A tölgyek alatt-polémia

T. C. Arany János úrhoz

1877. december 31. „A tölgyek alatt" című költeménye átolvasása után.

Jó Arany Jánosunk! koszoruzott költőnk!

Mi jutott eszedbe tisztes vén korodba?

Hogy leereszd s felhuzd jól hangolt hurjaid,

Hogy egy nagy lyukat üss dicső kobozodba. —

Inkább ne lett volna soha Margit-sziget!

Vagy Te ki ne mentél volna nyárra oda!

Vagy ne ültél volna ott a tölgyek alatt!

Ugy létre nem jöhet versed... ez a csoda. —

Mert hogy ez létre jött, nagyon fáj az nekem,

S fájhat mindennek, ki Téged méltán tisztel;

E költemény csak árnyfoltja a többinek,

Korpát vegyítettél össze a lángliszttel. —

Kegyetlen sorsunk — e földön soká bolygván —

Testben és lélekben, ifjúból öreggé,

Fürge pillangóból lassú bús hernyóvá

Visszásán változni, mint sima út röggé

S ha már magunk mondjuk, hogy gyermekké lettünk:

Ne akarjunk ifju módra hadonázni

(Se sok megszokásból, se vak hiuságból:)

S reszkető inakkal hegytetőre mászni. —

Ha már a nyári est hűsétől is tartva,

Félénken sietünk a meleg szobába:

Hagyjunk fel a Pindusz* meredek ormával; —

Más irjon már verset, mi irjunk... prózába.

Ugyis vén költőnél, eszmék helyett, hüvely

Marad csak, s van kínnal keresett rím elég; —

Léghajó ő, mely bár ég felé törekszik,

Nincs benne éltető, — tán egy szemernyi — lég. —

Neked rég kijutott már a dicsőségből; —

Most hát babéridon pihenve, élj tovább.

Nagy multad' — hallgatva — őrzöd meg legjobban

Vén költő nem csillag többé, csak déli-báb.

Pályám kezdetén is ebben a formában* kaptam verset. Az névaláírással volt (Petőfi Sándor): ez névtelen. Elteszem emlékül.

Budapest, 1878. január 2-án.

(A. J. jegyzete)

A tölgyek alatt. Nro. 2.

A tölgyek alatt

Sokat űltem másszor,

De meg is bántam

E hibámat százszor:

Jutott nekem érte

Keserű falat;

Dehogy űlök többé

A tölgyek alatt!

A tölgyek alatt

Verset gabalyíték;

Ment, - homlokomat

Sem verte veríték;

Vesszőt futa, - hétszer

Föl meg le szaladt

Érte szegény kis vers:

"A tölgyek alatt."

"A tölgyek alatt

Én űlni ne merjek,

Miután lettem

(Magam írom) gyermek" -

Nagy ménkü levélben

Jött parancsolat -

"Avagy írjak prózát

A tölgyek alatt."

"A tölgyek alatt

Beteg, ősz poéta

Leűlhet ugyan,

Ha nehéz a séta:

Hanem aki hatvan

Telet ért s nyarat,

Az versbe ne fogjon

A tölgyek alatt.

"A tölgyek alatt

Öreg hernyók másznak,

Melyek ifjan mint

Lepkék karikáztak;

Ez a világ rende,

(Visszára halad):

Aki hernyó, másszon

A tölgyek alatt!

"De tölgyek alól

Pindusra ne másszon,

S ott mint fiatal

Ne is hadonázzon;

Mi vagyunk, babért ki

Ott mostan arat:

Ő fogja be száját

A tölgyek alatt!"

Mert tölgyek alatt

Üte lantján csorbát,

S lánglisztje közé

Elegyíte korpát:

Most, ha mi lisztlángot

Őrölt e garad,

Mind korpa ez egytől:

"A tölgyek alatt."

"A tölgyek alatt

Babérjain űlve

Még élhet ugyan,

Nem irígylem tűle:

Hanem irjon már más,

Ki fiatalabb

S nem rímel a b-re

Igy: "tölgyek alatt."

"A tölgyek alatt" -

Küldöm kritizálva:

Minden sora bűn,

Minden szava szálka.

Nincs benne sem érzés

Sem egy gondolat,

Csupa üres léggömb

"A tölgyek alatt."

"Ki a tölgyek alatt,

Noha csúzos karral,

Üstökbe nem áll

Egy nyári viharral,

S ha érzi szelét, már

Gyáván beszalad:

Hogy' is írna az jót,

A tölgyek alatt!

"A tölgyek alatt -

Felhők szeme rebben" -

Van-e szép, vagy kép,

Vagy értelem ebben?

"Felhők szeme" ilyen

Csoda-bogarat

Képzelni... ha cédrus,

Nem tölgyek alatt!...

"Ám, tölgyek alatt

Hiú vén poéta

Megszokta nagyon

Olvasni nevét a

Rossz verssel, amelytől

Már fű-fa szalad...

Úgy ontja örökké

A tölgyek alatt.

"A tölgyek alatt -

Beteg-é, vagy alszik? -

Nem oroszlány - de

Szuszogása hallszik:

Nosza, rugjuk főbe,

Bármily fenevad,

Hogy holtra gebedjen

A tölgyek alatt!"

1878. május 8.

Meglehet, úgy is van, de hisz a patvarba!

Annyi lángliszt közé egy gyűszűnyi korpa!

Nem az a baj, hanem, ha oly rég nem tettem,

Most a korpa közé minek elegyedtem. (A. J.)

Pindus vagy (görögösen) Pindusz: hegység Észak-Görögországban, a költészet otthona

Tudtam én előre, hogy evvel így járok,

Hogy utamat állják pinduszi betyárok;

Elismerik: hajdan hogy voltam valami:

De ma nem engednek helyet szorítani. (A. J.)

Ez nem jóakarat vagy hozzá-nem-tudás,

Beteg oroszlánynak volt szánva a rugás,

Ki, bár nem oroszlány, csak másforma beteg:

Bír mondani annyit: 'Én ilyet megvetek.' (A. J.)

ebben a formában: értsd: versformában - tudniillik felező tizenkettesben. Petőfi Sándor Arany Jánoshoz című verséről van szó:

TOLDI irójához elküldöm lelkemet

Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...

Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,

S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.

Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:

Nem tehetek róla... te gyujtottad ugy fel!

Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi

Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?

Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.

Más csak levelenként kapja a borostyánt,

S neked rögtön egész koszorút kell adni.

Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?

Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.

Az iskolákban nem tanulni, hiába,

Ilyet... a természet tanított tégedet.

Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű,

De oly tiszta is, mint a puszták harangja,

Melynek csengése a rónákon keresztűl

Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.

S ez az igaz költő, ki a nép ajkára

Hullatja keblének mennyei mannáját.

A szegény nép! olyan felhős láthatára,

S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.

Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,

Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,

Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,

Egy édes álom a kemény nyoszolyára! –

Ezen gondolatok elmém környékezték,

Midőn a költői szent hegyre jövék fel;

Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,

Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!

Pest, 1847. február