Mi a szófaj ?

De a király nem hallgatott rájuk, megparancsolta, hogy többet szó se essék erről a dologról (Szűz Mária leánya).

Az előző fejezetből kiderült, hogy a szószerkezetek meghatározása csak a felépítésükben résztvevő szavak fajtájától – és persze szintagmáról lévén szó, azok sorrendjétől – függ. Azt hihetnénk, hogy ezáltal minden nyelvben intuitíve el is döntöttük a kérdést, de sajnos a görög filozófia hagyománya ebben megint csak megakadályoz. Pedig a szavak szófajokba való csoportosítása elengedhetetlen eszköze egy nyelv leírásának, és ezért célszerűnek kell lennie. Mégis az egész világon talán egyedül csak a svájci iskolák németóráin oktatják a szófajokat a nyelvhez illő, gyakorlati szempontok szerint.

Ez Glinz János (.deu) svájci nyelvésznek köszönhető, aki főleg didaktikai szempontok szerint vizsgálta a legelterjedtebb iskolai nyelvtanokat. Így sikerült neki a német nyelv szófajait (.ppt.deu) úgy leegyszerűsítenie, hogy kizárólag morfoszintaktikai ismérvek szerint (az 1. és 2. nyelvtani szinten), egyértelműen meg lehessen őket határozni, kerülve a hagyományos, jelentéstani, sőt szövegtani (4. és 5. szintű) kategóriák többértelműségét. Rendszerének alapja a hajlítás, és annak a németre jellemző paradigmái.

A magyarban viszont csak a személy- és egyéb ragoknak van – alaktani szinten – ragozási paradigmája. A nyelv egészében véve szintagmatikus, ezért mondattanilag csak a szintagmákban betöltött sorrendi szerep a mérvadó. Tehát nekünk a legcélszerűbb a szavakat e két megkerülhetetlen jellemző szerint csoportosítanunk. Pontosabban fogalmazva :

• A szófaj egy jelöletlen nyelvtani kategória*, vagyis szavaknak olyan csoportja, amelyre egy bizonyos ragozási paradigma vagy – hetesnél kisebb elsőbbségű – szintagmatikus szerep hiánya a jellemző, és amelyhez jelentéstanilag egy, a szerepkörét leíró téma tartozik.
• Amire a fenti meghatározás nem illik, az nem szófaj, hanem csak mondattani funkció.
• A jelöletlenségből kifolyólag sok szó besorolásához nélkülözhetetlen témájának ismerete (ugyanúgy mint a német szintén jelöletlen partikulájainál még Glinznél is).

Mi nem szófaj ?

A szintaxis szempontjából a Big Bæng (7) a ragozási szerkezethez (8) hasonlóan zárójelnek számít, ezért a benne található névelőket szükségtelen szófajnak tekintenünk. Viszont vizsgáljuk meg a magyar talán leggyakoribb szintagmáját, az idézetben is aláhúzott állítmányi szerkezetet, amelyik majdnem minden mondatban előfordul.

Ebben a szószerkezetben az igei állítmány (ver, verbum) jellegzetessége, hogy a rá következő szintagma igeutónak (verp, postpositio verbi) számít, amely fontos szerepet játszik a szórend felépítésében. Az ige mindenkori fő bővítménye a Prædicatumon belül előtte álló igei előtét (pver, præpositio verbi), amely bármilyen szófajú, akár – mondatkezdő pozícióban – üres szintagma is lehet.

De a viszonyító szerkezet definíciója Relt = ⁕ + post, ami azt jelenti, hogy az „utószó” (postpositio) bármilyen szófaj, s csak ezért állhat a szokásos „névszó” után is. Ahogy az utószó ezek szerint nem csak névutó, úgy szófaja sem csak határozószó : lehet például melléknévi („haragos szavú”), tagadószói („királyt sem”) vagy kötőszói változata is („királyt is”). Vagyis az utószó a magyarban nem szófaj.

A névszó pedig olyan szó, amely általában kaphat személyragot, és szolgálhat önmagában igeutóként is. Ez a meghatározás nem valamilyen tulajdonság hiányán alapszik, ezért a névszó szintén nem szófaj ☺.

