A fogalmak ábécéje

Aludj és gondolkodj – vagy gondolkozz?

– Urunk királyunk, a kertben alszik egy hős, aki hetet üt egy csapásra!

Az előbbi idézet egy Grimm meséből már csak azért is figyelemre méltó, mert az eredetiben (deu) nem szerepel. Ettől függetlenül egy tanuló számára a következő érdekes kérdések merülhetnek fel vele kapcsolatban:

Mi például az alszik igei főneve?
Mi tulajdonképpen a pontos összefüggés a csapás mint főnév és a következő két mondat igei állítmánya között:

A haragos hullám már a sarkukat csapdosta (A tavitündér);
A szerencsétlen fiókák szárnyukszegetten […] csapkodtak (A fehér kígyó)?

Egy nyelv a nyelvben

A feltett kérdésekre a választ egy szótárban hiába keressük, miután ott csak az állna, hogy csapdos = csapkod, amit a fenti példák rögtön meg is cáfolnak. Sajnos „A magyar nyelv agglutináló elemei" sem mond többet, mint hogy a -dos képzőnek objektív, a -kod-nak pedig szubjektív értelme van.

A magyar nyelv igekötőiről tudjuk, hogy nem mások, mint az idő folyamán lerövidült és az igékkel legtöbbször összeolvadva használt határozószók. Általában pedig az „igeirányító” régi nevüknek megfelelően önálló szavanként viselkednek, amire egyébként az esetragok is képesek.

Hasonlóan a képzőkről is elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen szavak, melyek mint ún. idémák az általuk képzett új szavak által betöltött szemantikai feladatkör fogalmát jelölik. (A ragok és a jelek hasonló szerepet töltenek be a nyelvtani csoportok létrehozásában.)

Annak ellenére, hogy a képzők a szókincsre gyakorolt erős hatásukkal a nyelvet rendkívül jellegzetes módon befolyásolják, a hagyományos magyar nyelvtan nem különböztet meg egyebet, mint az ismert gyakorító, mozzanatos, stb. képzőket.

Ebből természetesen az következik, hogy bár a magyar anyanyelvűek részére a hasonlónak elkönyvelt képzők közötti árnyalati különbség magától értetődő, addig az idegen nyelvűeknek ennek érzékelése majdnem lehetetlenné válik. Pedig a -dos és a -kod képzők csak annyira szinonimák, mint a piros és pirosas.

Ha viszont a képzőket hasonló módon kezeljük, mint az informatika tudománya a programozási nyelvek* alkotóelemeit, akkor a megszokott felfogással ellentétben azokat is rendszerbe tudjuk foglalni, mégpedig egy olyanba, amely a közléscserét ugyanúgy megkönnyíti, mint maga a nyelvtani besorolás rendszere.

A képzők ilyesfajta kialakulásáról a „Lingua Hungarorum – A magyarok nyelve” szól bővebben.

Az elemi toldalékok jelentése

Először is jegyezzük meg, hogy a magánhangzó-harmónia miatt a magánhangzóknak csak az idémák végén van saját értelmük. Azonkívül az elemi képzők esetében is lényeges a szubjektív-objektív kettősség (subj ill. objt).

Ne felejtsük el továbbá, hogy a következőkben felsorolt jelentéskörök egész képzőosztályok egy szóba sűrített megnevezését jelentik, s ezért értelmezésük a magyar nyelvre jellemzően esetenként árnyalati változtatást igényel.

Hasonló fogalmak elkülönítése

A hang csapongva szárnyalt a rengetegben (A csodálatos hegedűs).

Az előbbi mondatban a csapongva szárnyalt állítmány határozói része (-va) ezt jelenti: csapásszerűen (csap-) vagyis hirtelen (-n-), de ismételten (-g-).

A fenti táblázat segítségével könnyen meg lehet különböztetni a csapdos igét is a csapkod-tól: az első azt jelenti, hogy valamire röviden (-d-), de szakadatlanul rácsapunk (-s-) – a kettő együtt gyakorítja és objektívvé teszi az igét –, a második pedig a -k- által a fiókákat helyezi az előtérbe, mondván, hogy azok csapnak újból és újból (-d-) a szárnyukkal.

Még egy utolsó példa a csap* szóbokorból: csappantyú. Ha a szót magát nem is ismernénk, tudjuk róla, hogy ez olyasmi, ami valamit el-csap, és ezt egyszerre (-p-), hirtelen (-n-) és kényszerítve azaz mechanikusan (-ty-) teszi.

A fogalmak összetettsége

Ha elmúlik a veszély, nincs többé veszedelem.

Ez a mondat, bár egyértelmű, mégis elég nehezen fordítható más nyelvre – főleg, ha szótárból próbáljuk meg lefordítani. Mindkét főnév, úgy a veszély mint a veszedelem, a ve* bokor tagja. Ennek véletlenül a gyökét is meghatározhatjuk a fenti értelmező táblázat szerint: minden ve- kezdetű szó a befejezésre, vagyis valaminek a végére vonatkozik. A veszedelem szóban a következő alkotóelemeket találjuk: vég (ve-), folyamat (-sz-), kezdet (-d-), megvalósulás (-l-), absztrakt (-m). Tehát a veszedelem nem más, mint a végérvényesség folyamatának a kezdetének az állandósulásának az elvont fogalma. A veszély-ben viszont csak ezt láthatjuk: a végig (ve-), tartó (-sz-) és hatalmas, vagyis égetően fontos (-ly). Ez tehát a valós, fenyegető dolog. Az ilyen árnyalati különbséget más nyelvben csak úgy adhatjuk vissza, hogy az egyik fogalmat, pl. a veszedelmet körülírjuk. Németül az előbbi mondat körülbelül így hangzana: „Wenn die Gefahr vorüber ist, braucht man keine Angst mehr zu haben.” A szó szerinti fordításnak ugyanis németül nem sok értelme van: „*Wenn die Gefahr vorbei ist, dann gibt es keine Gefahr mehr”. Egyszer vagy többször?

