Szapphó

Szapphó (latinosan Sappho; Kr.e. 640 k.–570 k.), ókori görög költőnő, aki Leszbosz szigetén írt és alkotott. A szenvedély költőnője, lírai verselése sodró lendületű, sokat írt a vágy lélekrengető erejéről.

Arisztokrata családból származott, apja Szkamandronümosz, anyja Kleisz volt. Az ókoriak igen nagy becsben tartották, mint a legkiválóbb költőnőt. Mütilénében Aphrodité és a múzsák tiszteletére megalapította a thiaszoszt, a fiatal leányok társaságát. A hagyományok szerint a tagokhoz rendkívül gyengéd szálak fűzték.

Szapphó és a thiaszosz zenével, költészettel és tánccal foglalkozott. Barátnői közül Attisz, Teleszippa és Megara a leghevesebb szerelmi versek címzettjei. Költeményeit (versformák szerint csoportosítva) kilenc könyvben (azaz tekercsben) őrizte az alexandriai könyvtár. Az utókorra egyedül az Aphrodité-himnusza maradt teljes terjedelmében, a többi verséből csak töredékeket ismerünk.

A thiaszosz társaságán kívül családja is volt: férjét egyes életrajzírók Kerkülasz néven említik (de ez valószínűleg gúnynév volt), akitől egy leánya született, Kleisz. A hagyomány szerint egy Phaón nevű ifjú révész iránt érzett szerelme miatt levetette magát Leszbosz szigetének egyik hegyéről. Az ifjú húsz évvel volt nála fiatalabb, és nem viszonozta érzéseit.

A női homoszexualitás jelenségét a költőnőn keresztül hozza összefüggésbe Leszbosz szigetével a leszbikus melléknév, habár arra a tényre, hogy Szapphó maga homoszexuális lett volna, elfogadható és helytálló bizonyítékok nem léteznek. A homoszexualitást egyébként az ókori görögök természetesnek találták, s mivel a férfiak között eléggé elterjedt szexuális magatartásforma volt, a sok vonatkozásban kielégületlen nők és asszonyok szerelmi viszonya sem tartották erkölcstelennek. Szapphó sok szerelmi dalt intézett férfi szerelmeihez, de nem ez volt kötészetének jellemző vonása. A szenvedély, melynek félelmetes fénye megcsillan verseiben, az a szerelem lehetett, mely egy asszonyt egy másik asszony karjaiba vet.