mutatnak rá: "Mert a zajló néptömeg és üzérkedők hullámzó tengerében, a hol mint hab a habra, tolul a sokaság és mégis idegen marad mindenki, ki törődik az egyes emberrel, annak erkölcsi és testi tönkre jutásával!"[4]

A "feltorlódott jelleg" persze tömeges méretű egzisztenciális bizonytalanságot, kirívó pauperizmust is jelentett, amely nyilván közvetlen módon befolyásolta a nyomorgó és ezért szorongó kisegzisztenciák lelkiállapotát. "A nyirkos pincelakok, melyek felett díszes erkélyek magaslanak ki, több nyomort rejtenek, mintsem a főváros ezrei gondolnák..." - írja az okokat firtató korabeli kutató.[5] A mindebből fakadó morális deficitek ábrázolásával akár már a Népszínház színpadán is szembesülhetett a fővárosi publikum, például Csiky Gergely A proletárok című darabjában, s az 1881-es népszínműpályázatra beküldött pályaművek között is találkozunk a negatív jelenségek bírálatával.[6] Az ekkor még politikai értelmezés nélküli, ám később oly nagy karriert befutott "bűnös város"-tézis tehát már ekkoriban sem ismeretlen, olyannyira, hogy egyesek a túlontúl negatív képzetek kigyomlálását tekintik fő feladatuknak. Kuliffay Ede Budapesten címmel ebben az esztendőben, 1877-ben bemutatott népszínműve is - amint a sajtó tudósított: "...a sok vidéken igen elterjedt amaz előítéletek ellen van irányozva, melyek a fővárost valóságos Sodoma és gomorának tartják, minden fővárosi férfiban tolvajt, csalót, hamis kártyást, iparlovagot, minden fővárosi nőben ledér asszonyt látnak."[7]

A kiegyezést követő időszakban érvényesülő szabadelvű szellemiség, az egyház presztízsének bizonyos csökkenése, a hirtelen meglódult, majd le is fékeződött gazdasági növekedés együttesen a korábbi merev, tisztán tekintélyelvű struktúrák meggyengülésével összefüggésben, a dependencia hirtelen "lelazulása" folytán a társadalmi dezintegráció tüneteit mutatják.[8]

Magyarország ekkoriban még a Monarchia többi részénél kedvezőbb öngyilkossági mutatókkal rendelkezett, Budapest viszont nemcsak Bécset előzte jócskán meg e tekintetben, de a kontinens összes fővárosát is.[9] Az 1877-es fővárosi öngyilkossági számadatok egy hosszabb időszak viszonylag egyenletes vonalú növekedésének egyik - a férfi öngyilkosságok tekintetében 1881-ig a legmagasabb - fázisát mutatják.[10]

A Fővárosi Statisztikai Hivatal adatai és a rendőrségi napi jelentések öngyilkossá- gokra vonatkozó feljegyzései látszólag nem tüntetnek fel nagy eltérést. Míg előbbi 114 férfi és 24 nő elkövetőt jelez, utóbbi szerv csupán tízzel kevesebb férfit, s néggyel több nőt regisztrál a fővárosi önpusztítók között. Az elkövetés eredményessége szempontjából vizsgálva a főkapitánysági anyagot, már lényegbe vágó különbségekkel találkozunk. Tekintettel arra, hogy a hivatal a halandósági statisztikában közli az erőszakos halálesetek fejezetén belül az öngyilkossági adatokat, azt hihetnénk, hogy ezek a számok az ilyen módon elhunytakra vonatkoznak. Ez így azonban nem igaz. A napi jelentések tanúsága szerint ugyanis a tényleges öngyilkosok száma jóval kevesebb. A 131 "öngyilkos" közül ugyanis "csak" 90 fő halt meg.[11] Valószínűleg így állunk a többi esztendő adatával is. Vagyis, a helyzet azért kedvezőbb volt annál, mint amit az adatsor első látásra sugall.

A társadalmi meghatározottságokat a számok tükrében vizsgálva már a korabeli statisztikusnak is feltűnt, hogy "... a legmagasabb műveltséggel bíró népeknél az öngyilkosság valóságos ragály jellegét ölti magára".[12] S valóban, az 1877-es fővárosi adatok is a közép- és felsőbb társadalmi rétegek viszonylag erőteljes önpusztítási hajlandóságáról tanúskodnak: az azonosítható társadalmi státuszú öngyilkosok csaknem egyharmada közülük kerül ki.[13]

Az életkor szerinti megoszlást véve szemügyre, a fővárosi adatok tekintetében is a népességszámhoz arányítva az öregedés előrehaladtával növekvő gyakoriságot tapasztalunk. [14]

Mutatkozik-e bármiféle eltérés az öngyilkosok és az öngyilkossági kísérletet elkövetők között? A nemek arányát vizsgálva az ismert trendet erősítő adatként regisztrálhatjuk a tényt, hogy igen jelentős eltérés volt férfiak és nők között. Míg a férfiak, komolyan véve az öngyilkossági szándékot, többnyire véghez is vitték tettüket, a nők esetében az ettől eltérő sikerességi mutatók másfajta motivációs tényezőkre utalnak.

Tekintettel arra, hogy a hölgyek körében az öngyilkossággal csupán "kísérletezők" arányszáma felülmúlta a "sikeresekét", a későbbiekben közelebbről is meg fogjuk vizsgálni ezeket a személyeket. Lássuk először azonban azt, hogyan hat ez az összetett jelenség a költő képzeletére!

A Híd-avatás és rokonai

Az Arany késői balladáiról, köztük a Híd-avatás-ról rendelkezésre álló irodalomtörténeti dokumentáció igen sokoldalú.[15] Mind a korabeli, mind a modern elemzők többsége tisztában volt a mű különlegességével, azzal, hogy az "az önpusztítás bemutatásának mással nem rokonítható opusza a magyar irodalomban", amely hátborzongató módon - ahogy Kézdi Balázs rámutat - mintegy előre jelezte az ezekben az években hirtelen megemelkedett, majd a következő évtizedben még hatalmasabbra szökő öngyilkossági hullámot.[16] Az Őszikék-ciklusba tartozó mű utal legközvetlenebbül az önpusztítás társadalmi mértékűvé terebélyesedésére, ám Aranynak ekkoriban írott több más költeménye is érinti e tárgyat, avagy ehhez hasonló tematizáció révén utal az átalakulóban lévő társadalom új típusú megrázkódtatásaira.

A rendi viszonyok rianásszerű lebomlása nyomán keletkező szerepzavarok, a társadalmi státus identifikációjának bizonytalanná válása jelenik meg például a Rangos koldus-ban. Arany ebben gyilkos iróniával illeti a "tudta nélkül" végbemenő "nagy «fejlődés»"-t, midőn arról ír, hogy "Demokrata lett az úrból, / A koldus meg rangra vágyik". Ám a közrendűeknek is egyre nagyobb része kénytelen szembenézni a végleges lecsúszás, legalábbis az egyre inkább elfogadott "modern" "szegény"-ek soraiba kerülés veszedelmével. Futólag, ám keserű iróniával utal e versben a vagyoni viszonyok viharos átrendeződésére, a pénzpiaci dekonjunktúra folytán jelentkező "uzsora" elharapódzására és ennek a jelenségnek a kisegzisztenciákat romboló voltára csakúgy, mint az igazi előkelőség leértékelődésére, valamint a társadalmi presztízs elveszítésére, ami - ebben a korszakban - maga volt a maró szégyen.

