Legutóbbi webhelytevékenységek

Főoldal‎ > ‎Nyelvtan‎ > ‎

Tárgymutató mondókák

Mondókába foglalt szabályok

hátra tovább

a tartalomjegyzékre
legelőre
leghátra

Palackba zárt szellem
Palackba zárt szellem
Végig kijárta az iskolát, megtanult mindent, amit csak megtanulhatott.


Az alább található táblázatok tárgymutatóként szolgálnak a webhelyen tárgyalt nyelvtani és egyéb szabályokhoz. A hozzájuk rendelt mondókák a szabályok könnyebb tudatosítását hivatottak elősegíteni. A cikkek maguk, mint azt már a nyelvtan tartalomjegyzékénél is megemlítettük, kevésbé előíró jellegűek, mint inkább magyarázóak.

Ahol szükséges, ott feltüntetjük az érintett toldalékokat is archifonémák alakjában.

Magánhangzó-harmónia és mássalhangzó-azonosulás

Hangrend



Borúsan áll alul a hajón /
És fenyít minket, mint egy /
Tűkön ülő.
mély hangrendű szavak /
magas hangrendű szavak /
magas hangrendű kerek szavak
-a-, -á-, -o-, -ó-, -u-, -ú- /
-e-, -é-, -i-, -í- /
-ö-, -ő-, -ü-, -ű-

Illeszkedés



Magas magasan marad, mélyből és kevertből mély lesz. egynemű szavak
Összetett tettre tétet tesz. összetett szavak
Sok híd alatt mély a víz. egytagú szavak -í-, -i-
A férfiak célja egy héja. 3 kivétel
A kerek képű külföldi a mélybe esik. idegen szavak -e-, -i-
Egy párizsi mehet balettre vagy balettra. kötetlen -e-, -é-, -i-

Archifonémák



Ez az, ott egy kövön ül s butul V. A = {a, e}, O = {o, e, ö}, U = {u, ü} /
V = A + O
-A-, -O-, -U-; -V-

Mássalhangzók*



Avval a zagyva babbal. teljes azonosulás -v-, -z-
Egy kaptárban méhvel kell számolni, de lehet mézzel is. részleges azonosulás -h & -v-
Hó havat takar. hosszú magánhangzóra végződő egytagú szavak -v-
Az ajtó a ház ajtaja. tővégi változás -ó-nál -aj
Fő a főnök feje. tővégi változás -ő-nél -ej

Magánhangzó-kiesés*



A három hal a harmadik halomba van halmozva. -om-re végződő szavak -m-

Irányhármasság

Nem vagyunk itthon, de otthon leszünk, ha hazamegyünk. a „haza” helye
Zárt térben nyitott térre megyünk. helyileg belül vagy felül

Térbeli elhelyezés**



Arra megy otthon-ról. valamin felül -rA, -On, -Ól
Hoz-nál kenyeret a péktől? valami mellett -hOz, -nÁl, -tÓl
Abba, babban, zabból. valamin belül -bA, -bAn, -bÓl
A gazdi az asztal alá néz. /
Ott, az asztal alatt fekszik a kutyája. /
Az megunja, és kimászik az asztal alól.
valami alatt -Á /
-((V)t)t /
-Ól

Esetek**



A quorsivum megy a sublativusra, az allativushoz, és az illativusba. hova?
A quossivum a superessivumon, az adessivumnál, és az inessivumban van. hol?
Az undecessivum a delativusról, az ablativustól, és elativusból jön. honnan?

