Közzététel dátuma: Nov 17, 2020 3:24:3 PM
(170-524. sor)
KARVEZETŐ
De íme, öreg dajkája kilép,
és a királynőt hozza a házból,
bánat fellege ül ki a homlokára.
Mi baj érte, mitől beteg ő, szivem
tudni kívánja,
mért oly halovány a királyné?
DAJKA
(szolgálókkal kihozza a kerevetet*, amelyen Phaidra fekszik)
Ó, a halandót mennyi baj éri!
De mit is tehetek? És mit ne tegyek?
Ragyog itt minden, rádsüt a napfény,
kihoztuk imé kórágyadat is
a palotából,
mert ki kívántál jönni a napra,
de szobádba kívánkozol vissza megint.
A remény megcsal, semmi se jó már,
elveted azt, ami van, s ami nincs,
többre becsülnéd.
Könnyebb a betegnek: baja egy van,
aki ápol, azon kettős a teher:
elcsügged a szív, kifárad a kéz.
Ember egész élete gyötrődés,
s meg nem pihenünk a bajoktól,
és ami drágább, mint ez az élet,
a sötét felhőkben rejtve marad.
Szerelemre csábítja az embert
az, mi a földön ragyog hamisan,
hiszen azt, hogy a másik lét milyen is,
és mit a föld rejt, senki se látta,
így csak mondák hitegetnek.
PHAIDRA
Kedveseim, támasszátok meg fejemet,
lazul a tagokat összekötő erő.
Könyökömnél fogjátok karomat.
Ez a gyolcs fejemen nehéz, le vele hát,
vállamat érje hajam kibomolva.
DAJKA
Lányom, tarts ki, és ily hevesen
ne dobáld magadat.
Könnyebb a nehéz betegnek a kór,
csendben tűrvén s lelki erővel,
embernek a sorsa a tűrés.
PHAIDRA
Ó, jaj,
bár harmatosan fakadó forrás
vize tiszta italt nyujtana nékem,
s jegenyék alján, rét puha ágyán
hol sűrű a fű, lepihenhetnék.
DAJKA
Lányom, csendesülj!
Nem kell, hogy ajkad kibeszélje itt
a tömegnek az őrült gondolatot.
PHAIDRA
Küldjetek engem a hegyre, az erdő
fái közé, hol vadat űznek ebek
csörtetve mohón
sebesen suhanó szarvas nyomain.
Istenek, ha kopóimat űzhetném,
s szőke hajam mellett elzúgna
Thesszáliában egyenesre nyesett
kopjám, hegye vas!
DAJKA
Ez a gond, lányom, hogyan is bánthat,
vadat űzni miért kell már neked is?
Minek is vágyódsz források után?
A falak közelében bővizü domb,
ajkadat ott hűs harmat üdíti.
PHAIDRA
Ó, Artemisz úrnő, te ki Limné*
versenyterein tartod paripáid,
bárcsak a pályán lennék magam is,
fékezve szilaj venetosz lovakat*!
DAJKA
Milyen esztelenül szóltál te megint?
Hisz még az imént fent a hegyormon
vad után szállt vágyad, most meg a sík
homokon kívánsz versenyparipát.
Csak a jós tud választ, melyik isten
ejtette rabul zabolájával
lelkedet és hajt félre, lányom.
PHAIDRA
Ó, én nyomorult, mire juttat e kór?
Mit cselekedtem, hol józan eszem?
Ez az őrület, istenek átka,
jaj, elbuktam!
Fedd be megint, jó dajkám, fejemet,
mert szégyelem én a saját szavaim.
Fedd be,* szememből könnyeket ejtek,
és a szégyen az arcom elönti.
Hiszen eszmélni kínos vajudás,
de a kábulat is veszedelmes, a jó;
semmit sem tudva enyészni.
DAJKA
Itt van. De mikor takar engemet el
már az enyészet?
Már sokat éltem, sokat is tudok én:
ember emberhez ha barátság
kötelékét fűzi, a mérték kell,
lelkének gyökerére ne hasson az,
oldani könnyen tudják a szivek,
szorosabbra, lazábbra vehessék.
