A Breier - Münz ág

Anyai dédszüleinkről van szó, egészen pontosan a nagymama szüleiről. Róluk alig tudunk valamit, anyánk - már többször idézett visszaemlékezéseiben - csak a "pesti" nagymamáról, Münz Emíliáról beszélt: "Én a nagymamát már, mint özvegy asszonyt ismertem..."

A dédnagyapa, Breier (Breuer) Dávid 1852-ben született Aradon. Szülei Breier Salamon és Büchler Júlia. Dávid bőrkereskedőként Aradon és Nagyszebenben üzletelt, a jelek szerint nem túl sikeresen, mert cégei rendre csődbe vagy csődközelbe kerültek. Idővel Budapestre költözött, és 1880-ban feleségül vette Münz Emíliát. Üzleti működését azonban a frigy sem lendítette fel, sőt 1881 októberében már a feleségével közös cége is csődeljárás alanya lett. Dávid elhalálozásának helye, időpontja nem ismert, a családi relikviák között sincs erre vonatkozó dokumentum. Feleségének 1937. évi halálozási bejegyzésénél a férj már "néhai" előtaggal szerepel.

A dédnagymama, Emília (1856 - 1937) felmenői viszont viszonylag pontosan nyomon követhetők. Apja, Münz Mór, (1831 Nagykároly, - 1905 Budapest), felesége Goitein Matild (1834 Hőgyész - 1900 Budapest). Ismertek Mór szüleinek a nevei is: Münz Jakab és Stern Ráhel.


A csipkegyáros

A jelek szerint Münz Mór vállalkozásai sikerrel jártak. Pest belvárosában, a Dorottya utcában működött - egy 1871-es hirdetés szerint már 14 éve - nagy fehérnemű üzlete. 1873-ban részt vett a bécsi világkiállításon is. A Hon korabeli tudósítója is elálmélkodott Münz Mór csipkéi és ingei láttán. " Ez ingek meglepően vannak hímezve, hanem van köztük olyan is, melynek az ára 150 Frt." (A Világkiállítás belépőjegyei 50 krajcárba kerültek. Egy akkori forint ma kb. 3500 Ft. értékével egyenlő.) A Magyar Újság tudósítója pedig így ír: "Balra egy nagyobb szekrény előtt állunk meg, ez Münz Mór pesti fehérnemű gyáros ki­állítása. Münz ur igen gyakorlati ember és nem csinált valami diszkirakatot a kiállításra készült tárgyakból; hanem bemutatja valamennyi gyártmányait a legdrá­gábbtól a legolcsóbbig, így találunk tehát itt férfi és női inget, melynek darabja 150 forint; de találunk szí­nes ingeket, melyek kiviteli czikket képeznek, és me­lyek tuczatja csak 15 forint." Sikerei ellenére 1883-ban "teljes végeladással" kínálja teljes üzletberendezését "az üzlet feloszlatása miatt". A hirdetésben ez a mondat is szerepel: "Míg a végeladás tart, megrendelések elfogadtat­nak, ne hogy a munkásnők keresetük elvonassék."

A Breier -Münz házaspárnak négy gyermeke született: Aurél (1882 - 1886), Kornél (1885 - 1959), Ilonka (1889 - 1944), Júlia (1896 - 1983).


A "fekete bárány"

Kornél volt a család "fekete báránya". Anyám a vele készült interjúban erre így emlékezett: "Volt egy Kornél nevű fiúk, akit az egész család kitagadott." De miért is? Az Arcanumban fellelhető újságcikkek és egyéb dokumentumok segítségével kirajzolódik a tékozló gyermek szokatlan életútja.