Esetrendszer

Alany tárgynak tárgyát kéri. alany-, részes és tárgyeset** ∅, -nAk, -(V)t
Esetenként a névmásom nem más, mint a ragozott ragom. személyes névmások
Egyke, sokak és a sógorék. egyes és többes szám, valamint gyűjtőképző** ∅, -(V)t, -ék
Számos dolog egy dolog. számnév egyeztetése
Ha a névszó állítmány, akkor a névszók állítmányok. névszói állítmány egyeztetése
Neki van egy lova, ami ezért az övé. birtokos eset részes esettel vagy anélkül**
Az én lelkem nem az enyém lelke. birtokos névmás
Mondja a birtokos eset: – A tulajdonosaimé vagyok. birtokos eset
Ha valakinek van valamije, akkor az a valami valakié. objektív és szubjektív birtokos eset -(j)A, -é
Macskával él, kutyául érzi magát, de egérként viselkedik. comitativus-instrumentalis, essivus-modalis és essivus-formalis** -vAl, -Ul, -ként
Ilyen kevés pénzért ameddig dolgozik, bolond teszi magát. causalis-finalis, terminalis és translativus-factivus** -ért, -ig, -vÁ
12-re megyünk az étterembe, ½1-kor ebédelünk, és 1-től jól leszünk lakva. időhatározó: sublativus, temporalis és ablativus** -rA, -kor, -tÓl
Hetekig, hónapokon keresztül, évek múlva. időhatározó: terminalis, superessivus és névutó** -ig, -On, ~
Eddig úgy volt, hogy az egész idő alatt egy percet se kellett várni. időtartam: terminalis, névutó és tárgyeset** -ig, ~, -(V)t
Ezt, azt mindig ragozzuk. a mutató névmás egyeztetése

Tulajdonság**

A harmadik szabad, kétszer az kényszer, egyébként meg egyenként. sorszámnév, szorzóképző és distributivus -Vdik, -szOr, -Vnként
Pista, húszat ad az ikra. dátum: augusztus huszadika -Ad, -ik, -A
Szép, szebb, legszebb, nem mindig a szebbik a legeslegszebbik. a melléknevek közép-, felső és legfelső foka -((Ab)b)[ik]
Vérvörös szeme vörösen forog. szóképzés: főnév → melléknév → határozószó -(V)s, -(V)n
Rögvest mondván, egyből kimondva, könnyű azt mondani. határozószó, igei határozószó és főnév
-ván, -va, -(A)ni
Előbb volt az elmúlt, most van a jelen levő, s ezután „fog lenni” a jövendő. ige és igei melléknév: múlt, jelen és jövő -((O)t)t, -Ó, -AndÓ

Cselekvés**

A hátad a tied, látod? személyragok 2. személy: -Vd
A korsó addig jár a kútra, még el nem törik. /
Avagy a gazdái eltörik.
paradigma, ige és igeragozás
Nézni nézném, tudni tudtam; ne jajongj már! feltételes, múlt idejű kijelentő és felszólító mód -n-, -t-, -j-
Hogy játszik-e? Játszhat? Játszania kell. kérdőszó, ható és módosító ige -e, -hAt, ~
Ha nem tudtad volna, még nincs megcsinálva, de meg fogjuk csinálni. létige
Lehet látni, ha szabad csinálni, meg kell tenni. engedély ~
Szeretném tudni, mit akart tőlem. kívánság ~
Az értelmetlen, aminek nincs értelme, vagy tilos. tagadás -(A)t(A)lAn, ~, ~
A vadállat vadászgat, a vadász meg rá vadászik. szóképzés: névszó → ige → ikes ige
Az aki mosakszik, azt nem mosdatják, tehát nem mosatik. visszaható, műveltető és passzív ige -(A)kOdik, -(t)At, -(t)Atik
A látogató nézeget. három szótag* -gAt

Mondatfelépítés

Van új a nap alatt, pedig semmi sem új. névszói állítmány
Az ige lényegre vár. Fogarasi-törvény
Kimondottan ki akarta mondani, de mégsem mondta ki. igekötő: kijelentés, segédige és tagadás
Megmondtam? Meg. /
Mondd meg, ki mondta meg.
igekötő: kérdés, felelet, /
felszólítás és kiemelés
A magyar az, aki magyaráz, de fordítva ragaszt. ragozási elv

Igeragozás

Az önző névmás sem más, mint egy-két nyomaték. a személyes névmások használata
Te és én, mi szubjektíve egyek vagyunk a passzivitásban. ami szubjektív
Ő, ön, azt meg amelyik, az objektívan aktív. ami objektív
A szubjektív múlt fordítva aktív. fordított igenem
Íme meglettem, megvagyok, és meg is leszek. befejezett cselekvés meg-

