Amíg egy átlag indoeurópai nyelv legfeljebb egy tucat helyhatározó- illetve viszonyszóval fejezi ki a térbeli viszonyokat, addig a magyar ugyanerre a célra – a teljesség igénye nélkül – kb. 330 különböző szót alkalmaz. A ragozási elv miatt e szavak legtöbbje ugyan nem viszonyszó, hanem esetleg, de nem feltétlenül névutó (mert ugye a nyelv logikája fordított), de enélkül is már pusztán a szavak nagy száma miatt is egy idegen anyanyelvű tanuló számára szinte hihetetlenül nehéz a rendszerezésük.
Ennek két fő oka van: az egyik az, hogy némely alak nem számít képzettnek (pl. az -i-re végződőek), s ezért nem is találjuk meg szótárban. Igazából pedig e szavak mindegyike nyelvtani alak, csak éppen olyan szűk kategóriában van ragozva, amelyik kifejezetten csak helyhatározóként használatos (pl. a -(t)t végűek). Tehát elvileg ezek a szavak nem is szótárba, hanem a nyelvtan körébe tartoznak – ami persze egy tanuló számára nem nagy segítség, mert a magyar nyelvtanok nem a toldalékokra támaszkodnak, hanem fordítva, azokat sorolják a szokványos indoeurópai kategóriákba.
A másik nehezítő ok pedig az, hogy az irányhármasság a ragozási elvvel párosulva a magyar esetében – bár ennek egyáltalán nem is vagyunk a tudatában – kivételesen terjedelmes helyhatározói szókincshez vezetett, amelynek helyes használatát pusztán szótárból, magyarázat és elegendő példa nélkül talán nem is lehet megtanulni.
Gondoljunk bele, minél könnyebb így a magyarban valamilyen térbeli különbséget kifejezésre juttatnunk, annál nehezebben tudjuk ezt az árnyalatot egy indoeurópai nyelvben érzékeltetni: a fordítása például a némettől az angolon keresztül a franciáig egyre bonyolultabb lesz, úgy ahogy ebben a sorrendben a rendelkezésre álló nyelvi eszközök száma is csökken.
A lenti animációban a várható, szabályos alaktól való eltérést mindig színesen jelöljük. Az animációnak különben van egy PDF verziója is, amely a megjelenítő programtól függően lehetővé teszi a visszafelé lapozást és a visszakeresést is. (Az animáció csak akkor látható a Firefox böngészőben, ha a program címsorától balra található gombbal feloldja a blokkolást.)
A helyhatározói ragokkal és képzőkkel képzett szavak osztályozása az animációban használt tégla alakú „kocka” segítségével a következő szempontok szerint történik:
A fentiekben ecsetelt 26 határozói csoportot az oldal elején látható →animáció egyenként, egy kocka oldalait felhasználva ábrázolja (a kockát eszperantóul kubo-nak hívják – innen az animáció címe). Ezeken a csoportokon belül 19, egymással is társítható képző 12 absztrakt fogalomból összesen 330 különböző szót hoz ki.
Ez talán a legjobb példája a ragozási elv hatékonyságának, és vele együtt a magyar nyelv páratlan kifejezőképességének. Pedig e rengeteg kifejezés helyes használatához csak két dologra kell figyelnünk: egyrészt a köztük meglévő hasonlóságra, másrészt a köztük fennálló különbségekre.
Az alábbi táblázatban az előbbire a „✔” jel utal (ha az elvont fogalom kapja a rendes ragot) vagy egy „☑” (ha a ragozáshoz használt tő az oszlopban feljebb található legutolsó rendhagyó alak). A különbségek viszont egyszerűen ki vannak írva, méghozzá általában egy „~” segítségével, ami az elvont fogalom gyökét helyettesíti.
| tovább |
GAÁL Péter „Tanulj magyarul!hu” című webhelye Creative Commons Nevezd meg! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.