Közzététel dátuma: Nov 21, 2019 4:5:36 PM
Vakmerőségnek látszik ugyan, a Himfy szerelmei után, Erató lantját valakinek megzendíteni merni mostanában, nem azért, mintha egy egész nemzetben csak egy nyájas költőnek kellene lenni; vagy a tiszta és vétek nélkűl való szerelemnek édes jótéteményi és azoknak az emberi szívbe és képzelődésbe ollyan egyformák volnának a munkái, hogy az ember azoknak előadásában mindég egy húron kéntelen vólna játszani: hanem azért, hogy mikor már egy nemzetnek nyelvén egy tökélletes zseni méltóvá tette magát polgártársainak kedvellésére, akkor a tűrhető ugyan, de őnálánál kisebb léleknek szerzeményi még bőlcsőikben megfúladnak. Himfy Múzsájának képzelődési nagyok, mint a teremtés; érzései hol melegek, mint a nyári nap, hol égetők és erőszakosok, mint a felháborodott Etna; találmányi egyenlők, tarkák, kifogyhatatlanok: egyszóval az egész munkája ollyan, mint valamelly ígéző vidéke a Cyprus bóldog szigetének; virágokon tapod az ember mindenütt, és még ott is, ahol írtódzni kellene, a kőszirtokon, a meredek tengerpartokon, gráciákat talál az ember s hízelkedő Ámorokat a kataraktákon.
Mit várhat hát az én Lillám, mikor már Himfy megvan - mit várhat egyebet fel sem vevésnél, vagy ami még szomorúbb, szánakozásnál? Nem tűrhetőbb lett vólna-é sorsa, ha még ezelőtt néhány esztendővel, amikor lételét vette, világ eleibe kerűlhetett vólna? Úgy újsága által kedvességet nyerhetett vólna magának, és azután szerencséjének tartotta vólna, magát egy Himfy szerelmei által elfelejtetni.
De ti, jólelkű öregek! akik érzettétek, melly édes erőszakja van az atyai indúlatnak, mikor annak, akinek lételt adtatok, pártfogást esdeklő tekintete tirajtatok nyúgoszik meg; és ti, érzékeny ifjak! kik tulajdon szerelmestekhez még akkor is, mikor a legtökéletesebb Gráciával társalkodtok, hűségesek lenni meg nem szűntök, s annak fogyatkozásit elnézni vagy még imádni is mereszlitek: megengedjetek nékem, ha ezt a munkámat, vagy mint atya, meg nem vethetem, vagy mint szerető, caressérozom. Ha Himfy mellett egy-két hazámfia előtt kedvességet találhat ez, azt véletlen nyereségemnek tartom: ha pedig ennyi szerencsével nem lehet jussa dicsekedni, nem történik előttem semmi váratlan. Kiadtam mégis, hadd szaporítsa a magyar kőltemények számát: nem ő az első, az utolsó sem ő lesz, ami a réznél tartósabb pyrámisok helyett tubáktakaróra szorúlt, s legfeljebb is tíz-tizenkét esztendeig tartó halhatatlanságra. -
Nem is vóltak ezek az én verseim soha ollyan céllal íródva, hogy belőlük egy, és egymással összefüggő kis poétai román kerűljön: egyszer egyik darab készűlt, másszor másik, és nem azzal a renddel, amillyennel e könyvben látni; némellyiket még 1793-ban csináltam, illyen a XVII.-dik dal, vagyis a Tanúnak hívott liget, melly a Campe magyarra fordított Psychologiá-jának ajánló levelében (és a XXXVIII-ik, azaz a Ferdés, mellynek egy része a Gessner Daphnissában) paraphrasizálódott; van ollyan is, amellyik 1802-ben jött ki a semmiségből. Egynehányat másnak a kérésére írtam. Hanem nagyobb részét élő személynek készítettem; és akkor valóságos érzéseim ritkán engedték eszembejutni, hogy én poéta vagyok, vagy még jövendőben erotikus író kerekedik belőlem. Sokszor, amint néhány verseimből észrevehetni, képzelődésem más tárgyról akart andalogni, és csak akkor vette magát észre, mikor szívem titkos ütésinek ellene nem állhatván, már a versek közzé a Lilla név bé is lopódott. - -
Én is, több hazámfiaival, örvendezve olvastam Schedius úrnak Magyarországról való hónapos írásában azt a jelentést, hogy a Himfy szerelmeinek második darabja is lesz, mellyben az eddig kezünkben forgó s elevenen festett viszontagságok kívánatos célra mennének ki. Ha a szerző úr a mosolygó Eratónak is olly béavatott kedvese, mint a kesergőnek: lesz hazámnak jussa az érdemmel szerzett kevélykedésre. Reménylem is, hogy egy ollyan zseni elégséges fejűlmúlni vágyásunkat: vajha ez sok időre ne haladna! - Abban az én Lillám is nyertes lenne: mert úgy legalább más rubrikába tevődvén, nem állana ollyan közel a tökélletes világossághoz s fényéből annyit el nem vesztene. Az én Lillámnak kezdete s folyásának nagyobb része örvendetes, a vége pedig orvosolhatatlan szomorú; a Himfyé éppen meg lenne fordítva: legalább hát a kifejtődésnek külömbsége, ha egyéb nem is, szerezne az én munkámnak - becset nem mondom, csak - figyelmetességet. Mellyet ha megnyerek, talám reávészem magamat, hogy még nálam írásban lévő és ezen gyűjteményemben helyet nem található daljaimat is a most kiadattak közzé annak idejében béiktatom.