Csaknem a Híd-avatás rezüméjét olvashatjuk a húsz nappal korábbról írt, s a fenti tematikát a nyerészkedés és a frivolitás motívumaival kiegészítő Öreg pincér négy sorában: "Elnézi: be dőre világ ez! / Hogy' fut, rohan - enni se hágy ez - / Nyerekedni, vigadni... a csődbe, / Dunába, vagy a temetőbe!...". S ez variálódik az Ének a pesti ligetről egy részletében is: "Benn, összevissza, minden sarkon / Kintorna, koldus, bűn, nyomor.". A társadalomkritikai tabló a Párviadal-ban az öngyilkossági "divathoz" hasonlóan felfutó tendenciájú párbaj-mánia és a francia divathóbortok kigúnyolásának kesernyés realizmusával gazdagodik.

Az anyagias életszemlélet eluralkodása feletti bosszúság és rezignáció - amelyet főként az 1950-es évek Arany-interpretációi igyekeztek kiaknázni[17] - csendül ki Az idők... négysorosából: "Az időkben semmi nagyság, / Az ember mind csak pénzes zsák, / Szólni hozzá hasztalan: / Szive nincs, csak szijja van." Ennek a jelenségnek cinizmussal dúsított változatát olvashatjuk a Népdalok a kornak-ban: "Ha is lopok, ha is nem, / Elélek már, úgy hiszem."

A Híd-avatás után, 1877 decemberében papírra vetett Csak boldog... című, a szállást kereső, majd a negyedikről magát levető öngyilkos asszonyról szóló vers befejezetlen - szinte ezzel is utalva a tragikus lépések nyomán torzóban maradt életsorsokra, a cselekedetek valódi okának rejtélyére.

A Híd-avatás 1877. augusztus 22-ei keltezésű, első címváltozata szerint "Városi ballada". A "kerettörténet" szerint az életét egy "lapra" feltevő, s veszítő, ezért a Margit-hídról annak felavatása napján, éjfélkor magát levetni készülő kártyavesztes ifjú szemei előtt, látomásszerűen vonul fel a későbbi öngyilkosok serege.

Az Arany-balladák "szaggatás-kihagyás technikája" jelen esetben még azzal is növeli a már témájánál fogva önmagában "traumatikus jellegű" művészi hatást, hogy a precízen közölt időkereten belül ("Mire az óra egyet üt") lepergő "vízió-film" egyes szereplőit a húsz versszakos költeményből csupán tizenegyben szerepelteti. A végletekig tömörített miniatűrökben elővillantott élethelyzetek, esetismertetések gyorsan pergő egymásutánjával a költő a "meggondolatlanul" elkövetett cselekmények pillanatszerűségéhez illeszkedő módon szinte alig hagy gondolkodási időt az olvasó számára. Ezzel látszólag az abban az időben az öngyilkosságok magyarázataként különösen népszerű "pillanatnyi elmezavar" tézisét erősíti, viszont az esetek versszakokat áttörő tagolásával, továbbá a szinte egymás sarkára hágó leugrálás tumultuozitásának érzékeltetésével a végzetszerűségre utal.[18]

Már Riedl Frigyes felhívta a figyelmet arra, hogy az Arany-balladák formai sajátosságai, szerkezetük szorosan kapcsolódik a mondandó "tartalmi elemeihez", mintegy abból nő ki.[19] Jelen esetben az archaikus-irracionális haláltánc-motívum végzetszerűségének formai eszközökkel történő érzékeltetése mellett a társadalmi típusokat, illetve szituációkat megtestesítő öngyilkosok odavetett, nyegle félmondatai szándékoznak utalni az erkölcsileg kifogásolható korábbi személyes döntések végzetes következményére, ennek egyben az áldozat által történő "elfogadási kötelezettségére".

A vízbe ugró nő öngyilkossági kísérlete - jeladás vagy hisztéria?

Arany János költői víziója már csak azért sem "vizionálás", mivel való igaz, hogy kiemelt szerepet játszott az önként választott halálnemek között a vízbe fúlás. Pontosan ugyanannyian kíséreltek meg és hajtottak is végre öngyilkosságot a Dunába ugrás révén, mint tűzfegyverek által. A Margit-hídról 1877-ben hat személy vetette le magát. Míg a férfiak esetében azonban a vízhalál az esetek oroszlánrészében nem csupán fenyegetőzés, a környezet számára leadott egyfajta jelzés volt csupán, hanem végleges döntés, a nők viszont - úgy tűnik - gyakrabban használták afféle "vészjelzőként" a főváros hömpölygő szimbólumát.[20]

A kilenc hölgy közül csupán ötnek állapítható meg a társadalmi helyzete. A 35 év átlagéletkorú, jobbára az alsóbb társadalmi rétegekhez sorolható nevelőnő, munkásnő, napszámos és cseléd, egy kivétellel, nem is hídról, hanem csak úgy a partról vetette magát hét esetben a hűs nyári vagy őszi, s csak egy ízben a jeges téli habok közé. Csupán Bogdán Mária, 17 esztendős cselédlány választotta tettének elkövetéséhez a rizikós Margit-hidat - ám merő véletlenségből "a Császárfürdőhöz közlekedő csavargőzös épp ott haladván el, személyzete kifogta, s így nevezett nő még életben szállíttatott a Rókus kórházba" - szól a gyanútlan főkapitánysági jelentés.[21] A hivatalos irat a motivációt homályban hagyja, de talán segíthet a korabeli művészi invenció. Nem tűnik erőltetettnek az 1881-es népszínházi népszínműpályázatra beküldött egyik pályamű hasonló jelenetének felidézése. Ebben ugyanis a lelketlen külvárosi asztalosmester apa által hazulról elzavart s cselédnek állni kényszerülő Julis veti le magát a Margit-hídról, nem tudván elviselni az elvetemült intrikák nyomán félrevezetett szerelme átkát. Afféle prózai csavargőzös helyett a darabban persze gáláns hírlapíró veti magát a habokba, hogy megteremtse a nem sokkal azután bekövetkező happy ending élettani és egyéb egzisztenciális feltételeit.[22] Esze ágában sem volt a darab ismeretlen szerzőjének kioltani az ártatlan leány életét - aminthogy nagy valószínűséggel Bogdán Mária, s a többi "Julis" "halálugrásainak" körülményei sem a lebírhatatlan halálvágyról árulkodnak. De kik voltak a többiek?

Gyanúnk legékesebb bizonyságául azon ténykörülményt tartjuk igazából figyelemre méltónak, hogy a sikertelen öngyilkossági kísérleteket elkövető hölgyek majd' mindegyike ott és akkor "ment a Dunának", ahol és amikor "véletlenül" csavargőzös haladt el, napszámosok, matrózok, hajóslegények ugorhattak utánuk, rendőr vehette őket észre, tűzoltó gyakorolhatta nemes hivatását.

A Vigadó előtti Duna-part már akkoriban sem volt igazán kihalt pontja a fővárosnak délután fél hatkor, így - gyanítjuk - nem sokat kockáztathatott példának okáért az a 21 éves ismeretlen, "tisztességesen öltözött" nő sem, akit a matrózok a csavargőzös kikötőjénél mentettek ki.[23] S alighanem csupán "jeladásnak" szánta Párvy Irma, szolnoki születésű 28 esztendős nevelőnő is, július 2-án a Bomba (Batthyány) téri hajóállomás közelében végrehajtott mutatványát. Itt a snájdig Till József hajóslegény és annak barátja szolgáltatta a mentőosztagot.[24] A budai oldalon végrehajtott kísérletek másik kedvelt helye ekkoriban a Rudas fürdő környéke volt. Az ifjúkor átmeneti válsága lehet a magyarázata Skicsák Lilla 19 éves székesfehérvári születésű leány május 4-én, ugyan késői órában, este háromnegyed tizenegykor, ám merő véletlenségből intenzív karhatalmi jelenlét mellett végrehajtott kísérletének is. Lilla "... a Dunába ugrott, de Volf Ignáz rendőr által korán észrevétetvén, a tűzoltók segélyével még életben kimentetett, s ápolás végett a Szt. János kórházba szállíttatott" - nyugtat meg bennünket a hivatalos irat.[25]

