A Breier - Münz ág

Anyai dédszüleinkről van szó, egészen pontosan a nagymama szüleiről. Róluk alig tudunk valamit, anyánk - már többször idézett visszaemlékezéseiben - csak a "pesti" nagymamáról, Münz Emíliáról beszélt: "Én a nagymamát már, mint özvegy asszonyt ismertem..."

A dédnagyapa, Breier (Breuer) Dávid 1852-ben született Aradon. Szülei Breier Salamon és Büchler Júlia. Dávid bőrkereskedőként Aradon és Nagyszebenben üzletelt, a jelek szerint nem túl sikeresen, mert cégei rendre csődbe vagy csődközelbe kerültek. Idővel Budapestre költözött, és 1880-ban feleségül vette Münz Emíliát. Üzleti működését azonban a frigy sem lendítette fel, sőt 1881 októberében már a feleségével közös cége is csődeljárás alanya lett. Dávid elhalálozásának helye, időpontja nem ismert, a családi relikviák között sincs erre vonatkozó dokumentum. Feleségének 1937. évi halálozási bejegyzésénél a férj már "néhai" előtaggal szerepel.

A dédnagymama, Emília (1856 - 1937) felmenői viszont viszonylag pontosan nyomon követhetők. Apja, Münz Mór, (1831 Nagykároly, - 1905 Budapest), felesége Goitein Matild (1834 Hőgyész - 1900 Budapest). Ismertek Mór szüleinek a nevei is: Münz Jakab és Stern Ráhel.

A csipkegyáros

A jelek szerint Münz Mór vállalkozásai sikerrel jártak. Pest belvárosában, a Dorottya utcában működött - egy 1871-es hirdetés szerint már 14 éve - nagy fehérnemű üzlete. 1873-ban részt vett a bécsi világkiállításon is. A Hon korabeli tudósítója is elálmélkodott Münz Mór csipkéi és ingei láttán. " Ez ingek meglepően vannak hímezve, hanem van köztük olyan is, melynek az ára 150 Frt." (A Világkiállítás belépőjegyei 50 krajcárba kerültek. Egy akkori forint ma kb. 3500 Ft. értékével egyenlő.) A Magyar Újság tudósítója pedig így ír: "Balra egy nagyobb szekrény előtt állunk meg, ez Münz Mór pesti fehérnemű gyáros kiállítása. Münz ur igen gyakorlati ember és nem csinált valami diszkirakatot a kiállításra készült tárgyakból; hanem bemutatja valamennyi gyártmányait a legdrágábbtól a legolcsóbbig, így találunk tehát itt férfi és női inget, melynek darabja 150 forint; de találunk színes ingeket, melyek kiviteli czikket képeznek, és melyek tuczatja csak 15 forint." Sikerei ellenére 1883-ban "teljes végeladással" kínálja teljes üzletberendezését "az üzlet feloszlatása miatt". A hirdetésben ez a mondat is szerepel: "Míg a végeladás tart, megrendelések elfogadtatnak, ne hogy a munkásnők keresetük elvonassék."

A Breier -Münz házaspárnak négy gyermeke született: Aurél (1882 - 1886), Kornél (1885 - 1959), Ilonka (1889 - 1944), Júlia (1896 - 1983).

A "fekete bárány"

Kornél volt a család "fekete báránya". Anyám a vele készült interjúban erre így emlékezett: "Volt egy Kornél nevű fiúk, akit az egész család kitagadott." De miért is? Az Arcanumban fellelhető újságcikkek és egyéb dokumentumok segítségével kirajzolódik a tékozló gyermek szokatlan életútja.

