Anakreón

Míg a bor örömeinek megéneklésében a bordal ősi műfaját követi, az öregedés, az öregkor, a halál közeledtének témája újdonság Anakreón költészetében - az öregkori lírának az irodalomtörténetben ő az archetípusa. A görög antikvitásnak az a korszaka, amelynek irodalmában a líra műnem vált meghatározóvá, arról nevezetes, hogy a közösségi témákból (és az ezeket megéneklő műfajokból, pl. az eposzból) kiábrándulva érdeklődése az egyén, az egyéni sors és a személyes érzelmek felé fordul. A homéroszi epikában még érvényesül az az alapeszme, hogy az ember élete, az egyén élete nem érték, másodlagos dolog - hogy nem az egyén élete a fontos, hanem a nemzetségé, a népé. A Kr. e. 6. század egyáltalán nem hősies korában az öregedő ember számára már nem fogadható el ez a felfogás.Anakreón a „semmit se túlozz el” felfogást osztotta, sok más görög költőhöz és filozófushoz hasonlóan. Még a borkeverés szabályát is – akárcsak Alkaiosz – rituális óvatossággal szabta meg: egy rész borhoz két rész vizet kevertetett. Üdítően jóízű lehet azonban az az ital is, amelyben – mondjuk – 1: 3 a bor és a víz aránya. Ilyen képletbe lehetne foglalni Anakreón költészetének és az ún. anakreóni daloknak a viszonyát.

A teószi költőnek - néhány epigrammán és dalon kívül - csupán töredékei maradtak ránk. A iambosz és az elégia műfaján túl monódikus dalai (meloszok) alapozták meg hírnevét. Ión iamboszban verselte meg érzelmeit az ismeretlen lányhoz (Egy lányhoz, Engem a szerelem...), a bor mámorához (Bordal), a cimborákhoz szóló, jambikus vagy trochaikus hetes, nyolcas ritmusú verseiben.

Verseinek pontos kronológiáját nem lehet megállapítani, de magukból az egyes darabokból úgy tűnik, hogy az elvontabb, bölcselkedő, a szerelmes társ helyett Erószt megszólító verseket inkább férfiúsága alkonyán írhatta. Ekkor már csak pillanatokra csillan fel egy-egy bájos arc és test a játék, a hibátlan ritmus, a rímmel kacérkodó és szökdécselve változatos metrum szalagjai közül – a nők és ifjak helyett a kis Erósz, maga a szerelem ejti rabul, őt énekli meg.

Hol végződött a valóságos élmény, s hol kezdődött a szív és a lant játéka – ki tudná megmondani? Hogy imitt-amott tényleg átélt eseményben, kalandban gyökerezik költészete, aligha kétséges. Egy bizonyos „ádáz Artemónt” kifigurázó verse arkhilokhoszi elevenségű, másutt magától értetődő természetességgel vetíti elénk mindennapos életepizódjait. A „gyöngéd” szó nemcsak egyik leggyakoribb, de legjellegzetesebb jelzője is.

Pillanatfelvételbe sűrített vallomások, ragyogó metaforák – ki bánja, hogy van-e mögöttük szamoszi vagy athéni ifjú vagy leány? Egy „édesen éneklő kicsi fecske”, egy szép természeti kép tüstént Erószt varázsolja a költő elé, keserédes vágyat és szomorúságot keltve szívében, ősz fürtjei láttán sem irgalmazva.

Még az iambusok táncos rendje, a két sor bukdácsoló befejezése is a hányaveti közömbösséget érzékelteti. Van azonban Anakreón önös életbölcseletének igazán mély árnyalata is: a képmutatás elítélése. Ő azt dalolta, amit érzett és vállalt. Igaz, sem tág, sem különösebben mély nem volt ez az érzelemvilág, de legalább tiszta, s nyilván nem ok nélkül fakadt ki egyes költőtársai ellen Gyűlölöm... kezdetű epigrammájában:

Jellemző versformái

Anakreóni sorok:

anakreóni hetes: három és fél jambikus sor: u - u - u - u

anakreóni nyolcas: egy anapesztust két és fél jambus követ: u u - u - u - u

Az anakreóni dal strófaszerkezete:

többnyire két (ritkábban három) kötetlen sorszámú versszakból álló költemény. A sorok anakreóni hetesek, de keveredhet közéjük anakreóni nyolcas is.

Hatása az utókorra

A „teoszi öregnek” óriási hatása volt a későbbi görög költészetére – nem is annyira a demokrácia virágkorában, amikor a szabad polgárok megvetették az apolitikus elzárkózást, hanem a hellenizmus és a római hódoltság idején. A Kr. e. 1. - Kr. u. 6. századból fennmaradt egy Anakreonteia című gyűjtemény, amelyben többé-kevésbé ismeretlen költők hatvan-egynéhány tárgyválasztásában, stílusában és versformájában Anakreónt utánzó verse szerepel. Ez az utánzás egyszersmind leegyszerűsítés is: Anakreón költészete mindhárom szempontból színesebb, mint amit követői mintának tekintettek belőle.

Nem kisebb poéta, mint Theokritosz nyitja meg az Anakreonteia verseinek sorát, de a többi hatvan „anakreóni dal” angyalian csacska igénytelenségét csak itt-ott feledteti az üde vagy frappáns fogalmazás. Erósz csínyjeiről szóló csacsogások, méhecske, tücsök, virág, tavasz édes – vagy inkább édeskés – leírásai, melyek csakúgy a szerelmi játék és szenvelgés kiegészítői, mint egy-egy közbeszőtt mítoszrészlet: ezek a szokványig ismételt eszközök és megoldások kergetőznek az anakreóni dalokban. Gondosan felépített díszletek, görögtüzes csillámok – „csak” a szenvedély, az élet fakult meg bennük. Leegyszerűsödött a dalok ritmusa is (mindössze két metrumot variálnak a költők), a hosszabb versek szerkezete pedig terjengősre lazult. Az utánzás helyenként mégis kiválóan sikerült, egy-egy dalt röstelkedés nélkül vállalhatott volna magáénak a jó fél évezreddel korábban élt Anakreón is.

A későbbi európai irodalomra Anakreón költészete inkább ezen utánzatok révén hatott, amelyek feledésbe szorították az eredeti műveket.

Források:

Falus Róbert: Az antik világ irodalmai: >>>

A Wikipédia Anakreón-szócikke: >>>

A Fazekas Enciklopédia (az Anakreón-szócikk az Alkotói lexikon menüben található): >>>

A Pallas Nagylexikona: >>>

Sulinet Tudásbázis: >>>

Versei:

A Fohász a múzsákhoz - Tíz ógörög költő című antológia a Magyar Elektronikus Könyvtárban: >>>