Jóllehet Arany versében az elmebeteget a nagyzásos-téveseszmés elmezavarodott alakjában idézi elénk, a rendőrségi ügyirat viszont a hisztériás dühroham prózai valóságáról tájékoztat. A névtelen 27 éves napszámos nő délután kettőkor vetette magát a habok közé, ám társai segítségére siettek. Az eztán történtek ma már némileg tragikomikusan ható, sután-hivatalos megfogalmazásmódja nyomán szinte magunk előtt látjuk a szerencsétlen, nem tudni mi elől, ki elől, talán "maga elől" menekülni kényszerülő fiatal nőt: "... Futásnak eredve, több utcán végig haladt, az őt feltartóztatni akaró férfiakat harapással riasztotta el magától, míg végre a Vigarda előtt letartóztatott s kötözve ... a főkapitánysághoz, innen a Rókus kórházba szállíttatott. A szerencsétlen nőt őrülési rohamok érték el."[26]

A fenti eseteknél komolyabban gondolhatott viszont az önkéntes vízhalálra a magát szomszédja kútjába vető, ám még onnan is kimenekített Göltner Anna, aki - oly sokakhoz hasonlóan - "nyomasztó anyagi viszonyai"-ban jelölte meg elkeseredett lépése okát.[27]

Öngyilkosságok ismertté vált motivációi

Családi, szerelmi, párkapcsolati problémák

Közhelynek hathat, ám a 19. század második felében végbement drasztikus társadalmi-gazdasági átalakulás keltette anómiás jellegű megrázkódtatásokat bőségesen felmutató korszakról igaznak tűnik az a megállapítás, hogy az öngyilkosságok döntő részének közvetlen kiváltó okát az egyénnek a legszorosabb környezetével kialakult indulati-kapcsolati diszharmóniája, az ennek során folyamatosan halmozódó és "ledolgozhatatlan" érzelmi deficit kritikus szintre emelkedése képezi.[28]

Arany viszonylag szűkmarkúan bánik ezzel a tematikával, hiszen a ballada 14 típusesete közül mindössze három érinti ezt a problematikát. A csupán a halál után egymásé lenni tudó ifjú szerelmesek - a "galamb-pár" - alakja a társadalom akadékoskodása folytán beteljesedni nem tudó szerelmi kapcsolat Rómeó és Júlia-modelljét látszik idézni; a megcsalt jegyes, illetve a hűtlen társ alakjai viszont a költőnek a sokat emlegetett morális érzékenységét, a bűn és az annak folytán bekövetkező önbüntetés ismert motívumait idézik.[29]

A párkapcsolati konfliktusok, az elviselhetetlenül beszűkültnek érzett egyéni mozgástér ennél azonban sokkal színesebb alakváltozatokban idézi elénk a vers megszületése évében bekövetkezett, mintegy tucatnyi ilyen típusú egyéni tragédiát.

1. A tragikus szerelmi kapcsolat

("Jerünk!... ki kezdje? a galamb-pár!" -

Fehérben ifju és leány

Ölelkezik s a hídon van már:

"Egymásé a halál után!"

S buknak, - mint egykor igazán.)

1877 ilyen jellegű esetei igazolni látszanak a korabeli állítást, illetve megfigyelést, amely szerint az öngyilkosság motivációja meghatározhatja a kiválasztott eszközöket is. E felfogás szerint "... az un. »ideálisabb« okokból elkövetett öngyilkosságoknál szabályszerűen »nemesebb« ... eszközök szerepelnek, minők pld. a golyó, tőr, melyekkel a szerelmesek szokták rendesen boldogtalanságuk furiáit sírhalmok alá temetni".[30] S valóban, az alábbi három efféle esetet is pisztollyal követték el, amelyek közül kettő volt tragikus kimenetelű.

Hoffmann Vilmos, pesti születésű, izraelita, nőtlen, Back Fülöp Király utca 1. szám alatti üzletében alkalmazott kereskedősegéd február 20-án reggel végzetes elhatározásra jutott. A belvárosi Garni szálloda III. emeleti szobájában hajnali ötkor felkelt, s odaszólt kedveséhez, Graczer Katalin varrónőhöz, akivel már két éve viszonyban volt, hogy "hazakísérendi". Mindketten felöltöztek. Ekkor Hoffmann a szekrényben lévő télikabátja zsebéből elővette hatlövetű revolverét, odamutatta a lánynak, s így szólt: "Lásd, ez leszen halálom." Majd a rémülten hozzáugró kedvesét félretaszítva szájába vette a pisztoly csövét és meghúzta a ravaszt. Holtan rogyott a földre. Hátrahagyott levelében, szüleitől véve búcsút, szándékának okával kapcsolatban ezt mondja: "... csupán annyit érintett meg, hogy halálára nézve talán nyugalom lesz" - adja tudtunkra az átlagosnál bőbeszédűbb, ám a lényeget tekintve mindazonáltal hallgatag jelentés. Hisz nem értesülünk a szörnyű cselekedet voltaképpeni okáról, ám annak a kedves jelenlétében, őt szándékosan sokkoló módon, mintegy merényletszerűen, lélektani értelemben "különös kegyetlenséggel" végrehajtva, mégis óriási indulatok hatóerejét gyaníthatjuk. A másiktól elvárt, de valamilyen okból be nem teljesített ígéretek következtében érzett elviselhetetlen keserűség kommunikálási igénye rémlik fel.[31]

1877-ben ehhez a gyilkoló szerszámhoz - egyetlen kivétellel - mindig férfiak folyamodtak. S az alábbi kivételes alkalom során is, a véghezvitel körülményei tekintetében a magatartás, a viselkedés meglehetősen maszkulin jellegű mintázatával találkozunk. Amúgy ez a história hasonlít leginkább a "galamb-pár" szituációhoz, ám azzal a korszak-tipikus körülménnyel, hogy ez esetben a reménytelen szerelmesek időben és térben elkülönítetten - a Monarchia két fővárosában - hajtják végre végzetes cselekedetüket. Szoyka Lajos kereskedősegéd augusztus 21-én a bécsi Práterben tesz pontot golyóval - sajnos csak sejthetjük, hogy szerelmi természetű - gyötrelmeinek végére, míg a búcsúlevelét itt Pesten kézhez vevő kedvese, a húszesztendős, Tápiószentmártonban született szobalány, Holacsek Teréz egy hétre rá, ennek átvételekor lövi halántékon magát.

Számos körülmény - Arany balladájához hasonlóan - ennek az ügynek a rendőrségi aktájából is hiányzik, amely viszont ez esetben is módfelett növeli a drámai hatást, s még inkább aláhúzza az ismert mozzanatok jelentőségét. Enyhe halálerotika lengi be Lestyák rendőrfogalmazó feljegyzését, hiszen arról értesülünk, hogy a "forrón szeretett kedvese levelét keblébe rejtő" leány arca holtában is "olyan szép volt, mint azelőtt". A szenvedélyes, ám vigasztalhatatlan szobalány tettét az esti órákban, a "Hattyú" szálloda egyik vendégszobájában hajtotta végre. Csaknem bizonyos, hogy nem a szálloda alkalmazottjával van dolgunk, hiszen mielőtt meghúzta volna a ravaszt, fél liter bort vitetett föl magához a pincérrel: nem életszerű - még a halál előszobájában sem -, hogy szobalányként egyik kollégájától kért volna effajta fura szívességet. Ezt követően pedig "... testvérnénje nevére szóló levelet adott át egy hordárnak, s kiíván a bort, egy revolverből halálos golyót röpített agyába" - adja tudtul a jelentés. Teréz végső, határozott, rendelkező, mondhatni "úrias" gesztusai: fölrendelt bor, menesztett levél, hatékony fegyverhasználat (csak mellékesen: az év során a tűzfegyvert választó férfiak harmada volt képtelen ilyen módon végezni magával!) - a korszak ismert női magatartási sablonjait tekintve egyrészt egyfajta atipikus férfias attitűdről, másrészt, valamiféle "interstratikus" kulturális hatásról árulkodnak.

