Tippek a szövegértéshez
A magyar mondat
Első pillantásra káosz?
(0) Hol volt, hol nem volt, messze földön, réges-régen volt egy vénséges vén anyóka.
Tehát legelőször is le kell szoknunk róla, hogy a mondat részeit ugyanazon a megszokott helyen keressük. Inkább próbáljuk meg minden egyes szó szófaját megállapítani a ragjai segítségével, hogy rájöjjünk a mondatban betöltött feladatára.Ki a tettes?
A szó egy névelő
(1) Kint élt a hegyek közt a kunyhóban, egy tisztásnak a szélén, egy falka libával.
Az anyóka minden áldott reggel fogta a botját, és kibicegett a vadonba.
A magyarban névelőt, amit ebben a funkciójában sohasem ragozunk, vagy közvetlenül egy főnév, vagy a hozzá tartozó jelző előtt találunk. A határozott névelő magánhangzóval kezdődő szavak előtt használt „az” alakját a távolra mutató névmástól az különbözteti meg, hogy ez utóbbi után még következik egy határozott névelő: az a tisztás.
Ez tulajdonképpen az egyik a két eset közül, amikor a névelő idegenek számára váratlan helyen lép fel. A másik eset a birtokos eset, melyben úgy az objektív tulajdon, pl. a botját, mint a személyes tulajdon névelőt igényelnek:
Neked még egyenes a hátad, könnyen jár a lábad: meg sem érzed. Eredetiben: „Du hast noch einen geraden Rücken (*der dein Rücken) und junge Beine (*die deine Beine): es wird dir ein leichtes sein.”
Ha a névelővel ellátott főnév alanyesetben van (nincs semmilyen esetragja), vagy nem egy birtok tulajdonosát képezi, akkor valószínűleg alannyal állunk szemben. Ilyen az (1). példa második mondatában az anyóka.
Ez a helyzet névszói állímányok, esetén, amikor hiányzik az ige: A liba madár „Die Gans [ist] ein Vogel”. Ha egy ilyen mondatban két névszót találunk névelővel, akkor természetesen mindig a főnév az alany: Az erdő a sötét (és nem valami más).
Ha a névelővel ellátott főnév tárgyragot visel, akkor az elemzést a következő bekezdéssel kell folytatni.
Különben a névelő valamilyen →határozó kezdetét jelöli: a hegyek közt, a kunyhóban, egy tisztásnak a szélén, egy falka libával, a vadonba.
Mit használ?
A cselekvés tárgya
- Egy magyar mondat megértését eleinte nagyon megnehezíti az amúgy is változékony morfológiájú szavak szabad szórendje. Indoeurópai szemmel nézve, már a legegyszerűbb magyar mondatok is költőinek hangzanak – vagy mintha Yoda (.eng) szájából hangzottak volna el:Mesekönyvet olvasok „Fairy tale book I read”.
(2) Azzal egy kis szelencét nyomott az ifjú kezébe. Amíg a szóvégi kettős -tt a múlt idő jele, addig az egyszerű -(V)t* mint rag leginkább egy tárgyesetet jelent, pl. egy kis szelencét.
Ennek ellenére a tárgyeset ragja nem mindig egyértelmű, miután a -tt tulajdonképpen csak egy alakja a -((O)t)t-nek (amiben a zárójelek a nem kötelezően előforduló részeket tartalmazzák):
- Az éveitől igazán nem várt volna ilyen élénkséget az ember (ige);
- Az anyóka 3 éve várat valakit: a hercegnő szüleit (ige);
- A hercegnő meglátta a kuckóból lett várat (főnév tárgyesetben).
Egy hasonló rag, mégpedig -(Vt)t →határozót, illetve névutót is jelenthet:
Ott a falka mögött baktatott a libapásztorlány.
Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a tárgyeset ragját egyes szám 1. és 2. személyű személyragoknál gyakran el is hagyjuk: kipihenheted magad.
Van viszont egy irányelv, ami ezt az egészet azért leegyszerűsíti: tárgyesettel rendelkező, teljes mondatokban mindig van igei állítmány.
A tárgyeset felismerése azért is fontos, mert belőle következik az alanyi vagy tárgyas ragozás használata, vagyis az →ige megfelelő ragja: a szelencét nyomta illetve egy szelencét nyomott.
