7. Harmadik epeiszodion

DAJKA

(hangja kihallatszik a palotából)

Jaj, jaj,

kik itt a ház körül vagytok, segítsetek!

Kötélen függ királynőnk, Thészeusz hitvese.

KARVEZETŐ

Ó, jaj, hát megtörtént, nem él már asszonyunk!

Hurkot kötött fehér nyakára ő maga.

DAJKA

Hát nem siettek? Senki egy hegyes vasat

nem hoz, hogy a csomót kioldozzuk vele?

ELSŐ FÉLKAR

Most mit tegyünk, jó társaim? tanácsos-e

a házba lépni s asszonyunkat menteni?

MÁSODIK FÉLKAR

Minek? Hát nincs-e bent elég cselédleány?

Még önmagának bajt okoz, ki túl serény.

DAJKA

Fektessétek le már kinyújtott testtel őt,

így várja hát királyunkat szegény haza!

KARVEZETŐ

Szegény királynő, úgy hallom, kiszenvedett,

kinyújtóztatva holttestét lefektetik.

THÉSZEUSZ

(megkoszorúzva, kíséretével megérkezik)

E jajszó mit jelent a házban, asszonyok?

Idáig ér a szolgálók lármás szava,

de egy se nyit kaput fogadni engemet,

zarándokútról megtérő gazdájukat.

Talán csak nem Pittheusz halt meg váratlanul?

Mert bár sokáig élt már, fájna az nekem,

ha háza népét árván hagyta volna ő.

KARVEZETŐ

A sors nem vének életét rabolta el,

Thészeusz, ifjak halálával sújt rád a gyász.

THÉSZEUSZ

Csak nem pusztít halál a gyermekek között?

KARVEZETŐ

Mind élnek ők, de anyjukat vesztetted el".

THÉSZEUSZ

Mit mondasz? Meghalt hitvesem? Mi érte őt?

KARVEZETŐ

Nyakára illesztett kötél fojtotta meg.

THÉSZEUSZ

Véletlenül, vagy bánat dermesztette meg?

KARVEZETŐ

Többet mi sem tudunk, csak az hozott ide,

Thészeusz, hogy én is együtt gyászoljak veled.

THÉSZEUSZ

Ó, jaj, miért e lombfüzér a homlokom

körül, balvégzetű zarándokút után?

Tárjátok fel, szolgák, az ajtószárnyakat

szélesre, hadd lássam halottan hitvesem,

habár e látvány engem is romlásba dönt!

(Letépi homlokáról a koszorút, a kapuszárnyak felnyílnak, és Phaidra holtteste a kereveten láthatóvá lesz)

KAR

Szegény, szegény, te, ó, iszonyatos csapás!

Veled esett meg és

te tetted azt, mitől e ház is összedől.

Ó, jaj, bűnös vakmerőség, saját

magad emelsz magadra gyilkos kezet,

halálod oka ez.

Ki felelős, hogy életed tönkre ment?

THÉSZEUSZ

Jaj nekem, ó, mi ért, micsoda szenvedés,

ó, város, tekints reám, sorscsapás

sújt porig engem és a házat is velem,

rontó szellem sütötte rám a bélyegét,

ami marad nekem, nem is élet ez.

Alábuktam én, benyel a tengerár,

a partra már kiúszni sem tudok soha,

sem áthaladni ennyi vész hulláma közt.

(Tárjátok fel, szolgák, az ajtószárnyakat!)

Lelek-e szót, amellyel a te sorsodat

ki tudnám mondani, te szegény hitvesem?

Hisz úgy szálltál el, mint madár kezem közül,

és eltűntél Hádész lakában hirtelen.

Ó, jaj, ó, jaj, iszonyú, iszonyú ez a csapás!

Lehet, hogy valaha valaki őseim

közül vétkezett,

s engemet érte büntet isten keze.

KARVEZETŐ

Nem téged ért csak ily csapás, uram király,

a drága nőt elvesztették már mások is.

THÉSZEUSZ

Le, le a föld alá, oda kivánkozom,

sötét mélye nyújthat enyhülést csak,

ha elvesztettem kedves társaságodat.

