Közzététel dátuma: Mar 08, 2020 5:21:21 PM
A Kapcsos könyvből először A tölgyek alatt került nyilvánosságra. Gyulai Pál mindenáron verset akart Aranytól a Budapesti Szemle számára. "Gyere és [...] válasszunk együtt a januári számra egy darabot" - írta Arany megadással.
Alighogy a vers megjelent, írója névtelen levelet kapott. Versének egy kivágott példánya volt benne, hibásnak vélt részei vastag kék ceruzával megjelölve s mellette egy gáncsoló vers is. (1897-ben egy véletlen során derült ki, hogy a vers szerzője id. Sárváry Antal jogtanácsos.) Arany még azon frissiben, 1878. január 2-án verses megjegyzéseket fűzött a gúnyköltemény dőlt betűkkel kiemelt soraihoz (lásd a jobb hasábban, dőlt betűkkel, A. J. monogrammal). Később aztán teljes válaszverset is fogalmazott, A tölgyek alatt. Nro. 2. címűt (megírásának vagy csak befejezésének dátuma 1878. május 8.), amely szintén helyet kapott a Kapcsos könyvben.
T. C. Arany János úrhoz
1877. december 31. „A tölgyek alatt" című költeménye átolvasása után.
Jó Arany Jánosunk! koszoruzott költőnk!
Mi jutott eszedbe tisztes vén korodba?
Hogy leereszd s felhuzd jól hangolt hurjaid,
Hogy egy nagy lyukat üss dicső kobozodba. —
Inkább ne lett volna soha Margit-sziget!
Vagy Te ki ne mentél volna nyárra oda!
Vagy ne ültél volna ott a tölgyek alatt!
Ugy létre nem jöhet versed... ez a csoda. —
Mert hogy ez létre jött, nagyon fáj az nekem,
S fájhat mindennek, ki Téged méltán tisztel;
E költemény csak árnyfoltja a többinek,
Korpát vegyítettél össze a lángliszttel. —
Kegyetlen sorsunk — e földön soká bolygván —
Testben és lélekben, ifjúból öreggé,
Fürge pillangóból lassú bús hernyóvá
Visszásán változni, mint sima út röggé
S ha már magunk mondjuk, hogy gyermekké lettünk:
Ne akarjunk ifju módra hadonázni
(Se sok megszokásból, se vak hiuságból:)
S reszkető inakkal hegytetőre mászni. —
Ha már a nyári est hűsétől is tartva,
Félénken sietünk a meleg szobába:
Hagyjunk fel a Pindusz* meredek ormával; —
Más irjon már verset, mi irjunk... prózába.
Ugyis vén költőnél, eszmék helyett, hüvely
Marad csak, s van kínnal keresett rím elég; —
Léghajó ő, mely bár ég felé törekszik,
Nincs benne éltető, — tán egy szemernyi — lég. —
Neked rég kijutott már a dicsőségből; —
Most hát babéridon pihenve, élj tovább.
Nagy multad' — hallgatva — őrzöd meg legjobban
Vén költő nem csillag többé, csak déli-báb.
Pályám kezdetén is ebben a formában* kaptam verset. Az névaláírással volt (Petőfi Sándor): ez névtelen. Elteszem emlékül.
Budapest, 1878. január 2-án.
(A. J. jegyzete)
A tölgyek alatt. Nro. 2.
A tölgyek alatt
Sokat űltem másszor,
De meg is bántam
E hibámat százszor:
Jutott nekem érte
Keserű falat;
Dehogy űlök többé
A tölgyek alatt!
A tölgyek alatt
Verset gabalyíték;
Ment, - homlokomat
Sem verte veríték;
Vesszőt futa, - hétszer
Föl meg le szaladt
Érte szegény kis vers:
"A tölgyek alatt."
"A tölgyek alatt
Én űlni ne merjek,
Miután lettem
(Magam írom) gyermek" -
Nagy ménkü levélben
Jött parancsolat -
"Avagy írjak prózát
A tölgyek alatt."
"A tölgyek alatt
Beteg, ősz poéta
Leűlhet ugyan,
Ha nehéz a séta:
Hanem aki hatvan
Telet ért s nyarat,
Az versbe ne fogjon
A tölgyek alatt.
"A tölgyek alatt
Öreg hernyók másznak,
Melyek ifjan mint
Lepkék karikáztak;
Ez a világ rende,
(Visszára halad):
Aki hernyó, másszon
A tölgyek alatt!
"De tölgyek alól
Pindusra ne másszon,
S ott mint fiatal
Ne is hadonázzon;
Mi vagyunk, babért ki
Ott mostan arat:
Ő fogja be száját
A tölgyek alatt!"