Azt mondja Schedius úrnak említett könyvében a nevetlen tudósító úr, hogy a Himfy könyvében kedvetlen egyformaságot és monotóniát ád az, hogy a dalok mind azon egy versnemben vagynak csinálva: ebben a tudósító úrnak, érzésem szerént, igazsága van. De én még azt adom hozzá, hogy ez még tűrhetőbb volna: hanem mikor a dalokban lévő soroknak száma is állandóúl meg van határozva, s ennélfogva minden dal egyenlő nagyságú; sokszor szinte jól esne az ember fülének, ha vagy hamarább kén' végezni egy darabot, vagy néha tovább is tartana. Sőt az elme is ráunatkozik az egyforma tensióra: ráunatkozik arra, hogy a strófának tagsoraiból, a ritmusnak fordúlásából előre tudja, mikor lesz kéntelen a poéta érezni megszűnni. Petrarcának nagy tisztelője vagyok, tartozom ezzel az adóval a gráciáknak: de megvallom, hogy amidőn egy vagy két szonettjének olvasására érzéseimnek jól esik olvadozni, már az ötödik és hatodik mellett szeretnék más formába öntött verseket olvasni. Hát ha még minden darabnak az utólsó sorában rendszerint epigrammai evoluciót kell várnom, sőt sokszor előre is eltalálnom: nem fáraszt-é el ez a sok periodicus csiklandás? nem vesztik-é el utóljára édes ingerléseket a sűrűen egymásra halmozott contrastok, oxymoronok, ami a XVII. századbéli olasz poézisnak vólt tulajdona? Sem a sűrű csiklandást nem óhajtanám, sem azt, hogy valaki minden lépten-nyomon fűszerszámmal tápláljon vagy oximellel frissítsen meg.
De azt mondja továbbá a nevezett tudósító úr, hogy a versekben való monotóniát az édesíti meg a Himfy szerelmeiben, hogy az egész munka derék trochéusokban van írva. Ez csudálatos egy megjegyzés! Az illyen a járatlan olvasóban tévelyedést, a dologhoz értőben pedig egy kis kedvetlen álmélkodást okoz. Én merem mondani, hogy egy ollyan nemes érzéssel termett ember, mint a szóban lévő Szerelem-nek írója, sohasem kívánta, hogy azon külömben mézzel folyó, verseket más ember az ő kedvéért trochéizálja. Nem szorúltak az ő versei arra, hogy mértékre szedett lábaknál fogva ajánljuk, noha nem tagadhatni, hogy kűlső szépségek nyert vólna általok.