A névszók esete

A francia és angol nyelvtani hagyományban csak a főnevet (subs, substantivum) nevezik névszónak (nomen). A latin nyelvtanok ehhez számítják még a többi deklinálható szófajt is, vagyis a mellékneveket (adj, adjectivum), a számneveket (num, numeralis), és az ezeket helyettesítő névmásokat (pron, pronomen) – ezekből lehet a magyarban jelző. Az ógörögben pedig még hozzáveszik a latinban nem létező névelőket is.

Ezek a szófajok nyelvtanilag egymáshoz hasonlóan viselkednek, így tényleg jogos közös csoportba foglalni őket. Ez viszont a magyarban érvényes a határozószókra is, mint a következő példák igazolják :

• Létezik néhány határozói eredetű főnév :
• reggel = rėg + vAl, nappal = nap + vAl, éjjel = éj + vAl;
• este = ☨ estve, körte = ☨ körtve.
• A határozói névmások használatosak névszói állítmányként is :
• Amilyen az éjjel, olyan a reggel.
• Az -n-re végződő határozószóknak melléknévi értelme is lehet :
• Nem minden körte jó, de mind ehető.
• A határozószók is kaphatnak belső jelzőt, csakúgy mint a határozói főnevek :
• jó gyorsan, nagy sebességgel; szép reggel.

A legutolsó pont egyben azt is megmutatja, hogy a határozói eseteknek a többi határozótól való elkülönítése semmi mondattani jelentőséggel sem bír, ezért megint csak a jelentés- és szövegtani, paradigmikus szemlélet eredménye. A határozók jelzői (apad, appositum adjectivum) csupán a ragozási szintaxis asszociatív voltának következményei :

Attr_adv = (apad + radx) + rag_adv = apad + (radx + rag_adv) = apad + adv

A magyarban tehát a névszó (nomn, nomen) az a mondattani funkció, amelyik összefoglalja a következő szófajok szerepét :

nomn = subs | adj | num | adv | pron = apad | adv

A szófajok egyenként

A meghatározás lépésenként, kizárásos alapon történik (algoritmikus), ezért a szavak besorolásához szükséges követelmények teljesülését feltétlenül a megadott sorrendben kell ellenőrizni. Az ismérvek osztályozása a nyelvtannak az elsőtől a negyedikig terjedő leírási szintjét veszi igénybe.

Alaktanilag csak a személyragok és az alapesetek ragjainak használata a mérvadó. Mondattanilag lényeges a fenti igeutó↑, valamint a névszói és határozós szerkezetek.

A jelöléstanban megfigyelhetjük, hogy az előbbi ragok nélküli tövek végződése, vagyis – általában az utolsó képzőjének – a legutolsó hangja gyakran jellemez kizárólag egy szófajt, vagy néha bezárólag többet is. Az elkülönítéshez szükségesek a következő archifonémák :

A=a,e; (Á=á,é); À=A,Á; Γ=g,k; J=i,j; O=o,ö,e; Ó=ó,ő; U=u,ü; Ú=ú,ű és V=A,O.

Végül a jelentéstanból kikölcsönözzük a szófajok egyetlen szóba sűrített, hagyományos meghatározását, amelyet fentebb témának neveztünk el. Ez nem más, mint a mondat részei által betölthető „szerep”, vagyis a cselekvés, dolog, helyettesítés, kivitelezés, mennyiség, minőség, összefüggés vagy tagadás.