Mi sem állott távolabb viszont Tisza László inasától, mint a határozottság. A 23 éves Schuller János ugyanis május 16-án - szintén a Kerepesi úti Hattyúban - jutott arra a hirtelen elhatározásra, hogy szerephez juttatja azt a bizonyos "puszta tőrt". A férfias döfés azonban enyhe szúrássá szelídült, s a magát már meggondolt inas végül is sérülten kopogtatott be a Dob utca 2. szám alatti kedveséhez, ahonnan menten, ám még időben a Rókus kórházba szállították.[32]

2. Morális deficitek, indulati hátterű párkapcsolati konfliktusok

[...]

("Én hű valék a kézfogásig

S elvette Alfréd a hugom'!"

Eltűnnek mind, a járt uton.)

[...]

("Én a szemérmet félrehagytam,

És íme, az lőn bosszuló:

Most vőlegényem a folyó.")

A szépirodalmi alkotások gyakori témái - hűtlenség, csalfaság, állhatatlanság - a korszak tragikus kimenetelűvé fajult valóságos hétköznapi konfliktusainak is általános motívumai voltak. Már a kortársaknak is feltűnt - s a mi adataink is ezt támasztják alá -, hogy a társadalom felsőbb rétegei nagyobb arányban emeltek kezet magukra.[33] Viszont az igen alacsony státuszúak - csavargók, koldusok, cselédek - eltérő életkeretek között kibontakozó, ám hasonló mértékű veszélyeztetettsége is több ízben megfogalmazódott.[34] A katonaszeretője által megejtett, majd elhagyott cseléd sablonosnak ható szomorútörténete a vizsgálatunk tárgyát képező dokumentációs anyagból is elénk bukkan. A Zemplén megyei Szavinóban született, görög katolikus vallású, 24 esztendős Koncz Anna "... szerencsétlen szerelmi viszonya miatt kísérlette meg - az öngyilkosságot -, miután egy katona kedvesétől teherbe esett, s az most elhagyta". Rejtélyes szereket használtak ekkoriban méreg gyanánt, így nem tudhatjuk, mi lehetett az a "villó oldat", amelyet december 7-én délben felhajtott a galádul cserbenhagyott hajadon, ám még idejében került a Rókus kórházba.[35] Különösen szúrta a szemét némely puritán erkölcsű korabeli társadalomkritikusnak az efféle "baka- Mari" kapcsolat, mert ezekben eleve ez egymás iránti felelőtlenség veszélyforrását és rossz példáját látták. "A katona és cselédosztály rendesen nagy külfénnyel és cifra színekben jár-kel, anélkül azonban, hogy jellemképződésük szilárd alapokon nyugodnék..." - állapította meg egyikük.[36]

Nem volt leányálom pesti cselédeknek lenni ekkoriban, hiszen "reggel fölzavarják jókor, mosdatni kell a gyerekeket, dolgozni délig, délben azután adnak ételt, amilyentől a kutya is elszaladna, hajszolják éjfélig, azután kell még csak sikálnia, mosogatnia. ... harmadik, negyedik emeletre hurcolni egész nap azt a tenger sok vizet..." - figyelmezteti eljövendő sorsára a cselédnek jelentkező Borist a sokat megért Kerekes Örzsi kávémérő Az eladó leány című, színre nem került népszínműben.[37] Ám, hogy még a cselédsors súlyos társadalmi meghatározottságai sem voltak képesek minden esetben áthatolhatatlan falat emelni az igaz emberi gesztusok útjába, erre utal Beischlág Katalin esete is. A 18 éves hartai születésű szobalány bizonyosan nem a rossz bánásmód miatt ölte magát a Dunába március 26-án korán reggel, mert mielőtt eltávozott szolgálati helyéről, a Régiposta utca 8. szám alól, gazdasszonyától egy levélben "érzékeny" búcsút vett.[38]

Tekintettel arra, hogy a fegyverviselés ekkoriban még nem volt engedélyhez kötve, az új találmánynak számító revolverek könnyen változtathatták tragikussá a mindennapos élettársi civakodást. Ez volt a helyzet a Budapesti Géptéglagyár 28 éves éjjeliőre, Nebelka János esetében is, aki részegen szájba lőtte magát a "... közte és a vele szerelmi viszonyban élő kedvese közt történt pörlekedés miatt...".[39]

Az élettársi kapcsolaton belüli érzelmi megrázkódtatások, s az ezek következtében 1877 folyamán bekövetkezett öngyilkosságok is igazolni látszanak azt a megállapítást, amely szerint inkább a család, semmint maga a házasság tekintendő védettséget biztosító tényezőnek.[40] A szép lassacskán, szinte észrevétlenül felhalmozódó, majd elviselhetetlenné váló házastársak közötti feszültség hirtelen végzetes kisüléséről tudósít az október 22-ének hajnali óráiban, a Belváros Zöldfa utca 21. szám alatt bekövetkezett tragédia esetfelvételi jegyzőkönyve is. Az élete teljében lévő, ausztriai születésű, katolikus Sterle Mihály vállalkozó már napok óta dédelgette önpusztító tervét. Három nappal korábban ugyanis - "... anélkül, hogy nejével bármi rosszat is sejtetett volna..."-, odahagyván a hitvesi ágyat, éjszakára áthurcolkodott egy külön oldalszobába. A baljóslatú, csendes akció alapos elhatározást takart: a megcsömörlött vállalkozó ugyanis "... először mindkét kezén az ütereket, azután pedig torkát egy borotvával úgy elmetszette, hogy a nagy mérvű vérvesztés következtében, mire az oldalszobában fekvő neje a hörgésre felébredt ... dacára a gyors orvosi segélynek, pár perc múlva meghalt."[41]

"Nejével való meghasonlás"-át jelöli meg a rendőrségi forrás egy másik tehetős pesti polgár, Reisz Mór, 42 éves izraelita vallású nagyfuvaros és háztulajdonos Király fürdői halálos kimenetelű önmérgezése okául is. Sajátságos jelentősége van a helybeli fürdőknek tárgyunk szempontjából, hiszen öten is választották a jobblétre szenderülésnek ezt a kényelmes-kényeztető, bizonyos mértékig egyfajta rituálé képzetét keltő közegét. A fürdőlátogatás jobbára az elit szórakozása volt ekkoriban, így nem túl meglepő, hogy ez az öt személy (négy férfi, egy nő) kivétel nélkül a magasabb társadalmi státuszúak közé tartozott (kereskedő, ügynök, börzejátékos neje, nagyfuvaros), s egy kivétellel valamennyien izraelita vallásúak voltak.[42] A mozgékony börziánerek élményhajszoló attitűdjére Quittner bácsi, az egykori tőzsdei kifutófiú nosztalgikusan így emlékezik vissza: "... mindennap 15-20 levelet vittem szét a városban. Nem hivatalos leveleket, levélkéket... Amit odahaza a feleség miatt meg nem írhattak a börziánerek, azt megírhatták a tőzsdén, aztán odaadták a Quittner bácsinak."[43]

A házassági kötelékben vergődő, abban nemcsak fuldokló, de adott esetben szó szerint meg is fulladó hitvesek párharcának nyomasztó részleteire nem sok adat utal. A külső társadalmi közeg valamely konfliktus folytán történő behatolása ezen intim szférába nyújthat csak némi esélyt adott öngyilkossági eset némely párkapcsolati jellemző vonásának legalábbis megsejtésére. Dajkaként szolgáló felesége becsületének védelme? - avagy éppen őt felelősségre vonandó? - nem tudni, mi okozott "házi botrányt" Petro József, 35 éves kőműves pallér esetében október elsején este hét órakor neje gazdáinál. Az indíték nem ismeretes, tény ugyanakkor, hogy a rabiátus pallér a felesége miatt két rendőr kivezénylését is igénylő jókora botrányt csapott. Az öndestrukcióba torkolló, kontrollvesztett, hisztérikus tudatállapot tragikus eredményeként regisztrálhatjuk, hogy Petro az egyik rendőrnek is nekiesett, majd kitépve magát a fogdmegek kezei közül, lefutott a rakpartra, és a Dunába ölte magát.[44]