Ezt az egy-két jegyzést nem azért tettem ide, hogy ama nyájas kesergőnek, aki engem sokszor vígasztaló búslakodásba ejtett s mindannyiszor arra kénszerített, hogy scytha származásommal kevélykedjem, hogy, mondom, ama nyájas kesergőnek érdemeit kajánúl kisebbítsem; hanem azért, hogy mind az ócsárlók, mind a hízelkedők fundamentumból kívánjanak ítélni. Ha Ferneynek ura nem vagyok is, bátran el merem vele mondani, hogy minden poétát, muzsikust vagy festőt barátomnak örűlök tartani: hanem, hogy hibájoknak is temjénezzek, arra barátságomtól nem köteleztetem. -
Itt van helyje, hogy a magam verseinek külsőjéről is egyet-kettőt szóljak. - Van egy felekezet litterátorink közzűl, kik semmi mértéket a versben eltűrni vagy tűretni nem akarnak, hacsak az a görög metrum szerént nincs csinálva: ellenben a másik rész a legszebb szerzeményeket sem állhatja ki, hacsak azokban minden sor végin szerencséje nincs hallani a rosszúl úgy nevezett kádenciát. Én itt ámphibius vagyok. Azt tartom, hogy az elsőbb fél nagyon is sokra ment; ez pedig nagyon is kevésre. Nem láthatom által, miért lehetne a magyar nyelvnek gyalázatjára az, hogy mind a régi, dicsősségesen elhúnyt világnak, mind a mai, felette igen csínos Európának mértékét, hármóniáját, és ízlését egyedűl ő, aki követheti? Én a mértékre vett versnemekben is gyönyörködöm, de a kádenciásokban is, ha egyébaránt numerosusok, sokat érzek ollyat, ami jól esik. -
A metristákra nézve talán annyiban jó, hogy a régi görög és római kóták elvesztek, mivel a muzsikát is görög verbunkra és római minétre vévén, most már barbarusoknak kiáltanának bennünket, ha Lavota úrnak magyarjait kedvellenők. A kádenciának egyedűl való baráti itt ne nevessenek, mert ők még sokkal inconsequensebbek: nem nevetségesebb-é a kádenciátlan görög és deák poétákat becsűlni, tanúlni, tanítni, a sok cifra alcaicus, glyconicus, asclepiadeus, dicolos, distrophos, acatalectus s a többi nevekkel a papirost és levegőt bétőlteni, azokból tudós figurát csinálni, és mégis a reájok szinte ollyan alkalmatos magyar nyelvben azokat olly vakmerően kárhoztatni? - De ne bizgassuk fel a nemrégen megszűnt vitatásokat! Írjon ki-ki úgy, amint legjobbnak gondolja; sem a hexameter valakit Virgiliussá, sem a kádencia Tassóvá, sem a csupa folyóbeszéd Gesznerré nem csinál. Itt a Múzsának sem lelkéről, sem testéről nincs a szó, csak a ruhájának az állásáról: kösse által Virág úr ennek kantussát ioniai zónával derékon, mint a görögök; vagy akassza meg azt éppen hónalja alatt Himfy úr a mai dámák módjára, mindenik fog annak illeni, csak Virág légyen az, vagy Himfy, aki őtet felöltöztette. - Én részemről mind a két ízlésnek érzője vagyok és barátja. Írtam is és írok mind a kétféle versnemekben; és csak arra vigyázok, hogy mind a lábakra szedett verseim, mind a kádenciások a magok nemekben jól zengjenek; tudván azt, hogy a numerusatlan hexameter vagy sapphicus csakugyan utálatosabb a jó hangzású kádenciás versnél.
Négyféle vers neme fordúl elő az én Lillámban. 1. Görög szabású versek, kádencia nélkűl, p. o. sapphicus XLIII. dal. Anacreoni XXXIII. 2. Görög szabásúak kádenciával, p. o. anapesticus IV., trochaicus VII., jambicus XXXVI., trochaico-jambicus XLII. 3. Németes módú mértékesek kádenciával, p. o. jambicus XIV., trochaicus XVI. 4. Mérték nélkűl kádenciával, p. o. XVIII., XLV. stb. - Ezek a változások még más több módokon is változnak: egyébaránt az olvasótól függ, hogy érezze, vagy bennek kedvet találjon.
Nincsen egyéb hátra, hanem hogy munkáim ezen csomójának illyen sok időre való haladásáról a nagyérdemű közönség előtt engedelmet kérjek. Szándékomban a tavaly rajtunk keresztűlment tűz nem kevéssé hátráltatott. Azolta pedig kézírásom a Felséges Királyi Censurán tartózkodván, hozzá éppen most juthattam. Reménylem, hogy munkáimnak hátralevő több csomóival minden hátramaradás nélkűl folytába kedveskedhetem érdemes olvasóimnak és az apróságokon keresztűlesvén, magánosságra szentelt életemnek további minden részét Árpádról és a magyarok kijöveteléről írandó Epopoeámra fordíthatom.
Vajha nemes nemzetem úgy fogadná ifjúi lantomnak ezen aprólékos zengéseit, hogy azáltal nékilelkesedett Múzsámat a káspiumi trombitaszóra is felbátorítaná.