1. A s⁕+int (int, interrogativum – kérdőszó) típusú tagadott névmások, mint például senki, semmi, semennyi, semelyik, soha(sem), stb. nem tagadószók, mert egyrészt önmagukban nem elegendők a tagadás kifejezésére ☹, másrészt megengedik az olyan felépítést, hogy „Nem történik semmi (sem)” (szintén Poe költeményéből), amely ellenkezik a szófaj leírásával.
2. A tagadószókon fellelhető személyragok egyébként a magyaron kívül minden uráli nyelvre jellemző tagadó igeragozás maradványai. Azonkívül pedig, miután azt mondhatnánk, hogy a mesében Szűz Mária leánya sorsa „egy nemen múlott”, a referenciális határozói rag használatára is van példánk.
3. Határozószó (adv, adverbium)
1. A határozószók témája a „kivitelezés” (pl. minden, sohasem), amely nem fejezhető ki alapesettel, s ezért ezek a szavak nem állhatnak se tárgyesetben, se részes esetben – kivétel, ha a kivitelezési fogalom más névszói használatban van (pl. mindennek elmondja):
   1. sohasem : -(V)t, -nAk
   2. Egy határozószó lehet utószó vagy akár igekötő, de a szófaj további, morfoszintaktikus jellemzőktől független részletezése szintén a jelentéstan, illetve a szövegtan feladata.
   3. Az egyetlen, személyragként is előforduló, határozói végződés az -n, amely az -l-lel és -t-vel együtt nem kizárólag határozót jelöl, de az -À magánhangzó viszont csak azt.
   4. Főnév (subs, substantivum)
2. A főnév valamilyen „dolog” megnevezése (pl. csoda, madár). Szintagmán belül rendes körülmények között nem állhat előtte semmilyen határozó, vagyis nem képezheti határozós szerkezet fejét (genericum adverbiale):
   1. sohasem : gene adv
   2. Csak főnévre jellemző végződés az -A, -c, -cs, -m, -U és -v. Ellenben nem kizárólagos a -t, -Γ és -t. Magától értetendő viszont, hogy minden kizárási kritériumként felsorolt rag kapcsolódhat bármelyik főnévhez.
   3. Számnév (num, numeralis)
3. A „mennyiséget” megadó számnév (pl. „több” a meseidézetben) nyilvánvalóan nem igényli az egyes számú birtokos személyragot : lehet „egyikünk”, de nem „*egyikem”, legfeljebb csak egyetlenem ☺, ami viszont nem számnév… Egy számnévnek tehát a következő ragokat kell mellőznie :
   1. sohasem : -(V)m, -(V)d, -(j)A
   2. A számnévnek nincs exkluzív ismertetőjele, csak legfeljebb a főnévnél már felsorolt bezárólagos végződésekről, a -d-ről (pl. ötöd), -Γ-ról (ötödik) vagy -t-ről (öt) lehet felismerni.
   3. Melléknév (adj, adjectivum)
4. A melléknév mindig valaminek a „minőségét” határozza meg (pl. örök), ezért eleve nem lehet névszói szerkezet fejeként (genericum nominale) határozatlan (ndef, indefinitum):
   1. sohasem : gene nomn ndef
   2. A melléknév használhatja az ismerős -Γ és -t végződéseket is, de egyedüli ismertetőjele csak az -i, -Ó (ha a szó nem minimális), -s és -Ú. Az utóbbi elsősorban a melléknévi névutókra jellemző.
   3. Névmás (pron, pronomen)
   4. A névmás feladata a névszók „helyettesítése” (pl. ez, sohasem), amit azáltal ér el, hogy saját fogalma a többi névszóéval ellentétben határozatlan – jelentését csak közvetve, az általa képviselt névszó értelméből nyeri. Példának okáért az „ez” mutató névmás nem arra a kérdésre felel, hogy „mi ?”, hanem arra, hogy „melyik … ?”.
   5. Tehát ha a névmás névszói szerkezetet alkot, akkor annak fejeként sem lehet határozott (def, definitum):
   6. sohasem : gene nomn def
   7. A névmásra csak a két nem kizárólagos végződés, a -Γ és a -t jellemző, és mint névutó, meghatározhatja például a relatív helyzetet (és annak irányát is).
5. Ahogy a mellékelt ábra ábrázolja, a névmás minden más névszó szerepét betöltheti, így a sajátját is – egyszerűen az önhivatkozásnak ez a sajátos esete eredményezi a személyes névmásokat. A névmás ezért egyben a névszók összefoglalása is :
   1. pron = subs | num | adj | adv | pron
   2. Mutató névmások (pron dem, pronomen demonstrativum)
   3. Egy névmás azáltal válik mutató névmássá, hogy kihasználjuk a kezdő magánhangzó jelöletét, és ezáltal létrehozzuk egy magas (sonora) és mély (surda) hangrendű változat párosát, amelyik mind az öt névszói szerepben előfordulhat :