3. Az anyagiak szerepe a tragikus kimenetelű kapcsolati válságokban

"Köztudomású" - s a mi adataink is alátámasztani látszanak a Monarchia fegyveres testületei tagjainak nagyfokú öngyilkossági hajlandóságát.[45] A napi jelentések hat esetben tesznek említést katonák általi elkövetésről. Közülük csak egy ügyetlenkedte el a dolgot - éppenséggel a legmagasabb rangú, Szarvas József tényleges magyar királyi honvédfőhadnagy, aki - noha kétszer is magára lőtt - súlyos sérülésekkel, ám végül is a János kórházban kötött ki.[46]

Katonatisztek tekintetében rendelkezünk pregnáns adatokkal a párkapcsolatok jellegét és minőségét tragikus módon befolyásoló anyagi szűkösség romboló hatásáról is. Pénztelensége folytán az alsóneműjéig mindenét zálogba vetette, s a mosónőjétől - aki a barátnője is volt egyben - kéregetett kölcsön egy nyugalmazott honvédfőhadnagy. Nemcsak egzisztenciális, de teljes morális összeomlásának képét mutatja az ez esetben egy picit részletesebb tárgyirat. "Jaj ... nincs más mód, mint zálogot tenni. De mit? De mit? Mikor már majd minden ékszerem úszik" - kiált fel a korabeli népszínű megszorult iparosnéja, s vele száz és ezer, a zálogüzérek - ezen "nadály-üzletek" - markában senyvedő kisegzisztencia.[47] Ebben a helyzetben lehetett az említett pesti születésű, 46 esztendős Loraszkó János is, aki mielőtt végzett magával, még a tartozásának kiegyenlítését követelő asszonyra is rálőtt. A bonyolult, ám nyomorúságos helyzet egy eléggé atipikus eset kapcsán utal a valószínűsíthető lélektani mechanizmusra: a többszörös, többrétű konfliktus nyomán felhalmozódó belső feszültség annak elviselhetetlensége folytán vezet tragédiához. A nyugalmazott honvédfőhadnagy ugyanis nemcsak, hogy társadalmi rangjához nem illő szerelmi (?) viszonyt tartott fenn vele, de az asszonytól még kis összegű kölcsönt is felvett, így különösen nevetséges, függő helyzetbe került. Az adott társadalmi normákat ezek folytán többszörösen sértő szituáció így a legkisebb intim természetű viszály keletkezése okán is érthetővé teszi a tragikus irányú kiútkeresést.[48]

A társadalmi, szakmai és anyagi elismeréssel nem pótolható párkapcsolati sikertelenség végzetességére utal Niersch Károly császári királyi hadnagy históriája. Niersch "sokat küzdött az élettel", írja sokat sejtetően a jelentés, s valószínűleg emiatt a hadseregből is ki kellett lépnie, jóllehet alkotóenergiáit az utolsó percig hasznosíthatta. Minisztériumi kötelékből való elbocsátását követően is vissza-visszajárt oda. E különleges engedéllyel rendkívüli szolgálatait honorálták. Feltalált és kifejlesztett egy "céllövő rendszert", amiért ötszáz forintos miniszteri külön jutalomban részesült. Semmit sem gyanítottak volt kollégái március 29-én, amikor megjelenvén a hivatalban, íróeszközöket kért és dolgozni kezdett. Majd egyszer csak "... lövés dördült el, s Niersch szétzúzott fővel zuhant le a székről, kezében füstölgő revolverrel. Az előtte volt papíron néhány sor volt, egy hölgyhöz, ki ismerőse, s ezen kívül összefüggés nélküli mondatok...". A vállveregető társadalom által "nyugtázott" napi rutintevékenységgel váratlanul leszámoló, a hétköznapi humánközeg mintegy "kebelében", azzal arculcsapásszerűen szakító hadnagy cselekedete - egyszerre több címzett számára is feladott - afféle "üzenetként" hat.[49]

Durkheim nemcsak hogy nem ismeri el a nyomort öngyilkosságra hajlamosító tényezőként, hanem egyenesen a megszorultság folytán aktivizálódó vitális energiák megtartó funkcióit emlegeti.[50] Az ezzel az állásponttal kapcsolatos legfőbb probléma, hogy egyrészt egyszerűen figyelmen kívül hagyja az anyagi leépülés személyiségromboló hatásait, másrészt, ezzel összefüggésben, az élettársi kötelékek alkalmasint végzetes meglazításában játszott szerepét. Ilyesfajta összefüggések gyaníthatóak például annak a 38 esztendős Vukovits György aranyművesnek a tragédiájában is, aki egy verőfényes déli órán a Bérkocsis utca kellős közepén húzta meg a méregfiolát. A jelentés "anyagi elszegényedés feletti kétségbeesés"-t említ - amit nincs okunk kétségbe vonni. A végzetes önagresszió "lélektani belépője" előző nap történt, amikor részegen, egy nagykéssel (amelyet később is magánál tartott) feleségére támadt. A méreg bevétele után alighanem az asszonnyal való leszámolás következett volna, ám erre már nem keríthetett sort a leszegényedett és idegileg végletesen kimerült iparos, mert alig hogy a konyhába lépett, összerogyott és meghalt.[51]

Ha nem is tragikus kimenetelű, ám nem kevésbé drámai annak a 24 esztendős "felsült Párisznak" az esete sem, aki egy Heléna nevezetű fiatal nő miatt szorította szívéhez "a töltött fegyvert". Nevét nem tudhatjuk meg a fennmaradt ügyiratból, viszont a szépséges Heléna (valóban így hívták a szerelmét!) arcképével felékesített német nyelvű búcsúlevél rendőrségi regesztája érdemben tájékoztat az öngyilkossági kísérlet okáról. A banális, ám reális magyarázat szerint az év októberének éjjelén a József téri Gundl-féle "Virágcsokorhoz" címzett vendéglőben az a keserű érzés, hogy "... anyagi tehetetlenségénél fogva nem bírhatja - a nőt, viszont - ... kívüle élni nem akar" - csúsztatta a névtelen, ám sorskarakter figuraként korántsem ismeretlen fiatalember kezébe a revolvert.[52]

4. Lecsúszás, szegénység, nyomor

[...]

(Jön egy fiú: "Én most tanúlám

Az elsőt: pénzem elfogyott:

Nem adtak: ugrom hát nagyot!")

[...]

(Egy tisztes agg, fehér szakállal,

Lassan a hídra vánszorog:

"Hordozta ez, míg birta vállal,

A létet: mégis nyomorog!" -

Fogadd be, nyilt örvény-torok!)

