Ovidius

Publius Ovidius Naso római költő volt, Sulmóban (a mai Solmona), a pelignók földjén született  Kr. e. 43 március 20-án, és Tomiban (küsztendse) halt meg Kr. u. 17-ben.

Lovagi családhoz tartozó atyjának kívánságára a közpályára lépett, melynek alsóbb rendű fokozatait minden fáradság nélkül sikerült elérnie (egymásután volt triumvir capitalis, decemvir stlitibus iudicandis, majd ítélő bíró is). Ugyanekkor atyja kívánságára egy olyan nőt vett feleségül, akitől idegenkedett. Rideg tűzhelyénél a költészet ápolásában keresett és talált vigasztalást, melyhez egészen visszatért, mihelyt ezt külső viszonyai és az Augustus által rendes medrükbe visszatérített közállapotok megengedték. Barátai a következők voltak: Aemilius Macer, Propertius, Ponticus Macer, Bassus.

Hosszabb külföldi utazás után (Athén, Szicília, Kis-Ázsia) 27 éves korában megírta Medea című drámáját. Írt verses szerelmi levelezést, pajzán tankölteményeket és lírai költeményeket, egyidejűleg pedig úgy első feleségétől, mint egy másodiktól is elvált, és harmadik házasságra lépett egy Tabia nevű szép özvegyasszonnyal, aki Augustus családjával rokonságban állott.

Ekkor állította össze epikus költeményeit, ám i. sz. 9-ben olyan csapás érte, ami egész pályáját megszakította. Augustus egy vétségért, melynek részletei ismeretlenek (Ovidius csak annyit vall be, hogy valamiről verset írt, amit el kellett volna hallgatnia, és valaminek szemtanúja volt, amit nem lett volna szabad látnia), Tomiba száműzte a költőt, ahol a kényes, római úri modorhoz szokott költő, távol szeretteitől, panaszokkal töltötte meg utolsó műveit, és egészen megtörve kért kegyelmet előbb Augustustól, majd ennek utódjától, Tiberiustól, de hasztalan: ott hagyták, ott is kellett meghalnia.

Művei (a elveszett Medeát ide nem értve) a következők: Apistolae v. Heroides, mitológiai hősnők levelei távollevő kedveseikhez, tehát helyzetköltemények, melyek utóbb külön műfajjá alakultak ki (összesen 21, melyből azonban a filológiai kutatás csak 9-et tart kétségtelenül eredetinek); Amorum libri III., szerelmes versek, sok változatossággal és nagy közvetlenséggel megírva. Medicamina faciei v. formae, töredéknek maradt tanköltemény a hölgyek szépítőszereiről és toilette-titkairól; Ars amandi v. Ars amatoria, tanköltemény a szerelemről, a maga nemében páratlan alkotás, mely a költő fő műve; Remediorum amoris liber unus, hogyan kell a méltatlan szerelem bilincseiből szabadulni; Metamorphoseon libri XV., az összes átváltozások története kezdve a világ teremtésétől egész Julius Caesarnak csillaggá való változásáig. Tristium libri V. és Eipistularum ex Ponto libri IV., az első száműzetésének ecsetelése, a második barátaihoz intézett panasz, ugyancsak száműzetése helyéről; Ibis, haragos támadás egy valaki ellen, aki a távollevő költőt Rómában rágalmazta, feleségét szerelmi ajánlatokkal üldözte s a száműzött vagyonának utolsó romjait hatalmába keríteni törekedett; Fastorum libri VI., a római naptárnak és a jelesebb ünnepségeknek poétikus magyarázata; Halieutica, tanköltemény a Fekete-tengerben előforduló halakról: ennek azonban csak jelentéktelen töredéke jutott reánk.