1911-es eljegyzésekor még a Törley Pezsgőgyár tisztviselője. Kornél hamar megértette az idők szavát. 1918-ban már harcos szakszervezetisként ír a Népszava közgazdasági rovatába. "Mondja ki az állam törvényben, hogy minden üzleti könyvelés állami monopólium és minden könyvelő fölesketett állami közeg; másrészt a létező rengeteg könyvelési rendszer helyébe „standard" állami könyvelések léptetendők... "

Március 24-én több napilap és a 8 Órai Újság is hírül adja: "Az oroszkai cukorgyár kifosztása. A diktatúra kitörése után Bársony Kornél harmincnégy éves magánhivatalnok, tanácsköztársasági megbízott elvállalta az oroszkai cukorgyár szocializálásának biztosi állását. Múlt év június havában Oroszkára utazott és a cukorgyár telepén azzal mutatkozott be. hogy maga köré gyűjtötte az ottani munkásokat, akik elölt a kommunizmus érdekében agitált, dicsőítette a vörös hadsereget, hangoztatta, hogy a gyár most már a népé, s ezáltal izgatás bűntettét követte el. A gyár igazgatóját, Schapringer Ignácot fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy állítson ki egy csekket félmillió koronáról, hogy ő ezt az összeget azután felvehesse. Ezt a félmilliót Bársony Kornél fel is vette, s ezenkívül a gyár tulajdonát képező cukorkészletet, 20 drb marhát, egy lovat, 18 drb sertést, 13 drb süldőt, 25 hordó benzint, igen sok szappant. habot, zsírt, árpát, 'kukoricát, kendermagot, zsákokat, szóval a gyár minden ingóságát el tulajdonította. Amidőn az. igazgató és ennek édesanyja méltatlankodtak eljárása miatt, mind a kettőt vörös-őrökkel letartóztatta és néhány napon keresztül fogva tartotta őket. Bársony Kornélt múlt év, augusztus 26-án letartóztatták. A királyi ügyészség izgatás. zsarolás. rablás; magánlaksértés bűntettével és személyes szabadság megsértésének vétségével vádolja. Ma tárgyalta ezt az ügyet; dr. Stocker Antal kúriai bíró tanácsa." Május 28-án a lap már az ítéletet is közli: a kúriai tanács 8 évi börtönbüntetéssel sújtotta.

Kornélnak Istvánffy Sándor személyében kitűnő ügyvédje lehetett, hiszen 1922 májusában "a kormányzó a büntetés hátralévő részét kegyelemből elengedte". A hírt a Budapesti Hírlap azzal magyarázta hogy Bársony "a tanácsköztársaság ideje alatt engedve az erőszaknak, szocializálta az Oroszkán lévő garamvölgyi cukorgyárat, (ám) sem a gyárnak kárt nem okozott, sem magának ebből 'hasznot nem szerzett.

A forradalmi kaland után Kornél valószínűleg Aradra tette át székhelyét, ahol különféle turisztikai kiadványok kiadójaként ügyködik. 1940-ben még a Turisták Lapjában szomorkodik a háború miatt "odaátra" került Arad és környéke miatt, de 1945. április végén már a MÁVAG Rt. Igazoló Bizottságának elnöke. Jól teljesít, hiszen rövidesen hasonló megbízatást kap a Telefongyár Rt.nél, a Ganz és Tsa Villamossági Gyárnál is. 1946 augusztusában már a Festék és Vegyipari Rt. igazgatósági tagja. 1953-ban könyve jelenik meg A kolloidgrafit és felhasználásai címmel. 1959-ben a család pár soros köszönetnyilvánítása adja hírül elhunytát az Esti Hírlapban. Az anyakönyvi halálozási bejegyzésében foglalkozásaként "tudományos munkatárs" szerepel.

A jogtudós asztalossegéd

Münz Emília két lányával, balra Ilonka, jobbra Julia (nagymamánk)

A Breier - Müncz házaspár másodszülött gyermeke és az első leány a családban, Ilonka, 1889-ben született, 1914-ben házasodott össze Huber Elemérrel. Rendszeres hétvégi ebédvendégünk, "Elemér bácsi", ahogy mi, gyerekek ismertük, anyánk visszaemlékezése szerint jó módú keresztény családból származott, szinte érthetetlen, hogy miként került össze a jó módúnak éppenséggel nem tekinthető, zsidó Breier család sarjával. Anyánk szerint Ilona a megtestesült jóság volt, hihetetlenül kulturált, olvasott és mindemellett felülmúlhatatlan háziasszony.