Megöltél önmagaddal együtt engem is.

De ki felel nekem? Hogy ért e sors utól,

szegény nő, szíved sebet hogy kapott?

Ki mondja el, mi történt? Vagy hiába van

királyi termeinkben ennyi szolganép?

Ó, jaj, mi szakadt

e palotára, én is elpusztulok:

kimondhatatlan, elviselhetetlen ez,

kietlen lett a ház, árvák a gyermekek.

Lehet-e, lehet-e hűtelen

az asszony, kinél soha nemesebbre nem

néz a nap sugara,

s a csillagszemű ezüst éjszaka.

KAR

Jaj, te szegény, te, mi nem érte családodat!

könnyeket ont szemem,

veled a gyászban osztozom én is így,

de bele borzadok, mi vár még reád.

THÉSZEUSZ

Ó, jaj, ó, jaj!

Egy írást tart kedves kezében holtan is,

milyen váratlan, új csapást jelenthet ez?

Vagy tán utolsó kívánságait reám

s a gyermekekre nézve irta fel szegény?

Ne félj, kedves, Thészeusz hálószobája nem

fogad be más asszonyt helyedbe már soha.

Kivűl meghitten ismerős pecsét ragyog,

arany gyűrűvel nyomta rá, ki már nem él.

Viasz-pecséttel zárt kötést kibontva hát

elolvasom, mit mond e kis levél nekem.

KAR

Jaj, jaj, az isten új veszélyt idéz

tetejébe az eddig bajoknak,

ezek után nem élet az élet, nincsen remény,

hisz amiről beszélek, az nincs sehol:

ó, jaj, romba dőlt királyunk laka.

Ó, bosszuálló istenség, ha még lehet,

hallgass meg és kiméld e házat: látom én,

mint egy madárjós, új csapás előjelét.

THÉSZEUSZ

Ó, jaj, megint milyen csapás sújtott le! Nem

lehet sem elviselni, sem kimondani!

KARVEZETŐ

Beszélj, mi történt, hogyha én is hallhatom!

THÉSZEUSZ

Irtózatos levél! Kiált minden szava!

Hová futok? Terhét le nem rázhatom sehol,

milyen, milyen dal zeng az olvasott betűk

közt a fülembe, ó, jaj!

KARVEZETŐ

Ilyen szavakra, jaj, milyen következik!

THÉSZEUSZ

Gonosz a tett, de nem őrzi a szám tovább,

szabadon szólok róla előttetek,

hallja a város is!

Illetni merte ágyamat Hippolütosz

erőszakkal, nem félve Zeusz fénylő szemét.

Atyám, Poszeidón, azt igérted egykoron,

hogy teljesíted három kívánságomat,

igéreted ha állod, egyet teljesíts:

halállal pusztítsd el hűtlen fiam ma még!

KARVEZETŐ

Uram király, vond vissza gyorsan átkodat,

kövesd tanácsomat, nehogy megbánd utóbb!

THÉSZEUSZ

Ne is kivánd! E földről őt kiüldözöm.

Kettő közül az egyik lesz a végzete:

mert vagy Poszeidón teljesíti átkomat,

s holtan taszítja őt Hádész házába le,

vagy számkivetve messze földön bujdosik,

amíg véget nem ér siralmas élete.

KARVEZETŐ

Már itt van ő, a legjobbkor jött meg fiad,

Hippolütosz, s te szüntesd féktelen dühöd,

Thészeusz király, s inkább házad javára nézz.

HIPPOLÜTOSZ

(kísérőivel érkezik)

Hangos szavad hallottam én, apám, s ezért

jövök sietve, bár még nem tudom, mi bánt,

kívánom is tőled magadtól hallani.

De jaj, mi ez? Itt látom holtan hitvesed,

apám, s e látvány váratlan, csodálatos.

Alig telt egy kevés idő azóta el,

hogy itt hagytam, s ő látta még e szép napot.

Mi érte őt? Hogyan vesztette életét?

Apám, tőled kívánom ezt is hallani.

Hallgatsz - bajunkon nem segít a némaság.