Amikor kettő keserűségét
egy szív veszi át, hagy a súly, én így
szenvedek érte.
Mit az élet adott, amiért küzdünk,
többet árt, mint örömet nyújthat,
és az egészség ellen van a gond.
Túlzást kerülök s vallom ez elvet:
"Semmit se nagyon!"
Igy gondolkodnak a bölcsek.
KARVEZETŐ
Vénasszony, úrnőnk hűséges dajkája te,
látjuk, milyen bajok sújtják Phaidrát, szegényt,
de nem tudjuk, valójában mitől beteg.
Téged kérdünk, tőled szeretnénk hallani.
DAJKA
Én is hiába kérdezem, nem mondja meg.
KARVEZETŐ
Azt sem, hogyan kezdődtek szenvedései?
DAJKA
Ez egyremegy: némán mindent magába zár.
KARVEZETŐ
Erőtlen, és a teste is milyen sovány!
DAJKA
Már hogyne! Három napja nem táplálkozik.
KARVEZETŐ
A kór okozná ezt vagy élni nem kiván?
DAJKA
Bizony nem, és az éhhalált kívánta meg.
KARVEZETŐ
Csodálatos, ha férje ezt megengedi.
DAJKA
Elrejti kínját, s hallgat arról, hogy beteg.
KARVEZETŐ
De hogy van az, hogy arcán észre nem veszi?
DAJKA
A férje most más országban tartózkodik.
KARVEZETŐ
S nem kényszerítetted te sem kivallani,
milyen betegség gyötri s lelke mért zavart?
DAJKA
Mindent kipróbáltam s nem értem semmit el,
de abba nem hagyom gondoskodásomat,
jelen vagy s egyszer még tanum lehetsz talán,
milyen vagyok, ha gazdáimra sújt a baj.
(Phaidrához)
Édes leányom, azt, ahogy szóltunk imént,
feledjük mind a ketten el, s te légy derűs,
szemöldököd ne vond borúsan össze, már
a helytelen beszéddel én is felhagyok
s a jobb utat keresni indulok veled.
Ha tégedet kimondhatatlan kór emészt,
készen vagyunk mi nők neked segíteni.
De hogyha férfiaknak is jelenthető,
engedd, hogy orvosoknak róla hírt vigyünk.
Felelj! Miért e némaság? Szólj, gyermekem,
beszédemben hibát ha lelsz, javíts te ki,
s ha jól beszélek, mondj igent, de bármi bánt,
tekints reánk s beszélj, e némaság gyötör.
- Minden fáradságunk hiába, asszonyok,
csak ott vagyunk, ahol voltunk előbb, reánk
akkor sem hallgatott s fel most sem engedett. -
De tudnod kell, bár légy süket szavunkra, mint
tengerár, elárulod tengyermekid,
kiket, ha meghalsz, apjuk háza is kivet!
Amazónok lovas királyi asszonya
szült édes gyermekid fölött parancsolót,
fattyút, ki nagyratör, hiszen jól ismered,
Hippolütoszt*.
PHAIDRA
Ó, jaj!
DAJKA
Sziven talált e szó?
PHAIDRA
Megölsz, anyó, az istenekre, szánj meg és
e férfiról többet ne kelljen hallanom.
DAJKA
No látod, értesz engem és mégsem törődsz
tengyermekiddel, s nem kíméled életed.
PHAIDRA
Aggódom értük, ámde más vihar sodor.
DAJKA
Vér mocska érte volna, gyermekem, kezed?
PHAIDRA
Kezem fehér, de lelkemet folt szennyezi.
DAJKA
Csak nem bántott meg ellenséges ártalom?
PHAIDRA
Barát veszejt el ártatlant ártatlanul.
DAJKA
Thészeusz véletlenül tett ellenedre tán?
PHAIDRA
Ne történjék, hogy ellenére én teszek.
DAJKA
Akkor halálra mily szörnyű okod lehet?
