Közzététel dátuma: Nov 22, 2013 7:27:35 PM
Itt a liget. - Zőld rejtekébe,
LILLÁM, avégre hívtalak,
Hogy e cserfák setét enyhébe
Velek szemközt állítsalak.
Ezek tanúk, ezek hallották
Szerelmem gyászos énekét,
Gyakorta vissza is hangzották
Búson a LILLA szép Nevét.
Halld csak, LILLÁM! mi bágyadt szellő
Sohajtoz fenn az ágakon.
Nézd, mint ingatja a zőldellő
Levélt a gyenge lombokon:
Mind, mind az én sohajtozásim,
Kik ott a fákon lengenek,
Kiket gyakor panaszkodásim
Mellyemből feltekertenek.
Nézd, nézd, a rétnek bő harmatja
Még mostanság sem szikkadt fel,
Bár reggel ólta szárogatja
A nyári Nap hévségivel;
Ezen magános rejtekemnek
Mindennapos harmatjai
Az én kiszáradt két szememnek
Saját könnyhullatásai.
Ezekkel e virágtölcsérek
Megtelve vagynak úntalan.
Hogy e virágok íly kövérek,
Ah, nékem az be sokba van!
A tanúnak hívott liget
Itt a liget! - hűs árnyékába
Melynek csak azért hívtalak,
Hogy e fákkal ezen órába
Téged szemben állítsalak.
Ők tanúim, ők keseredett
Szívem siralmit hallották,
Ők panaszim s a te nevedet
Gyakorta visszahangzották.
Hallgasd, óh szép! - ha! - mi bús szellő
Suhog a gyenge ágakon.
Mint reszketnek, nézd, a zőldellő
Levélkék tőle azokon.
Az én lelkem sóhajtásitól
Reszket a fáknak levele,
Melyeket itt mély panaszitól
Lassú zúgással emele. -
Nézd! - a fűvek özön harmatja,
Nézd, még mostan sem száradt fel;
Bár a forró nap szárogatja
Mindúntalan hév tüzével.
Ezek az én olvadt szívemnek
Vízzé vált párázatjai.
Ezek e két kiszáradt szemnek
Könnycseppé vált harmatjai.
A többit a virágtölcsérek
Felszívták a múlt napokban:
Hogy a virágok ily kövérek,
Ah, nékem az be sokba van!
(1793)