Személyragok***

(rendesen ebben a sorrendben: objektív, szubjektív)


m, ez én vagyok! egyes szám 1. személy -Vm, -Vk
Látod, te látsz engem, és én látlak téged. egyes szám 2. személy és bizalmas alak -Vd, -sz, -lAk
Úgy látszik, ön nem látja magát. egyes szám 3. személy szubjektív (ikes ige), objektív -ik, -ja
Látjuk, amit eszünk, iszunk. többes szám 1. személy -jUk, -Unk
Látjátok, most megkaptátok! többes szám 2. személy -játok, -tÁtOk
Mondják, adnak nekik? többes szám 3. személy -ják, -nAk, -ik
Ennek mennie kell. részes eset igei főnévvel -nAk, -A

Felszólító mód***



Adjál magadtól, vagy adj muszájból! kérés vagy parancs* -j(Ál)
Ne ossz, de osztozz. -szt és sziszegő hangok után* -ssz, -zz
A poharat ne tisztítsd, hanem töltsd tele. -t előtt mássalhangzó vagy hosszú magánhangzó* -ts
Aratónak mondják, hogy arasson. -t előtt rövid magánhangzó* -ss

A t-toldalékok megkülönböztetése



Láttá(to)k, amit kapta(to)k? múlt idő -tÁ(tO)k, -tA(tO)k
Futban futott a futtatott futár. névszó, múlt idő, műveltető és rendes ige -t, -((O)t)t, -(t)At, -t
A követ követ követ. főnév, tárgyeset és ige -(A)t, -(V)t, -(t)At
re tetőt, fordítva személy szerint hatot. a műveltető és ható jel sorrendje -(t)At, -hAt
Az altató jól elal-tat-hat-ta. műveltető, ható és a múlt idő jele -(t)At, -hAt, -t

Cselekvő és történő igék

Gyúlékony anyag meggyullad, ha meggyújtják. -(A)jt, -Ad
A folyó elárasztja a partot amikor megárad. -Aszt, -Ad
A lepke, ha repdes, repked is. -dOs, -kOd
Galilei így szól: – És mégis mozog a föld. /
Az inkvizíció válaszol: – Nem pedig az Úr mozgatja?
-gAt, -Og
Az inga ha lendítik, meglendül. -it, -ül
Dühít, ha dühöng. -it, -ng
Az esőt nem ejtik, hanem magától esik. -j(t), -sik
Amit bontanak, az bomlik. -nt, -((A)m)l

Rendhagyó igék

Tudd meg, hogy két N tesz-vesz. felszólító mód és sz-aorisztosz -d-, -sz-
Két N gyakran megy, gyön. lágyított tő -gy-
Ha jössz, ne csak jöjjél, hanem gyere is. kijelentő, kötő és felszólító mód egyes szám 2. személy -ssz, -jj, -gy-
Eszes ige töve sokszor buta. -sz- nélküli igei főnév
Tudni a túsz is tudva tudja. d-sz-v ige (maga tudni nem az) -d-, -sz-, -v-

Hangtan

Intonációs típus Hozzátartozó mondattípusok
1 Felszólítjuk a kijelentést, hogy csökkenjen a dallama.
2 A kérdőszó kiemelt kívánsága a csökkenő türelmetlenség.
3 Le, fel, le a közepén, /
Eldöntendő kérdés a rákérdezés.
4 Tessék, le-fel tartva bizonytalanul kínáljuk a választékot, majd megismételjük a kérdést.
4/5 Tessék, le-fel, vagy halló, fel-le? /
Összetett vagy rövidített-e a kérdés?
5 Udvarias kérdés: optimizmus fel, vagy kétely le?

Egyéb hivatkozások

Ezeket a szabályokat a ragmagyarázó szótár „Rövidítések” című fejezetében, legtöbbször a Reg…-gel kezdődő szabályok között találhatjuk meg.

** Ezek a szabályok a ragmagyarázó szótár „Nyelvtani táblázat”-ából származnak.

*** Ehhez lásd a ragmagyarázó szótárban „A ragozás összetett elemei”-t.


| tovább |



joomla analytics

Document made with KompoZer  Creative Commons License
GAÁL Péter „Tanulj magyarul!hu” című webhelye Creative Commons Nevezd meg! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.
Kapcsolat    Impresszum    Felelősségkizárás