Emlékképek Hirschlerekről
Révkomárom
BOGNÁR IMRÉNÉ BARTAL IBOLYA (1942) visszaemlékezése
…Talán mi voltunk az elsők, akik ily módon „vertek gyökeret” a faluban, s talán később jött még néhány család, akik már más helyütt is próbálkoztak letelepedéssel. Röviddel odaérkezésünk után alkalom adódott volna, hogy apám megvásároljon egy üresen álló házat, amelyhez egy kisebb üzlethelyiség is tartozott.
A komáromi zsinagóga
Álmaiban látta már, hogy itt talán tanult szakmáját, a hentesmesterséget is folytathatná. A ház előtte egy Hirschler nevű emberé volt, aki már nem térhetett vissza. Közben nagyanyám intézkedése, utánjárása folytán egyenként, darabonként átkerültek a régi hentesüzlet kellékei: a gyönyörű porcelánfogasok, a pult, a húsvágó tőke, a jéggel működő hűtőláda, szerszámok, és még a nekem oly kedves, rózsaszínű kerámiamalacka is. Ezeket is az áttelepülő családok juttatták át saját bútoraik mellett Komáromig, onnan fuvarozták aztán Ászárra. A hentesüzlethez már majdnem minden együtt volt, de a „fészekrakást” elölről kellett kezdeni, hisz a bútoraink egytől-egyig ottmaradtak.
De hát ez az egész csak egy szép álom maradt, mert bár egy ideig ebben a bizonyos házban lakhattunk, megváltoztatott mindent az államosítás. A kiszemelt ház többé nem volt eladó, a hentesboltnak berendezett helyiség (úgy tudom, előttünk is ezt a célt szolgálta), úgy ahogy volt, saját felszerelésünkkel együtt az „állam bácsié” lett. Lefoglaltak mindent, néhány megmentett, jó minőségű henteskés, fenőacél, hurkatöltő kivételével. Újra csak ennyink maradt!
Egyszóval, a Hirschler-házat államosították, később tejcsarnok lett.
Törökbálint
Ficsór Bálint helytörténész (1909-2010) "Lábuk nyomát befújta a szél?" címmel 2004-ben monográfiát jelentett meg a törökbálinti zsidók sorsáról. Ebből idézünk néhány visszamlékezőt.
Gigler József: ....."Hirschler Móric nem lépett a szorgalmas Ecksteinek nyomába, olyan ószeres féle típusú ember volt. Apámnak a Vasút utcában volt kocsmája, a sörméréskor a poharakról lehúzott habot, tálca-csurgalékot az úgynevezett "hansl"-t félre tette, mert arra Móric a vonattól jövet mindig számított. A zsidókkal a törökbálintiak jó kapcsolatban voltak, de a másságuk miatt a svábok - főként a gyerekek - gyakran csúfolták őket, ám azt sértődés nélkül tudomásul vették..."
Gergeténé Joszt Erzsébet: ... "Hirschler Mancira is emlékszem, helyes, takaros lány volt. Ő csinált kézimunka előnyomást a sváb lányoknak és asszonyoknak. Apja Móric magas, szikár ember volt, gyűjtötte a nyúlbőrt...."
Vági József: ... "Hischlerékre is emlékszem. A fiú-iskolához az ő boltjuk volt legközelebb, oda mentünk cukorkáért. Édesanyám valaha szolgált náluk. Hirschler Móric vállán egy kis dézsával járkált a faluba és kiabálta: 'Túrót vegyenek, túrót vegyenek.'"...
Boldogné Weigl Anna: "Az öreg Hirschler Fáni jó időben rendszerint kint üldögélt az utcán, görbebot volt nála. Féltünk tőle, mert amikor elhaladtunk mellette, elkezdtük a mondókát, hogy:
"Fáni néni babot főz, segge lyukán jön a gőz."
Persze, hogy a bottal ezért megkergetett minket. Amikor meghalt, egy ládába tették és egy stráfkocsin vitték ki a zsidótemetőbe. Valaki azzal ijesztgetett, hogy vigyázzatok, mert kinyúl a görbebotjával és beránt.... ... Arra emlékszem, hogy amikor elhajtották őket, a törökbálintiak közül sokan sírtak, de volt olyan is aki megköpködte a szegény zsidókat."