Mert tölgyek alatt
Üte lantján csorbát,
S lánglisztje közé
Elegyíte korpát:
Most, ha mi lisztlángot
Őrölt e garad,
Mind korpa ez egytől:
"A tölgyek alatt."
"A tölgyek alatt
Babérjain űlve
Még élhet ugyan,
Nem irígylem tűle:
Hanem irjon már más,
Ki fiatalabb
S nem rímel a b-re
Igy: "tölgyek alatt."
"A tölgyek alatt" -
Küldöm kritizálva:
Minden sora bűn,
Minden szava szálka.
Nincs benne sem érzés
Sem egy gondolat,
Csupa üres léggömb
"A tölgyek alatt."
"Ki a tölgyek alatt,
Noha csúzos karral,
Üstökbe nem áll
Egy nyári viharral,
S ha érzi szelét, már
Gyáván beszalad:
Hogy' is írna az jót,
A tölgyek alatt!
"A tölgyek alatt -
Felhők szeme rebben" -
Van-e szép, vagy kép,
Vagy értelem ebben?
"Felhők szeme" ilyen
Csoda-bogarat
Képzelni... ha cédrus,
Nem tölgyek alatt!...
"Ám, tölgyek alatt
Hiú vén poéta
Megszokta nagyon
Olvasni nevét a
Rossz verssel, amelytől
Már fű-fa szalad...
Úgy ontja örökké
A tölgyek alatt.
"A tölgyek alatt -
Beteg-é, vagy alszik? -
Nem oroszlány - de
Szuszogása hallszik:
Nosza, rugjuk főbe,
Bármily fenevad,
Hogy holtra gebedjen
A tölgyek alatt!"
1878. május 8.
Meglehet, úgy is van, de hisz a patvarba!
Annyi lángliszt közé egy gyűszűnyi korpa!
Nem az a baj, hanem, ha oly rég nem tettem,
Most a korpa közé minek elegyedtem. (A. J.)
Pindus vagy (görögösen) Pindusz: hegység Észak-Görögországban, a költészet otthona
Tudtam én előre, hogy evvel így járok,
Hogy utamat állják pinduszi betyárok;
Elismerik: hajdan hogy voltam valami:
De ma nem engednek helyet szorítani. (A. J.)
Ez nem jóakarat vagy hozzá-nem-tudás,
Beteg oroszlánynak volt szánva a rugás,
Ki, bár nem oroszlány, csak másforma beteg:
Bír mondani annyit: 'Én ilyet megvetek.' (A. J.)
ebben a formában: értsd: versformában - tudniillik felező tizenkettesben. Petőfi Sándor Arany Jánoshoz című verséről van szó:
TOLDI irójához elküldöm lelkemet
Meleg kézfogásra, forró ölelésre!...
Olvastam, költőtárs, olvastam művedet,
S nagy az én szivemnek ő gyönyörűsége.
Ha hozzád ér lelkem, s meg talál égetni:
Nem tehetek róla... te gyujtottad ugy fel!
Hol is tehettél szert ennyi jóra, ennyi
Szépre, mely könyvedben csillog pazar fénnyel?
Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt
Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.
Más csak levelenként kapja a borostyánt,
S neked rögtön egész koszorút kell adni.
Ki volt tanítód? hol jártál iskolába?
Hogy lantod ily mesterkezekkel pengeted.
Az iskolákban nem tanulni, hiába,
Ilyet... a természet tanított tégedet.
Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű,
De oly tiszta is, mint a puszták harangja,
Melynek csengése a rónákon keresztűl
Vándorol, s a világ zaja nem zavarja.
S ez az igaz költő, ki a nép ajkára
Hullatja keblének mennyei mannáját.
A szegény nép! olyan felhős láthatára,
S felhők közt kék eget csak néhanapján lát.
Nagy fáradalmait ha nem enyhíti más,
Enyhítsük mi költők, daloljunk számára,
Legyen minden dalunk egy-egy vigasztalás,
Egy édes álom a kemény nyoszolyára! –
Ezen gondolatok elmém környékezték,
Midőn a költői szent hegyre jövék fel;
Mit én nem egészen dicstelenűl kezdék,
Folytasd te, barátom, teljes dicsőséggel!
Pest, 1847. február
Források:
Sárváry verse a Wikiforráson: >>>
Az Őszikék virtuális kiállítása a Magyar Elektronikus Könyvtárban (lábjegyzet A tölgyek alatt c. vershez): >>>
Kerényi Ferenc kísérő jegyzete a Matúra Klasszikusok sorozat Arany János: Balladák / Őszikék című kötetében (Ikon Kiadó, Budapest 1993. 136. oldal)