PHAIDRA
Hagyd rám e bűnt, neked nem árthatok vele.
DAJKA
Nem hagylak el, míg csak lehet, veled vagyok.
PHAIDRA
Mi van veled? Miért szorítod így kezem?
DAJKA
S két térded is hadd fogjam át s nem engedem.
PHAIDRA
Csak árt neked, szegény, ha megtudod bajom.
DAJKA
Más semmi jobban, mint ha téged vesztlek el.
PHAIDRA
Elvesztesz, ám megmentem tisztességemet.
DAJKA
S hiába kérlek én, a jót is titkolod.
PHAIDRA
A jóhoz is gyalázaton visz át az út.
DAJKA
S ha elmondod nekem, nem lesz-e jobb a jó?
PHAIDRA
Az istenekre, engedd el már jobbomat.
DAJKA
Nem és nem, add előbb ki illő részemet.
PHAIDRA
Adom, hisz tisztelettel gondolok reád.
DAJKA
Elhallgatok már, téged illet most a szó.
PHAIDRA
Anyám, szegény, mi szörnyű szenvedély gyötört*...
DAJKA
Bikát szeretve, arra gondolsz, gyermekem?
PHAIDRA
S te drága testvér, Dionűszosz kedvese*...
DAJKA
Leányom, mért hánytorgatod fel szégyenük?
PHAIDRA
S most harmadiknak engem ér a sorscsapás.
DAJKA
Elborzadok, szavad hová, hová vezet?
PHAIDRA
Nem most, azóta éri baj családomat.
DAJKA
Amit kívántam tudni, még most sem tudom.
PHAIDRA
Hajh,
mit tőlem vársz, miért ne mondanád ki te?
DAJKA
Hogy ily homályból értsek, én jós nem vagyok.
PHAIDRA
Az embereknek, mondd, szeretni mit jelent?
DAJKA
Boldogságot meg szenvedést is, gyermekem.
PHAIDRA
Nekünk e kétféléből is csak egy jutott.
DAJKA
Szeretsz? S ki bírja, gyermekem, szerelmedet?
PHAIDRA
Hogy is nevezzem őt, az Amazón fiát? -
DAJKA
Hippolütoszt érted?
PHAIDRA
Te mondtad és nem én.
DAJKA
Ó, jaj, mit mondasz, gyermekem! Megölsz vele!
Ó, asszonyok, hogy volna elviselhető.
Gyűlölt a nap, meg kell gyűlölni már a fényt!
Legjobb elvetni testemet s az életet
halállal felcserélni! Már nem is vagyok.
A józanok, bárhogy küszködnek ellene,
hitványt szerethetnek. Küprisz, nem isten az,
de minden istennél hatalmasabb erő,
romlásba dönti őt, engem, s e házat itt.
KARVEZETŐ
Hallod-e, ó, érted-e, ó, királynőnk szavát,
e hallatlan kínokat, melyeket elpanaszolt?
(Phaidrához)
Elpusztulni jobb nekem, kedvesem,
mielőtt rám is őrület száll, ó, jaj!
Ó, te szegény, te mennyit szenvedsz,
jaj, hogy az ember bajjal él!
Vesztedre kibeszélted azt, mi ért utol,
míg ez a nap letelik, te reád mi vár még?
A házban fenyeget új nagy csapás!
Titokban nem marad, hogy dönti Küprisz el,
krétai nő, szegény, a te sorsodat.
PHAIDRA
Troizéni asszonyok, kik itt laktok Pelopsz
király földjén*, a legszélső előfokon,
már máskor is sok hosszú éjszakán azon
töprengtem, hogy mitől romlik meg életünk,
s ugy látom, nem természetadta dőreség
hoz bajt reánk, hiszen van épp elég esze
a legtöbb embernek, de mit tapasztalunk?
Tudjuk s világosan felismerjük, mi jó,
de mégse tesszük, van, ki lusta, hogy tegye,
és van, ki többre tart akármilyen gyönyört
a jónál, és gyönyör bizony sokféle van,
tétlenség, káros szenvedély, üres beszéd
s a szégyen; ez kétféle, egyikük nem árt,
a másik átok minden házra, volna jobb
szavunk, a kettő nem viselne egy nevet.