A mindent tudni vágyó szív a rosszat is

kíváncsisága rabjaként hallgatja meg.

Barát előtt, s ki több vagyok, mint jó barát,

atyám, előttem titkolózni nem való.

THÉSZEUSZ

Ó, emberek, kik mindent tudtok céltalan,

százféle mesterséget mért tanultatok,

és minden eszközt fel miért találtatok,

ha azt az egyet el nem éritek soha,

hogy észhez térítsétek azt, ki esztelen?

HIPPOLÜTOSZ

Csodálatos bölcs lenne az, ki ostobát

a józanságra tudna kényszeríteni.

De szellemeskedésre ez nem alkalom,

apám, félek, hogy megzavart a szenvedés.

THÉSZEUSZ

Jaj, lenne bár kétségtelen tanújelünk,

mely azt mutatná meg nekünk világosan,

ki az, ki hű barát s ki az, ki tetteti,

s két hangja lenne minden embernek belül,

az egyik bármilyen s a másik színigaz,

hogy egyik hang a másikat cáfolja meg,

csalódni akkor senkiben se kellene.

HIPPOLÜTOSZ

Talán barátaim között akadt, aki

füledbe súgott ellenem rágalmakat,

s ez sújt ártatlanul? Borzadva hallgatom

a józan észnek fékét elvető szavad.

THÉSZEUSZ

Ó, emberész, meddig mehetsz arcátlanul?

A vakmerőségnek határa nincs sehol?

Hiszen ha minden emberöltővel tovább

dagad, s ki később jön a világra, ősein

gonoszságban tesz túl, az isteneknek is

a föld mellé uj földet kell teremteni,

a sok hitvány embert hogy az fogadja be.

Nézzétek ezt itt, bár az apja én vagyok,

az ágyamat gyalázta meg, holtában is

a hitvesem tesz vallomást őellene.

Ha már e szennyes tett bemocskol engem is,

fordítsd felém, apád felé tekinteted!

Te nyerted el tehát az istenek kegyét,

jámborságodban te válsz ki, bűntelen te vagy?

Dicsekvésed már többé félre nem vezet,

s az istenek sem oly hiszékenyek, tudom.

Csak büszkélkedj, kerüld a húsételt, zabálj

növényt. Orpheuszt kövesd rajongva mint urad,

és jámboran forgasd a füstös könyveket,

ismerlek én, s javaslom is mindenkinek;

attól, ki rád hasonlít, óvakodjanak,

mert szóban jámbor az, de tettében gonosz.

Ő meghalt, s ez téged megmenthet, azt hiszed?

Halála vallott ellened, gonosz fiú!

Képzelhető-e vallomás, mely súlyosabb,

vagy eskü, mely a vádat elhárítaná?

Azt mondod, hogy gyűlölt téged s törvénytelen

fiú a törvényes szemében szálka csak.

Ha így van, életének rossz sáfára volt,

gyűlölt, s a legnagyobb kincsét áldozta fel.

Vagy férfiakra őrült szenvedély soha

nem támad, asszonyokra csak? Láttam magam

az asszonyoknál könnyebbvérü ifjakat,

mikor Küprisz kavarta fel kedélyüket,

de mentségükre szolgált az, hogy férfiak.

De most minek vitatkozzam veled, mikor

halottam vallott ellened, biztos tanú?

Távozz e földről számüzött gyanánt hamar,

s kerüld Athén istenkéztől emelt falát,

s minden vidéket, mely dárdám alá hajolt.

Mert hogyha ezt eltürni kényszerítenél,

még mondhatná Iszthmosz királya is, Szinisz*,

hogy csak dicsekszem és nem én öltem meg őt,

s a tenger partján is Szkeirón* kőszirtjei

tagadhatnák, hogy én a bűnt megbüntetem.

KARVEZETŐ

Én nem tudom, nevezhetünk-e bárkit is

boldognak, ím, a legnagyobb is elbukik.

HIPPOLÜTOSZ

Atyám, az indulat benned félelmetes,

és bánni tudsz a szép szavakkal is, de csak

nézzünk mögéjük, már kevésbé tetszenek.

