Mi a szintagma ?

A jelentés két dimenziója

A beszéd jelentése Saussure Ferdinánd (.fra) svájci nyelvész, a strukturalizmus (.fra) megalapítója szerint a különböző elgondolások megfogalmazásának szembeállásából adódik, amely vagy az elrendezés, vagy a kicserélhetőség következménye. Az elrendezés, vagyis sorba rendezés által történő megkülönböztetést szintagmatikusnak hívta, míg a kicserélhetőség általit Jakobszon Román után paradigmikusnak hívjuk (Saussure maga ezt még asszociatívnak nevezte).

Ez tehát az a két dimenzió, amelyet minden nyelvben megtalálhatunk, és amelyik „ennek és annak, és amannak” a belefoglaló sorrendi csoportosítását, illetve „ennek vagy annak, vagy amannak” az adott helyre illő, kizárólagos kiválasztását írja le (Chandler Dániel : Szemiotika kezdőknek [.eng]).

A sorrendiség miatt a szavak „és” irányú kombinációját vízszintesen szokták ábrázolni, míg a „vagy” irányú kiválasztásukat függőlegesen. Tegyük fel, hogy a Grimm fivéreknek a fenti magyar idézet jobban tetszett volna, mint az eredeti szövegük (amelyikben az „étvágy” szó nem is fordul elő). Akkor a királylány lelki állapotát – mármint azt, hogy „ma semmi étvágya nem volt” – a következőképpen írhatták volna le németül :

1. tanulság

Azért kellett egy német példával kezdenünk, mert a német hajlítás szempontjából úgy középúton áll : még megvan az izlandiéhoz vagy akár a szláv nyelvekéhez képest egyszerűbb névszóragozása, amely viszont már majdnem teljesen hiányzik az angolból vagy az újlatin nyelvekből.

Azonkívül rögtön meg is figyelhetjük két jellemző tulajdonságát, ami már csak azért is lényeges, mert nyelvtanunkra (és a magyar nyelvészetre általában) a latin után pont ez a nyelv volt a legnagyobb hatással – az alapvető különbségei ellenére. Anélkül hogy elmerülnénk a német nyelvtan rejtélyeiben is, csak jegyezzük meg a következőket :

• A ige ragozott alakjának a kijelentő főmondat második helyére való rögzítése egyben meghatározza a „mondatkeret” bal és jobb eleme (a ragozott ill. ragozatlan igealak) helyzetét is;
• A mondatkeret részei előtti helyek a mondat első- illetve másodrendű fókuszát képezik.

A szintagma

A fenti ábra oszlopainak mindegyike egy-egy paradigma (παράδειγμα – példa, minta), amelyik egy olyan hajlító nyelvben, mint a német, a legtöbb szófaj esetében maga is valamilyen névszó- vagy egyéb ragozási paradigmából, vagyis esetenként egymással kicserélendő, különböző alakú szavak gyűjteményéből áll.

Ezzel szemben a szintagma (σύνταγμα – összeállítás) bizonyos paradigmákból alkalmakként kiválasztott elemek logikailag összefüggő csoportja, amelynek tagjai ezen felül valamilyen sorrendi viszonyban is állnak egymással. Ezért az ilyen csoportosítással az alkotóelemeket olyan egyre nagyobb egységekké lehet fűzni, mint például a szó, szószerkezet, mondat, stb.

Azonkívül egyes szintagmák (mint pl. az alany és az állítmány) között szabályszerűen egyeztetni kell a megfelelően kiválasztott paradigmikus elemeket : nem tartozhat például többes szám első személyű (1. plur) alanyhoz egyes szám első személyű (1. sing) igealak, és a tárgynak (obj, objectum) természetesen tárgyesetben (acc, accusativus) kell lennie.

A fenti példából pusztán a szavak felcserélésével, anélkül, hogy a mondat szerkezetét megváltoztatnánk, vagyis az ábrázolt paradigmák sorrendjének és az egyeztetési szabályok figyelembevételével 120 helyes – és persze értelmes – mondatot alkothatunk.