Kinek van része benne?
Részes esetű főnév vagy többes szám 3. személyű ige
(3) Elmondta az ifjúnak a következő történetet: Három lánya volt a királynénak…
A -nAk rag járulhat egy →igéhez vagy egy főnévhez is. Egy igével így nézne ki:
Az öregasszony közben úgy simogatta a libáit, mintha édesgyermekei volnának.
Ha nem egy igéhez, hanem inkább főnévhez fűződik, akkor ez utóbbi részes esetben van. Ilyenkor lehetséges, hogy birtokos részes esettel állunk szemben. Ha ehhez mint állítmány a van létige valamelyik alakja tartozik, akkor ez más nyelvekben rendszerint a birtokigének felel meg, mint a (3). példa második mondatában: … volt a királynénak „die Königin hatte …”.
Ige nélkül viszont a részes esetben levő főnév egy összetett birtokos esethez tartozik; ilyenkor legalább az utolsó előtti birtokosnak részes esetben kell lennie: az öregasszony lányának a libái.
A magyarban létezik még egy úgy nevezett dativus ergativus (.eng) is, ami a ragozott igei főnév alanyát jelöli:
Gazdag ember gyerekének nem kell cipekednie. Eredetiben: „Reicher Leute Kinder brauchen es nicht zu tragen.”
Ha viszont csak a rendes részes esetről van szó, akkor az ilyen főnevet, mint a (3). példa első mondatában, →határozónak tekintjük: az ifjúnak.
Ki csinálja vagy kié?
(4) Szedd a lábad szaporán, ezt a batyut ugyan le nem akasztják többé a hátadról!
A magyar nyelv egyik jellemző tulajdonsága, hogy bármilyen tulajdont vagy – megszokottabb módon – cselekvést megszabott ragok által mindig egy adott személyhez rendel, mintegy helyettesítvén a személyes névmásokat. Az erre használt ragokat személyragoknak nevezzük:
- -Ok, -(V)m, -(U)nk;
- -(V)d, -Vl, -sz, -(V)tOk;
- -(j)A, -i(k), -nÁ, -nAk, -Ák.
Egy többes számú rag kicsit kilóg a fenti sorból: -(j)Uk. Ez a rag ugyanis cselekvésnél az 1. személyhez, míg tulajdonnál a 3. személyhez fűződik.
A (4)-es mondatban több helyen is előfordul személyrag: szedd, lábad, le nem akasztják.
Ha személyragra bukkanunk, még a következő lépésben meg kell állapítanunk, hogy nem határozói használattal állunk-e szemben.
Hogyan történik?
Határozók
(5) Örvendezve mentek gyorsan tovább, és csakhamar odaértek a házikóhoz.
Körülötte ott gubbasztottak a fehér libák, szárnyuk alá dugták a fejüket, és aludtak.
A határozók mintegy kiegészítő információként szolgálnak a mondatban leírtakhoz. Velük amúgy sokféle formában találkozhatunk:
- Igei határozóként, melynek -vA a ragja, mint örvendezve;
- Másodlagos határozóként, mely az -(A)n raggal képződött főnévből vagy melléknévből, mint gyorsan;
- Esetraggal ellátott névszóként (a →tárgyeset nélkül, →részes esetben pedig nem mindig), mint a házikóhoz;
- Névmásként működő határozóként, ami valamilyen a mondaton kívüli dologra vonatkozik. Az ilyen határozónak →személyragja van, mint körülötte;
- Névutóként, ami közvetlenül az előtte levő névszóra vonatkozik, mint szárnyuk alá;
- Elsődleges határozóként, mint csakhamar, amit mint olyat ismerni kell, vagy pedig aminek a következő lépésekkel be tudjuk határolni az ide tartozását.
Az utóbbi határozókat lehet fokozni is, mint a mellékneveket: tovább. Másodlagos határozóknál először a melléknevet fokozzuk, majd utána képezzük a határozószót: gyorsabban.
A névutóknál arra kell ügyelni, hogy az -Ú raggal képzettek nem határozók, hanem →melléknevek:
A legkisebbik királylány hófehér bőrű, rózsaszín arcú, gyöngy hajú volt.