Mint említettük, az öngyilkosságok ismertté vált körülményeinek legnagyobb része anyagi nehézségekre utal, még ha bővebb részleteket nem is nagyon tudunk meg róluk. "F. Elek" hadapródiskolai növendék tettével kapcsolatosan is valószínűsíthetjük ugyanezt, akit július elsején Tökölnél fogtak ki a Dunából. Zsebében margitszigeti hídjegyet találtak, s egy rövidke levelet, amelyben Pali barátját sürgette, hogy még aznap látogassa meg őt a laktanyában. A hírlapi tudósítás szóhasználata is inkább anyagi bajokra utal, hiszen ezt írja az újság: "...a miatt lett öngyilkos, mert Pali barátja nem segítette ki bajából...".[53] Arany politikai ízlésének megfelelően feltehetőleg Jókai lapját, A Hon-t olvashatta, s nem kizárt, hogy éppen ez a kis valóságtöredék szolgált a két változatban megidézett "fiú" alakjának felvillantásához a balladában.[54]

"A zálogházban. Itt van a Lövész és az Egyetem utca sarkán. Jobban ismerik a templomnál. A könnyelműség és az inség kalauzolja bele a feleket s ezek közt sok olyat segít kölcsönével az állam, akit a kis lutrija iránti szenvedély fosztott meg mindenétől. A nép, mely utolsó párnáját ki akarja váltani, azon esetben, ha pontosan, az esedék napján jelent meg a fekete nyílás előtt: 12 száztólit fizet. De a felek nagyobb része ritkán közlekedik magával az anyazálogházzal, mert a határidőre ritkán van birtokában a kiváltásra szükséges összegnek. Így támadnak a »közvetítő« intézetek, melyeknek üzleti fogásai szinte két annyira csigázzák föl a 12-es százalékot. Ezek, bár hatósági felügyelet alatt vannak, alig állnak különb erkölcsi alapon, mint a Geld für Alles-féle apró nadály-telepeknél, bár voltaképpeni céljok az volna, hogy a népet az uzsorától megmentsék. ... Az özvegy és árva mellett a víg tanuló. Amazok tán az utolsó ereklyét, az elhalt férj vitézi érmét, az elhalt anya jegygyűrűjét adják oda - míg ez, nyilván a holnapi bál végett »vágja be« óráját. Az itt is dallos hölgyecske szomszédjában a »facér« pincér. S a többi. Mindannyian ismert látogatói a lövész-utcabeli nagy sárga háznak."[55]

A korabeli hírlapíró zolai tablójának hitelességét támasztja alá a 39 éves csehországi születésű Eckhardt József vasúti munkás esete is, aki május 3-án délután kötötte föl magát a nadrágszíján a Lőportorony melletti faiskolában. A preszuicidális állapot nyomán előálló motorikus jellegű, kontrollvesztett helyváltoztatási késztetettségre, egyben eltökéltségére is utal, hogy előzőleg a városligeti tóba ugrott: ezért volt nedves a zsebében talált öt darab (!) zálogcédula, s egy aranyóra kisorsolásáról készült jegyzék.[56]

Jóllehet az 1870-es évek gazdasági válsága komoly nehézségeket okozott a tőkeszegény és a külföldi versenynek kiszolgáltatott kisiparosoknak és kézműiparosoknak, mégsem tekinthető a kilenc, ebbe a kategóriába sorolható öngyilkosság alapján túlreprezentáltnak e réteg.[57] Az anómiás jellegű átalakulás negatív hatásai - mint már érintettük - mintegy terítődtek a fővárosi társadalom majdnem minden szegmensében. Ezzel együtt nyilvánvaló, hogy a válság a legalsó rétegeket sújtotta a legkeményebben. A változó közízlés folytán lassanként ódivatúvá váló termékeket előállító iparosok érezhették magukat a legnagyobb bajban. Ezzel a helyzettel találkozunk például a kereset nélkül maradt váci születésű, 64 esztendős Schaubauer János özvegy sarkantyúsmester esetében is. Figyelemre méltó, hogy jóllehet a magára maradt idős mester a Segítő Máriához címzett szakmai önsegélyező egylet pénztárnoka volt, nincs utalás arra, hogy holmi hűtlen kezelés szégyene tetézte volna baját. Az öreg sarkantyús ebben sem követte a divatot, azt a divatot, amely a "tisztes ipar" jobb időkhöz szokott, nem egy régi vágású képviselőjét is megfertőzte. Így az egyik, be nem mutatott népszínműben például a temetkezési egylet pénztárnokságát felvállalt Deszka György külvárosi asztalosmester kártyaadósságát az egylet kasszájához nyúlva egészíti ki.[58] A magára maradt öreg sarkantyús pusztán szép lassan előhúzta "erősen megtöltött régi pisztolyát, s ... szívének irányzott lövéssel kivégezte magát".[59]

Az évtized recessziója folytán termelésüket visszafogni kényszerülő nagyobb üzemek "munkaerőgazdálkodása" is szedi áldozatait. Szervezett biztosítás ekkor még nem lévén, nemigen tudott hova fordulni a 30-40 évi szolgálat után elbocsátott munkás. Az óbudai hajógyárban emiatt elkövetett öngyilkosságokról már korábban is tudósított a sajtó, s mi is rendelkezünk olyan adattal - Schubert János hajómunkás esetében -, hogy valaki a szolgálatból való elbocsáttatása folytán előállt "nyomasztó helyzet" miatt veti a vonat elé magát.[60]

A felsőbb körökhöz sorolható személyek által anyagiak miatt elkövetett öngyilkosság - a ballada utalásaitól eltérően - viszont nem túl pregnáns. Nem anyagi szükségletek hiánya, hanem inkább csak "a szükségtől való szorongás" állhat özvegy Mirth Kingának, az egyik elhunyt nemzeti színházi tag rokonának különös szájba lövési kísérlete hátterében is, jóllehet magyarázatként "zilált anyagi helyzet"-tel találkozunk.[61]

5. Betegség

A súlyos, fájdalmas, gyógyíthatatlan betegség miatt elkövetett öngyilkosságot sem akkoriban, sem manapság nem tekintjük igazán deviáns jellegű, erőszakos cselekménynek - Arany sem hoz rá példát a balladában.[62] A kisközösségi, lakókörnyezeti humánközeg szolidaritási hatóerejének jelentős mértékű gyengülése a nagyvárosi terepen, a hatékony szociális és egészségügyi megtartó rendszerek hiánya és a hatósági, közületi közreműködés elégtelensége folytán érthető a fizikai szenvedéstől való kétségbeesett menekülésnek ez a módja. 1877-ben nyolc elkövetéssel kapcsolatban - amelyekből csak kettő volt sikertelen - merülhet fel a betegség mint elsődleges motiváció. A betegség tényének puszta megállapítása mellett néhányszor a preszuicidális szindróma kialakulásának - meglehetősen nyers okokra utaló - háttere is felsejlik.

A mondottaknál fogva tekinthetjük korszak-specifikusnak Krauszmüller János kereskedősegéd tragédiáját. Korábban az alkalmazó és alkalmazott közötti patriarchálisabb kapcsolat, később a fokozatosan elterjedő önsegélyezés csökkenthette az ehhez hasonló esetek számát. Az élemedett korú bolti kisegítő vagy negyven éven keresztül szolgálta "példás becsületességgel" az Ebner és Fiai szűcsáru céget, mígnem - elhunyván annak idősebb tulajdonosa, illetve hitvese, "törődöttsége miatt" - máról-holnapra - "szolgálatát elveszté". A hív alkalmazottat érzelmileg is megrázhatta a patinás vállalkozás kényszerű megszűnése. Krauszmüller számára a cég nem csak pőre megélhetést, hanem egzisztenciát is jelentett: ezért megtakarításai sem voltak, hiszen halálakor, "ruhái megmotoztatván, zsebében 1 krajcár találtatott". Jövedelmi forrásai egyik pillanatról a másikra történő elapadásának amúgy is nehezen feldolgozható hatását ugyanakkor az elviselhetetlenségig fokozta feleségének - "... kivel bár nélkülözések közt - de legjobb egyetértésben élt..." halálos betegsége. A két legfontosabb támasz egyidejű kiesése folytán, március 7-én késő délután - nem látván immáron további életlehetőségeket - joggal érezhette úgy az öreg, hogy a sors rendelését teljesíti, amikor leveti magát III. emeleti lakásából.[63]

Az öngyilkossági szcenárió közösségi rutinaktusba ágyazottsága Rózsay Adolf tanító esetében a társadalommal való szakítás szimbolikus gesztusára, és ezzel kapcsolatos külön közlésigényre utal. A 40 esztendős, szikszói születésű, izraelita, nős, halálosan beteg, tüdővészes ember a beretválkozás hétköznapi kicsiny közös rituáléját szemelte ki tragikus üzenete továbbítása céljából.[64] Amikor ugyanis Rózsay a borbélysegédet kiküldte egy tükörért a konyhába, hogy majd annak segítségével maga mutatja meg neki "... mi módon kell őt megborotválni..."- valószínűleg ezt gondolta magában: "majd én megmutatom nektek!" S így is cselekedett: csakhogy a mutatvány nem szakállmentesítési továbbképzésre vonatkozott. Mert mire tükörrel a kézben visszacsámpázott a mit sem sejtő segéd, már csak a vérében bugyborékoló tanító halálhörgését konstatálhatta.[65]

6. A fiatalkori életválság tragikus fordulatai

[...]