Tehát mióta ezt megértettem magam,
azt hittem, nincsen oly varázs, mely engemet
a józanság utjáról eltérítene.
Elmondom mégis, hogy jutottam én ide.
Mióta megsebzett Erósz, a gondom az,
hogy tudjam elviselni tisztességesen,
ezért némán titkoltam szenvedésemet.
A nyelvben bízni nem lehet: leleplezett
gond-gondolat gúny tárgyává lesz általa,
de még saját magának is csak bajt szerez.
Az volt reményem aztán, hogy legyőzhetem
józanságommal ezt az őrült szenvedélyt.
Végül, hogy Küprisz ellen mindez nem segít,
magamban eldöntöttem már, hogy meghalok.
Legjobb e terv, ellent ne mondjon senki se!
Ne kelljen titkolóznom, hogyha szép a tett,
de sok tanú ne lássa, hogyha szégyen ér!
Tudom, gyalázatot hoz rám e szenvedély,
s belátom azt ezenfelül, hogy nő vagyok,
kit könnyen ér a megvetés. Az csúfosan
pusztuljon el, ki elsőnek gyalázta meg
ágyát más férfival: jó házból származott
e nő, s nemének mégis rossz példát mutat.
Ha már a rút megtetszhetik nemesnek is,
még inkább szépnek mondja majd a nemtelen.
De azt is gyűlölöm, ki józanul beszél,
s titokban minden rossz kalandra készen áll.
Ó, Küprisz, tengerek királyi asszonya,
hogy nézhet bátran férjének szemébe az,
s bűntársa, a sötét, hogy nem rémíti meg,
s nem fél, hogy megszólal s rávall a háztető?
Azért halok meg én, ti kedves asszonyok,
mocsok ne érje énmiattam férjemet,
s szülötteim se: büszke és szabad legyen
mind és emelt fővel szólhassanak dicső
Athénben, anyjukért ne szégyenkezzenek.
Elszánt embert is szolgaként alázza meg,
ha anyja s apja szégyenéről értesül.
Van egy, mi még az életnél is többet ér:
a jól megérdemelten tiszta öntudat.
Tűnő idő a rosszakat leleplezi,
és tükröt tart eléjük, mint a szűz leány
elé; ezek között engem ne lássanak.
KARVEZETŐ
Hajh, hajh, csak szép a mértéktartás mindenütt,
gyümölcse: tiszta hír az emberek között.
DAJKA
Királynőm, hogy meghallottam tőled, mi bánt,
előbb vak rémület fogott el engem is,
de most belátom, hogy hibáztam, emberi
dolog, hogy jobb az ismételt megfontolás,
Hisz semmi rendkívüli nem történt veled:
az istennő vetette rád e szenvedélyt.
Szerelmes vagy, mint annyi más - hát ez csoda?
S magadtól elvetnéd ezért az életet?
Nem volna jó, ha másnak is, csak mert szeret,
vagy mert szeretni fog, meg kéne halnia.
Küprisz: feltartóztathatatlan áradat,
ahhoz, ki engedelmes, még szelíd, hanem
ki fennhéjázva szembeszállni mer vele,
azt megragadja, és mi lesz? Lesújtja őt!
A légben fenn jár Küprisz és alant is ő
rejtőzik tenger mélyén s minden tőle van,
ő az, ki mindenütt szerelmi vágyat oszt,
s abból születtünk mind a föld lakói mi.
Kik forgatják a régi könyveket s akik
mindig a Múzsákkal társalkodnak maguk,
azok tudják, hogy Zeusz hogyan kívánta meg
Szemelét*, s tudják, a szepfényü Éósz hogyan
ragadta istenek közé fel Kephaloszt*,
mivel szerette; mégsem kell kerülniök
az istenek tekintetét: övék az ég,
s akin győzött a vágy, aligha bánta meg.