Taffernerné, Czeis Anna: "Hirschler Móricra is emlékszem, Ő elütött a rokonaitól, nem vették komolyra, sokan kinevették. Édesanyjával is volt valami baj, mindig hajtogatta, hogy "Musz ich strebele". Hirschler Manci az egy szép és kedves lány volt. "
Kiegészítésképpen idézet Zeiss Ferenc Törökbálint - Egy nagyközség története c. könyvéből:
Törökbálint egyik legtehetősebb polgára, Eckstein Dezső, zsidó vallású volt. Az első, 1883-as összeírásnál a községben élő zsidók száma nincs megadva, őket furcsa módon a székesfehérvári hivatal tartotta számon. 1944 nyarán a helységben élő összes zsidó lakost elhurcolták, a legfiatalabb egy 1942. január 24.-én született, kétéves kislány, a legidősebb zsidó lakos pedig 1884-es születésű, 60 éves volt. Összesen 52 személyt hurcoltak el Lengyelországba, és az embertelen rezsim parancsára az auschwitzi haláltáborban 1944. augusztus 13-án megölték őket. Az 1944. nyarán folyó üldöztetéskor ennek a budai hegyeknél fekvő idilli sváb községnek a lakosai sem tanúsítottak más magatartást, mint fél Európa más falvaiban és városaiban.
Moson vármegye
Páratlan gazdagságú dokumentációt gyűjtött össze a http://www.mosonjews.documents.net.au weboldal készítője, Kovács Sándorné, Back Irén. A mosoni zsidóság tragikus sorsát feldolgozó kézirat egyik fejezete a helybéliek visszaemlékezéseit közli a velük egy közösségben élő zsidó családokról. Íme egy jellemző részlet.
Nagy Dezső: szeretettel beszélt azokról az emberekről, akik Darnózselin éltek. “Sági József falubeli lakos említette nekem, hogy Hirschler Oszkárnak a bátyja, Jenő, aki Budapesten élt. Sajnos a címét nem tudom. Arra emlékszem, hogy beszélték Hirschler Oszkárról, hogy körülbelül a 40-es években, infarktusban halt meg. ... Hirschler lányokról, Ilonáról és Rózsiról ismerősömtől hallottam, hogy a lányokat Ausztriába vitték, ott vonatokat takarítottak. Az egyik lány rosszul lett, meghalt. A másik lány nagyon megijedt és az is meghalt.
A képen a darnózseli Hirschler-lányok: balról Rózsi, jobbról Ilona, középen Géza menyasszonya.
Jól emlékszem arra, hogy 1945. január elején Hirschler László átvonult a falunkon a munkásszázadával. Megkeresett, hisz mi jó barátságban voltunk. Édesanyám útravalót akart készíteni, de nem fogadta el, mert elmondta, hogy mint szakács dolgozik és nincs hiánya élelmiszerből. Egy német tiszt a sofőrjével lakott nálunk, akik a novákpusztai katonai javítóműhelyt vezették. A német tiszt látta Lacit és a ruháján a sárga csillagot, megkérdezte, hogy ki ő? Édesapám elmondta, hogy nagyon rendes ember, a családja is az, itt volt kocsmájuk a faluban. A tiszt szerencsére nem csinált ügyet a dologból, nem lett bajunk.
1950-ben felkeresett egy Spitzer nevű férfi Győrből és Hirschler Géza után érdeklődött. Mondta, hogy egy munkásszázadban voltak. Említette, hogy sorozatlövéssel több kivégzésre került sor, ő szerencsére életben maradt. De nem tudja, hogy mi lett Gézával? Az eset Ausztriában történt. Spitzer úr apja Győrben hentes és mészárosként dolgozott. Sajnos, mi semmit sem tudtunk Gézáról és a többiekről sem mondani.
Együtt a falu lakóival barátságban. Középen ül, kalap nélkül, Hirschler Oszkár.
Nagyon sok emlék keveredik bennem, a korábbiak vidámak, amikor még együtt éltek közöttünk a zsidók és nem különböztették őket. A Hirschler és a Farkas családot deportálták, közülük senki sem jött vissza. A II. világháború áldozatai nincsenek táblára vésve. Emlékezem rájuk: özv. Hirschler Oszkárné sz. Berger Gizella, Lipót 1892., és gyermekei: Hirschler Ilona sz. Darnózseli 1914., Hirschler Rozália sz. Darnózseli, 1917., Hirschler Géza sz. Darnózseli, 1916. (meghalt: Ágfalván, közmunkaszolgálaton 1945. 02. 15. – 6/1996. Holocaust Füzetek), Hirschler László sz. Darnózseli, 1921.
Galánta
DEUTSCHOVA ROZÁLIA visszaemlékezése
…A Buxbaum udvaron állt a templom, a jesiva és a rabbi háromszobás lakása. Az udvarban volt egy konyha, aztán két helyiségben a bóherok tanultak. A templom másik oldalán volt a menza és a héder, ahova a fiatalabb gyerekek jártak. A menzán étkeztek a bóherok és a szegények. Az udvarban egy maceszsütöde, elöl pedig egy mészárszék volt. A mészárszék tulajdonosa a férjem bácsija, a Hirschler volt. Az udvar végében lakott a sakter, akit Weinsteinnek hívtak, és a Buxbaum rabbi fia. Amikor Galántára kerültünk, mi is itt laktunk. Később el kellett mennünk onnan, mert egy Schlafstubét rendeztek be ott a snorreroknak és a szegényeknek.