1911-es eljegyzésekor még a Törley Pezsgőgyár tisztviselője. Kornél hamar megértette az idők szavát. 1918-ban már harcos szakszervezetisként ír a Népszava közgazdasági rovatába. "Mondja ki az állam törvényben, hogy minden üzleti könyvelés állami monopólium és minden könyvelő fölesketett állami közeg; másrészt a létező rengeteg könyvelési rendszer helyébe „standard" állami könyvelések léptetendők... "

Március 24-én több napilap és a 8 Órai Újság is hírül adja: "Az oroszkai cukorgyár ki­fosztása. A diktatúra kitörése után Bársony Kornél harmincnégy éves magánhivatalnok, tanácsköztársasági megbízott elvállalta az oroszkai cukorgyár szocializálásának biztosi állását. Múlt év június havában Oroszkára utazott és a cukorgyár telepén azzal mutatkozott be. hogy maga köré gyűjtötte az ottani munkásokat, akik elölt a kommunizmus érdekében agitált, dicsőítette a vörös hadsereget, hangoztatta, hogy a gyár most már a népé, s ezáltal izga­tás bűntettét követte el. A gyár igazga­tóját, Schapringer Ignácot fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy állítson ki egy csekket félmillió koronáról, hogy ő ezt az összeget azután felvehesse. Ezt a félmilliót Bársony Kornél fel is vette, s ezenkívül a gyár tulajdonát ké­pező cukorkészletet, 20 drb marhát, egy lovat, 18 drb sertést, 13 drb süldőt, 25 hordó benzint, igen sok szappant. habot, zsírt, árpát, 'kukoricát, kendermagot, zsákokat, szóval a gyár minden ingóságát el tulajdonította. Amidőn az. igazgató és ennek édesanyja méltatlankodtak eljárása miatt, mind a kettőt vörös-őrökkel letartóztatta és néhány napon keresztül fogva tartotta őket. Bársony Kornélt múlt év, augusztus 26-án letartóztatták. A királyi ügyészség izgatás. zsarolás. rablás; magánlaksértés bűntettével és szemé­lyes szabadság megsértésének vétségével vádolja. Ma tárgyalta ezt az ügyet; dr. Stocker Antal kúriai bíró tanácsa." Május 28-án a lap már az ítéletet is közli: a kúriai tanács 8 évi börtönbüntetéssel sújtotta.

Kornélnak Istvánffy Sándor személyében kitűnő ügyvédje lehetett, hiszen 1922 májusában "a kormányzó a büntetés hátralévő részét kegyelemből elengedte". A hírt a Budapesti Hírlap azzal magyarázta hogy Bársony "a tanácsköztársaság ideje alatt engedve az erőszak­nak, szocializálta az Oroszkán lévő garamvölgyi cukorgyárat, (ám) sem a gyárnak kárt nem oko­zott, sem magának ebből 'hasznot nem szerzett.

A forradalmi kaland után Kornél valószínűleg Aradra tette át székhelyét, ahol különféle turisztikai kiadványok kiadójaként ügyködik. 1940-ben még a Turisták Lapjában szomorkodik a háború miatt "odaátra" került Arad és környéke miatt, de 1945. április végén már a MÁVAG Rt. Igazoló Bizottságának elnöke. Jól teljesít, hiszen rövidesen hasonló megbízatást kap a Telefongyár Rt.nél, a Ganz és Tsa Villamossági Gyárnál is. 1946 augusztusában már a Festék és Vegyipari Rt. igazgatósági tagja. 1953-ban könyve jelenik meg A kolloidgrafit és felhasználásai címmel. 1959-ben a család pár soros köszönetnyilvánítása adja hírül elhunytát az Esti Hírlapban. Az anyakönyvi halálozási bejegyzésében foglalkozásaként "tudományos munkatárs" szerepel.


A jogtudós asztalossegéd

Münz Emília két lányával, balra Ilonka, jobbra Julia (nagymamánk)

A Breier - Müncz házaspár másodszülött gyermeke és az első leány a családban, Ilonka, 1889-ben született, 1914-ben házasodott össze Huber Elemérrel. Rendszeres hétvégi ebédvendégünk, "Elemér bácsi", ahogy mi, gyerekek ismertük, anyánk visszaemlékezése szerint jó módú keresztény családból származott, szinte érthetetlen, hogy miként került össze a jó módúnak éppenséggel nem tekinthető, zsidó Breier család sarjával. Anyánk szerint Ilona a megtestesült jóság volt, hihetetlenül kulturált, olvasott és mindemellett felülmúlhatatlan háziasszony.