(Jön egy fiú: "Én most tanúlám

Az elsőt: pénzem elfogyott:

Nem adtak: ugrom hát nagyot!")

[...]

(Szurtos fiú ennek nyakába

Hátul röhögve ott terem

S ketten repűlnek a Dunába:

"Lábszijjra várt a mesterem:

No, várjon, míg megkérlelem!")

Joggal szerepeltet Arany balladájában viszonylag sok fiatalt, hiszen a valóságban is számosan, a 98 ismert életkorú személyből 47-en voltak 30 év alattiak az 1877-ben öngyilkosságot elkövetők. Körülbelül negyedrészük tekinthető a "jobb körökhöz" tartozónak. Sajnos viszonylag kevés esetben rendelkezünk bármiféle értékelhető adattal az indítékról, néha azonban a külsőségek is beszédesek - a halálba indulók szándékának megfelelően. Gesztusnyelven szólt a hátramaradottakhoz, s nem lehet véletlen, hogy mondjuk nem a néptelen éjszakai Margit-hídon, hanem verőfényes nyári délutánon vetette magát a DGT állomásáról a habokba, "... mintha bálba indult volna", az a 21 éves fiatalember is, aki "... elegáns öltözetben, fehér kesztyűvel, fekete frakkban, új cilinderrel a fején ment a halálba".[66]

Az ifjúkori érzelmi válság a legfelsőbb politikai elit holdudvarából is szedett áldozatokat. Gyaníthatóan szívügyek állottak Nagy Ferenc országgyűlési képviselő és Madarassy Pál pénzügyi államtitkár fiai - az utóbbi esetében tragikus kimenetelű - cselekedetének hátterében. Stílszerűen a szívüket célozták meg revolverükkel.[67]

Az életének ugyanilyen módon véget vető 24 esztendős Schulhof Emil kereskedősegéd által visszahagyott, nagybátyjának címzett búcsúlevél, egyben végrendelet, ha bosszantó módon homályban hagyja is tragikus lépés voltaképpeni okát, figyelemre méltó viszont egyéb tekintetben. Különösnek, egyben korjellemzőnek tarthatjuk ugyanis azt az ellentmondást, hogy miközben ismeretlen hátterű, ám nyilvánvalóan érzelmi-indulati természetű döntéssel állunk szemben, a következmények mérlegelése az elkövető részéről viszont mégsem nélkülöz bizonyos higgadtságot és körültekintést. A megárvult, ám öröksége és keresete révén mégis némi egzisztenciával rendelkező kereskedősegédnek a hátramaradottak irányában tanúsított megfontolt gondoskodása különös módon egyfajta "polgári felelősségtudatra" utal. Sajátos vonás búcsúlevelében az is, hogy a halálba készülő ifjú utolsó, erőteljesen emocionált szavait nem reménytelen szerelméhez, esetleg féltett titkaiban osztozó kebelbeli barátjához, hanem - egyfajta késő biedermeier családi belterjesség jegyében - éppenséggel nagybátyjához és nagynénjéhez intézi. Az 1877-ből rendelkezésünkre álló ezen egyetlen búcsúlevél korántsem Arany meggondolatlan, ifjú va banque-játékosának jellemrajzával cseng egybe, hanem - ezzel ellentétben - a "fátumérzés" beszűkült tudatállapotában is pedáns, végzetes cselekedetének szeretteire gyakorolt hatását mérsékelni igyekvő, érett "üzletember" körültekintő intézkedésével.[68]

"Szurtos fiú"-k, azaz mesterüknek kiszolgáltatott, viszont azokat ott bosszantó, ahol tudó inasok és segédek személyes tragédiáira két ízben szolgáltat példát a ballada keletkezési éve. "Divat" volt ekkoriban a komisz bánásmód, amire egy-egy kirívó példa nyomán a korabeli munkássajtó is előszeretettel hivatkozik.[69] A Városligetben magát felakasztott 24 éves cipészsegéd gyötrelmeinek természetéről nem rendelkezünk adatokkal, csupán - "lábszíj" helyett - a zsebében talált cipészmérték árulkodik státuszáról.[70] Ennél jóval bonyolultabb társadalmi képletet tár elénk viszont a mindössze tizenöt esztendős Chelara Emil tragédiája. Francia eredetű Molnár utcai nyelvtanár apja a jelek szerint nem kívánt a család társadalmi helyzetének megfelelő gimnáziumi vagy reáliskolai képzést biztosítani számára, hanem - példátlanul modern szemléletmódról téve tanulságot - beadta tanoncnak egy Városház utcai szerszámkereskedőhöz. Nem kizárt, hogy a korszak presztízs-viszonyait tekintve kirívó helyzet keltette belső feszültségek állottak a fiú halálának hátterében. Egy nap felakasztva találták az egyik szobában.[71]

7. A presztízsvesztés mint trauma

[...]

(Taps várja. - "Most a millióson

Van a sor: bátran, öregem!" -

"Ha megszökött minden adósom:

Igy szökni tisztesebb nekem!")

[...]

("Én a quaternót elszalasztám!"

"Én a becsűletet, - pedig

Viseltem négy évtizedig.")

[...]

("Én dús vagyok" kiált egy másik

S élvezni többé nem tudom! -")

[...]

("Párbajban ezt én így fogadtam:

Menj hát elül, sötét golyó'! -")

Arany "vízi-haláltánc-tablója" azt sugallja, hogy jószerivel nem létezett társadalmi réteg, amely mentes lett volna a kor morális defektusaitól, nem volt "ellenállás e viharnak". Csaknem minden nagyvárosi elem felvonul előttünk a balladában. Kérdés, hogy az 1877-es év elitjének és alsóbb rétegeinek valóságos öngyilkosait hogyan érintette az alkalmi presztízsveszteség, s az ezzel gyakran együtt járó anyagi lecsúszás. Hiszen a presztízsszempontok minden társadalmi réteg vonatkozásában fontos szerepet játszottak ekkoriban. Milyen jellemző megnyilvánulásokkal találkozhatunk fönt és lent ebben a tekintetben?