S te szembeszállsz? Talán különleges szabály
szerint nemzett apád, s külön van istened,
hogy elveted, mit minden ember elfogad?
Mit gondolsz, hányan vannak józan férfiak,
kik látván sem látják, ha félrelép a nő?
S apák, akik segítenek, mikor fiok
Küprisszel vétkezik? Bölcsek között szabály,
hogy azt, mi nem helyes, takargatnunk helyes.
Az életben nem jó a túlságos szigor,
a háztetőt zsinórral mérik s ferde lesz.
A sors ha egyszer ily verembe buktatott,
hogy gondolod, kiútra innen hogy találsz?
Ha mégis több a jó körötted, mint a rossz,
ember létedre még elég jól megy sorod.
Igy hát az őrültséggel hagyj fel, gyermekem,
s a gőggel is hagyj fel, hisz gőg az, semmi más,
ha istennél akarsz erősebb lenni* te.
Szeretni merj: ki így akarja, isten az.
Ha most beteg vagy, jóra fordulhat bajod,
van bűvös ének, hathatós ráolvasás,
és van betegségednek is varázsszere.
Amit soká keresnek ők, a férfiak,
célhoz vivő utat hamar lelünk mi nők.
KARVEZETŐ
E nő tanácsa, Phaidra, hasznosabb neked
bajodban, mégis tégedet dicsérlek én,
habár kevésbé jól esik dicséretem,
mint az, ha ő szid: hallanod fájdalmasabb.
PHAIDRA
Ez az, mi városokra pusztulást hoz és
jólépült házat romba dönt: a szép szavak.
Ne úgy beszélj, hogy fülnek hízelegj vele,
de tisztességünket növeld azáltal is.
DAJKA
Miért ily ünnepélyesen? Sok cifra szó
semmit sem ér, a férfiról kell döntenünk,
méghozzá gyorsan, rajtad nyílt beszéd segít.
Hiszen ha nem forogna kockán életed,
és meg tudnád őrizni józanságodat,
csupán azért, hogy könnyelmű vágyad betöltsd,
hogy is tanácsolnék ilyet? Nagyobb a tét:
az életed, s ezért nem róhat senki meg.
PHAIDRA
Szörnyű minden szavad, fékezd a nyelvedet,
s ne ismételd szégyenletes tanácsodat!
DAJKA
Szégyenletes, de szép szavaknál hasznosabb,
és jobb a tett, ha életed megmenti, mint
a tiszta név, amelyre büszke vagy s megöl.
PHAIDRA
Az istenekre, jól beszélsz, de csúfosan,
hagyd abba, még a lelkemet nem adtam át
a vágynak, ám ha szégyenem szépítgeted,
mitől futottam, abba pusztulok bele.
DAJKA
Ha úgy találod, legjobb meg se botlanod,
de hogyha jobbat nem tehetsz, hallgass reám.
Van otthon egy varázsszerem, szerelmi ír,
eszembe még jókor jutott, gyalázatot
nem hoz reád, s elméd épségének sem árt,
de gyógyulást hoz, csak gyámoltalan ne légy.
Attól csupán, akit szeretsz, egy semmiség,
hajfürt vagy öltönyéből egy darabka kell,
s ez egy örömben egyesít kettőtöket.
PHAIDRA
Ugyan milyen varázsszer az? Kenőcs? Ital?
DAJKA
Nem is tudom: segítek s nem tanítalak.
PHAIDRA
Félek, hogy mégis túl bölcsnek mutatkozol.
DAJKA
S te túl félénknek. Mondd, mitől remegsz megint?
PHAIDRA
Nehogy Thészeusz fiának említést tegyél!
DAJKA
Csak bízd rám, gyermekem, mindent elrendezek.
Te, Küprisz, tengerek királyi asszonya,
segítségeddel légy velem. Benn tervemet
csak néhány hű emberrel kell megosztanom.