Mi történik?
Az ige mint jelentéshordozó
(6) Só nélkül a legjobb étel sem jó.
Én úgy szeretem édesapámat, mint a sót.
Ebben a lépésben elérkeztünk ahhoz, hogy megvizsgáljuk a soron levő szó tövét. Ha igéről lenne szó, azt a toldalékok három csoportjáról látnánk:
- Egyes toldalékok, mint -hAt, -kOd, -Og, -Ong, -ít, -VlVg, -(V)ll, -dOs vagy -tAt kifejezetten cselekvésre utalnak;
- Mások, mint -Ad, -int, -Ul, -An vagy -(Á)sz nem egyértelműek, ami a képzett szavak szófaját illeti, ezért ezeknél nem lehetünk biztosak abban, hogy igével van dolgunk;
- Az -l, -t és -z képzők csoportja ugyan inkább igére vall, de ugyanakkor túl bonyolult is ahhoz, hogy itt felsoroljuk az összes lehetőséget. De viszont „A magyar nyelv agglutináló elemei” részletesen foglalkozik velük.
A képzett igék annyira jelentősek a magyar nyelv számára, hogy idegen eredetű szavaknál a főnevekkel ellentétben az igéknél mindig kell igeképzőt használni.
Tehát az előbbiek értelmében a (6). példának a második mondatában szeretem az ige. Az első mondatnak viszont egy úgy nevezett névszói állítmánya van, amiből rendszerint hiányzik az ige: sem jó.
Ki milyen?
A főnevek és melléknevek legutoljára
(7) Ha sírva fakadt, nem könny hullott a szeméből, hanem csupa igazgyöngy.
Az ajtó kinyílt, s kilépett a királylány selyem ruhájában, az arany hajával, az almavirág orcájával, és olyan volt, mintha egy angyal szállt volna le az égből.
Ha most belátjuk, hogy a vizsgált szavunk eddig semmilyen kategóriába sem tartozott, akkor főnévnek vagy melléknévnek kell lennie. A főnevek a legtöbbször az alany szerepében vannak – csakúgy, mint a névmások: könny, igazgyöngy, az ajtó, a királylány, egy angyal.
Ha viszont egy főnév nem alany, akkor vagy egy összetett birtokos eset egyik birtokosa, vagy egy ige nélküli névszói állítmány (lásd feljebb):
Az öreganyó nem is boszorka, hanem jóságos tündér.
Melléknevek is szerepelhetnek ilyen állítmányként: A gyönyörű lány nagyon szomorú. Többes számban az ilyen állítmányt egyeztetni kell az alanyával a -(V)k jel segítségével: A libák fehérek.
Ezen felül a melléknév lehet egy ragozatlan jelző is: csupa, selyem, arany, almavirág.
Az -((O)t)t vagy -Ó ragokkal képzett igei melléknevek is ide tartoznak, mivel legtöbbször jelzőként használatosak: minden áldott reggel, az ő síró szeméből.
Legkésőbb most ki kell keresni minden ismeretlen szót a szótárból.
A tanulság
Az elején volt az ige
(8) Manapság már nem fordul elő ilyesmi, mert hiszen ha a könny gyönggyé válnék, a világ tenger sok szegénye mind meggazdagodnék.
Ha eddig sikerült is besorolnunk a mondat alkotórészeit úgy, hogy nagyjából megértsük, akkor is vissza kell térnünk egy pillanatra az igéhez. Ehhez figyelembe kell vennünk a névszói állítmányokból hiányzó létigéket (van, vannak) is.
Ugyanis ahhoz, hogy érzékeljük, mi volt a beszélő számára a legfontosabb, alkalmaznunk kell még a fókusz szabályát: már nem, gyönggyé, mind.
A (8)-as példa szolgál még egy érdekességgel is. Mint régi fordítás, tartalmazza az ikes igék ma már alig használatos feltételes módját: válnék, meggazdagodnék.
A példamondatok teljes elemzése itt található.
| tovább |
* Megjegyzés:
Az esetek nevének a rövidítéseit lásd ebben a táblázatban.
| vissza |
GAÁL Péter „Tanulj magyarul!hu” című webhelye Creative Commons Nevezd meg! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.