Az előkelőbbek közül többen (összesen hatan) követték el tettüket szállodában vagy vendéglőben, bizonyos ünnepélyességgel, ez által is elhatárolódni igyekezvén mindennapjaik megszokott világától. Az év legmagasabb rangú öngyilkossági áldozata, dr. Tomassek Béla "... jeles képzettségű, minden körben tisztelt..." 35 éves, harmonikus családi életet élő királyi ügyész is a Frohner Szálloda egyik lakosztályát szemelte ki cselekedetéhez. A korabeli sajtó ugyan kételkedett ebben, s holmi gerincbántalmakat emlegetett, mi mégis valószínűnek tartjuk, hogy Tomassek a "szakmai hiúság" áldozata lett. Erre utal, hogy a végzetes órában is magánál tartotta azt az igazságügy miniszteri leiratot, amelyben a miniszter rosszalló kifejezéseket tett az egyik bűnügyben követett eljárására.[72]

Hasonló motivációt tételezhetünk fel Léderer József végrehajtónak a Pannónia Szállodában hasonló módon és szintén hivatalos iratok hátrahagyása mellett elkövetett öngyilkosságával kapcsolatosan is. Sok dolguk akadt ekkoriban a serény és kíméletlen végrehajtóknak.[73] Az uzsorások karmaiban vergődő adósok egzisztenciáinak felszámolásában közreműködő közegek többnyire nyilván nem voltak szívbajosak, de olykor-olykor "elszakadhatott a cérna". Nem kizárt, hogy ez történt ebben az esetben is, s talán ezért töltötte meg olyan alaposan duplacsövű katonai pisztolyát a már mindennel torkig levő végrehajtó, hogy az "...a szó szoros értelmében apró darabokban hullott szét...", nem csupán az ő agyvelejével frecskendezve tele az egész szobát, de még a hatalmas falitükröt is darabokra törve. Kiábrándultsága és keserűsége nyomán afféle kisebb tüzérségi támadást szervezett maga ellen, hiszen "... a szoba asztalán egy fontnyi mennyiségnek megfelelő lőpor..." hevert szétszórva; s - biztos, ami biztos - mindezen felül még jó sok rézgáliccal is teletömte zsebeit... Kézitáskájában afféle szimbolikus corpus delicti gyanánt ártó szándékú irományai szunnyadtak.[74]

Az önbecsülésében végzetes károkat elszenvedő én nihilbe menekülése persze nem lehetett csupán a felsőbb rétegek kiváltsága.[75] Hiszen mészáros, kocsis, sírásó, sőt koldus ilyen természetű indítékaira utaló jelekkel is találkozhatunk az év eseteinek krónikájában. Püchler Emil mészárossegéd például lopás gyanújával történt letartóztatása feletti szégyenét nem volt képes elviselni, ezért tollkésével saját torkának esett.[76] Hasonló okok állhattak annak a sírásónak az önakasztása hátterében is, akinek zsebében fenyítő törvényszéki idézés lapult. [77]

1876 végén erélyes intézkedéssorozat vette kezdetét a koldusok, a nyomor közterületi jelenlétének eltüntetésére, tekintettel arra, hogy "... a koldusok nagy száma már a legfelsőbb körökben is megbotránkozást okozott". A helybeli kéregetőket az alkapitányságok átadták a kerületi elöljáróságoknak, az idegen illetőségűekre pedig kitolonocolás várt.[78] Az erőteljes fellépés áldozatának tekinthetjük Vörös András 43 éves áporkai születésű, református vallású, nős (!) koldust, "ismeretes csavargó"-t , akit egy nap kétszer is kóterbe vágtak, s aki azzal tiltakozott a rendőrségi zaklatás ellen, hogy a fertály órára másfelé néző fogdmegek figyelmetlenségét kihasználva, a helyzet iróniájaként nyakkendőjére akasztotta fel magát zárkájában.[79]

A valóság víziója - a vízió valósága

Arany János vízióját az utókor nagyjából egységesen mint a kapitalista átalakulás morális defektusokat generáló értékvesztésének nagyvárosi jelenségcsokrát értékelte, s fogadta el hitelesnek. Az egykori valóság tényszerű adatainak ismeretében a nagy klasszikusunk által bemutatott kép jobbára "reálisnak" tekinthető - ha helytálló egyáltalán egy művészi alkotással kapcsolatosan megfogalmazni "efféle kezdetleges igényt".

Azt is hozzá kell tennünk azonban, hogy figyelemre méltó eltéréseket is regisztrálhatunk Arany szemléletmódja és a felsorakoztatott karakterfigurák tipizált konfliktusesetei, valamint a valóságos élethelyzetek nyomán kialakult öndestrukciós késztetés jellemző motivációi és alakváltozatai között.

Mind a jelenség okait kutatva, mind a társadalom morális állagmegóvásának szándékából eredően a korabeli hazai gyér publicisztikai irodalom - a jelenkori irányultságtól eltérően - igen nagy súlyt helyezett az egyén felelősségét hangsúlyozó etikai szempontokra.[80] Ez a szemléletmód lényegében a ballada szerzőjének implicit vélekedésével is egybevág, amelyet Arany még közvetlenebb formában nyilván csak a költemény művészi hatásának lerombolása árán érzékeltethetett volna. A madáchi mű londoni végjelenetéhez több szempontból is hasonlító tabló "lúzerei" - néhány kivételtől eltekintve - szintén morális fogyatékosságaiknál fogva válnak vesztesekké.[81] Jóllehet Arany a tizennégy életunt közül csak kétszer (félrelépett jegyes, becstelenné vált egyén) jelöl meg a kanti értelemben vett immorális cselekvés folytán bekövetkező feloldhatatlan belső lelki konfliktust, ám a többi tíz eset is etikátlanság következménye. Fontos körülmény azonban, hogy a végzetes eredőjű negatív hatás ez utóbbiaknál kívülről érkezik. A külvilággal bonyolított veszélyes, egyenlőtlen játszmák és interakciók veszteseiként szenvedik el a résztvevők a szinte beprogramozott végső vereséget.

A balladában hat anyagi természetű, öt érzelmi motivációkon nyugvó és három szoros értelemben vett "etikai" hátterű végzetes lépést elkövető szerencsétlen víziója jelenik meg. A kép tehát nagyjából tablószerű, az alapmotivációk tekintetében kiegyensúlyozottságra törekvő. Ám a társadalomkritikai, moralizáló attitűd nem homályosítja el, hanem csak még jobban hangsúlyozza a költő azon szándékát, hogy mindezen külső meghatározottságokat egyéni "jellemhibák" felvillantásán keresztül tárja elénk. A felvonultatott figurák többsége egy új, kihívó világ kényszerű játékainak morális csapdáiban vergődő, ám főként maga ellen vétő "vesztes játékos".

1877 önpusztításának valósága - legalábbis a 39 motivációt is sejtető esetet véve alapul - ettől bizonyos mértékig eltérő.

Jóllehet Arany nem mellőzi versében a tisztán érzelmi okokat, a korabeli valóságban ennek a tényezőnek sokkal nagyobb szerepe volt az élet elutasításában. 16 ízben jelölhetünk meg ugyanis többnyire párkapcsolati konfliktusokból származó ilyen típusú eredőket. A nem házasok esetében természetesen gyakrabban találkozunk az érzelmi kötődés hullámzásából fakadó, változatos élethelyzetekben megnyilvánuló, tisztán indulati hátterű cselekedetekkel. A házaspárok belső konfliktusait viszont nem ritkán a hirtelen válságossá, kilátástalanná váló anyagi helyzet feletti elkeseredés színezi.

A becstelenség miatti önértékelési konfliktus esetét Arany csak egyszer említi, ám az élet valósága - főként konkrét bűncselekmények következményeivel összefüggésben - ennél gyakrabban okozott ekkoriban tragédiát. Prózaibbak és nyomorúságosabbak voltak a tisztán anyagiak folytán történt halálba menekülés napi esetei és körülményei. A balladában főként a nyerészkedő és rajtavesztő szerencsevadászok fanyar nagyvárosi halálromantikájával találkozunk. A valóságban viszont a filléres szegénység és az elöregedés folytán keresetképtelenné váló létbizonytalanság pánikállapota rémlik fel a szűkszavú rendőrfogalmazói helyzetértékelésekből. A sivár kilátástalanság ennél már csak a betegségtől való menekülés eseteiben szívszorítóbb, amelyek példáit - mivel ezekkel kapcsolatban bajosan volt felvethető a szubjektum felelőssége - hiába keressük az irodalmi műben.

Végső összegzésképpen talán megállapíthatjuk, hogy nagy klasszikusunk "városi balladája" ugyan megrázó művészi dokumentuma a nagyvárossá fejlődő Budapest morális átalakulásának, ám a mindennapok személyes tragédiái a maguk jelentésteli prózaiságában az egykori valóság ennél is megrendítőbb képét tárhatják elénk.

Eredetileg: Budapest Főváros Levéltárának honlapján: >>>