Én cifrán szólni nem tudok oly sok nép előtt,

kevés barát előtt beszédesebb vagyok.

Előnye ennek is van: értőbbek között

ügyetlen az, ki nagy tömeg kedvét lesi.

De kénytelen vagyok, mivel baj tört reám,

forgatni nyelvem. Avval kezdem el, mivel

te engem próbáltál megsemmisíteni,

vélvén, hogy nem tudok felelni. Nézd a Nap

s a Föld világát: bár te el nem ismered,

nincs benne férfi egy se nálam józanabb.

Tudom, hogy isteneknek jár a tisztelet,

s a jókat kell barátoknak tekintenünk,

akikben van szemérem s rosszra nem viszik,

s rosszban nem is segítik társukat soha.

Örülni sem szoktam mások baján, apám,

és nem mondok mást szemben vagy hátuk mögött.

Amit szememre vetsz, legtávolabb az áll

tőlem: ma is még szűz vagyok, nem ismerem

szerelmi kéj természetét, csak szóbeszéd

vagy festett kép után, de ezt se szívesen

nézem, mivel lelkem szemérmes, szűzies.

S ha józanságom téged mégse győzne meg,

add hát okát, e bűnre engemet mi vitt!

Talán minden más nőnél szebb alakja volt

hitvesednek? Vagy reméltem volna, hogy

ágyaddal elnyerem királyi házadat?

Hiszen nem lettem volna akkor épeszű!

A józan emberben lehet hatalmi vágy?

A legkevésbé sem; kinek még tetszik is,

hogy ő király, ember létére, az bolond.

De én a hellének versenyjátékain

első lennék örömmel, ám a második

a városban, barátaim közt boldogan.

Mert így a tettre tér nyilik, de nincs veszély,

s nekem minden királyságnál ez kedvesebb.

Mindent elmondtam így, csak egy van hátra még:

ha volna mellettem tanú rajtam kívűl,

vagy élne ő s vitát folytathatnék vele,

tények mutatnák, hogy ki bűnös és ki nem.

Így hallgasd meg szent eskümet: Zeusz és a Föld

tanúm, hogy hitvesed nem érintettem én,

nem is kívántam, rá se gondoltam soha.

Hír nélkül, név nélkül pusztuljak akkor el,

hazátlanul, mint bujdosó föld-vándora,

tenger be ne fogadja, vesse ki a föld

holttestemet, ha bármi bűnt követtem el.

Azt nem tudom, nem félelem vezette-e,

mikor halálba ment: többet nem mondhatok.

Nem volt józan s józanságát mentette így,

én józan voltam és ez is romlásba vitt.

KARVEZETŐ

A vádat visszaverted, és minden szavad

hitelt talál, hisz esküt is tettél reá.

THÉSZEUSZ

Hát nem csaló, varázslatüző ember ez?

Atyjával szemben tiszteletlen, s azt hiszi,

hogy lelkemet szelíd szóval hálózza be!

HIPPOLÜTOSZ

Én meg csodálkozom te rajtad, ó, apám!

Mert lennél csak fiam, s apád lennék magam,

s szemet vetettél volna hitvesemre te,

nem száműzést, hanem halált mérnék reád!

THÉSZEUSZ

Ez már igaz. De mégse halj meg úgy, ahogy

magad szabtál ítéletet magadra ki.

Bűnödre könnyű büntetés a gyors halál,

inkább hazádból számkivetve bujdokolj,

és pusztulj el nyomorban, mint földönfutó.

Gyalázatos tetted méltó jutalma ez.

HIPPOLÜTOSZ

Jaj, mit teszel velem? Nem adsz időt se, hogy

védjem magam, de számkivetsz kegyetlenül?

THÉSZEUSZ

A tengeren s Atlasz vidékén túlra is,

ha megtehetném, mert úgy meggyűlöltelek.

HIPPOLÜTOSZ

Az esküvel s jósok szavával sem törődsz,

vizsgálat és ítélet nélkül számkivetsz?

THÉSZEUSZ

Ím itt az írás, mely nem tűr ellenvetést,

elég bizonyság ez nekem, s ha jósmadár

röpköd fejünk felett, engem nem érdekel.