Dr. Huber Elemér a Szentmiklóssy Géza által szerkesztett Magyar feltámadás lexikona szerint Budapesten született 1897-ben, középiskoláit a Markó utcai gimnáziumban, egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol jogtudományi doktori diplomát szerzett, majd 1914-ben ügyvédi vizsgát tett. 1918-tól a budapesti Ügyvédi Kamara bejegyzett tagja. Tanulmányainak befejezése után a Hitelbank jogügyi osztályára vették fel, ahonnan 1920-ban a Hermes bankba került. Az I. világháború kitörésekor bevonult, és az orosz fronton teljesített katonai szolgálatot, az uzsoki harcokban megsebesült és később hadifogságba esett. Négy éven át fogolytáborokban sínylődött, végül 1918 májusában sikerült sok viszontagság után hazaszöknie. Mint főhadnagy szerelt le.

A képen elöl Elemér, itt a sógornőjével, Breier Júliával és a sógorával.

Anyánk emlékezete szerint "Elemér ajándékba a szifiliszt hozta haza a frontról a feleségének", aki - a nagy hírű Verebély professzor betegeként - a terápia részeként ezután kilenc hónapon át gipszágyban feküdt. A házaspárnak nem született gyermeke. Ilonka 1937-ben kikeresztelkedett, de a zsidó törvények következményeit így sem úszhatta meg, noha a férje - ezt meg kell adni - minden lehetséges módon támogatta az egyre több nehézséggel küszködő családot. Elemér, aki egyébként öt nyelven beszélt, írt, olvasott - ekkor már több nagyvállalat igazgatóságában, felügyelő bizottságában is tag volt, ügyvédi praxisát és a Hermes bankcsoportnál betöltött jogtanácsosi pozícióját a II. világháború végeztével is megtartotta. A háborús években a lehetőségeihez mérten nagyon sok üldözött barátján, ügyfelén, cégtársán igyekezett segíteni.

Feleségét - úgy tudni - Budapest ostromának utolsó napjaiban, 1945 januárjában kapta el egy nyilas különítmény. Az újpesti rakparton lőtték a Dunába. A holttá nyilvánítási bírói végzésben - ahol a nevét Breuernek írják - az elhalálozást 1945. március 15. dátummal határozták meg.

Elemér egész életében lelkes természetjáró volt, a Magyar Turista Egyesületben is fontos funkciókat töltött be, a turisztikai szaklapokban rendszeresen publikált saját felvételeivel illusztrált úti beszámolókat, túra-leírásokat, beszámolókat veszélyes hegymászó kalandjairól. Arra a kegyetlen próbatételre azonban ő sem számíthatott, amit a sors rótt ki számára a kommunista hatalomátvétel után.

1948-ban nyugállományba helyezték, ettől kezdve még egy ideig ügyvédként tevékenykedett. 1951-ben - mint az "egykori elnyomó rendszer kiszolgálóját" kitelepítették, Szalag utcai lakását, bútorait, képgyűjteményét köztulajdonba vették. Nagyfügeden és Érden végzett kényszermunkát. 1953-ban a nyugdíját megvonták. Apánk - akkor már a pártberkekben is jól pozicionált orvos - 'felső" kapcsolatai révén igyekezett közben járni Elemér érdekében. A mátrai kőbányából végül elengedték, a lakását, az ingóságait persze nem kapta vissza. Más munkalehetőség híján fizikai munkát vállalt: betanított munkásként dolgozott 1967 júniusáig a BME Dísz téri diákotthonának asztalosműhelyében.

Késői elégtételként 1968. szeptember 16-án az ELTE tanévnyitó ünnepi közgyűlésén Huber Elemér is aranydiplomát kapott, ami persze nem a hatalom kegyéből történt, hanem az ügyvédként ledolgozott évek alapján a vonatkozó jogszabályok alapján is megillette.

A kényszermunka végeztével eleinte albérletben lakott, majd apánk szerzett számára egy kis lakást a Lövőház utcában. 1970 februárjában halt meg: "Az már a saját lakása volt, és ott halt meg. Ott fulladt a kádba, amikor szívrohamot kapott" - mesélte anyánk.

Google Sites

Report abuse