Közzététel dátuma: Nov 17, 2020 3:12:21 PM
(565-731. sor)
PHAIDRA
Ó, asszonyok, hallgassatok, sorsom betelt.
KARVEZETŐ
Mi baj történhetett a házban, Phaidra, mondd?
PHAIDRA
Csitt, hadd hallom tisztán bentről a hangokat!
KARVEZETŐ
Már hallgatok, de félek, hogy rossz kezdet ez.
PHAIDRA
Ó, jaj nekem, jaj,
engem boldogtalant hogy megrohant a kín!
KARVEZETŐ
Mi az a kín? Mért kél ez a jaj ajkadon?
Ki vele, mondd, mi hang riasztja meg így
lelkedet, asszonyom?
PHAIDRA
Az ajtó mellé lépve hallgatózzatok!
Elvesztem: jaj, a házban bent mi lárma kél!
KARVEZETŐ
Te vagy a zárhoz közelebb, és a hang
neked ismerős:
nekem is te magyarázd meg, e zaj mit jelent?
PHAIDRA
Bent Hippolütosz kiált, az Amazón fia,
dajkámra támad, durva szóval illeti.
KARVEZETŐ
Hallom a hangokat, de nem tudom
kivenni tisztán,
hogy a kapun belül a szó kitől ered?
PHAIDRA
Hallom világosan: kerítőt emleget,
gazdája ágyát hűtlenül bemocskolót.
KARVEZETŐ
Jaj nekem, te kedves, a titok napfényre jött,
mihez kezdhetünk?
Veszélybe sodor már ez az árulás.
PHAIDRA
Ó, jaj nekem!
KARVEZETŐ
Híved az áruló.
PHAIDRA
Vesztemre tárta csak fel szenvedésemet,
bár jót akart, bajomra nem hoz gyógyulást.
KARVEZETŐ
Most mit tehetsz? E helyzetből nincsen kiút.
PHAIDRA
Mást nem tudok magam sem: egy mentség lehet
bajomban, az, ha meghalok minél előbb.
HIPPOLÜTOSZ
(kirohan a palotából, mögötte a Dajka)
Mindenre fényt derítő Nap, s te Földanya,
milyen kimondhatatlan szót kell hallanom!
DAJKA
Hallgass, fiam, nehogy meghallja bárki is!
HIPPOLÜTOSZ
Hallván e szörnyüséget nem hallgathatok.
DAJKA
Erős karodra kérlek, irgalmazz nekünk!
HIPPOLÜTOSZ
Vedd el kezed, ruhám szegélyéhez se érj!
DAJKA
A térded átkarolva kérlek, meg ne ölj!
HIPPOLÜTOSZ
Miért? Ha azt állítod, hogy csak jót akarsz!
DAJKA
A szó maradjon csak kettőnk között, fiam!
HIPPOLÜTOSZ
Ha szép a szó, szebb lesz kimondva hangosan.
DAJKA
Fiam, ne szegd meg semmiképpen esküdet!
HIPPOLÜTOSZ
Csak nyelvem esküdött, eszem nem volt vele.
DAJKA
Mit készülsz tenni? Elveszted tiéidet?
HIPPOLÜTOSZ
Enyéimet? Köpök reá, ha bűnösök.
DAJKA
Bocsáss meg, nincsen ember bűntelen, fiam!
HIPPOLÜTOSZ
Ó, Zeusz, az asszonyok csalárd, gonosz nemét
e napfényes világra mért ültetted el?
Ha azt akartad, hogy legyünk mi emberek,
nem kellett volna asszonyokra bíznod ezt,
hanem ha bárki templomodban áldozik,
az ott letett arany, vas és réz súlyokért
a nyert érték szerint adnád a magzatot,
mindenkinek mit érdemel, s az asszonyok
nélkül szabad maradna férfi-életünk.
De most saját magunk viszünk házunkba bajt,
asszonyt, kiért jólétünkkel fizethetünk.
Világos ebből is, hogy nagy csapás a nő:
ki felnevelte őt, az apja ad vele
hozományt is, csakhogy túladjon rajta már.
Ki meg házába vette mint mérges növényt,
örül, ha mint egy bálványt, feldíszítheti,
s a csúfra aggat mindenféle szép ruhát,
szegény, a háza gazdagságát költve rá.
Ez így van: hogyha nősül s jók a sógorok,
még tűrhető a hitvány asszony ágya is,
s ha jó asszonnyal nyert apóst haszontalant,
a jó dolgában így is, úgy is több a baj.
Legjobb, kinek nem jut sem ez, sem az, csak egy
butácska asszony, együgyűn ki otthon ül.
A bölcs asszonyt én gyűlölöm, házamba ne
lépjen be nő, ha kelleténél okosabb.
Mert Küprisz is könnyebben elcsábítja azt,
ki túlokos, viszont ha együgyű a nő,
nagyobb őrültségtől megóvja csöpp esze.