(Bemegy a palotába)
kerevet: keleties, általában támlátlan, rugós, kárpitozott, alacsony lábakon nyugvó, széles ülőpárnás pamlag; heverő.
szilaj venetosz lovak: Itália Veneto nevű régiója (mai székhelye Velence) az ókorban lótenyésztéséről volt híres
Fedd be: a szégyen és a gyász kifejezése az arc (olykor az egész fej) elrejtése.
Amazónok lovas királyi asszonya szült édes gyermekid fölött parancsolót, fattyút, ki nagyratör, hiszen jól ismered, Hippolütoszt: a Dajka arra utal, hogy Phaidra halála esetén Thészeusztól való gyermekei alávetettjei lesznek Hippolütosznak, Thészeusz előző házasságából született fiának. Ez a fenyegető célzása azonban alaptalan: Hippolütét, az amazónkirálynőt Thészeusz harci zsákmányként szerezte meg, így tőle származó fiának semmilyen előjoga nincs a törvényes feleségtől (Phaidrától) született gyermekekkel szemben.
Anyám, szegény, mi szörnyű szenvedély gyötört: Pasziphaé bűnös szerelme a bika iránt az isteni akarat megsértésének következménye volt (Minósz a parancs ellenére nem áldozta fel Poszeidónnak a tengerből érkezett gyönyörű, hófehér bikát), s a büntetés nem közvetlenül a bűnöst (Minószt) érte, hanem feleségét. Itt is hasonló a helyzet: Aphrodité nem közvetlenül sújt le az ellene vétkező Hippolütoszra, hanem bosszújához felhasználja (és feláldozza) az ártatlan Phaidrát is.
S te drága testvér, Dionűszosz kedvese: Ariadné, akinek Thészeusz (miután Minósz lánya segített neki legyőzni a Minotauruszt) megígérte, hogy feleségül veszi, és akit magával is vitt Krétából, de Naxosz szigetén elhagyta, hogy aztán a királylányra rátaláljon Dionüszosz, és kitüntesse szerelmével.
Pelopsz király földje: Pelopsz volt az apja Troizénnek, akiről halála után a város Pittheusztól, Trozién fivérétől a nevét kapta. Pelopsz Élisz királya lett, de nemcsak e város nevezhető az ő földjének, hanem az egész Peloponnészosz-félsziget, amelyre Élisz királyaként kiterjesztette hatalmát, és amelyet róla neveztek el (korábbi neve Apia volt). (Lásd a Görög regék Pelopsz-fejezetét.)
Zeusz hogyan kívánta meg Szemelét: Szemelé thébai királylány volt, Kadmosz lánya. Zeusz beleszeretett és éjszakánként meg-meglátogatta, a féltékeny Héra pedig rossz tanácsot adott neki: azt javasolta, szerelméért cserébe kérje Zeusztól, hogy olyannak mutassa magát őelőtte is, amilyenként Héra előtt mutatkozik. Zeusz mennydörgés közepette, villámokat szórva, teljes isteni pompájában megjelent Szemelé előtt, az pedig nem viselte el a halandónak nem való élményt: hálótermével együtt porrá égett. Hat hónapos magzatukat, Dionüszoszt Zeusz az utolsó pillanatban ragadta ki a lángok közül, majd combjába bevarrva maga hordta ki.
a szépfényü Éósz hogyan ragadta istenek közé fel Kephaloszt: a Hajnal (Éósz) megszerette a szép ifjú vadászt, és egyszer pirkadatkor elragadta a Földről felesége, Prokrisz mellől (Prokrisz Erekhtheusz lánya volt). Kephalosz azonban sehogyan sem tudta elfelejteni Prokriszt, bárhogyan mesterkedett az istennő, így végül Éósz visszaeresztette szerelmét a Földre. (Prokrisz pedig, aki nem hitt férje hűségében, megleste őt egy vadászaton, Kephalosz viszont vadnak hitte a rá leső asszonyt, és gerelyével megölte.)
ha istennél akarsz erősebb lenni: Phaidra mindenképpen vét az isteni törvények ellen: ha ellenáll Aphroditénak, megsérti az istennőt (erre figyelmezteti a Dajka), ha enged a vágynak, a házasság szentségét veszi semmibe.