Dr. Huber Elemér a Szentmiklóssy Géza által szerkesztett Magyar feltámadás lexikona szerint Budapesten született 1897-ben, középiskoláit a Markó utcai gimnáziumban, egyetemi tanulmányait a bu­dapesti tudományegyetemen végezte, ahol jogtudományi doktori dip­lomát szerzett, majd 1914-ben ügyvédi vizsgát tett. 1918-tól a budapesti Ügyvédi Kamara bejegy­zett tagja. Tanulmányai­nak befejezése után a Hi­telbank jogügyi osztályára vették fel, ahonnan 1920-ban a Hermes bankba került. Az I. világháború kitörésekor bevonult, és az orosz fronton teljesített ka­tonai szolgálatot, az uzsoki harcokban meg­sebesült és később hadifogságba esett. Négy éven át fogolytáborokban sínylődött, végül 1918 májusában sike­rült sok viszontagság után hazaszöknie. Mint főhadnagy szerelt le.

A képen elöl Elemér, itt a sógornőjével, Breier Júliával és a sógorával.

Anyánk emlékezete szerint "Elemér ajándékba a szifiliszt hozta haza a frontról a feleségének", aki - a nagy hírű Verebély professzor betegeként - a terápia részeként ezután kilenc hónapon át gipszágyban feküdt. A házaspárnak nem született gyermeke. Ilonka 1937-ben kikeresztelkedett, de a zsidó törvények következményeit így sem úszhatta meg, noha a férje - ezt meg kell adni - minden lehetséges módon támogatta az egyre több nehézséggel küszködő családot. Elemér, aki egyébként öt nyelven beszélt, írt, olvasott - ekkor már több nagyvállalat igazgatóságában, felügyelő bizottságában is tag volt, ügyvédi praxisát és a Hermes bankcsoportnál betöltött jogtanácsosi pozícióját a II. világháború végeztével is megtartotta. A háborús években a lehetőségeihez mérten nagyon sok üldözött barátján, ügyfelén, cégtársán igyekezett segíteni.

Feleségét - úgy tudni - Budapest ostromának utolsó napjaiban, 1945 januárjában kapta el egy nyilas különítmény. Az újpesti rakparton lőtték a Dunába. A holttá nyilvánítási bírói végzésben - ahol a nevét Breuernek írják - az elhalálozást 1945. március 15. dátummal határozták meg.

Elemér egész életében lelkes természetjáró volt, a Magyar Turista Egyesületben is fontos funkciókat töltött be, a turisztikai szaklapokban rendszeresen publikált saját felvételeivel illusztrált úti beszámolókat, túra-leírásokat, beszámolókat veszélyes hegymászó kalandjairól. Arra a kegyetlen próbatételre azonban ő sem számíthatott, amit a sors rótt ki számára a kommunista hatalomátvétel után.

1948-ban nyugállományba helyezték, ettől kezdve még egy ideig ügyvédként tevékenykedett. 1951-ben - mint az "egykori elnyomó rendszer kiszolgálóját" kitelepítették, Szalag utcai lakását, bútorait, képgyűjteményét köztulajdonba vették. Nagyfügeden és Érden végzett kényszermunkát. 1953-ban a nyugdíját megvonták. Apánk - akkor már a pártberkekben is jól pozicionált orvos - 'felső" kapcsolatai révén igyekezett közben járni Elemér érdekében. A mátrai kőbányából végül elengedték, a lakását, az ingóságait persze nem kapta vissza. Más munkalehetőség híján fizikai munkát vállalt: betanított munkásként dolgozott 1967 júniusáig a BME Dísz téri diákotthonának asztalosműhelyében.

Késői elégtételként 1968. szeptember 16-án az ELTE tanévnyitó ünnepi közgyűlésén Huber Elemér is aranydiplomát kapott, ami persze nem a hatalom kegyéből történt, hanem az ügyvédként ledolgozott évek alapján a vonatkozó jogszabályok alapján is megillette.

A kényszermunka végeztével eleinte albérletben lakott, majd apánk szerzett számára egy kis lakást a Lövőház utcában. 1970 februárjában halt meg: "Az már a saját lakása volt, és ott halt meg. Ott fulladt a kádba, amikor szívrohamot kapott" - mesélte anyánk.