Ne szólj szám, nem fáj fejem (közmondás). Az ismert tény, hogy a magyar nyelv kifejezetten kedveli az egyes számot (vö. Egyeztetés a magyarban). Ennek talán a legfőbb oka az, hogy a többes számnak nem ugyanaz a szerepe, mint egy indoeurópai nyelvben.

Az agglutináció elvével eleve ellenkezik a „többes számú”, elkülönített ragozás, ami viszont minden flektáló nyelvet jellemez (vö. pl. az izlandi nyelvvel). Valójában a -k nem több, mint egy jel, mégpedig a táblázat szerint azé, hogy valami többször történik vagy több van belőle. Ezt az elvet pompásan igazolja a magyar egyik jellegzetessége, a páros testrészek egységként való kezelése.

Nézzük csak a fenti közmondás tanulságának a fordítottját: Fáj a fejem. Ha esetleg ez a kellemetlen érzés kiterjedne valamilyen páros testrészünkre, akkor ezt kétféleképpen tudjuk kifejezni – amivel még a nyelvészeket is el lehet ám bizonytalanítani, pedig mindkét változat helyes, csak mást fejez ki:

Fáj a lábam (úgy általában).
Fájnak a lábaim (éspedig mind a kettő).

Az utóbbi változaton az is látszik, hogy a -k-nak még egyeduralma sincsen a többes számot illetően. Az állítmányon ugyan ez jelöli a többes számot, de az alanyon már megjelenik az objektív birtok -i- többes számú jele.

Igei főnév nélküli árva igék?

Nagyon tetszik; olyan szép, hogy még sosem láttam ilyen szépet – mondta a szamárbőr királyfi.

Ebben a példában a tetszik ige nagyon hasonlít az alszik-ra az első bekezdésben. De mégis kell hogy legyen köztük különbség, hiszen míg az elsőnek tetszeni az igei főneve, addig a másodiknak végül is nem *alszani, mint ahogy azt elvárnánk, hanem egy tanuló számára teljesen meglepően aludni. Vajon mi ennek a magyarázata?

A tetszeni azok közé az ún. duratív, vagyis tartós cselekvést kifejező igék közé tartozik, melyeknek a töve a táblázatnak megfelelően -sz-re végződik, tehát azt mondhatnánk róla, hogy magyar módra készült. Ez az aspektus az ige által képviselt fogalom szerves részét képezi, s ezért minden időben, módban és ragozásban jelen van.

Az aludni viszont nem egy duratív ige – a tövében a -d-nek a jelentése elvégre éppen ennek az ellenkezője: pillanatnyi. Aspektusváltozás a duratív felé ennél az igénél csak a kijelentő mód jelen idejében történhet. És pont ezt jelzi a tőnek az indoeurópai aorisztoszhoz hasonlóan az -sz-re való váltása.

E két véglet között több átmeneti fokozat létezik:

z/sz-es igék, amelyek az állandó jelleget emelhetik ki, mint például emlékezik / emlékszik (emlékezni);
l/sz-es igék, amelyek az önvonatkozást hangsúlyozhatják, mint például rohangál / rohangászik (rohangálni);
d/sz-es igék, amelyek a mozzanatosságot tükrözhetik, mint például gyanakodik / gyanakszik (gyanakodni). Ezeknél az igéknél még a végső állapot elérése is külön jelölve van az igei melléknév tövének -v-re való változtatásával: gyanakvó.

A harmadik csoport a leggyakoribb; elméletileg magába foglalja az összes -AkOd[ik] tövű igét. Ezek az igék elvileg reflexívek (pontosan csak akkor, ha objektívek), és a d/sz alakok mai használatban többé-kevésbé szinonimának számítanak.

Viszont mindhárom közti csoportnál figyelemre méltó tény, hogy nincsen az igének -sz-es igei főneve.

A teljes átmenet

Az a csoport pedig, amelybe aludni is tartozik, a jelen időben a tövének a változásával pontosan követi a cselekvés aspektusát a pillanatnyitól a tartóson keresztül a végsőig. Ezért ezt a pár igét d-sz-v igének nevezzük, aminek a töve -d-re végződik a kijelentőn kívül minden más módban (és a jelen időn kívül minden más igeidőben), -sz-t használ a kijelentő mód jelen idejében és -v-vel képzi a jelen idejű igei melléknevét.

Ebből a „rendhagyóan rendes” és ikes igéből pont 6 van (ezeket hívjuk Másodrendű rendhagyó igéknek), így az alanyi ragozásban minden személyhez rendelhetünk egy-egy példát:

Záró intelem

A fenti értelmező táblázat első sorban arra szolgál, hogy segítségével könnyebben megértsük az összetett képzőket és az ezek által létrehozott szavakat. Az élő nyelvben elemi képzővel ma már nemigen jön létre új fogalom.

A módszer

A szemantikai táblázat, amelynek a részletes, eredeti változata itt található, tulajdonképpen Chomsky elvei alapján készült, de eredményeiben mégis meglepő hasonlóságot mutat a Czuczor-Fogarasi szótár korabeli következtetéseivel.

| tovább |

* Megjegyzés:

Erre kiváló példa az úgynevezett magyar jelölés, ami tényleg a magyar mondattanhoz hasonlóan működik.

| vissza |

GAÁL Péter „Tanulj magyarul!hu” című webhelye Creative Commons Nevezd meg! 2.5 Magyarország Licenc alatt van.

Kapcsolat Impresszum Felelősségkizárás

Page updated

Google Sites

Report abuse