Végül jegyezzük meg még azt is, hogy a hajlítás alapelve a nemek paradigmikus megkülönböztetése, amit a 3. sing személyes névmás képében észlelhetünk a legjobban : er-sie-es (m–f–n). Ezt a módszert nevezhetnénk antropomorfnak is (ἀνθρωπόμορφος – ember alakú), mert egyértelműen az ember (és az élőlények) adottságairól mintázták.

2. tanulság

A szintagmák sajnos nem a nyelvtan leghálásabb vizsgálódási tárgyai közé tartoznak, legalábbis az indoeurópai nyelvekben, hiszen egyáltalán nem viselkednek szabályosan :

• Az igei szerkezet alapvetően nem összefüggő, és mint a példából is látszik, a névszói szerkezet sem feltétlenül az;
• Az ábrázolt két szerkezet előfordulhat „gehabt hat” illetve „kein Appetit” alakban is, ami arra utal, hogy a szintagmák felépítési sorrendje nem kötött;
• Az ábrán ugyan nem látható, de a hajlítás miatt a szavak felépítése nem lehet csak szintagmatikus, azaz csak sorrendbe rendezett elemektől függő. Ezt a két ige feltételes módja illusztrálja a legjobban : sie hätte, sie würde.

Ragozott szintagmák

A ragozó nyelvekben általában nem a nemek megkülönböztetése az alapvető paradigma*, és persze hiányzik belőlük a hajlítás is, ezért a mondattani paradigmáknak nincsen rejtett szerkezete. Lássuk ugyanazt a példát magyarul, a ragok magánhangzóit szükségszerűen archifonémával (.pdf) jelölve (A=a,e; O=o,ö,e; U=u,ü és V=A,O):

3. tanulság

Az előbbi német példának a magyarban három szintagma felel meg, amelyeket később fogunk jellemezni : egy jelzős határozó (Attr_adv, Attributum adverbiale), egy birtokos (Poss, Possessio) és egy állímányi szerkezet (Præd, Prædicatum).

De már most megállapíthatjuk a következőket :

• A birtokos szerkezet jelzőjét minden további nélkül lecserélhetjük másra, amit a „keinen” szóval nem tehetünk;
• Nincs névszó- és igeragozási paradigma, csak a személyragoknak van saját paradigmájuk;
• A hajlító szintagmáknál hiányolt feltételek itt kivétel nélkül teljesülnek, mert minden szintagma összefüggő, belső sorrendje kötött, és alkotóelemei, azaz az egyes szavak felépítése szintén szintagmatikus.

Rendkívül érdekes viszont, hogy szigorúbb szabályok mellett egyszerűbb volta ellenére a magyar ragozó rendszere sokkal, de sokkal hajlékonyabb, mint a hajlító típusú. A három új jelző segítségével 2448 mondatot kapunk, amit a szintagmák sorrendjének megváltoztatásával játszva 14688-ra növelhetünk (3!×2448), míg a német példában csak három különböző szórend léphet fel, vagyis annak legfeljebb csak 360 variációját állíthatjuk elő.

Ezekből az adatokból könnyen beláthatjuk, hogy megfelelő absztrakció hiányában szinte lehetetlen kielégítően leírni a magyar árnyalati gazdagságát. E rejtély kulcsa pedig a →ragozás műveletének helyes értelmezése, hiszen a fentebb ecsetelt tulajdonságok csakis annak a következményei lehetnek…

| tovább |

* Megjegyzés :

Az uráli nyelvek inkább az élő és élettelen kettősségére (.eng) alapozhatták paradigmáik megkülönböztetését, amely szemléletet az előbbivel szemben ökomorfnak (οἶκόμορφος – a házra hasonlító) nevezhetnénk, azaz a környezetről mintázottnak, és amelyiknek értelemszerű következménye lenne a szubjektív-objektív kettősség, valamint a 3. sing önhivatkozása.

| vissza |

GAÁL Péter „Tanulj magyarul!hu” című webhelye Creative Commons Nevezd meg! 2.5 Magyarország Licenc alatt áll.

Kapcsolat Impresszum Felelősségkizárás