A nőhöz szolgálót se kell bocsátani,
beszélni sem tudó állat legyen vele
csupán, hogy senkihez ne tudjon szólni sem,
s választ se kapjon kérdésére senkitől.
De most ha benn gonosz tervet koholt a nő,
asszonycselédje kinn mindjárt véghez viszi,
miként te engemet behálóznál, gonosz,
s apám ágyát kinálod, melyhez folt nem ért.
De én forrás vizében tisztulást nyerek,
bár csak fülemhez ért a bűn, mégis mocsok
ragad reám, ha tőle meg nem tisztulok.
És téged is jámborságom ment meg csupán;
az istenekre tett esküm ne kötne csak,
azonnal ezt apámnak is jelenteném.
De most, míg Thészeusz messze jár, én távozom,
s ajkamra néma hallgatást parancsolok.
Ha visszatérek majd atyámnak oldalán,
meglátom, hogy néz szembe asszonyod vele,
s te, bár szemérmetlenséged már ismerem.
Pusztuljatok! Nem fér belém a gyűlölet
a nők iránt, bár gúnyolnak, hogy nem tudok
más semmit: ők se, csak mi megvetést fakaszt.
Az asszonyok tisztességet tanuljanak,
vagy engem hagyjatok, ha őket átkozom.
(El)
PHAIDRA
De szomorú, de nyomorult
az asszony sorsa!
A szó cserbenhagy, milyen ügyeskedés
oldhatja fel ezt a szoros csomót?
Igaz ítélet ért, ó, Föld és Nap!
Végzetem el hogyan kerüljem?
Vagy fedezni hogyan tudom?
Emel-e szót az én ügyemben istenek
vagy emberek közül csak egy, segítségét
a bűnhöz ki nyújtja? Nem múlik el
a szenvedés, amíg csak élek, így marad.
Lehet-e nő, aki szerencsétlenebb?
KARVEZETŐ
Jaj, megtörtént, dajkád mesterkedései,
úrnőm, célt tévesztettek, rosszul áll ügyed.
PHAIDRA
Gonosztevő, barátaidnak átka te,
mit tettél énvelem! Sújtson rád Zeusz atya,
s emléked is villám tüzével irtsa ki!
Szándékodat megsejtve nem mondottam-é,
hogy szót se szólj arról, mi most romlásba dönt?
S te nem hallgattál, már meghalnom sem lehet
tisztességben. De gondolnom kell másra is.
Ez itt haragtól éles nyelvvel mondja el
atyjának engem is gyalázó vétkedet,
majd hirül adja ezt az agg Pittheusznak is,
s a föld színét gyalázatommal tölti be.
Bár elpusztulnál és veled mindenki más,
ki rosszra nyújt segítséget kéretlenül.
DAJKA
Úrnőm, hibáimat jogod van feddeni,
értelmeden győzött a kín, a mardosó.
Van mégis mit felelnem rá, ha engeded.
Ki felneveltelek, csak jót akartam én,
de bár kerestem, gyógyírt nem leltem neked.
Célt értem volna, most okosnak mondanál,
a terv okos, ha véletlen sikert arat.
PHAIDRA
Méltó elégtételnek azt vegyem talán,
ha szóval az, ki megsértett, beismeri?
DAJKA
A sok beszéd felesleges: tévedtem én.
Van arra mégis mód, fiam, hogy mentsd magad.
PHAIDRA
Ne is folytasd, rosszak voltak tanácsaid
előbb is és mit elkezdtél, rossz volt a tett.
Hordd el magad s magadról gondoskodj csupán,
saját bajomban én tudom, hogy mit tegyek.
Dajka el
Ti meg, jó asszonyok, Troizén leányai,
hallgassátok meg egyetlen kérésemet:
tartsátok mély titokban, mit hallottatok.
KAR
Zeusz fényes lánya, Artemisz legyen tanúm,
hogy balsorsodról semmit el nem árulok.
PHAIDRA
Jól mondod. Én mindent meggondoltam, de csak
egy gondolatra jöttem, mely segít talán,
hogy szégyen nélkül éljenek szülötteim,
s mentsem magam számára is, mi menthető.
Krétát, szülőhazám szégyenbe nem hozom,
s Thészeusz szemébe sem nézhetek gyalázatos
bűnöm bevallva, csakhogy mentsem életem.
KARVEZETŐ
Olyant tennél, mit jóvá tenni nem lehet?
PHAIDRA
Meghalni kész vagyok, s majd én tudom, hogyan.
KARVEZETŐ
Vigyázz, baljóslatú a szó!
PHAIDRA
Tanácsod az!
Küprisz kívánta vesztemet, kedvére lesz
tehát, ha még ma lelkemtől megválni lát.
A vágy keserves kínját nem bírom tovább.
Csakhogy halálommal veszélybe döntök én
még mást is, hogy ne nézze pusztulásomat
fölényes gőggel; majd ha ő is osztozik
az én bajomban, több szerénységet tanul.
(El)