HIPPOLÜTOSZ

Ó, istenek, mi is bénítja nyelvemet,

ha jámborságom hozza rám a pusztulást?

De nem szólok, hitelt úgysem talál szavam,

nem érek célt, ha megszegném is eskümet.

THÉSZEUSZ

Gőgös szavad halálra kínoz engemet,

elég, távozz ez országból minél előbb!

HIPPOLÜTOSZ

Hová mehetnék? Mely hajlék fogadna be

ilyen váddal megbélyegzett földönfutót?

THÉSZEUSZ

Hol nők megrontójára vár a gazda és

háznépéhez megbízható gyámot keres.

HIPPOLÜTOSZ

A könnyek árja fojtogat, hogy engemet

gonosznak tartanak s annak hiszel te is.

THÉSZEUSZ

Könnyeztél volna, és gondoltad volna meg

előbb, hogy meggyalázni merted hitvesem!

HIPPOLÜTOSZ

Bárcsak te tudnál megszólalni, néma fal,

s ártatlanságom mellett tennél vallomást!

THÉSZEUSZ

Szótlan tanút idézni meg nagy bölcseség!

Különben nem beszéd, a tett vall ellened.

HIPPOLÜTOSZ

Hah!

Bárcsak szemtől szemben magammal állanék,

hogy résztvevő szem nézze szenvedésemet!

THÉSZEUSZ

Sokkal jobban szoktad bámulni önmagad,

mintsem tisztelni illően szülőidet.

HIPPOLÜTOSZ

Keservre szültél engemet, szegény anyám,

a fattyú sorsát nem kívánom senkinek.

THÉSZEUSZ

Hát mégsem hurcoljátok el, szolgák? Talán

nem hallottátok száműző parancsomat?

HIPPOLÜTOSZ

Ha hozzám nyúl akárki, sírva bánja meg!

Ha van rá lelked, ám legyen, taszíts ki te!

THÉSZEUSZ

Meg is teszem, ha nem volt még elég a szó:

nem érzek szánalmat hazátlanságodon.

(Bemegy a palotába)

HIPPOLÜTOSZ

Ó, én boldogtalan! Hát elvégeztetett!

Tudom, de nem tudom szavakba önteni.

Ki legjobb vagy hozzám az istenek között,

vadászaton társam, Létó lánya, hát

kerülnöm kell a szép Athént. Isten veled,

Erekhtheusz földje, és te is, troizéni táj,

hol boldogan töltöttem ifjuságomat,

búcsúmat hallod, nem látlak többé soha.

S kiket barátaimnak mondhattam, fiúk,

néhány lépést jertek velem, s búcsúzzatok,

hiszen nálam tisztább lelkű barátra nem

találtok, bár apám rólam nem így ítélt.

(El)

Iszthmosz királya is, Szinisz: a Görög regék Thészeusz-fejezetében a másik nevén, Pitüokamptészként szerepel, ennek jelentése 'fenyőhajlító': a fanyűvő óriás arra kényszerítette a Korinthoszi-szoroson áthaladókat, hogy segítsenek neki meghajlítani egy fenyőszálat; ő viszont szó nélkül elengedte a fenyőt, ettől segítője a magasba repült, majd lezuhant és szörnyet halt. Más változat szerint két meghajlított fenyő közé kötözte ki áldozatait, majd amikor a fákat elengedte, azok szétszakították az emberek tagjait. Thészeusz még fiatalkorában (mindkét változat szerint) úgy győzte le, hogy saját módszerét fordította ellene. Hőstette emlékére alapította Thészeusz az iszthmoszi játékokat.

Thészeusz kikötözi Sziniszt (vázakép, i. e. 490-480 között)

Szkeirón: egy másik gonosztevő, akitől Thészeusz még ifjúkorában szabadította meg a világot. Az attikai útonálló egy tengerparti sziklán állt lesben, és arra kényszerítette az arra haladókat, hogy mossák meg a lábát; amikor pedig lehajoltak, felkapta és a tengerbe hajította őket, ahol egy vad vízi teknős falta fel az áldozatait.