Közzététel dátuma: Apr 03, 2019 6:25:20 AM
,Öccsére Miklósra nagy haragja vala,
Szerető szolgáját mert megölte vala.‘
Ilosvai.
1.
Bezzeg nem busultak ám az ősi házban,
Szintén* eltörődtek az evés-ivásban.
Fölkelvén pedig jó Toldi György asztala:
,Vitéz ő szolgái rudat hánynak* vala.’
Ifju vér, öreg bor fickándott erökben,
A fa dárda vígan perdült jobb kezökben;
Mindenik kötődött*, hangosan nevetve,
S mint szilaj csikóé, magas volt a kedve.
2.
Toldi György meg, amint torkig itta-ette,
Egy öreg karszékbe úr-magát vetette,
És az eresz alól gyönyörködve nézi,
Hogyan játszadoznak csintalan vitézi;
Majd, midőn meglátta a telek lábjában*
Ülni öccsét Miklóst nagy-busan magában,
Feltámad lelkének szennyes indulatja,
S nagyfejű* legényit ily szókkal biztatja:
3.
„Hé fiúk! amott ül egy túzok magában,
Orrát szárnya alá dugta nagy buvában;
Gunnyaszt, vagy dög is már? lássuk, fölrepűl-e?
Meg kell a palánkot döngetni körűle!”
4.
Mint kutyák közé ha nyulfiat lökének,
Kaptak a beszéden a szilaj legények,
Döng a deszkabástya Miklósnak megette,
Miklós a kudarcon ,búskodik’ felette.
Mert fölérni könnyű, könnyű nemcsak ésszel,
Hanem ököllel is, és megfogni kézzel,
Hogy csak őt bosszantja mind e vastag tréfa,
Mely ugyan fejétől sem járt messze néha.
5.
Toldi tűr azonban, bárha nem békével;
Birkozik nagy lelke fellázadt dühével;
Majd meggyőzi magát s megvetéssel tűri,
Szolganép belőle a csúfot hogy űzi.
Mert e nép eperszem volna haragjának,
Bosszuló karjától úgy elhullanának,
Mint a Sámsonétól*, kiről írva vagyon,
Hogy ezer pogányt* vert egy állcsonttal agyon.
6.
Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,
Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette;
Úgy mutatta, mintha nem is venné észre,
Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre.
De, midőn egy dárda válla csontját érte,
Iszonyatosképen megharagutt érte,
S melyen ült, a malomkő-darabot fogta,
Toldi György bosszantó népe közé dobta.
7.
Repül a nehéz kő: ki tudja, hol áll meg?
Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?
Fuss, ha futhatsz, Miklós! pallos alatt fejed!
Víz se mossa rólad le a gyilkos nevet!
Elvadulsz, elzüllöl* az apai háztól,
Mint amely kivert kan elzüllik a nyájtól:
Ki egyet agyarral halálosan sérte,
Úgy aztán kimarta őt a többi érte.
8.
Elrepült a nagy kő, és ahol leszálla,
Egy nemes vitéznek lőn szörnyű halála:
Mint olajütőben* szétmállott a teste,
És az összetört hús vérolajt ereszte.
Vérit a poros föld nagy-mohón felnyalta,
Két szemét halálos hályog eltakarta,
S aki őt eloltá, az a veszedelem
Mindenik bajtársnak fájt, csak ő neki nem.
9.
György haragja pedig lészen rendkivűli,
Mert vitéz szolgáját igen keserűli*.
Másfelől örül, hogy gyilkos a testvére,
Kit hogy elveszessen*, most esik kezére*.
Most ravasz szándékát, melynek úta* görbe,
Eltakarja törvény és igazság örve*,
És, hogy öccsét bíró hírivel megrontsa,
El kell fogni nyomban, az kemény parancsa.
Szintén: szinte.
rudat hány: dárdákat hajítva verseng.
kötődik: kötekedik.
a telek lábja: a telek alsó (az utcától, a kaputól, a háztól beljebb, távolabb eső) része.
nagyfejű: (itt) hetvenkedő.
Sámson: az Ószövetség rendkívüli erejű hőse, a filiszteusok ádáz ellenfele; története a Bírák könyvében olvasható.
pogány: hitetlen vagy más vallású; Sámson történetében a filiszteusokra vonatkozik a szó.
elzüllöl: (itt) elbitangolsz.
olajütő: olajat sajtoló gép.
keserűl: keservesen sirat.
elveszessen: elveszejtsen, megszabaduljon tőle, megölesse.
esik kezére: kezére jut, hatalmába kerül, lehetősége nyílik rá.
úta: útja.
törvény és igazság örve: a törvényesség és az igazság(osság) látszata.